DVSC 120: szombaton Loki-Újpest

Az Újpestet fogadja csapatunk szombaton 14.30-kor a Nagyerdei Stadionban, napra pontosan a klub 120. születésnapján. Az OTP Bank Liga 24. fordulójának mérkőzésén a 27 ponttal a 9. helyet elfoglaló fővárosiak látogatnak a 28 egységgel 8. Lokihoz, aligha szükséges tehát elemezni, mennyire közvetlen vetélytársakról van szó.

Az Újpest formája felfelé ível, utóbbi négy bajnokiján 10 pontot szerzett, de a DVSC is csak két mérkőzést veszített el az utóbbi nyolcból, tehát szoros küzdelemre van kilátás. Így vélekedik erről a mieink trénere is.

Tudjuk, milyen fontos mérkőzés ez az egész klub számára. A három pont megszerzésére fókuszálunk, szeretnénk örömet okozni a szurkolóinknak. Az Újpest az utóbbi találkozóin megmutatta, milyen jó formában van, utóbbi négy bajnokijából egy döntetlen mellett hármat megnyert és a kupában is továbbjutott. Ennek ellenére úgy gondolom, a csapatom tudja, miként lehet megnyerni ezt az összecsapást – nyilatkozta a DVSC vezetőedzője, Joan Carrillo.

Ami a statisztikát illeti, az nem feltétlenül a Loki mellett szól. A két gárda utóbbi 11 összecsapásából egyetlen egyet(!) nyert meg csapatunk (2020 januárjában 4-0-ra), a lila-fehérek viszont 6 ízben is három pontot szereztek ebben az időszakban. A mostani pontvadászatban Debrecenben döntetlen (2-2), Budapesten újpesti siker született (3-1).

Mindez persze nem jelenti azt, hogy ezen az ünnepi meccsen ne lehetne legyőzni a vendégeket. A DVSC dolgát nehezíti, hogy Szécsi Márk sérülés, Ugrai Roland pedig eltiltás miatt nem játszhat (utóbbinak összegyűlt az 5 sárga lapja), ám a csapat elszánt, és mindenképp szeretné kiszolgálni a szurkolóit. A hangulat az egész városban felfokozott, a Nagyerdei Stadion mellett például a Debreceni Egyetem jóvoltából a hétvégén az Innovációs Központ, a Forrest Offices és a Víztorony is piros-fehérben tündököl majd.

Gyász: elhunyt Császár Ferenc

Életének 88. évében elhunyt Császár Ferenc, aki 1982/83-ban a DVSC labdarúgó-szakosztályának elnöke, 1979-től a DVSC Baráti Kör Egyesület alapítója és titkára volt. Gyermekkorától kezdődően a foci bűvöletében élt, élete végéig szenvedélyes szeretettel és örök energiával támogatta a debreceni labdarúgást, minden formában. Debrecenben a 70-es évektől kezdődően labdarúgók generációi, sportvezetők és sport szakemberek ismerték, szerették és tisztelték őt.
Sportvezetőként, amatőr sportolóként, állandó Loki-drukkerként közel 50 éven keresztül vett folyamatosan részt a debreceni labdarúgás életében.


Örök hittel, szeretettel foglalkozott a magyar és a debreceni labdarúgás jövőjével, az általa szerkesztett tanulmányokban és a halála napjáig megjelent újságcikkekben, a vele készített interjúkban rendületlenül támogató és segítő véleményének adott hangot kedves sportja felvirágoztatása érdekében.
Számára a foci, a Loki igazi életérzés, örök szerelem volt.
Nyugodj békében Feri bácsi!

DVSC 120: a Hajduk Split-DVSC lett a legjobb meccs

2022. március 12-én, szombaton 120 éves lesz a DVSC. A fantasztikus és patinás évfordulóra a klub is készül, és természetesen szurkolóink is meg akarják adni a módját a születésnapi köszöntésnek. Ennek jegyében január közepén arra kértük drukkereinket, hogy szavazzanak az elmúlt 120 év legjobb Loki-mérkőzésérelegjobb játékosára és legjobb edzőjére.

