Baráth az U21-eseket segíti, Bényeiék győztek

Szombaton kora este vált nyilvánossá, hogy Baráth Péter debütálására egyelőre várni kell a felnőtteknél: a DVSC fiatal játékosa csatlakozott az U21-es válogatotthoz, amellyel vasárnap Lengyelországba utazik Eb-selejtező mérkőzésre.

Férfi U19-es válogatottunk magabiztos győzelemmel folytatta szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörben Gyirmóton. A sikerből mindkét Loki-játékos kivette a részét, Szujó Attila kezdőként 81 percet játszott, míg Bényei Ágoston az 57. perctől volt a pályán.

A találkozó előtt biztossá vált, hogy a törökök kiszálltak a továbbjutásért vívott harcból, miután 3-1-es vereséggel zárták az izraeliek elleni találkozót, a győztes csapat viszont nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé. A mieinknek mindenképpen nyerniük kellett ahhoz, hogy az utolsó játéknap előtt is reális esélyünk maradjon a továbbjutás kiharcolására, de ugyanezt a skótok is elmondhatták magukról.

Az mlsz.hu beszámolója szerint jól kezdtük a mérkőzést, már az első percekben fölénybe kerültünk, sok labdát szereztünk az ellenfél térfelén, és kombinatív játékkal igyekeztünk megbontani a három belső védővel felálló skótok hátvédsorát. A 29. percben Vancsa Zalán csapta be egy csellel Kerr Smith-t, aki elhúzta a lábát, a játékvezető azonnal a tizenegyespontra mutatott. A büntetőből Németh Dániel a bal alsó sarokba helyezett (1-0).

A 36. percben megdupláztuk az előnyt, Vancsa tört be szépen a kapu előterébe, majd remekül játszotta meg Németh Dánielt, aki egy csellel tisztára játszotta magát, majd 5 méterről a hálóba lőtt (2-0). A skótok a szünetig nem tudtak újítani, magabiztos előnnyel zártuk a félidőt.

A skót válogatott a szünetben cserélt, és átállt 4-4-2-es formációra, amivel sikerült kiegyenlítetté tenni a játékot, sőt az első percekben inkább vendégakciókat jegyezhettünk fel. Tíz perc után azonban megérkeztek a magyar helyzetek, a legnagyobb után Vancsa lövését védte a kapus. Az 57. percben Tímár Krisztián kettő cserélt, Bényei Ágoston és Kerezsi Zalán jött be, a kétgólos Németh Dániel és Simut Mario hagyta el a pályát. A 75. percben tovább növeltük az előnyt, Vancsa cselezte le magát az alapvonalig a bal oldalon, nagyszerűen tálalt a csereként beállt, és középen helyezkedő Horváth Rajmund elé, aki nem is hibázta el a ziccert (3-0).

A 80. percre is maradt két cserénk, Vancsa helyét Gera Zalán vette át, Szujó Attilát pedig Török Kevin váltotta. A hajrában is volt néhány ígéretes lehetőségünk, de ezekből nem született gól, 3-0-s magyar győzelemmel ért véget a mérkőzés.

Tímár Krisztián együttese az izraeliekhez hasonlóan négy ponttal áll, a skótok 3 pontosak, a törökök nem szereztek pontot. Csapatunk kedden a török válogatott ellen zárja a tornát.  

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
ELITKÖR
2. FORDULÓ
Magyarország–Skócia 3–0 (2–0)
Gyirmót, 
Alcufer Stadion, 500 néző. Vezette: Faruggia (máltai)
Magyarország: Senkó – Szujó (Török, 81.), Alaxai, Debreceni Á. – Kovács M. (Horváth R., 68.), Horváth A., Simut (Bényei, 57.), Benczenleitner – Németh D. (Kerezsi, 57.), Nagy O. – Vancsa (Gera Zalán, 81.). Szövetségi edző: Tímár Krisztián
Skócia: Hogarth – Devine, K. Smith (A. Awokoya-Mebude, a szünetben), Murray, Mullen – Carse (Butterfield, 67.), Mi. Craig (Ma. Craig, 67.) – L. Smith (Apter, 82.), Lowry (McKinnon, 82.), Max Johnston – A. Brooks. Szövetségi edző: Billy Stark
Gólszerző: Németh D. (31. – 11-esből, 36.), Horváth R. (74.)

