6 pontos meccs nincs, de mégis van

Nyilvánvaló, hogy minden győzelemért 3 pont jár a futballban, péntek este 20 órakor mégis olyan mérkőzést rendeznek a Nagyerdei Stadionban, amit a köznyelvben 6 pontos meccsnek neveznek. Mindez azért van így, mert a kieső helyen álló, 26 egységgel rendelkező Gyirmót látogat a 32 pontos, 10. DVSC-hez, tehát az összecsapás után vagy marad a 6 pontos különbség, vagy 3-ra csökken, vagy – reményeink szerint – 9-re növekszik.

A tét tehát nagy, de az mindenképpen a Loki mellett szól, hogy ebben a pontvadászatban még gólt sem kapott a mostani riválistól, Debrecenben 5-0-ra legyőzte, Gyirmóton pedig 0-0 lett a végeredmény. További érdekesség, hogy csapatunk az NB I-ben még soha nem kapott ki a Gyirmóttól, 5 mérkőzésen 4 győzelem és 1 döntetlen a mérleg.

A képet árnyalja, hogy az előző, NB II-es szezonban Csertői Aurél együttese kétszer is megtréfálta a DVSC-t (0-2, 0-1).

De hagyjuk is ezt, most az NB I-ben vagyunk, s ha péntek este hazai győzelem születik, jó eséllyel a következő idényben is itt leszünk. Nagy szükség lesz tehát a szurkolók támogatására, akik egy akciós lehetőséggel is élhetnek. A vendégek nyilván mindent meg fognak próbálni a sikerért, de a mieink is tudják, milyen fontos meccs következik.

A Loki a műtött Gróf Dávidra és Szécsi Márkra biztosan nem számíthat, emellett többen is bajlódnak kisebb sérüléssel, azonban mindenki mindent megtesz azért, hogy harcra kész legyen.

Nagypéntek, nagy tét: kulcsmeccs következik

A 32 pontos DVSC a kieső helyen álló, 26 egységgel rendelkező Gyirmótot fogadja péntek este 20 órától a Nagyerdei Stadionban, nem kell tehát külön ecsetelni, milyen fontos találkozó következik. A találkozóra elindult a jegyértékesítés, így szurkolóink online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban is megvásárolhatják a belépőiket.

A meccsre akciót hirdetett a Loki: azon bérleteseink, akik a stadionban szurkoltak a Lokinak két hete a ZTE ellen, a Gyirmót elleni hazai meccsre pluszban egy ingyenes közreműködői jegyet válthatnak abba a szektorba, ahová bérletük szól. A belépőt a DVSC Shopban lehet átvenni. Ugyanez vonatkozik azokra, akik online vették meg jegyüket a ZTE elleni meccsre, és ki is jöttek a stadionba: amennyiben a Gyirmót elleni találkozóra is vásárolnak online belépőt, az április 15-i, péntek esti összecsapásra egy ingyenes jeggyel gazdagodhatnak. A VIP-belépők kapcsán is engedményt tett a DVSC, a ZTE ellen a VIP-szektorban helyet foglalók a Gyirmót elleni mérkőzésre féláron válthatnak egy plusz belépőt.

Mindenkit szeretettel várunk a Nagyerdei Stadionba, amelynek B szektorai – miután a klub fellebbezett a MLSZ döntése ellen – a Gyirmót elleni meccsen nyitva lesznek.

Végső búcsú Csubák Zoltántól

Mint azt hírül adtuk, 68 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Csubák Zoltán, a DVSC volt marketingvezetője, majd sajtófőnöke. Csubák Zoltán 2003-tól 2020-ig, 17 esztendőn át dolgozott a DVSC-nél marketingvezetőként, majd sajtófőnökként. Életének legszebb feladatai és élményei közé sorolta a Loki Bajnokok Ligája és Európa Liga szereplésében, bajnoki meneteléseiben való közreműködést.