A voksokat március 1-ig vártukdrukkereink ezres nagyságrendben nyilvánították ki véleményüket, megvan a végeredmény is. A győzteseket a szurkolók láthatják a szombaton 14.30-kor kezdődő DVSC-Újpest rangadó kezdőrúgásánál is. Hétfőn közzétettük, kik és mely meccsek fértek be a TOP 5-be a 4. és az 5. helyen, kedden már a dobogósok következtek, szerdán Sándor Tamás elsőségéről olvashattak, csütörtökön a legjobb edző kilétére is fény derült.

A legjobb mérkőzésnek a Loki 2005-ös, spliti 5-0-ás győzelmét választották szurkolóink. Csapatunk óriási találkozón 3-0-ra győzte le Debrecenben a horvát bajnokot, azonban a visszavágó esélyesének így is egyértelműen a Hajduk Split számított. A horvát drukkerek már a mérkőzés előtti napon egy 5-öst mutogattak a kezükkel a BL-selejtező helyszínére érkező cívisvárosiaknak, végül aztán ők kaptak egy 5-öst.

A Poljud stadion poklában, mintegy 25 ezer fanatikus előtt a DVSC felejthetetlen teljesítményt nyújtott, és Halmosi Péter (1. 27.), Kerekes Zsombor (22.), Ibrahima Sidibe (76.), valamint Kiss Zoltán (90.) góljaival a klub történetének egyik legnagyobb győzelmét aratta. A Loki a Csernyánszki – Nikolov, Éger, Máté, Szatmári – Dombi, Vukmir, Sándor T., Halmosi (Böőr, 76.) – Kerekes (Sidibe, 57.), Bogdanovics (Kiss Z., 56.) összeállításban aratta a nagy sikert, a vezetőedző Supka Attila volt.

A meccsről a Loki TV három főszereplővel, Dombi Tiborral, Kerekes Zsomborral és Máté Péterrel készített interjút.

SZÜLETÉSNAPI PROGRAM ITT!

Bévárdi Zsombor: Remélem, hasznára tudok lenni a csapatnak

Sérülés miatt hetekig hiányzott a Loki keretéből Bévárdi Zsombor, aki emlékezetes gólt lőtt decemberben a Ferencvárosnak. Szombaton akár az Újpest elleni meccsen (kezdés: 14.30) is betalálhat, hiszen visszatérhetett társai közé, immár teljes értékű munkát végezhetett. Villámléptű játékosunkat a hétvégi rangadó kapcsán kérdeztük.

Régóta vártam már erre a pillanatra, értelemszerűen nem jött jókor a kisebb sérülésem. Több dolog is nehezítette a felkészülésem, de úgy érzem, végre “kiegyenesedtem”, s remélem, hasznára tudok lenni a csapatnak. Nagyon várom a szombati mérkőzést, fontos meccs lesz a szurkolóink számára is, nem beszélve a klub 120. születésnapjáról. Mindennek szellemében készülünk az összecsapásra. Jó formában lévő Újpestet fogadunk, de nekünk a saját játékunkkal kell foglalkoznunk. Az ellenfélnek megvannak az erősségei, de a gyenge pontjai is, ezekre kell építenünk. Motiváltak leszünk, az biztos, szerintem megnyerhetjük a mérkőzést – nyilatkozta Bévárdi Zsombor.

A kis Loki is az Újpestet fogadja

Az Újpest II. ellen vívja következő bajnokiját a DVSC II., mégpedig vasárnap 14 órától a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen. Az NB III. Keleti csoport 25. fordulójának mérkőzésén a 16. helyezett fogadja a 12. helyen álló együttest, tehát kiélezett küzdelemre van kilátás. A kis Loki az utóbbi 5 fordulóban csak 1 pontot szerzett, tehát nagy szüksége lenne egy győzelemre, amire azért van is esély.

Mindenesetre a klub 120. születésnapjának hétvégéjén több mint csodálatos lenne, ha a “nagyok’ és a “kicsik” is legyőznék az Újpestet.

DVSC 120: Herczeg András a legjobb edző

2022. március 12-én, szombaton 120 éves lesz a DVSC. A fantasztikus és patinás évfordulóra a klub is készül, és természetesen szurkolóink is meg akarják adni a módját a születésnapi köszöntésnek. Ennek jegyében január közepén arra kértük drukkereinket, hogy szavazzanak az elmúlt 120 év legjobb Loki-mérkőzésérelegjobb játékosára és legjobb edzőjére.

