OTP Bank Liga 29. forduló

Felcsúton, a bajnoki címért harcoló Videoton ellen lépett pályára a DVSC az OTP Bank Liga 29. fordulójában. Lélektanilag sem volt könnyű számunkra ez a mérkőzés, hiszen a két nagy rivális MTK és Diósgyőr győzni tudott, így nekünk mindenképpen fontos lett volna a pontszerzés.

A találkozó elején nagy helyzetbe került a Videoton, amikor Juhász beadása után Osváth mentett a gólvonal elől, a kipattanót Pátkai próbálta bekotorni, Danilovics szerencsére menteni tudott. Ezután néhány perc leforgása alatt mindkét oldalon több lehetőség adódott, majd a 9. percben a hazaiak vezetést szereztek: Scsepovics adott középre, a menteni akaró Mészáros Norbert a saját kapujába lőtt. A folytatásban inkább a fehérváriak irányítottak, és bár volt néhány ígéretesnek tűnő kapura lövésünk, a veszélyesebb helyzetek a Videoton előtt adódtak. A 34. percen aztán egyenlített a Loki! Handzic balról érkező passzát Könyves 18 méterről a hálóba bombázza.

A második félidő elején ismét a Videoton dominált, helyzeteket dolgozott ki, és az 58. percben Scsepovics révén a vezetést is visszaszerezte. Küzdött, harcolt a Loki, de a hazaiak veszélyesebben játszottak, és a 81. percben el is döntötték a három pont sorsát: Pátkai passzát Hadzic a kapu közepébe emeli az ötösről.

Egy percre rá támadónk, Handzic szépített Mengolo passzából, de egyenlíteni nem sikerült a Lokinak, ami azért is fájó, mert egyetlen ponttal is előrébb lehetett volna lépni.

OTP Bank Liga 7. forduló

A 7. forduló záró mérkőzésén és egyben rangadóján a DVSC a Videoton vendégeként lépett pályára. A találkozóra Felcsúton került sor a fehérvári stadion felújítása miatt. Aleksandar Jovanovic nem tudott a szakmai stáb rendelkezésére állni sérülés miatt, és ugyanezen okból Szakály Péter és Takács Tamás is kihagyta az összecsapást.

Lendületesen kezdtek a hazaiak, ám a 14. percben mégis a Loki szerzett vezetést! Djelmic ívelt előre jobb oldalról, Vinícius fejjel akart tisztázni, de éppen Ferenczi János elé került a labda, középpályásunk pedig nem tétovázott, és 17 méterről, ballal a bal alsóba bombázott. Nem sokáig örülhettünk azonban a vezetésnek, mert a 23. percben egyenlített a Videoton, amikor egy szögletet követően Lang lőtt a kapuba. Tíz perccel később mér a fehérváriaknál volt az előny: Pátkai passzolt Géresihez, aki megindult előre, Brkovics próbálta megállítani, mindketten földre kerültek, de a hazai játékos felpattant, és az ötös bal sarkáról a hosszúba lőtt.

A második félidő kezdetben kiegyenlített küzdelmet hozott, kevés helyzettel. Az 57. percben ez változott, ugyanis növelte előnyét a Videoton: egy szöglet után Lang talál a hálóba. A hazaiaknak a 71. percben is volt egy ziccere, Lazovics próbálkozását azonban Danilovics védte. Egy perccel később már nem hibázott a piros-kék alakulat: Géresi bal oldalról adott középre, Feczesin pedig közelről a hálóba továbbított. A 83. percben volt lehetőségünk a szépítésre, ám Tisza távoli próbálkozását védte a hazaiak kapusa. A hosszabbításban Feczesin ismét betalált, megszerezve ezzel a Videotonnak az ötödik, és egyben utolsó találatot.

OTP Bank Liga 29. forduló

A Videoton otthonában – amely jelenleg Felcsúton van a fehérvári stadion átépítése miatt – vendégszerepelt ma a DVSC-TEVA az OTP Bank Liga 29. fordulójában.