Csubák Zoltánt április 21-én, csütörtökön 16 órától a debreceni Köztemető 2-es ravatalozójából kísérjük utolsó útjára. A család a temetést követően a járványügyi helyzetre való tekintettel kéri a részvétnyilvánítások mellőzését.

Joan Carrillo: Minden pont nagyon fontos

A listavezető Ferencváros otthonában lép pályára a DVSC szombaton este (kezdés: 19.30). Joan Carrillo vezetőedző a mérkőzéssel kapcsolatos várakozásairól nyilatkozott.

Nagyon jó meccset várok. Az első helyezettel játszunk idegenben, de számunkra minden pont nagyon fontos, nem lesz ez másképp szombaton sem. Mindig nyerni szeretnénk, noha tudjuk, hogy remek játékosok alkotják az FTC-t és kitűnő trénere is van. Egy jó csapattal mérkőzünk meg egy szép stadionban, ennek megfelelően motiváltak vagyunk. Felkészültünk a küzdelemre – szögezte le Joan Carrillo.

Elhunyt Csubák Zoltán

68 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után szerdán elhunyt Csubák Zoltán, a DVSC volt marketingvezetője, majd sajtófőnöke. Csubák Zoltán igen jeles pályát futott be, újságírói diplomájának megszerzése közben már a Hajdú-bihari Napló munkatársa volt, ahol 1980 és 1995 között tizenöt évig dolgozott, sok esztendőn át a sportrovat vezetőjeként. Egy évtizeden át volt a Nemzeti Sport megyei tudósítója. Később a Hajdú-bihari Nap munkatársaként tűnt ki, mindeközben fontos szerepet vállalt többek között a City és az Infó Rádiónál is.

2003-tól 2020-ig, 17 esztendőn át dolgozott a DVSC-nél marketingvezetőként, majd sajtófőnökként. Életének legszebb feladatai és élményei közé sorolta a Loki Bajnokok Ligája és Európa Liga szereplésében, bajnoki meneteléseiben való közreműködést.

A DVSC együttérzését fejezi ki a gyászoló családnak. Csubák Zoltán emlékét megőrizzük.

FTC-DVSC: évtizedes átkot kellene megtörni

Nem akármilyen kihívás előtt áll a DVSC az OTP Bank Liga 27. fordulójában: csapatunk a bajnoki címvédő és idén is toronymagas bajnokesélyes Ferencváros otthonában lép pályára szombaton 19.30 órakor. A listavezető zöld-fehérek 21 ponttal szereztek többet a Lokinál (53-32), igaz, az utóbbi 15 fordulót alapul véve csak 6-tal (28-22).

Az esélyek értelemszerűen az FTC mellett szólnak, azonban az mindenképpen reményt adhat, hogy bár a mostani bajnokságban kikaptunk a Groupama Arénában 4-2-re, Debrecenben Bévárdi Zsombor és Tischler Patrik góljával sikerült legyőzni a budapestieket (2-0).

Ha ez a mostani hétvégén is sikerülne, évtizedes nyeretlenséget törne meg a DVSC, hiszen együttesünknek több mint 10 esztendeje, 2012 márciusában sikerült utoljára győzni az Üllői úton. A Loki azóta 12-szer lépett pályára a Ferencváros stadionjában, és 4 döntetlen mellett 8 vereséget szenvedett. A 2012-es győzelemre egyébként szintén 10 évet kellett várni, előtte 2002-ben szereztünk három pontot idegenben a fővárosi zöld-fehérek ellen. Nem kell tehát különösebben árnyalni, mekkora bravúr lenne a többek között világbajnoki résztvevő válogatott játékosokat alkalmazó FTC-től ponttal, pontokkal hazatérni. Csak csendben jegyezzük meg, a 10 év ismét letelt…

A mértékadó Transfermarkt szerint a Fradi keretének összértéke 44,85 millió euró, ugyanez a szám a Lokinál 7,2. Persze a pályán nem a pénz futballozik, a sérült Gróf Dávidot, Szécsi Márkot, Bárány Donátot és Kundrák Norbertet nélkülöző DVSC számára minden pont nagyon fontos, csapatunk tehát mindent meg fog tenni az eredményes szereplésért.