Akciót hirdet a DVSC

Jövő hét szombaton, április 2-án 14.45-től a Zalaegerszeg együttesét fogadja a Loki a Nagyerdei Stadionban. A mérkőzés izgalmasnak ígérkezik, a 4. helyen álló ZTE csak négy ponttal előzi meg a 8. DVSC-t. A következő vetélytárs kapusa már csaknem 500 perce nem kapott gólt, így érdemes lesz a helyszínen megnézni, hogy csapatunk megtöri-e Demjén Patrik kapus jó sorozatát. A találkozóra elindult a jegyértékesítés, így szurkolóink online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban is megvásárolhatják a belépőiket.

A találkozóra már csak azért is megéri kilátogatni, mert klubunk a következő két hazai mérkőzésre (április 2., április 15.) akciót hirdet: azon bérleteseink, akik a stadionban szurkolnak a Lokinak a ZTE ellen, a Gyirmót elleni hazai meccsre pluszban egy ingyenes közreműködői jegyet válthatnak abba a szektorba, ahová bérletük szól. Ugyanez vonatkozik azokra, akik online veszik meg jegyüket a ZTE elleni meccsre, és ki is jönnek a stadionba: amennyiben a Gyirmót elleni találkozóra is vásárolnak online belépőt, az április 15-i, péntek esti összecsapásra egy ingyenes jeggyel gazdagodhatnak. A VIP-belépők kapcsán is engedményt tesz a DVSC, a jövő szombaton a VIP-szektorban helyet foglalók a Gyirmót elleni mérkőzésre féláron válthatnak egy plusz belépőt.

Mindenkit szeretettel várunk a Nagyerdei Stadionba!

Szektorbezárásra és milliókra büntették a Lokit

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a DVSC-t az Újpest elleni hazai és a Paks elleni idegenbeli bajnoki mérkőzése kapcsán összevont eljárás alapján – az indoklás szerint – a szurkolói által skandált obszcén és megbotránkoztató rigmusokért, illetve pirotechnikai eszközök használata miatt 2 millió forintos pénzbüntetésben részesítette, emellett a határozat jogerőre emelkedése után a csapat soron következő hazai mérkőzésén elrendelte a Nagyerdei Stadion B4, B5, B6, B7 és B8 szektorainak bezárását.

Klubunk már vizsgálja a fellebbezés lehetőségét. Ebben az idényben a DVSC már augusztusban is kapott egy 2 millió forintos büntetést, illetve novemberben egy 300 ezer forintos bírságot, majd az FTC elleni meccs kapcsán újabb 2 milliót kell fizetni, ezt követte még egy 350 ezer forintos bírság. A kiszabott büntetések összege a mostani határozatot is figyelembe véve összességében – csak ebben a szezonban – 6,65 millió forintra rúg.

U19-es elitkör: mindkét debreceni pályára lépett

A DVSC játékosai közül Szujó Attila kezdőként, Bényei Ágoston csereként kapott szerepet szerdán este, az Izrael elleni 0-0-s meccsen U19-es válogatottunk hazai rendezésű Eb-selejtező elitkörében.

Az mlsz.hu beszámolója szerint férfi U19-es válogatottunk az őszi Eb-selejtezőin és a felkészülési meccsein igen meggyőző teljesítményt nyújtó izraeli együttes ellen kezdte meg szereplését a hazai rendezésű elitkörben az ETO Parkban.

