Bényei Balázs felépült

Teljesen felépült jobbhátvédünk, Bényei Balázs – akit korábban bokaszalag-szakadás miatt műtöttek -, és immár a csapattal edz.

Egy ideig Ezequiel Calventét sem láthatták a szurkolók. A spanyol középpályásnak fül- és arcüreggyulladása volt, de már meggyógyult, és ő is teljes értékű munkát végez.

Mint arról korábban beszámoltunk, Albion Avdijajnak pár hete beszakadt a vádlija. A támadó felépülése jó ütemben halad, így rövid időn belül ismét a szakmai stáb rendelkezésére állhat.

Haris Tabakovic, Ioan Filip és Mészáros Norbert rehabilitáción van, míg Erik Cikos belázasodott, jelenleg vizsgálatokra jár.

A Hosszúpályit fogadja a kis Loki

Vasárnap a Hosszúpályi ellen mérkőzik meg a DVSC II a Megye I-es bajnokságban. A mieink az előző fordulóban egy pontot szereztek a Hajdúböszörmény elleni rangadón, és továbbra is vezetik a tabellát, igaz, a HTE két meccsel kevesebbet játszott.

A Hosszúpályi jelenleg a 13. helyen áll két győzelemmel és hat vereséggel. Legutóbb 8-1-re verték a Monostorpályit.

A DVSC II – Hosszúpályi mérkőzést tehát vasárnap 14 órától rendezik a Debreceni Labdarúgó Akadémia centerpályáján.

Tőzsér Dániel: Nagyszerű lenne nyerni az Üllői úton

Nem vár könnyű meccs a Lokira, amely szombaton 19.30 órától a listavezető, a bajnokságban eddig még veretlen Ferencváros otthonában lép pályára. A DVSC csapatkapitánya, Tőzsér Dániel nyilatkozatában elmondta, felfokozott kilencven percre számít, de társaival mindent megtesznek, hogy egy jó és hasznos mérkőzést játszanak.

– Kiemelt fontosságú találkozó előtt állunk, de ugyanúgy készülünk a Ferencváros ellen, mint bármely más összecsapásra. Azt gondolom, az NB I-ben minden csapat jobban összpontosít, ha a zöld-fehérekkel játszik. Felfokozott kilencven perc lesz, de az a célunk, hogy egy jó és hasznos mérkőzést játsszunk. Győzni megyünk az Üllői útra, mindent elkövetünk, hogy három ponttal térjünk haza. Akár a Debrecen is lehet az az együttes, amely megszakíthatja a fővárosiak veretlenségi szériáját. Tudjuk, a Fradi erősebb kerettel rendelkezik, és nagyobb költségvetéssel dolgozik, ráadásul a bajnoki címért küzd. Nálunk más a helyzet, de ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel mennénk a Groupama Arénába. Nincs veszítenivalónk, sok saját nevelésű fiatalból áll a keret, nagyszerű lenne nyerni – fogalmazott Tőzsért Dániel. – Véleményem szerint egyébként a Rebrov-féle Fradi inkább közel áll a Ferencvároshoz. Célfutballt játszanak, felgyorsították a játékot és agresszívebbek is lettek. Biztos vagyok benne, hogy egy jó és masszív gárdával mérkőzünk meg, de nekünk is ilyen szinten kell teljesítenünk.

HB

A Videotont fogadja a DLA U15 és U14

Hétvégén négy utánpótlás csapatunk játszik a kiemelt bajnokságban, ebből kettő itthon lép pályára. Az 15-ös és az U14-es korosztályunk a Videotont látja vendégül, míg az U13 és az U12 Putnokon küzd majd a pontokért.

U15
DVSC-DLA – Videoton
szombat 13.00, Debrecen-Pallag

U14
DVSC-DLA – Videoton
szombat 13.00, Debrecen-Pallag

U13
Sajóvölgye Focisuli – DVSC-DLA
szombat 12.30, Putnok

U12
Sajóvölgye Focisuli – DVSC-DLA
szombat 11.00, Putnok

Rendőri felvezetés a Ferencváros elleni meccsre

A DVSC szombaton a Ferencváros otthonában játszik bajnoki mérkőzést. Mint arról beszámoltunk, egységesen 2850 forintba kerülnek a vendégjegyek, amelyek szurkolói kártya megadásával már megvásárolhatók a meccsjegy.mlsz.hu oldalon. A mérkőzés napján a stadion kapui 17.30 órakor nyitnak. A vendégszurkolók rendelkezésére egy pénztár áll, amely szintén 17.30 órakor nyit.