OTP Bank Liga: jön a hajrá

Már csak 7 forduló van hátra az NB I. 2021/22-es idényéből, a küzdelem pedig egyre kiélezettebb lesz, elsősorban a kiesés elkerülésének tekintetében. Ebből a szempontból a DVSC nem áll rosszul, hiszen 7 ponttal többet gyűjtött, mint a búcsút jelentő pozíciót elfoglaló Gyirmót és MTK, ráadásul csak 4 egységnyire van a 4. helyen álló Zalaegerszegtől. A sűrű középmezőnyben a riválisok egymás ellen is játszanak, mindez pedig azt is jelenti, hogy ha csapatunk a hátralévő mérkőzésekből legalább hármat-négyet megnyer, (szinte) biztosan megőrzi első osztályú tagságát.

A lecke ezzel együtt fel adva, hiszen nem várnak könnyű találkozók a Lokira. A DVSC még háromszor játszik itthon és négyszer kell idegenbe utaznia, azonban ez nem biztos, hogy annyira rossz hír: a mieink csaknem annyi pontot szereztek idegenben, mint hazai pályán (15, illetve 17), a Loki a nem otthon lejátszott összecsapásokat tekintve a 6. legeredményesebb gárda a mezőnyben.

Ami a menetrendet illeti: csapatunk a Ferencvároshoz, a Kisvárdához, a Mezőkövesdhez és az MTK-hoz utazik, s közben a Gyirmótot, a Mol Fehérvárt és a Puskás Akadémiát fogadja. Ezek közül nyilvánvalóan az április 15-i, Gyirmót elleni mérkőzés az egyik kulcsmeccs, remélhetőleg az utolsó fordulóban rendezendő MTK-DVSC-nek számunkra a kiesés szempontjából már nem lesz tétje. A hátralévő vetélytársakkal szemben eddig vegyes a Loki mérlege (FTC 2-4, 2-0, Gyirmót 5-0, 0-0, Kisvárda 1-2, 0-0, Mol Fehérvár 1-1, 2-1, Mezőkövesd 0-1, 1-4, Puskás Akadémia 0-3, 2-0, MTK 1-1, 1-0), 5 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség, tehát gyakorlatilag bármi előfordulhat.

A jó hajrához mindenesetre kell a jó a védekezés is. Az biztató, hogy a Loki a 2022-ben lejátszott 9 bajnokiból 5-ször nem kapott gólt, ezt a stabilitást kell megőrizni, és akkor egy egészen tisztességes szereplés is kikerekedhet a pontvadászat végére.

Nem esett gól: DVSC-ZTE 0-0

A nemrégiben műtéten átesett Gróf Dávidot és Szécsi Márkot, valamint a súlyos sérülésből felépülőben lévő Bárány Donátot és Kundrák Norbertet nélkülöző DVSC abban a tudatban fogadta a Zalaegerszeget, hogy amennyiben nyer, tovább erősíti pozícióját a középmezőnyben. A feladat annyiban nem ígérkezett könnyűnek, hogy a vendégek a mostani bajnokságban kettőből kétszer legyőzték csapatunkat, emellett a meccs előtt már csaknem 500 perce nem kaptak gólt, ráadásul 5 veretlenül megvívott találkozóval a hátuk mögött érkeztek a cívisvárosba. A Zetében kezdőként lépett pályára Zsóri Dániel, aki anno a Loki színeiben lőtt Puskás-díjas gólt az FTC-nek.