A magyar válogatott az első percekben megpróbálta már az ellenfél térfelén nyomás alá helyezni az izraeli csapatot, de a vendégek készültek a mieink taktikájából, és meglehetősen hatékonyan hozták ki, és juttatták el a támadóharmadba a labdát. Az első perceket követően visszább állt a magyar csapat, de az izraeliek továbbra is veszélyesen támadtak, jól játszották meg az üres területeket, a felíveléseiket követően is gyakorta alakultak ki helyzetek Senkó Zsombor kapuja előtt.

A támadójátékunk nem állt össze az első félidőben, a megszerzett labdákból nem tudtunk építkezni, így egy távoli lövést leszámítva nem tudtunk veszélyeztetni. Az első félidő gól nélkül ért véget, de az látszott, hogy változtatni kell a játékunkon a folytatásban.

A második játékrész elején dinamikusabbá vált a játékunk, többször is eljutottunk az ellenfél tizenhatosára, de igazán nagy lehetőségeket nem tudtunk kialakítani. Az izraeliek a gyors átmenetekkel továbbra is zavarba tudták hozni a védelmünket, egy alkalommal Senkónak kellett nagyot védenie, de kiegyenlítettebb volt a játék, mint a szünet előtt.

Tímár Krisztián igyekezett frissíteni, előbb Vancsa Zalánt és Lucas Mariót küldte a pályára, majd Bényei Ágoston és Benczenleitner Barna állt be. A 71. percben Németh Dániel szabadrúgása után a keresztlécről pattant ki a labda, de izraeli oldalról nem sokkal később jött a válasz, Senkónak kellett szögletre ütnie egy léc alá tartó labdát.

A 84. percben Kerezsi a jobbösszekötő helyéről, 24 méterről lőtt kapura, a labda éppen csak elkerülte a kaput. A hajrában sem változott az eredmény, 0–0-s végeredményt hozott a hazai Eb-selejtező elitkör első találkozója.

A csoport másik szerdai mérkőzésén a skót válogatott 2-1-re legyőzte a törököket. A magyar válogatott szombaton 19.45-kor a skótok ellen folytatja szereplését a tornán.

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
ELITKÖR, 1. FORDULÓ
IZRAEL–MAGYARORSZÁG 0–0.
Győr, 
ETO Park. Vezette: Farrugia (máltai).
IZRAEL: Gliklics – Ilaj (Fejngold, 73.), Iszraelov, Lemkin, Revivo – Madmun, Kancepolszki (Edri, 90.) – Ibrahim (Dzsenisz, 73.), Gluh (Muhe, 73.), Lugaszi – Szenior (Markovics, 55.). Szövetségi edző: Ofir Hajim.
MAGYARORSZÁG
: Senkó – Szujó A., Csinger, Debreceni Á. – Kovács M. (Gera Z., 82.), Sztojka (Simut, 56.), Horváth A., Biben (Benczenleitner, 72.) – Horváth R. (Vancsa, 57.), Németh D. (Bényei Á., 72.), Kerezsi. Szövetségi edző: Tímár Krisztián.

Csak egy csapat jobb a Lokinál az elmúlt 10 fordulóban

Mint ismert. a DVSC vasárnap 1-0-ra győzni tudott Pakson. A hazai csapat két egymást követő bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt, ilyenre 2020. március 7. óta nem volt példa. A Paks pályaválasztóként 2020. október 24. óta mostanáig minden bajnoki mérkőzésén szerzett gólt. Hazai vereséget szerzett gól nélkül a mostani előtt legutóbb 2020. február 8-án szenvedett.

A Lokiban David Babunski az első gólját szerezte az OTP Bank Ligában. A korábbi tavaszi meccseken testvére, Dorian talált be, háromszor is. Légiós testvérpár legutóbb a 2018-2019-es idényben volt hasonlóan eredményes az NB I-ben, Marko és Sztefan Scsepovics révén. A DVSC a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzéséből hármat megnyert, és 2018. április 7. óta először győzött Pakson.

