Sikeres üzletember egy multicég élén. A Loki kézilabdagárdájának hű támogatója, a klub felügyelőbizottságának első embere, júliustól pedig a DVSC labdarúgócsapatának elnöke. Szabó Péterrel beszélgettünk a kezdetekről, a munkáról és a hitvallásáról.

– 1978, Debrecen. Minden ekkor és itt kezdődött.

– Valóban, 100 százalékig debreceni vagyok. Itt születtem, itt nőttem fel az Újkertben, a cívisvárosban végeztem a tanulmányaimat. Mindig is a műszaki vonal érdekelt, ezért mentem az egyetem műszaki karára, a régi Ybl-re, ahol gépészmérnöki és mérnök tanári diplomát szereztem. Innen vezetett az utam a Schaefflerhez: immár 20. éve vagyok a cégnél, 13 éve ügyvezetőként.

– Gyorsan, kívülről nézve szinte magától értetődően kerültél meghatározó szerepbe a cégnél.

– Mindig is azt éreztem, hogy vezető akarok lenni. Ami vonz benne, az az, hogy imádom, ha teher és felelősség van rajtam. Éltet és energiát tud adni. Nekem a siker pillanatában is azon jár az eszem, miként törhetünk még inkább előre.

– Mindez családi vonás, vagy a tapasztalás hozta magával?

– A szüleim is nagyon dolgos, szorgalmas emberek. Nekem az is sokat jelentett, hogy a főiskola után egyből a német munkakultúrába kerültem. A precizitás, a struktúra mély nyomokat hagyott bennem.

– A karriert illetően ezek alapján kezd összeállni a kép. De honnan a sport iránti elköteleződés?

– A sport végig kísérte az életemet. Az édesapám és a keresztapám is focizott a Kinizsiben és a Lokiban, az unokatestvérem válogatott röplabdázó volt, én meg kipróbáltam mindent. Fociztam, kézilabdáztam, még megyei aranyérmet is nyertünk. Életem egyetlen kerékpárversenyén is szereztem egy ezüstöt, de soha nem éreztem úgy, hogy sportoló szeretnék lenni. Szurkolóként is korán kezdtem, 2 évesen már csehországi salakmotor versenyen voltam, igaz, az elmondások szerint többnyire aludtam… Aztán ahogy nagyobb lettem, jött a foci, a kézilabda, a röplabda, a kosárlabda, szinte minden sporteseményre jártam. Abszolút az életem részévé vált.

– Miként lesz a szurkolóból támogató?

– A Schaefflernél eleve sok kisebb sportcsapatot támogattunk, erős a társadalmi felelősségvállalásunk. Egy alkalommal a kézicsapat masszőre kérdezte meg, mi lenne, ha támogatóként feltűnnék a gárda mögött. Aztán ez gyorsan realizálódott, 2017-től szponzorként szerepet vállaltam az együttesnél, később felügyelőbizottsági elnök is lettem. A meccsek alatt továbbra is szurkoló vagyok, de a munkát nagyon komolyan vesszük Ábrók Zsolt ügyvezetővel. A napi operatív tevékenységben én nem veszek részt, számomra ez inkább stratégiai feladat. Üdítő kivételként, profi körülmények között tudunk működni. A legjobb szurkolótáborunk nekünk van, remek fiatal játékosokat nevelünk és eredményes is a csapatunk.

– Az üzleti világban való vezető szerep és a kézilabdacsapat sikerességének megalapozása együttesen bőven elég elfoglaltságnak tűnik. Hogy került képbe a Loki labdarúgógárdája?

– A pandémiát megelőző két évben a munkám miatt sokat utaztam, hol Mexikóba, hol az USA-ba, hol Kínába, hol Dél-Koreába és persze sokszor Németországba, gyártóegységek tartoznak hozzám. Évi 60 út mellett az embernek nem sok szabad kapacitása van. Aztán a járvány miatt ez megszűnt, kisvártatva pedig majdnem hogy derült égből villámcsapásként ért a felkérés a labdarúgócsapat kapcsán. Nem sokat hezitáltam. Hiszem, ha mindenki megfelelően áll hozzá, működhet ez jól, bármilyen hihetetlen is. A futballban persze nehezebb jól prosperáló rendszert építeni, mint kézilabdában, de kivitelezhető. Ez az időszak meglehetősen megterhelő, de én ilyenkor szoktam lenni a leghatékonyabb. Ezek a szituációk engem motiválnak. Én nem játszom, nem kell tréningeznem, más dolgom van. Egy szervezetet akarok felépíteni, amely garantálja e hatalmas múltú, 118 éves klub fejlődését. Ez hosszú folyamat, de a munkánknak már az év végén látszania kell a klub belső felépítésében, működésében, majd ebből fakadóan a pályán is. Van egy nagyon fontos dolog, amit mindenkinek el kell fogadnia: a múlton rágódni és oda visszatekinteni lehet, de a múltat nem tudod megváltoztatni, a jelent és a jövőt viszont úgy alakítjuk, ahogy MI szeretnénk. Arra kérnék minden, a DVSC-ért tenni akaró embert, hogy ezt tartsa szem előtt. Én a DVSC elnöki teendőit, valamint a kézilabdában betöltött szerepemet is társadalmi munkában végzem, engem nem a pénz mozgat ezekben a feladatokban. Itt születtem, itt nőttem fel, tehát itt segítek, mert debreceni vagyok és Loki- szurkoló.

– És mit szól ehhez többszörös szerepvállaláshoz a család?

– A páromtól és a 9 éves kisfiamtól is sok támogatást kapok. A fiam nagyon nagy kézilabda-rajongó lett, bízom benne, hogy a focit is szeretni fogja. Ha véletlenül nem dolgozom, igyekszem foglalkozni a kerttel, szeretek futni, kerékpározni, motorozni, de ez elmúlt hetekben egyre jobban megtanultam becsülni a pihenést és az alvást is… Előfordul, hogy még éjfélkor is a munkával foglalkozom. Otthon ezt megértik és tolerálják, ezt nagyon köszönöm nekik. Elviselik, hogy maximalista vagyok, pedig ez nem könnyű.

– Komplex élet. Mi az ars poeticád egyetlen mondatban?

– A Forma 1-es legenda, Senna mondata lehet a mottóm: ha a második vagy, te vagy az első vesztes. Vallom és hiszem, hogy másodiknak lenni nem lehet életcél.

Tóth Csaba Zsolt