A szombati összecsapás gyászszünettel kezdődött a 94 éves korában elhunyt korábbi válogatott labdarúgó, Raduly József és a 65 évesen eltávozott egykori kiváló Loki-játékos, Puskás Gyula emlékére. A csapatok óvatos játékkal nyitottak, az első helyzetféle a 9. percben alakult ki, akkor Tajti közelről nem talált kaput. A DVSC nem rontott rá ellenfelére, inkább igyekezett fegyelmezetten, taktikusan futballozni és labdaszerzés után gyorsan megindulni. Ebbe eleinte sok hiba csúszott, azonban bő negyedóra után már jobban kontrollálta a meccset csapatunk, a 23. percben Dorian Babunski próbálkozott 17 méterről, Demjén biztosan védett.

A 25. minutumban Bódi Ádám szöglete után Pávkovics Bence csúsztatott fölé, majd nem sokkal később David Babunski tekert kapura 19 méterről, a zalai kapus a bal alsónál bravúrral hárított. A 32. percben egy szép támadás végén Poór Patrik lőtt jobbról, 17 méterről, a labda a lécet súrolva hagyta el a pályát. Az első félidő hajrájában aztán már nem alakult ki nagyobb lehetőség, így gól nélküli döntetlennél vonultak pihenőre az együttesek.

A második játékrész eleje sem hozott túl nagy iramot, az első veszélyes támadást a Loki produkálta, azonban az 51. percben Dzsudzsák Balázs beadása után Dorian Babunski a védők szorításában nem tudta kapu felé irányítani a labdát. Egyértelműen a taktikai jelleg dominált, a kérdés az volt, kibillen-e a mérkőzés az egyensúlyi állapotból, és ha igen, merre? Nos, a 62. percben majdnem kibillent, Dorian Babunskit rúgták meg a 16-oson belül, ám Dzsudzsák Balázs büntetőjét kivédte Demjén. Ezt követően Zsóri került ziccerbe, de ekkor meg Hrabina Alex hárított bravúrral. A 65. percben érkezett Ugrai Roland és Kusnyír Erik, majd nem sokkal később a megsérülő Charleston helyére Ferenczi János is, az összecsapás pedig határozottan megélénkült.

A hajrá Ugra Roland 30 méteres szabadrúgásával kezdődött a 75. percben (Demjén védett), aztán a 83. percben Dorian Babunski mellé szálló fejesével folytatódott. Az utolsó percekre beállt Tischler Patrik és Bévárdi Zsombor is, azonban döntés végül nem született, maradt a 0-0-ás döntetlen.

Folytatás jövő hét szombaton este a listavezető és bajnoki címvédő Ferencváros otthonában.

Mesterszemmel

Joan Carrillo: Nehéz mérkőzés volt. Az első 20 percben nem játszottunk jól, aztán fokozatosan feljavultunk, a nagyobb lehetőségeink nekünk voltak. Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, de minden pont nagyon fontos.

Molnár Balázs: A helyzetek alapján reális eredmény született.

OTP Bank Liga, 26. forduló.

DVSC-ZTE 0-0.

Nagyerdei Stadion, 2830 néző. Vezette: Vad II.

DVSC: Hrabina – Poór (Kusnyír, 65.), Pávkovics, Deslandes, Charleston (Ferenczi, 71.) – Varga J. – Dzsudzsák (Tischler, 85.), Baráth P., David Babunski (Ugrai, 65.) Bódi (Bévárdi, 85.) – Dorian Babunski. Vezetőedző: Joan Carrillo.

ZTE: Demjén – Lesjak, Serafimov, Kálnoki Kis, Gergényi – Milovanovikj (Spoljaric, 46.), Sankovic, Halilovic, Tajti – Meshack, Zsóri (Rebernik, 85.). Mb. vezetőedző: Molnár Balázs.

Sárga lap: Halilovic (61.), Serafimov (92.).

Csaknem 500 perc után megrezdül a ZTE kapujának hálója?