Külön érdekesség, hogy az utóbbi 10 fordulót alapul véve a Loki a második legeredményesebb csapat az NB I-ben, csak a Ferencváros szerzett több pontot a mieinknél.

Válogatott Loki

Bár a kluboknál is zajlik a munka, a következő napokban a különböző válogatottak kerülnek a figyelem középpontjába, többek között debreceni játékosok szereplésével. Mint közismert, a magyar felnőtt nemzeti együttesbe meghívták a DVSC mindössze 20 éves, saját nevelésű tehetségét, Baráth Pétert, aki a paksi Ádám Martin és a nagymamája révén magyar származású Callum Styles társaságában a válogatott egyik újoncaként léphet pályára csütörtökön 19.30 órakor, felkészülési mérkőzésen a szerbek ellen a Puskás Arénában, majd jövő hét kedden idegenben Észak-Írország ellen.

Az északmacedón válogatott jelentős erőpróba előtt áll, a gárda világbajnoki pótselejtezőt vív csütörtökön este Olaszország ellen idegenben. A bravúrra készülő vendéggárda keretében ott van a Loki testvérpárja, David és Dorian Babunski is, nagy dolog lenne, ha szerepet kapnának ezen a fontos mérkőzésen.

Az U21-es magyar nemzeti csapat csütörtökön San Marinót fogadja EB-selejtezőn a Hidegkuti-stadionban, majd 5 nappal később Lengyelországban lép pályára. A keretbe meghívást kapott a Loki kitűnősége, Kusnyír Erik is, azonban sajnos megbetegedett, így nemigen tud Gera Zoltán szövetségi edző rendelkezésére állni.

Az U19-es magyar válogatott is Európa-bajnoki selejtezőket játszik, mégpedig az elitkörben, a hazai rendezésű minitornán. A csapatban két debreceni tehetség is helyett kapott, Bényei Ágoston és Szujó Attila is sokat tehet azért, hogy a csapat szerdán Győrben az izraeliek, szombaton a skótok, illetve a jövő héten a törökök ellen kivívja az EB- részvételt.

Ha mindehhez hozzátesszük, hogy március elején a DVSC Labdarúgó Akadémia növendékei közül az U15-ös válogatottban Komlósi András, Mona Árpád és Egri Imre is szerepet kapott, az U18-as együttesben pedig Sipos Szabolcs, Lénárt Gábor és Fábián Bence is pályára lépett, kijelenthetjük: egyre több debrecenire számítanak a válogatottaknál.

Értékes győzelem: Paks-DVSC 0-1

Nem éppen a legjobb előjelekkel várta a DVSC a paksi bajnokit, hiszen a régóta maródi Bárány Donáton és Kundrák Norberten kívül Gróf Dávid, Szécsi Márk és Korhut Mihály is hiányzott sérülés miatt a keretből, míg Ferenczi Jánosra és Kusnyír Erikre betegség miatt nem számíthatott Joan Carrillo vezetőedző. A kezdőbe bekerült Hrabina Alex, Varga József és a brazil Charleston Dos Santos is.

A találkozót aktívan kezdte a Loki, Dorian Babunski már 1. percben megcélozta a bal felsőt 13 méterről, és nem is sokat tévedett. A folytatásban a Paks is próbálkozott, két szöglete is veszélyes volt, de Hrabina Alexnek nem kellett bravúrt bemutatnia. Mindkét oldalon akadtak kisebb lehetőségek, a kérdés az volt, melyik gárda talál be először. A 12. percben 19 méterről végezhetett el szabadrúgást csapatunk, de Dzsudzsák Balázs lövése után mellé szállt a labda.