A 4. percben a hazaiak előtt adódott az első nagyobb lehetőség, egy bal oldali beadás után Stopira fejelt hét méterről mellé. Többet birtokolta a labdát a Videoton, helyzetei is voltak. Percekig emberhátrányban kellett futballoznunk, mert Lázár Pál összefejelt az ellenfél egyik játékosával – úgy tűnik, eltört az orra -, sokáig ápolták a pályán kívül, de nem tudta folytatni, Máté Péter állt be. Lázár Pál egyébként tavaly ugyanebben a stadionban hasonló sérülést szenvedett, akkor súlyos agyrázkódása lett. És ha még az nem lenne elég mára, meg is fogyatkoztunk elég korán, mert Dusan Brkovics utolsó emberként lerántotta Géresit, Szabó Zsolt azonnal felmutatta a piros lapot.

Tíz emberrel kellett tehát futballoznunk a 31. perctől, és hat perccel később már vezettek a fehérváriak: Suljic jobb oldali beadása után Feczesin közelről kotorta hálóba a labdát. Nehéz második félidő várt ránk.

A Videoton a folytatásban is irányított, a félidő elején akadt is egy nagy helyzete, ezután viszont nem nagyon bírt a Lokival. Emberhátrányban védekezésre kényszerültünk, ebből megpróbáltunk kontrákat indítani, ám sok volt a pontatlanság a játékunkban. A hajrában nagyobb fokozatra kapcsoltunk, többször megfordultunk a Videoton kapuja előtt, a 86. percben egyenlítési lehetőség is adódott, de Holman szögletét Szakály az ötösről fölé fejelt. Sokat elmond, hogy a fehérváriak a végén húzták az időt. Maradt az 1-0, így sajnos pont nélkül térünk haza.

OTP Bank Liga 13. forduló

A Puskás Akadémia otthonában lépett pályára a DVSC-TEVA az OTP Bank Liga 13, fordulójában. A felcsútiakkal eddig ötször találkoztunk a bajnokságban, de ott még sosem kaptunk ki tőlük, négy győzelem és egy döntetlen a mérleg.

Kezdetben a Loki dominált, tíz perc után kiegyenlítettebb lett a játék, és bár mindkét csapat indított ígéretes támadásokat, igazán nagy helyzet nem alakult ki egészen a 25. percig, ekkor egy gyors hazai akció végén Lencse kicselezte Radosevicet, ám a kapuba nem tudott betalálni. Hat minutummal később a DVSC-TEVA hagyott ki egy óriási lehetőséget: Kulcsár Tamás indult meg a bal oldalon, majd a balösszekötő helyéről a hosszúra lőtt, Pogacsics bravúrral védett. Ezután Sidibe fejelt kapura egy szöglet után, a hazai kapus ezúttal is a helyén volt. A szenegáli támadónak a végén is volt egy nagy lehetősége, Balogh Norbert passzát azonban mellé lőtte. Küzdelmes, jó iramú volt az első félidő, csak a gól hiányzott.

A második játékrész elején a hazaiak előtt adódott lehetőség, Radosevics azonban védte Bacelic-Grgic lövését. A felcsútiak nagy elánnal, harcosan futballoztak, nehezen tudtunk helyzetet kialakítani a kapujuk előtt. A 82. percben egy gyors kontra végén Lencse 7 méterről lőtt a kapuba, megszerezve ezzel a vezetést a csapatának. Nem sokáig örülhettek azonban a hazaiak, mert Korhut szabadrúgásából sikerült egyenlítenünk, így egy pontot hazaviszünk.

OTP Bank Liga 7. forduló

A bajnoki címvédő, de ebben a szezonban eddig várakozáson alul teljesítő Videoton ellen lépett pályára a DVSC-TEVA Székesfehérváron, az OTP Bank Liga 7. fordulójában. Senki nem gondolta volna, hogy a fehérváriak hat NB I-es találkozót követően a kieső helyen állnak majd. Mindössze egy győzelmet könyvelhettek el, méghozzá a Diósgyőr ellen, akkor is csak a hosszabbításban tudták a maguk javára fordítani a mérkőzést. A Loki jelenleg a nyolcadik, és természetesen szeretnénk előrébb lépni, de erre készültek a piros-kékek is. Helyezéstől függetlenül ez az összecsapás rangadónak számított, hiszen az utóbbi két év bajnoka harcolt a három pontért.