A voksokat március 1-ig vártukdrukkereink ezres nagyságrendben nyilvánították ki véleményüket, megvan a végeredmény is. A győzteseket a szurkolók láthatják a szombaton 14.30-kor kezdődő DVSC-Újpest rangadó kezdőrúgásánál is. Hétfőn közzétettük, kik és mely meccsek fértek be a TOP 5-be a 4. és az 5. helyen, kedden már a dobogósok következtek, szerdán Sándor Tamás elsőségéről olvashattak, most pedig a legjobb edző kilétére is fény derül.

A legjobb edző kategóriában Herczeg András végzett az első helyen, méghozzá a szavazatok mintegy 57 százalékát begyűjtve. A korábbi Loki-játékos Herczeg Andrást már 1995-ben az Év utánpótlásedzőjévé választották Magyarországon, majd pályaedzőként szolgálta a Lokit az első bajnoki címek megszerzésekor. Előtte, első vezetőedzői időszakában (1997-1999) a Loki a Hansa Rostockot is legyőzve vitézkedett az UEFA Intertotó kupában, majd klubmenedzserként korábban soha nem látott sikereket ért el a DVSC-vel.

Kétszer nyert bajnokságot (2009, 2010), kétszer Magyar Kupát (2008, 2010), kétszer Szuperkupát (2009, 2010), egyszer Ligakupát (2010) a csapattal, felejthetetlen meneteléssel eljuttatta a Lokit a Bajnokok Ligája főtáblájára, ahol a Lyonnal, a Fiorentinával és a Liverpoollal is megmérkőzhetett a gárda. A következő évben az Európa Liga csoportkörébe is bejutott a DVSC, s ezzel edzőként Herczeg András bevonult a sporttörténelembe. A népszerű debreceni tréner 2013-ban Zilahi-díjat kapott, 2019-ben az Év edzője lett. Elnyerte a Magyar Arany Érdemkeresztet és a Mesteredzői díjat is. Jelenleg a DVSC Labdarúgó Akadémia elnöke.

A mostani elismerésről és a múltról a Loki TV készített interjút Herczeg Andrással.

SZÜLETÉSNAPI PROGRAM ITT!

DVSC-Újpest: nagy az érdeklődés +programok

Szombaton 14.30-tól, napra pontosan a DVSC 120. születésnapján az Újpestet fogadja a Loki a Nagyerdei Stadionban. A találkozó iránt nagy az érdeklődés, a több mint 4000 bérletesen kívül már mintegy 2500 jegy gazdára talált, és folyamatosan fogynak a belépők. A debreceni ultrák nagyon készülnek a mérkőzésre, emellett várhatóan még a vendégszektorok is megtelnek. Az összecsapásra megvásárolhatók a belépők online, valamint személyesen a DVSC Ajándékboltban is.

Az ünnepi meccsre az ingyenes belépési lehetőség 10 éves korról 18 éves korra nő, tehát aki jogilag még nem felnőtt, térítésmentesen léphet be a Nagyerdei Stadionba. Ugyanez vonatkozik a nyugdíjasokra is, a 65 felettiek és a 18 éven aluliak a VIP kivételével bárhol helyet foglalhatnak a létesítményben, azonban jeleznénk, hogy kötelező ingyenes közreműködői jegyet váltani a pénztárakban vagy a DVSC Shopban, hogy helyre szóló tiketthez juthasson mindenki.

A születésnap fénypontja nyilván a Loki-Újpest rangadó, ám a mérkőzésen kívül is lesz program bőven. A nap reggel gyermek labdarúgótornával indul a pallagi akadémián, majd 12 órától már streetfood-dal és különböző szabadtéri játékokkal várunk mindenkit a Nagyerdei Stadionnál. Lesz többek között teqball, dartsfoci és egyéb ügyességi szórakozási lehetőségek is.

A Red&White-ban összefuthatnak a DVSC legendás labdarúgóival, 12.30 órától pedig Sándor Mihály sporttörténész, címzetes egyetemi docens jóvoltából előadást hallhatnak a klub 120 éves történetéről, a kivetítőkön közben felidézzük a legnagyobb Loki-mérkőzéseket. A stadion kapui 13 órakor nyitnak.