A 21. minutumban David Babunski lőtt fölé, majd Charleston csúsztatott mellé. Látszott, hogy zavarba hozható a paksi védelem, igaz, az sem volt kétséges, hogy a hazaiak támadásban is gólerősek. Ezt bizonyította a 33. percben Haraszti, aki helyzetbe került, de a debreceni kapus szépen védett. A 36. percben újra érkezett Haraszti, aki 10 méterről a keresztlécet találata telibe. A paksiak fölénybe kerültek, Pethő lövésénél már Hrabina-bravúr kellett, a hosszabbításban Dorian Babunski fejelt mellé, végül az első találatot a szünetig egyik együttesnek sem sikerült bevinnie, ahhoz túl sok volt a hiba.

Csere nélkül kezdődött a második játékrész, az 50. percben pedig Charleston előretörése után, egy szép támadás végén David Babunski gyönyörű gólt lőtt a jobb alsóba 12 méterről, miután csinált egy remek cselt. Az akciót követően sokáig VAR-oztak, ám végül megadták a találatot (0-1). A hazaiak élénk rohamokkal és egy Haraszti-kapufával reagáltak, a DVSC pedig igyekezett szervezett játékot nyújtani.

Élesedett a pályán a küzdelem, a Paks hármat cserélt egyszerre félórával a vége előtt. A hajrában aztán próbálta fokozni a nyomást a hazai együttes, de nem tudott igazán nagy ziccert kialakítani. A Lokiba érkezett Bényei Ágoston, majd Tischler Patrik is, utóbbi a 86. percben gólt lőhetett volna, de óriási helyzetben a kapust találta el. Végül maradt az 1-0-ás debreceni győzelem, amely sokat, 3 pontot ér.

A jövő héten nem lesz bajnoki, két hét múlva, április 2-án a ZTE csapatát fogadjuk Debrecenben.

Mesterszemmel

Bognár György: Kicsit kényelmes volt a ritmusunk, bár a hozzáállással nem volt gond. Minőségibb játékra lett volna szükség, rendeznünk kell a sorainkat.

Joan Carrillo: Jól kezdtük a meccset, aztán a 20. perc után túl sok pontrúgáshoz jutott az ellenfél, de ezeket sikerült kivédekezni. Tudtuk, hogy gólt kell szereznünk, a második félidőben ez teljesült is, fontos győzelmet arattunk.

OTP Bank Liga, 25. forduló.

Paks-DVSC 0-1 (0-0).

Paks, 2076 néző. Vezette: Andó-Szabó S.

Paks: Nagy G. – Szabó J. (Szélpál, 62.), Gévay (Szabó B., 62.), Lenzsér – Pethő (Böde, 62.), Balogh B. (Nagy R., 75.), Windecker, Haraszti, Medgyes – Sajbán M., Ádám M. Vezetőedző: Bognár György.

DVSC: Hrabina – Poór (Baranyai, 94.), Pávkovics, Deslandes, Charleston – Varga J., Baráth P. – Dzsudzsák, David Babunski (Bényei Á., 79.), Bódi – Dorian Babunski (Tischler, 84.). Vezetőedző: Joan Carrillo.

Gól: David Babunski (50.).

Sárga lap: Szabó J. (11.), Szabó B. (72.), illetve Poór (29.), Varga J. (40.), David Babunski (40.), Dorian Babunski (46.), Pávkovics (64.), Baráth P. (87.).

Magabiztosan nyert a kis Loki

Újabb közvetlen riválissal játszott a DVSC második csapata a hétvégén az NB III. Keleti csoportjában, a csapat biztosan, 4-0-ra győzött Tállyán.

A Borsod megyei gárda a forduló előtt a tabella kiesést jelentő, 17. helyén állt, 7 ponttal lemaradva a kis Lokitól, amely a 16. pozíciót foglalta el. A bennmaradás szempontjából tehát rendkívül fontos meccs előtt álltak fiataljaink, akik a tavaszi szezon első győzelmére készültek.

Ezt dicséretes módon meg is szerezték: Sármány Kristóf már az első félidőben a kis Lokit juttatta előnyhöz, a második félidőben pedig Kovács Gergő, Kenderesi Dávid és Tordai Balázs góljával csapatunk végképp döntésre vitte a dolgot. A DVSC II. ezzel feljött a 16. helyre, és jó esély teremtett a bennmaradásra.