Kezdetben a Debrecen játszott mezőnyfölényben, de az első nagy helyzet a hazaiak előtt adódott: a 10. percben Gyurcsó 5 méterről fejelt a földre, a visszapattanó labda végül a léc fölött hagyta el a játékteret Radosevics védésének köszönhetően. Bő tíz perccel később a Loki előtt is adódott lehetőség, de Castillion az ötös jobb oldaláról leadott lövését védte Danilovics. Ezt a két esetet leszámítva nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, többnyire a középpályán folyt a küzdelem az első félidőben.

A folytatásban nagyobb lett az iram, de továbbra sem bővelkedett helyzetekben a találkozó. A 70. percben a meccs addigi legnagyobb lehetősége a Loki előtt adódott, amikor egy szöglet után Sidibe az ötösről fejelt, Danilovics nagyot védett. Ezután Gyurcsó távoli lövése ment a bal kapufa mellé. A 76. percben Szécsi Márk ment el a bal oldalon, majd középre passzolt, a labdáról Bereczki Dániel éppen csak lemaradt.

Végül egy átlövés döntött, sajnos a Videoton javára: Oliveira jó 27 méterről lőtt a kapuba. Ezután a Loki akár egyenlíthetett is volna, de kimaradt a helyzet.

Ligakupa negyeddöntő, visszavágó

Nehéz feladat elé nézett a DVSC-TEVA Székesfehérváron, a Ligakupa negyeddöntő visszavágóján, hiszen a debreceni mérkőzésen 3-2-re nyert a Videoton, vagyis hátránnyal kezdtük az összecsapást.

Kiválóan kezdődött a találkozó számunkra, ugyanis már a 4. percben vezetést szereztünk Máté Péter találatával. A Loki védője egy szöglet utáni szituációt követően közelről lőtt az ellenfél kapujába. A gól után is támadott a DVSC-TEVA, a 10. percben Kulcsár előtt akadt egy helyzet, de lövését a hazaiak kapusa fogta. Egészen a 13. percig kellett várni a Videoton első lehetőségére, de a székesfehérvári csatár emelését követően a kapu mögött hagyta el a pályát a labda. Az elkövetkezendő percek Bognár játékvezetőről szóltak, aki egy rossz mozdulatot követően sérült meg, majd bicegett le a pályáról. Helyette Szilasi folytatta tovább a mérkőzés vezetését. A félidő további részében a Videoton birtokolta többet a labdát, de nagyobb gólhelyzetet csak a 39. percben sikerült kialakítania, amikor a Loki kapujának lécén csattant a labda egy veszélyes lövés után. Az első játékrész hajrájában ismét nagy ziccer akadt a Loki előtt, de Mihelic próbálkozása a védőről pattant ki.

A szünet után inkább a hazaiak előtt adódott pár lehetőség, de az első komoly ziccer a Lokihoz fűződik, amikor Sós Bence lövése a lécről vágódott vissza. Ezt követően a mezőnyben folyt a játék, de mind a két együttes próbált veszélyeztetni. A 73. percben egy gyors kontrát követően Kulcsár Tamás révén megszerezte a Loki a második találatát, amellyel már továbbjutásra állt csapatunk. A 87. percben nagy hazai helyzet maradt ki, a kapura tartó lövés a gólvonalon álló Morozovoról pattant ki. Az utolsó percek feszült légkörben teltek, a Videoton mindent egy lapra feltéve támadott, hogy megszerezze a továbbjutást jelentő gólt, de a Loki összes játékosa hősiesen védekezett.

Ezzel a 2-0-s győzelemmel bejutottunk a Ligakupa elődöntőjébe.

OTP Bank Liga 18. forduló

Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen kezdte a bajnokságot ebben az évben a DVSC-TEVA csapata. Sérülés miatt Ibrahima Sidibe és Zsidai László nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére, a többiek rendben voltak. Ahogy Kondás Elemér vezetőedző és a játékosok is nyilatkozták a héten, a téli felkészülés jól sikerült, de ez csak akkor ér valamit, ha a bajnokságban termeljük a pontokat. Felcsúton ugyanakkor sosem könnyű győzni, ám a hajdúságiak mindenképpen három ponttal szerettek volna hazatérni.