Érdekes mérkőzést ígér a DVSC ZTE elleni szombati összecsapása (kezdés: 14.45) a Nagyerdei Stadionban. A Zalaegerszeg hálója immár csaknem 500 perce érintetlen, a vendégek 5 forduló óta veretlenek és ezeken a találkozókon még gólt sem kaptak. A Zete ennek megfelelően az előkelő negyedik helyen tanyázik a tabellán, igaz, mindössze 4 egységgel gyűjtött többet, mint a 31 ponttal 8. Loki.

A feladat tehát adott, megzörgetni Demjén Patrik kapus hálóját. Erre azért van remény, hiszen a DVSC-nél csak három együttes rúgott több gólt az OTP Bank Ligában, a 40 szerzett találat nem számít rossznak. A hazai gólokra már csak azért is szükség lenne, mert a ZTE ebben a pontvadászatban kétszer is legyőzte csapatunkat (Debrecenben és Zalaegerszegen is 2-1-re, mindkétszer a hajrában), így éppen ideje lenne pontokat szerezni a dunántúliak ellen.

A Loki a cívisvárosban csaknem 3 éve győzött utoljára a Zete ellen, akkor 3-2-re sikerült nyerni Trujic, Szécsi és Garba góljaival. Három rúgott gól vélhetően most szombaton is elég lenne a sikerhez, bár nem tudni, a vendégek milyen lelkiállapotban érkeznek Debrecenbe. A válogatott szünet alatt ugyanis csatáruk, Koszta Márk Dél-Koreába igazolt, majd lemondott Waltner Róbert vezetőedző. Őt Molnár Balázs pótolja majd, már a szombati találkozón is.

Egy biztos: érdemes lesz kilátogatni a stadionba!

Baráth gólpasszt adott, Bényei és Szujó is kezdő volt

Jelentős feladatokat kaptak a keddi tétmérkőzéseken a DVSC válogatott játékosai. U21-es válogatottunk balszerencsés körülmények között vesztett két pontot Lengyelországban, a házigazdák elleni Eb-selejtezőn. A lengyelek a 94. percben büntetőből mentették 1-1-re a mérkőzést. A magyar csapat a 35. percben szerezte meg a vezetést: egy labdaszerzést követően a debreceni Baráth Péter remekül szerzett labdát, Kiss Tamással kényszerítőzött, majd az alapvonal közeléből pontosan passzolt a középen érkező Németh Andráshoz, aki közelről a hálóba továbbított A Loki saját nevelésű középpályása végigjátszotta a találkozót, és a mezőny egyik legjobbja volt.

U21-ES EB-SELEJTEZŐ
B-CSOPORT, 8. FORDULÓ
LENGYELORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–1 (0–1)
Zabrze
LENGYELORSZÁG:
 Miszta – Skóras, Platkowski, Poreba, Kiwior, Karbownik – Zalewski (Fornalczyk, a szünetben), Zurawski (Marchwinski, a szünetben), Kozlowski (Kubica, 81.), Kaminski – Benedyczak (Bialek, 66.). Szövetségi edző: Maciej Stolarczyk
MAGYARORSZÁG: Hegyi – Csongvai (Skribek, 76.), Balogh Bo., Mocsi, Iyinbor, Kerkez (Hidi S., 86.) – Szendrei (Radics, 80.), Baráth, Kata, Kiss T. (Tamás O., 76.) – Németh A. Szövetségi edző: Gera Zoltán
Gólszerző: Skóras (90+5. – 11-esből), ill. Németh A. (35.)

Az U19-es nemzeti együttesben a két lokista, Bényei Ágoston és Szujó Attila egyaránt a kezdőcsapat tagja volt, előbbi 84 percet, utóbbi 95 minutumot játszott. A mérkőzés drámaian alakult, Benczenleitner góljával a 81. percig vezettünk Törökország ellen, a végeredmény azonban 2-1-es török győzelem lett az elitkör utolsó mérkőzésén. Izrael eközben megverte a skótokat, így utóbbi győztes jutott el a nyári, szlovákiai Európa-bajnokságra, nem a mieink.