NB III, Keleti csoport, 26. forduló.

Tállya KSE – DVSC II 0–4 (0–1). DVSC II: Szabó S. – Kovács R., Tordai, Kovács G. , Lénárt,, Balla, Farkas T. (Bökönyi, 88.), Kenderesi (Simon, 73.), Gyönyörű (Sipos, 81.), Kalafat (Székelyhidi, 88.), Sármány (Füzfői, 88.). Vezetőedző: Szűcs János. Gól: Sármány (27.), Kovács G. (70.), Kenderesi (71.), Tordai (92.).

Vasárnap Paks-Loki: két iksz után mi következik?

A hét utolsó napján, húsleves-időben, 13.15-kor lép pályára csapatunk az OTP Bank Liga 25. fordulójában, mégpedig a Paks otthonában. A két gárda már kétszer találkozott a mostani pontvadászatban, s mindkétszer döntetlen született, Pakson 3-3, Debrecenben 1-1 lett a vége. Az atomvárosiak 34 ponttal a 4. helyen állnak a tabellán, a Loki 28-cal a 9. pozíciót foglalja el, így egy idegenbeli bravúr esetén a Carrillo-alakulat megközelíthetné Bognár György együttesét.

Azt az együttest, amely híres arról, hogy a mérkőzésein potyognak a gólok. A Paks 60 rúgott és 48 kapott találatot mutathat fel eddig (a DVSC-nél 39-40 ez az adat), Ádám Martin egymaga 23 gólnál tart, be is hívták a válogatott keretbe.

Persze újdonsült válogatott kerettagja a Lokinak is van, Baráth Péter is megkapta Rossi kapitány invitálását, így ezen a mérkőzésen külön érdekesség lesz, miként játszik a nemzeti csapat két újonca. A válogatott szünet előtt értelemszerűen mindkét gárdának jól jönne a három pont, amennyiben a múltra hagyatkozunk, az a debreceni reményeket táplálhatja: a két csapat 35 első osztályú bajnokijából csak 5-öt nyert a Paks.

Mindennek persze a vasárnapi mérkőzésen nem lesz jelentősége, annak annál inkább, hogy a DVSC miként áll fel az Újpest elleni hazai vereség okozta sokkból. Utóbbi 5 összecsapásán a Paks 7, a Loki 6 pontot szerzett, a kérdés pedig az, hogy két iksz után mi következik?

Joan Carrillo lett február legjobb edzője

Az OTP Bank Liga februári találkozói alapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és az M4 Sport átadta a díjat a hónap legjobb edzőjének, aki Joan Carrillo, a DVSC vezetőedzője lett.

Az indoklás szerint februárban nagyszerű hónapot futott a Loki a november elején kinevezett spanyol vezetőedző irányításával: korábbi klubja, a Vidi idegenbeli, 2–1-es legyőzésével kezdtünk, majd bár hazai pályán beleszaladtunk egy 4–1-es pofonba a Mezőkövesd ellen, utána 2–0-ra nyertünk a Puskás Akadémia otthonában, zárásként pedig Debrecenben 1–0-ra vertük az MTK-t. A mieink a kilenc pont mellett a négy februári bajnokit hat lőtt és öt kapott góllal abszolválták, 78,4%-os pontossággal passzoltak (1261/991), és 43 lövésükből 17 kaput talált (41,8%).

„Nagy elismerés ez a díj, nagyon boldog vagyok miatt, de ez nemcsak nekem szól, hanem a szakmai stáb többi tagjának, a játékosoknak, az egész csapatnak. Nagyon jó munkát végeztünk februárban, de nem érjük be ennyivel, a végsőkig harcolunk” – nyilatkozta Joan Carrillo a díj átvételekor.

A videó és a többi díjazott neve ITT TEKINTHETŐ MEG!

