Recap
A sérülésből felépülőben lévő Bárány Donát, Oleksandr Romanchuk, valamint Horváth Krisztofer nélkül, de a Honvéd elleni győzelem tudatában lépett pályára együttesünk a bajnoki címvédő, az Európa Ligában szereplő FTC stadionjában. A DVSC úgy kezdte a meccset, hogy 10 esztendeje nem nyert a Fradi otthonában, a Groupama Arénában pedig még soha. Srdjan Blagojevic vezetőedző nem változtatott az előző heti győztes kezdőcsapaton.
A mérkőzés mozgalmasan kezdődött, a 3. percben Varga József lőtt fölé 18 méterről, majd Sylvain Deslandes kapott sárgát. Az összecsapás után védőnket le kellett cserélni, Charleston állt be helyette. Közben Gróf Dávid védte bravúrral Ryan Mmaee ziccerét, majd Dibusz Dénes ütötte ki Bévárdi Zsombor lövését, nemigen lehetett unatkozni.
A 11. percben aztán megszerezte a vezetést a Ferencváros, egy bal oldali támadás végén Vécsei érkezett jól, és 13 méterről a kapuba lőtt, Gróf csak beleütni tudott a labdába (1-0). A folytatásban is eseménydús volt a találkozó, nem játszott rosszul a Loki, de érezhetően mindig volt veszély a hazaiak támadásaiban.
A 26. percben egy szép ellenakció végén Dzsudzsák Balázs lőtt fölé nehéz helyzetben, félfordulatból, majd Baráth Péter késett le kevéssel Dorian Babunski beadásáról.
Az első félidő hajrájában több veszélyes helyzet is teremtődött a Loki kapujánál, ám valaki mindig tisztázni tudott (egy esetben a kapufa mentett), így az FTC nem tudta növelni az előnyét.
A szünetben egyik tréner sem cserélt. A 46. percben Gojak rögtön lövőhelyzetbe került egy hiba után, ám a debreceni kapus védeni tudta a bal alsóba tartó labdát. Továbbra is a Ferencváros játszott mezőnyfölényben, de a DVSC állta a sarat, igaz, veszélyes támadást egy ideig nem sikerült vezetni. Sikerült viszont a hazaiaknak, akik az 56. percben egy védelmi hibát kihasználva Gróf Dávid védése után Zachariassen révén értékesítettek egy ziccert (2-0).
Nehéz szituációban futott tehát neki a Loki az utolsó félórának, közben csereként érkezett Alexandros Kyziridis és Kusnyír Erik is. Próbálkoztak a mieink, de gyakori volt a pontatlanság az összjátékban. A 69. percben Baráth Péter lőtt fölé estében, ezt néhány blokkolt, illetve mellé szálló FTC-lövés követte.
A végére beállt Major Sámuel és Sós Bence is, a DVSC pedig Charleston révén majdnem szépített, ám a 84. percben a debreceni védő erőteljes lövése nem talált kaput. Így aztán maradt a hazai siker, folytatás október 16-án, vasárnap az Újpest ellen a Nagyerdei Stadionban.
Mesterszemmel
Srdjan Blagojevic: A szünetben és a meccs előtt is azt kértem a fiúktól, hogy bátran játszanak, próbálják birtokolni a labdát. Gratulálok a győzelemhez a hazaiaknak, ők diktálták a tempót, de a vereség ellenére továbbra is hiszek a csapatunkban. Sok munka vár még ránk, de tudunk fejlődni.
OTP Bank Liga, 10. forduló.
FTC-DVSC 2-0 (1-0).
Groupama Aréna, 10 857 néző. Vezette: Berke B.
Ferencváros: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic (Pászka, 88.) – Esiti (Besic, 56.), Vécsei (Mercier, 88.) – Traore (Marquinhos, 82.) Gojak (Sigér, 82.), Zachariassen – R. Mmaee. Vezetőedző: Sztaniszlav Csercseszov.
DVSC: Gróf – Bévárdi (Kusnyír, 62.), Lagator, Deslandes (Charleston, 6.), Ferenczi – Varga J. (Major, 78.), Baráth P. – Szécsi, Dzsudzsák, Bódi (Kyziridis, 62.) – Dorian Babunski (Sós, 78.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.
Gól: Vécsei (11.), Zachariassen (56.).
Sárga lap: S. Mmaee (42.), Esiti (51.), Knoester (84.), illetve Deslandes (4.), Varga J. (52.), Dzsudzsák (74.).