A DVSC Shopban már a mérkőzés előtt, 10 órától kaphatók lesznek az egyedi, erre az alkalomra készült retro mezek (nem mellesleg a csapat is ebben, az 1930-as éveket megidéző szerelésben lép pályára), sálak, illetve szurkolói pólók, a találkozó kezdőrúgását a drukkerek által a 120 év legjobbjának választott DVSC-edző végzi majd el. 

Végül ne felejtsük el: a focimeccs után, 18 órától a kézis lányok a Vácot fogadják a Hódosban, és ott is folytatódik a születésnapi programsorozat, többek között legendás klasszisokkal…

DVSC 120: Sándor Tamás a legjobb játékos

2022. március 12-én, szombaton 120 éves lesz a DVSC. A fantasztikus és patinás évfordulóra a klub is készül, és természetesen szurkolóink is meg akarják adni a módját a születésnapi köszöntésnek. Ennek jegyében január közepén arra kértük drukkereinket, hogy szavazzanak az elmúlt 120 év legjobb Loki-mérkőzésérelegjobb játékosára és legjobb edzőjére.

A voksokat március 1-ig vártukdrukkereink ezres nagyságrendben nyilvánították ki véleményüket, megvan a végeredmény is. A győzteseket a szurkolók láthatják a szombaton 14.30-kor kezdődő DVSC-Újpest rangadó kezdőrúgásánál is. Hétfőn közzétettük, kik és mely meccsek fértek be a TOP 5-be a 4. és az 5. helyen, kedden már a dobogósok következtek, most pedig az egyik győztes kilétére is fény derül.

A legjobb játékos kategóriában Sándor Tamás végzett az első helyen, méghozzá meggyőző fölénnyel, a szavazatok mintegy 59 százalékát begyűjtve. A népszerű Tobe 4-szer lett bajnok a DVSC-vel (2005, 2006, 2007, 2009), nyert Magyar Kupát (2008), és három Szuperkupát is. 1996-ban az Év labdarúgója lett Magyarországon, a legjobb debreceninek járó rangos Zilahi-díjat kétszer is elnyerte (2004, 2006). Vezére volt a legendás Garamvölgyi-féle csapatnak, majd eredményes külföldi karrierje után visszatért Debrecenbe, hogy a Loki végre bajnok legyen.

A tervből valóság lett, Sándor Tamásból pedig több generáció kedvence, a klub legendája. 88 NB I-es góljánál senki sem szerzett többet a DVSC mezében, 11-szer pályára lépett a magyar felnőttválogatottban is, jelenleg a DEAC edzője.

A mostani elismerésről és a gyönyörű múltról a Loki TV a sikerek helyszínén készített interjút Sándor Tamással.

SZÜLETÉSNAPI PROGRAM ITT!

DVSC 120: új szurkolói póló és remek borok

A DVSC 120. születésnapja alkalmából sok minden más mellett az ünnepre készült szurkolói pólókkal rukkolt elő a Loki ajándékboltja, a piros és fekete alapszínű termékek keddtől már kaphatók is a shopban.

Az ünnepre kiváló minőségű, DVSC-s borokkal is szolgál a klub a szurkolóknak. Könnyed tavaszi-nyári estékre kiváló a Valami Fehér (Sauvignon Blanc 2021), meccsnézéshez ajánljuk a Valami Piros-fehéret (Syrah rosé, 2020), nehezebb mérkőzésekhez a Valami Pirosat (Syrah vörös, 2015), a nagyobb helyzetekhez a Valami Vöröset (egri Syrah superior). Érdemes ellátogatni a stadionban lévő ajándékboltba!

DVSC 120: ők a dobogósok

2022. március 12-én, szombaton 120 éves lesz a DVSC. A fantasztikus és patinás évfordulóra a klub is készül, és természetesen szurkolóink is meg akarják adni a módját a születésnapi köszöntésnek. Ennek jegyében január közepén arra kértük drukkereinket, hogy szavazzanak az elmúlt 120 év legjobb Loki-mérkőzésérelegjobb játékosára és legjobb edzőjére.