Nagy iramban kezdődött a találkozó, és már a 6. percben feljegyezhettünk az első nagy lehetőséget, méghozzá a DVSC-TEVA részéről: Tisza Tibor öt méteres lövését Danilovics védte. Irányítottuk a játékot, többször is a hazai védelem mögé kerültünk, veszélyesek voltunk, ám a Puskás Akadémia kapusa remek napot fogott ki. Annyira, hogy a 22. percben Tisza Tibor tizenegyesét is kivédte.

A 27. percben megrázó momentumnak lehettünk szemtanúi, ugyanis Tischler szabadrúgása fejen találta Lázár Pált, aki eszméletlenül rogyott a földre. Percekig ápolni kellett, és már nem is tudta folytatni a játékot, hordágyon vitték le. Egy kis ideig emberhátrányban játszottunk, amíg a csereember, Mihelic bemelegített. Ezt az időszakot a hazaiak megpróbálták kihasználni, egy nagy helyzetet ki is dolgoztak, de Novakovics lábbal védeni tudott. A félidő hosszabbításában ismét a DVSC-TEVA adódott lehetőség, de a védők a gólvonalról menteni tudtak.

Az 56. percben már Loki-gólnak örülhettünk: Szakály Péter ugratta ki Tisza Tibort, aki 14 méterről, középről lőtt a kapuba. Ezután megélénkült a Puskás Akadémia, két nagyobb lehetősége is volt, mind a két alkalommal kapusunk védett. Ezután is próbálkozott a hazai alakulat, de a támadásaikat mindig időben megállítottuk, nem tudtak már a kapunk közelébe kerülni, így végül három ponttal térhetünk haza.

OTP Bank Liga 11. forduló

Nagy rangadóra került sor az OTP Bank Liga 11. fordulójában, ugyanis a címvédő DVSC-TEVA az idei bajnokságban százszázalékos Videoton otthonában vendégszerepelt. Mindkét oldalon akadtak hiányzók. A hazaiaknál a góllövőlistát nagy fölénnyel vezető Nikolics Nemanja egy vírusos fertőzés következtében péntek este belázasodott, ezért a meccset kénytelen volt kihagyni. Stopira pedig csak péntek este érkezett vissza a válogatottól, így a fehérváriak szakmai stábja úgy döntött, nem nevezik a védőt a keretbe. Nálunk Mészáros Norbert, Selim Bouadla, Ibrahima Sidibe és I’Imam Seydi sérülés miatt nem léphetett pályára, míg Zsidai László eltiltását töltötte.

Az elején Gyurcsó szabadrúgása okozott a Loki-szurkolók számára némi riadalmat, utána azonban már nem tudott veszélyt teremteni a hazai alakulat. Taktikai csata folyt a pályán, a Videoton többet birtokolta a labdát, de a DVSC szervezetten védekezett, és próbált kontrázni. A 25. percben Kulcsár Tamás bal oldali passza után Tisza Tibor került helyzetbe a kapu közelében, de nem tudta jól eltalálni a labdát, Bódi is próbálkozhatott, lövését szögletre mentették. Két perccel később azonban már a fehérváriak hálójában landolt a játékszer, ugyanis Szakály Péter beadása után Kulcsár Tamás fejelt a bal felsőbe. Nem sokkal később újabb debreceni lehetőség: Tisza szöglete után Brkovics fejesét védte Calatayud. Alig egy percre rá azonban egyenlített a Videoton, amikor egy nagy bedobás után Juhász Roland csúsztatott Kovács István elé, aki a kapu közepébe lőtt. Ezután kicsit paprikássá vált a hangulat, Brkovics szemöldöke például felszakadt egy könyöklés következtében, kezelni kellett, hogy elálljon a vérzés.