Vereség az ünnepen: DVSC-Újpest 1-2

A klub 120. születésnapján, fantasztikus hangulatban várta az Újpest elleni mérkőzést Debrecen városa. A meccs előtt Varga Mihály pénzügyminiszter, Bánki Erik MLSZ elnökségi tag, Papp László polgármester és Kósa Lajos egyesületi elnök jelenlétében megalakult a DVSC üzleti klubja. A találkozó gyászszünettel kezdődött az életének 88. esztendejében elhunyt Császár Ferenc emlékére, aki egykor a DVSC labdarúgó-szakosztályának elnöke és a Baráti Kör alapítója is volt. Ünnepi pillanatokban sem volt hiány, a kezdőrúgást a Loki története legjobb edzőjének választott Herczeg András végezte el, a találkozóra pedig meghívást kaptak a bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzett csapataink játékosai, így a legjobbnak szavazott Sándor Tamás is.

Joan Carrillo vezetőedző a régóta maródi Bárány Donát és Kundrák Norbert mellett nem számíthatott a sérült Szécsi Márkra, az eltiltott Ugrai Rolandra, valamint a betegséggel bajlódó Pávkovics Bencére, Korhut Mihályra és Bényei Ágostonra sem. A kezdőben helyett kapott Marko Nikolic, Kusnyír Erik és Bévárdi Zsombor is. A szurkolók jóvoltából a találkozó valódi rangadó-atmoszférában kezdődött, sajnos újpesti góllal. Az 5. percben Croizet cselezte magát a jobb oldalon az alapvonalig, visszagurítása után Zivzivadze lőtt közelről a bal felsőbe (0-1).

Nem indult tehát jól a meccs a Loki számára, szükség is volt egy kis időre, mire reagálni tudott csapatunk. Az első hazai lehetőségre a 17. percig kellett várni, akkor Dorian Babunski lőtt 14 méterről, de a labda a kapu mellé gurult.

Ezután kiegyenlített játék zajlott a pályán, egészen a 30. minutumig, amikor Zivzivadze bombázott fölé. Az első félidő hajrájában ismét Dorian Babunski próbálkozott, azonban a sok pontatlanság miatt a szünetig nem sikerült gólt szerezni, sőt a hosszabbításban Antonov egy 23 méteres szabadrúgásból megduplázta az újpesti előnyt (0-2).

A második játékrész elején a Loki megpróbálta ráerőltetni az akaratát a vendégekre, akik viszont gyors ellentámadásokkal igyekeztek zavart kelteni, akadt is helyzetük. Az 55. percben a Loki is lehetőséghez jutott, azonban Baráth Péter 17 méteres lövését Banai vetődve védeni tudta. A DVSC egyértelműen jobban játszott, mint a szünet előtt, időnként be is szorította ellenfelét. Egy óra elteltével Bévárdi Zsombor párharca után Antonov a 16-oson belül kezezett, a VAR-ozás után pedig büntetőt ítélt a játékvezető. A büntetőt a 65. percben Dzsudzsák Balázs magabiztosan értékesítette (1-2).

Fokozódtak tehát az izgalmak, pláne, hogy a Loki mezőnyfölénye ekkor már konstans volt, a csapat mindent megpróbált az egyenlítésért. A véghajrában, a 82. percben Croizet lövését fogta Gróf Dávid, majd a 84. percben Marko Nikolic ajtó-ablak ziccerben néhány lépésről főlé lőtt. Mint kiderült, ez volt a mérkőzés utolsó nagy debreceni helyzete, végül nem sikerült pontot szerezni.

Folytatás jövő hét vasárnap Pakson.

Mesterszemmel

Joan Carrillo: Sajnálom a szurkolóinkat, hogy ezen az ünnepi napon nem örülhettek győzelemnek, remek atmoszférát teremtettek. Az első félidőben nagyon rossz pillanatokban kaptuk a gólokat, ez minden gárdát megviselne, minket is megviselt. A második játékrészben már koncentráltabbak, agresszívabbak voltak a játékosaink, volt esély az egyenlítésre is, sajnos nem sikerült megszereznünk a második gólt.