A voksokat március 1-ig vártukdrukkereink ezres nagyságrendben nyilvánították ki véleményüket, megvan a végeredmény is. A győzteseket a szurkolók láthatják a szombaton 14.30-kor kezdődő DVSC-Újpest rangadó kezdőrúgásánál is. Hétfőn közzétettük, kik és mely meccsek fértek be a TOP 5-be a 4. és az 5. helyen, ma már a dobogósok következnek, a hét további részében pedig a győztesek kilétére is fény derül.

A legjobb játékos kategóriában 3. helyen végzett Dombi Tibor. A népszerű Kicsi több mint 400 mérkőzést játszott a DVSC mezében, mind a 7 bajnoki címünknek részese volt, 5 alkalommal ünnepelhetett kupagyőzelmet a Lokival, megkapta a Zilahi- és a Hajós Alfréd-díjat is. Igazai legenda, híres volt gyorsaságáról és arról a képességéről is, miként kell büntetőt kiharcolni.  A Bombázó becenevet a nemzetközi porondon, a Varteks ellen a felső sarokba lőtt gólja után kapta. Jelenleg a DVSC edző stábjának a tagja.

A legjobb játékos kategóriában 2. lett a Loki jelenlegi csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs. Debrecenben 3-szor volt bajnokcsapat tagja, nyert Magyar Kupát, majd eredményes nemzetközi karriert futott be. A PSV Eindhovennel holland bajnok lett, a Dinamo Moszkvával orosz kupadöntős volt, a magyar nemzeti csapatban pedig senki nem játszott nála többször a futballtörténelemben. A 108-szoros válogatott klasszis EB-nyolcaddöntős volt 2016-ban (két gólt lőtt a Cristiano Ronaldóval felálló portugáloknak), lövőtechnikája legendás, a sok gólpassz mellett mostani pontvadászatban is szerzett már 7 találatot. Nagy szerepe volt a tavalyi feljutásban, ő is Hajós Alfréd-díjas.

A legjobb edző kategóriában bekerült a TOP 3-ba Kondás Elemér. Játékosként, majd pályaedzőként is szolgálta a Lokit, mígnem vezetőedzőként hatalmas sikereket aratott: 2-szer nyert bajnoki címet a csapattal (2012, 2014), az egyiket ráadásul veretlenül, ami egyedülálló teljesítmény a Vasas 1966-os produkciója óta. Kétszeres kupagyőztes is, emellett szerepet vállalt a DVSC NB II-es, bajnoki címmel és feljutással végződött szezonjában is. Jelenleg a Diósgyőrt irányítja.

legjobb edzők versenyében a Garamvölgyi Lajos végzett a 2. helyen. Szinte lehetetlen érzékeltetni, mekkora tisztelet övezi Debrecenben a 2008-ban, tragikusan korán elhunyt Mestert, akinek irányításával a Sándor Tamás-féle szupergeneráció az NB I-be jutott, majd 1995-ben bronzérmes lett (ez volt a DVSC első felnőtt bajnoki érme a legmagasabb osztályban), 1999-ben pedig megnyerte a klub történetének első Magyar Kupáját Vácott a Tatabánya ellen (2-1). Ő volt a Wolfsburgot az UEFA-kupában legyőző gárda trénere, 2004-ben Hajós Alfréd-díjat kapott.

A legemlékezetesebb mérkőzések kategóriájában a 3. legnépszerűbb esemény a horvát Hajduk Split hazai, 3-0 arányú kiütése lett a Bajnokok Ligája-selejtezőben. 2005-ben az Oláh Gábor utcai stadionban elképesztő hangulatban, remek focit bemutatva verte vetélytársát a DVSC, Igor Bogdanovic duplájával és Kerekes Zsombor találatával. Az a lendületes Loki azóta is etalon a cívisvárosban.

A legjobb meccsek közül bolgár Levszki Szófia 2-0-ás legyőzése végzett a 2. pozícióban. 2009-ben a Bajnokok Ligája főtáblája volt a tét, megfelelő stadion híján Herczeg András együttesének a fővárosban kellett pályára lépnie, de így is bekerült a BL-be. A helyszínen 34 ezer(!) szurkoló fogadta őrjöngve Varga József és Rudolf Gergely szenzációs gólját, aki ott volt, soha, de soha nem felejti el azt a meccset…

SZÜLETÉSNAPI PROGRAM ITT!