U19-ES EB-SELEJTEZŐ, ELITKÖR
1. CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 1–2 (1–0)
Győr, 
ETO Park, 500 néző. Vezette: Al-Emara (finn)
Magyarország: Senkó – Szujó, Csinger, Debreceni Á. – Kovács M. (Kerezsi, 60.), Bényei Á. (Simut, 84.), Horváth A. (Nagy O., a szünetben), Sztojka (Biben, 75.), Benczenleitner – Németh D. – Vancsa (Gera Za., 84.). Szövetségi edző: Tímár Krisztián
Törökország: 
Cetin – Yigit, Bayram, Erciyas, Gülay – Elmaz – Beyaz (E. Demir, 90+7.), Karaal (Sönmezsoy, 55.), Zehir (Akgün, 71.), Aydin (Karatas, 90+6.) – Altunbas. Szövetségi edző: Onur Zayim
Gólszerző: 
Benczenleitner (22.), ill. Akgün (81.), Elmaz (90+4. – 11-esből)

A felnőtteknél is nagyüzem volt kedden, a magyar válogatott felkészülési összecsapáson Sallai Roland góljával győzött 1-0-ra Észak-Írországban. Az északmacedónok az olaszok bravúros búcsúztatása után Portugáliával már nem bírtak a vb-pótselejtezőn, 2-0-ra kikaptak Portóban, így nem lesznek ott a vb-n. A két debreceni válogatott, David és Dorian Babunski nem állt be.

Akció! Érdemes a stadionban szurkolni a Lokinak

Szombaton 14.45-től a Zalaegerszeg együttesét fogadja a Loki a Nagyerdei Stadionban. A mérkőzés izgalmasnak ígérkezik, a 4. helyen álló ZTE csak négy ponttal előzi meg a 8. DVSC-t. A következő vetélytárs kapusa már csaknem 500 perce nem kapott gólt, így érdemes lesz a helyszínen megnézni, hogy csapatunk megtöri-e Demjén Patrik kapus jó sorozatát. A találkozóra elindult a jegyértékesítés, így szurkolóink online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban is megvásárolhatják a belépőiket.

A találkozóra már csak azért is megéri kilátogatni, mert klubunk a következő két hazai mérkőzésre (április 2., április 15.) akciót hirdet: azon bérleteseink, akik a stadionban szurkolnak a Lokinak a ZTE ellen, a Gyirmót elleni hazai meccsre pluszban egy ingyenes közreműködői jegyet válthatnak abba a szektorba, ahová bérletük szól. Ugyanez vonatkozik azokra, akik online veszik meg jegyüket a ZTE elleni meccsre, és ki is jönnek a stadionba: amennyiben a Gyirmót elleni találkozóra is vásárolnak online belépőt, az április 15-i, péntek esti összecsapásra egy ingyenes jeggyel gazdagodhatnak. A VIP-belépők kapcsán is engedményt tesz a DVSC, a jövő szombaton a VIP-szektorban helyet foglalók a Gyirmót elleni mérkőzésre féláron válthatnak egy plusz belépőt.

Mindenkit szeretettel várunk a Nagyerdei Stadionba!

Gyász: elhunyt Puskás Gyula

Életének 66. évében elhunyt Puskás Gyula, a Loki egykori labdarúgója. Az 1956-os születésű játékos már sportiskolás korában kitűnt tehetségével, s bár annak idején a DSI-s csapat még csak a városi bajnokságban szerepelhetett, ketten – bizonyos Herczeg András és Puskás Gyula – felnőttként a másodosztályig vitték, és meghatározó játékosok lettek a 70-es években a DVSC-ben.

Puskás Gyulának tulajdonítják a szállóigévé vált mondást, miszerint „A DVSC-ben játszani rang, még az NB II-ben is. Mindig van szurkolónk, most is, hogy a nyakunkra került a kard.”

Emlékét megőrizzük!