A DVSC szurkolói számára lehetőség lesz rendőri felvezetésre. Debrecenből, illetve az ország keleti részéről személygépkocsival, buszokkal labdarúgó-mérkőzésre érkező drukkerek a mérkőzés napján M3 autópálya Kerekharaszti pihenőjének parkolójában gyülekezzenek 16.30-17.00 óra között. Innen a vendégszurkolók 17 órai indulással rendőri biztosítás mellett lesznek elkísérve a Groupama Arénához. A Budapesten élő Loki-drukkerek Lurdy ház parkolójában találkozhatnak, és onnan kísérettel mehetnek a Groupama Arénába.

Fejér Anna: Meg kellett küzdenem, hogy elfogadják a véleményemet

Nem megszokott, de már egyre több helyen tapasztalni, hogy női masszőr dolgozik egy futballcsapatnál. A Debreceni Labdarúgó Akadémián Fejér Anna 2016 augusztusa óta látja el ezt a feladatot. A 28 éves, gyógytornász végzettségű hölgy a Debreceni Sportéletnek adott interjút.

– Mindig is érdekelt a biológia, az anatómia, ráadásul szerettem emberekkel foglalkozni, ezért is volt tudatos gimnázium után, hogy ezt a szakmát választom – mondta Fejér Anna. – Mivel még nincs meg a nyelvvizsgám, a diplomámat egyelőre nem vehettem át, de mindenképpen hasonló területen szerettem volna dolgozni, ezért elvégeztem egy gyógy- és sportmasszőri képzést is. Egészségügyi intézményben nem akartam dolgozni, viszont mindig is vonzott a sport, ezért ezzel kapcsolatos munkát próbáltam keresni. Egy ismerősöm szólt, hogy van egy álláshirdetés, a DLA masszőrt keres, beadtam a jelentkezésemet, szerencsére engem választottak. Gondolom, a döntésben közrejátszott a gyógytornász végzettségem, mert egy esetleges sérülés kezelésére nagyobb a rálátásom. A sportolókkal való foglalkozás gyógytornász szempontból is egyfajta kihívást jelent számomra. Egy férfi közösségbe csöppentem, eleinte nehéz volt, nagyon meg kellett azért küzdenem, hogy elfogadják a véleményemet. Nagyon sok segítséget és tanácsot kapok a rehabilitációs trénertől, Takács Danitól és a felnőtt csapatnál dolgozó Szilágyi Tamás gyógymasszőrtől, de a többi kollégára is számíthatok. Hárman vagyunk masszőrök az akadémián, felosztottuk egymás közt a munkát, mindenki két-két csapattal foglalkozik, így jobban átlátjuk, a játékosoknak milyen sérülése volt, van, hogyan kell ellátni. Kisebb korcsoportoknál ritkán végzünk masszőri munkát, mivel ez 14 év alatt élettani szempontból nem lenne kedvező. Leginkább a mérkőzések, edzések alatti sérüléseket látom el, illetve előtte a kötözéseket, ízületrögzítéseket, ezen kívül a rehabilitáción lévő játékosok kezelését. Nemrég kaptunk egy elektroterápiás gépet, amit alkalmazunk a kezelések során.

A Debsport.com feltette azt a kérdést is Fejér Annának, hogy a játékosok miként fogadták az érkezését. – Szerencsére ezzel nem volt probléma, a fiatalabbak kicsit gátlásosabbak, visszahúzódóbbak, az idősebb korosztályok pedig már megszokták a jelenlétemet, és ezért veszik természetesnek, hogy kezelem őket. Masszírozás közben természetesen beszélgetünk, de szigorúan betartva bizonyos távolságot, a tiszteletet viszont megkapom tőlük.

Ritkán találkozni labdarúgócsapatoknál női masszőrrel. Fejér Anna elmondta, hogy a keleti régióban még nem annyira megszokott, ám Dunántúlon és Budapesten több női kollégája is dolgozik. A jövőbeni terveiről pedig a következőket mondta:

– Jelenleg sportrehabilitációs trénerképzésre járok, később szeretnék ebben minél nagyobb gyakorlatra szert tenni, tökéletesíteni a tudásom, megtanulni minél több mozgásformát, amit majd felhasználhatok ezen a téren. Folyamatosan képezni akarom magam, a tanulás egy életen át tartó folyamat, és én ezt az utat tervezem járni.