DVSC 120: megvan a legjobbak sorrendje

2022. március 12-én, szombaton 120 éves lesz a DVSC. A fantasztikus és patinás évfordulóra a klub is készül, és természetesen szurkolóink is meg akarják adni a módját a születésnapi köszöntésnek. Ennek jegyében január közepén arra kértük drukkereinket, hogy szavazzanak az elmúlt 120 év legjobb Loki-mérkőzésérelegjobb játékosára és legjobb edzőjére.

A voksolás értelemszerűen abszolút szubjektív volt, például nem biztos, hogy egy adott szurkoló emlékezetében éppen a legrangosabb összecsapás, vagy a legeredményesebb futballista és edző számít meghatározónak, ráadásul azon sportemberek emléke közül is sokat őriz a családi hagyomány és a DVSC-történelem, akik már nem lehetnek köztünk.

120 esztendő: felfogni is nehéz, milyen gazdag klubunk története. Nagyon sokan kutakodtak az elmúlt évtizedek élményeiben és szavaztak az elmúlt 120 év legjobb Loki-mérkőzésérelegjobb játékosára és legjobb edzőjére. A voksokat március 1-ig vártuk, drukkereink ezres nagyságrendben nyilvánították ki véleményüket, megvan a végeredmény is. A győzteseket a szurkolók láthatják a szombaton 14.30-kor kezdődő DVSC-Újpest rangadó kezdőrúgásánál is, addig is eláruljuk, kik és mely meccsek fértek be a TOP 5-be a 4. és az 5. helyen, a dobogósokat a hét folyamán folyamatosan közöljük.

A legjobb játékos kategóriában 5. helyen végzett kiváló csatárunk, Adamo Coulibaly. Francia támadónk két bajnoki címet (2010, 2012) és három kupagyőzelmet (2010, 2012, 2013) szerzett a Lokival, kétszer volt magyar gólkirály (2012, 2013) és megkapta a legjobb debreceni labdarúgónak járó Zilahi-díjat is. Számos emlékezetes gólt rúgott a DVSC mezében, joggal számított és számít a szurkolók nagy kedvencének.

A legjobb játékos kategóriában 4. lett egy másik remek debreceni támadó, Igor Bogdanovic. A szerb származású klasszis háromszoros magyar bajnok a Lokival (2005, 2006, 2007), kétszeres kupagyőztes (2007, 2008), és rengeteg fontos gólt szerzett a Lokiban, elég csak a Hajduk Split elleni hazai mérkőzésre (3-0) gondolni. A későbbiekben másodedzőként, sőt néhány mérkőzésen megbízott vezetőedzőként is segítette a DVSC-t.

A legjobb edző kategóriában bekerült a TOP 5-be Supka Attila. A Mezőkövesd jelenlegi trénere 2005-ben és 2006-ban is bajnok lett a Lokival, vele nyerte meg csapatunk először az NB I-es pontvadászatot, többek között ő volt a vezetőedző a Hajduk Split kiütésekor (3-0, 5-0) is.

A legjobb edzők versenyében a cseh Miroslav Beránek végzett a 4. helyen. A 2006/2007-es idényben az ő irányításával győzött a bajnokságban a DVSC, s ezzel történelmet írt, hiszen elsőként sikerült egy vidéki csapatnak háromszor egymás után bajnokságot nyernie.

A legemlékezetesebb mérkőzések kategóriájában volt a legszorosabb a verseny. Az 5. legnépszerűbb esemény a a francia sztárcsapat, a Bordeaux 3-1-es, debreceni legyőzése lett, amelyen a Loki elképesztő hangulatban, Plókai Attila góljával és Kerekes Zsombor duplájával verte meg a többek között Dugarry-val, Pauletával felálló vendégeket az UEFA-kupában.

A legjobb meccsek közül az FTC 6-1-es kiütése végzett a 4. pozícióban. 1999 áprilisában a Loki Radu Sabo mesterhármasával, Nicolae Ilea duplájával és Bodnár László góljával megsemmisítette a Ferencvárost, amely egyetlen pillanatra sem tudta megnehezíteni a DVSC dolgát. Szenzációs volt!

SZÜLETÉSNAPI PROGRAM ITT!