Milos Kruscic: Öröm és megtiszteltetés volt egy ilyen szép stadionban, ilyen hangulatban játszani. Mindkét együttes számára fontos volt a feszült hangulatú mérkőzés. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, szünet után a VAR érthetetlen módon büntetőt jelzett, a szépítés pedig nyilván még motiváltabbá tette a hazai csapatot. Büszke vagyok a játékosaimra, megérdemelten győztünk.

OTP Bank Liga, 24. forduló.

DVSC-Újpest 1-2 (0-2).

Nagyerdei Stadion, 6011 néző, vezette: Bogár G.

DVSC: Gróf – Kusnyír, Nikolic (Rácz B., 89.), Deslandes, Ferenczi – David Babunski, Baráth P. – Bévárdi (Soltész, 65.), Dzsudzsák, Bódi – Dorian Babunski. Vezetőedző: Joan Carrillo.

Újpest: Banai – Pauljevic, Csongvai, Kuusk (Kastrati, 69.), Antonov – Boumal (Bjelos, 69.), Onovo – Croizet, Mitrovic (Mack, 90.), Beridze (Simon, 79.)- Zivzivadze. Edző: Milos Kruscic.

Gól: Dzsudzsák (65., 11-esből), illetve Zivzivadze (5.), Antonov (45+4.)

Sárga lap: Dorian Babunski (92.), illetve Mitrovic (27.), Onovo (45.), Croizet (64.), Zivzivadze (85.), Csongvai (87.).

Boldog születésnapot, DVSC!

1902. Portugália államcsődöt jelent. Véget ér az angol-búr háború. Befejeződik az asszuáni duzzasztógát építése. Átadják a Steindl Imre által tervezett Országházat.

Ebben az évben, március 12-én Debrecenben is történik valami: megalakul a Loki jogelődje Egyetértés Football Club néven. Máv-os műhelyi dolgozók alkotják, és már az első meccseken piros-fehérben kergetik a labdát. 10 év múlva önállósodnak, és felveszik a Debreceni Vasutas Sport Club nevet. Igen, a DVSC-t. Aztán háborúk jönnek, generációk sorsa a halál, de mindig akadnak, akik életben tartják a klubot. Ötven évvel az alapítás után Debreceni Lokomotívként működik a közösség, megszületik a Loki becenév, most már tudjuk, az örökkévalóságnak.

Csakúgy, mint bármelyikünké, a DVSC története sem nélkülözi a mélypontokat. Azokat a helyzeteket, amikor nem divat lokistának lenni. A csapat a 120 év során sokszor kénytelen búcsúzni az első osztálytól, a Nagyok klubjától, de mindig visszaverekszi magát. Ha több mint egy évtizedbe kerül, akkor is. Mindig, tavaly is. És bármi történik, sokan vallják vallásuknak, hogy igen, én büszke lokista vagyok.

Bizony, sokan vagyunk. Megannyi felejthetetlen pillanat köt össze minket, bajnoki címek, kupagyőzelmek, Bajnokok Ligája, Európa Liga. Már mi is Nagyok vagyunk. Jó emberek, elképesztő tudású játékosok, remek edzők, kitartó drukkerek írták több mint egy évszázadon át a történelmet, és mosolyogtak egymásra egy-egy siker után.

Mert a DVSC története sikertörténet. Nem mindig, nem minden idényben, nem minden meccsen. De a derék vasutasok aligha gondolták volna, hogy kis közösségük évtizedeken átnyúló identitást teremt, és ennyi embert fog összekötni Debrecenben, Magyarországon, bárhol a nagyvilágban.

2022. A szomszédban háború van, világjárvány dúlt. 120 év telt el, a Loki még most is létezik, és létezni is fog. Boldog születésnapot, DVSC!

T. Cs. Zs.