Eldőlt, mikor játszunk Teskándon

Mint ismert, igen hosszú út vár a DVSC-re a Magyar Kupa 7. fordulójában, amelyben a megye I-es Technoroll Teskánd KSE ellen mérkőzik meg.

A Magyar Labdarúgó Szövetség kitűzte a kezdési időpontot, amelyből kiderül, hogy a Loki október 31-én, szerdán 12.30 órától lép pályára a Zala megyei községben.

A továbbjutás még ebben a körben is egy mérkőzésen dől el.

HB

Barna Szabolcs és Takács Tamás a forduló válogatottjában

A DVSC az elmúlt hétvégén ismét nyerni tudott a Nagyerdei Stadionban, ahol a második játékrészben jó játékkal, 3-1-es sikert aratott az újonc, a találkozó előtt remek formában lévő Kisvárda felett.

A találkozót követően gólszerzőink, Barna Szabolcs és Takács Tamás is bekerült a csakfoci.hu által összeállított forduló válogatottjába.

Barna Szabolcs jól zárta le a szélt, megakadályozva ezzel az ellenfél szárnyjátékát. Emellett hatékonyan segítette a támadásokat. Ő szerezte meg csapata vezető találatát.”

Míg Takács Tamás „remek cserének bizonyult, beállását követően szinte azonnal egyenlített, majd a hajrában egy higgadt megoldással biztossá tette a Loki győzelmét.”

A 9. forduló válogatottja: Pajovic (Újpest) – Kulcsár (Paks), Vinícius (Vidi), Leandro (Ferencváros), Barna (DVSC) – Bognár (MTK), Molnár (Mezőkövesd), Huszti (Vidi) – Takács (DVSC), Lanzafame (Ferencváros), Drazic (Mezőkövesd)

HB

Négy játékosunk kapott meghívót az U21-es válogatottba

Az U21-es korosztályos válogatott a Málta és a Törökország elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésekre készül. A bő keretbe négy DVSC-játékos is meghívót kapott: Barna Szabolcs, Haris Attila, Pávkovics Bence és Varga Kevin bizonyíthat Michael Boris szövetségi edzőnek.

Együttesünk október 12-én lép majd pályára Máltán a helyi korosztályos válogatott ellen, majd négy nappal később a Pancho Arénában Törökország lesz az ellenfél.

A magyar keret tagjai október 7-én találkoznak Telkiben, és ott készülnek majd a két Eb-selejtező találkozóra.

FTC-DVSC: szurkolói információk

Nehéz mérkőzés vár a Lokira, ugyanis szombaton 19.30 órakor a listavezető Ferencváros otthonában, a Groupama Arénában lép pályára az OTP Bank Liga 10. fordulójában.

Ellenfelünk tájékoztatása szerint a stadion kapui 17.30 órakor nyitnak. A vendégszurkolók rendelkezésére egy pénztár áll, amely szintén 17.30 órakor nyit.

Egységesen 2850 forintba kerülnek a vendégjegyek, amelyek szurkolói kártya megadásával már megvásárolhatók a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

A helyszínen most sem kötelező a szurkolói kártya megadása, mindössze egy fényképes igazolványra lesz szükség a regisztrációhoz.

HB

BL-meccsek a Red-ben

Kedd és szerda este folytatódnak a Bajnokok Ligája-csoportkörei. Nézz egyszerre három különböző meccset a Red három óriásprojektorán és szurkolj kedvenceidnek!

Játssz BL-tippjátékunkon és nyerj!

Napi nyolc mérkőzés, maximum 32 pont; helyes végeredmény 3 pont, helyes félidei eredmény 1 pont. Ha adott meccsnap legalább 10 pontot elérsz, páros belépőt nyersz az október 20-i, DVSC-Paks bajnokira!

Asztalfoglalásért hívd a 06-70/251-6464-es telefonszámot!

U17: Baráth Péter is játszott a románok elleni Eb-selejtezőn

Vasárnap délután Románia ellen megkezdte szereplését a magyar U17-es válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtező tornán.

A magyar együttesbe a 63. percben állt be csereként a Debreceni Labdarúgó Akadémia középpályása, Baráth Péter, aki akár be is találhatott volna a románok kapujába, de a védők időben szabadítani tudtak.

A Telkiben rendezett találkozó gól nélküli döntetlennel zárult – írja az mlsz.hu

A magyar nemzeti válogatott október 3-án, szerdán Litvánia ellen folytatja szereplését a minitornán.

fotó: mlsz.hu

HB