Vereség Kispesten: Honvéd-DVSC 4-2

A régóta maródi Bárány Donáton és Kundrák Norberten túl sérülés miatt Bévárdi Zsombor és Szécsi Márk játékára sem számíthatott Joan Carrillo vezetőedző a Honvéd otthonában. A debreceni kezdőcsapat szinte megegyezett a Puskás Akadémia és az MTK ellenivel, annyi különbséggel, hogy Szécsi Márk helyett Ugrai Roland lépett pályára.

A találkozót nem kezdte rosszul a Loki, mégis a honvédos Lukic került először helyzetbe, aki azonban az 5. percben 14 méterről mellé lőtt. A legelején szervezetten futballozott a DVSC, a 12. minutumban egy szép támadás végén Dorian Babunski pörgetését blokkolták a hazaiak.

A 19. percben egy fejesnél Gróf Dávidnak bravúrra volt szüksége a hárításhoz, a 22. percben azonban már ő sem tudott segíteni, Nagy Dominik a 16-oson belül csinált egy szép cselt, majd kilőtte a bal alsót (1-0). A DVSC igyekezett jól reagálni a kispesti gólra, de sok volt a hiba, ekkor már a Honvéd akarata érvényesült, tovább támadott a fővárosi együttes. A 31. percben aztán Ugrai Roland próbálkozása után fölé szállt a labda, az első félidő hajrájában sem sikerült egyenlíteni, sőt, a 43. percben a Honvéd egy szöglet utáni kavarodás után növelte előnyét Batik révén (2-0).

A második játékrészt tehát nehéz szituációban kezdte a DVSC, azonban az 56. percben Ugrai Roland parádés góllal szépített, a 16-os sarkától tekert a bal felsőbe (2-1), majd jött az egyenlítés is gyorsan, Dorian Babunski használt ki egy ziccert (2-2)!

Szenzációs pillanatok voltak, az utolsó félóra így döntetlennél kezdődött, a küzdelem pedig élesedett. A 72. percben kettőt cserélt a Loki, Sós Bence és Varga József érkezett Bódi Ádám és David Babunski helyett. A 75. percben viszont ismét vezetett a Honvéd, egy szöglet után Petkovic lőtt a hosszú oldalról, 10 méterről a kapuba, Gróf Dávid csak beleérni tudott a labdába. (3-2).

A véghajrában csapatunk megpróbált ismét egalizálni, beállt Baranyai Nimród és Bényei Ágoston is, azonban nagyobb lehetőséget már nem sikerült kialakítani, sőt, még a cserecsatár Traoré is betalált a 90. percben egy védelmi hiba után (4-2). A vége vereség lett, folytatás jövő hét szombaton az Újpest ellen Debrecenben.

Mesterszemmel

Nebojsa Vignjevic: Nagyon örülök a fontos győzelemnek, jól játszottunk, különösen az első félidőben. Az viszont nem tetszett, hogy 2-0 után túlságosan kényelmesek voltunk.

Joan Carrillo: Nehéz mérkőzés volt. Az első félidőben jobb volt a Honvéd, annak viszont örülök, hogy fel tudtunk állni a 2 gólos hátrányból. Három gólt is pontrúgás után kaptunk, nem koncentráltunk eléggé, többek között ez okozta a vereséget.

OTP Bank Liga, 23. forduló.

Honvéd-DVSC 4-2 (2-0).

Bozsik Aréna, 2624 néző, vezette Vad II.

Honvéd: Szappanos – Petkovic, Lovric, Batik, Doka – Petrusenko (Kadiri, 72.), Hidi – Nagy D (Jonsson., 83.) Zsótér (Gale, 72.), Machach (Bőle, 56.) – Lukic (Traoré, 83.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

DVSC: Gróf – Poór (Baranyai, 84.), Pávkovics, Deslandes, Ferenczi – Baráth P. (Bényei Á., 84.), David Babunski (Varga J., 72.) – Bódi (Sós, 72.), Dzsudzsák, Ugrai – Dorian Babunski. Vezetőedző: Joan Carrillo.

Gól: Nagy D. (22.), Batik (43.), Petkovic (75.), Traoré (90.), illetve Ugrai (56.), Dorian Babunski (58.).

Sárga lap: Doka (81..), illetve Poór (36.), Ugrai (78.), Sós (85.).