A második félidő elejét megnyomta a Videoton, de gyorsan rendeztük a sorainkat, és az 59. percben, egy kontra után Kulcsár Tamás révén visszaszereztük a vezetést. Előtte nem sokkal Máté Pétert kellett ápolni, mert az ő feje is vérezni kezdett, ugyanis továbbra is elég kemény küzdelem folyt a pályán. A második gólunk után a hazaiak nagy erőket mozgósítottak, hogy legalább egy pontot otthon tartsanak, de próbálkozásaik nem jártak sikerrel, mert nagyon jól védekeztünk. A hosszabbításban megsérült Novakovics keze, de a kapus végigvédte a találkozót.

A fehérváriak először kaptak ki az idei bajnokságban, ráadásul a meccs előtt mindössze három gólt kaptak, ma a Loki kettőt tudott rúgni nekik.

Magyar Kupa 3. forduló

Egy NB I-es csapattal, a Puskás Akadémiával került össze a DVSC-TEVA a Magyar Kupa 3. fordulójában. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, vagyis ma mindenképpen nyerni kellett, méghozzá Felcsúton.

Az első negyedórában a hazaiak domináltak, több lövést is védenie kellett Novakovicsnak, utána azonban a Loki előtt adódtak lehetőségek, előbb Sidibe bombáját, majd Brkovics fejesét hárította Hajdúch, akinek később a szenegáli csatár fejesénél is bele kellett avatkoznia. Ezután egy ideig inkább mezőnyjáték folyt a pályán, majd a 34. percben Szakály Péter középre ívelt szabadrúgása után Brkovics csúsztatott hat méterről a felcsútiak kapuja mellé.

A második félidőből kilenc perc telt el, amikor szabadrúgáshoz jutott csapatunk. Szakály Péter állt a labda mögé a kaputól 18 méterre, és a háló jobb oldalába emelt, ezzel vezetés szerzett a Loki! Két perccel később ismét megzörrent a felcsúti háló, Sidibe lövését azonban les miatt nem adta meg a játékvezető. Csapatunk játéka dominált, többször is veszélybe került a hazai kapu, és a hajrában a Puskás Akadémia is meg-megvillant, a hosszabbításban azonban a hajdúságiaknak sikerült növelni az előnyt Kulcsár Tamás góljával – a csatár Tisza szabadrúgása után fejelt a hálóba -, így a DVSC-TEVA bejutott a nyolcaddöntőbe.

OTP Bank Liga 29. forduló

Ma pótolták a múlt hét pénteken elmaradt Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzést. Mint emlékezhetünk rá, akkor özönvízszerű eső zúdult a térségre, víz alá került a pálya, Bognár Tamás játékvezető pedig úgy döntött, nem rendezhető meg a találkozó, amelynek akkor még lett volna tétje a felcsútiak számára, ám azon a hétvégén eldőlt, hogy nem eshetnek ki, így ma már nyugodtabban játszhattak. Egész nap sütött a nap Felcsúton, ám a meccs előtt elkezdett esni az eső, szerencsére azonban nem akkora mennyiségű, mint bő egy hete, így nem volt akadálya, hogy útjára induljon a labda.

Az első nagy lehetőség a hazaiak előtt adódott a 6. percben, Korhut Mihály testi épségét sem kímélve még időben el tudta fejelni a labdát Gallardo elől. A DVSC-TEVA mezőnyfölényben játszott, de a befejezések nem sikerültek. A hazaiak kontrákkal válaszoltak, nemegyszer a kapunk elé kerültek, és ilyenkor néhány veszélyes lövést eresztettek meg. A Loki előtt a legnagyobb helyzet a 26. percben adódott, amikor Bódi Ádám passza után Kulcsár pöckölt a labdába, de Hajdúsch be tudott érni, illetve egy szöglet utáni Szakály-fejes ment kapu mellé.

A második félidő elején Bódi Ádám távoli lövését védte a hazaiak kapusa. Szinte csak a Puskás Akadémia térfelén folyt a játék, ellenfelünk a védekezésen kívül más nem nagyon csinált. Aztán a 66. percben végre megtört a jég, és a csereként beállt Bouadla passzából Bódi Ádám szerzett szép gólt, amellyel megszereztük a vezetést. Innentől már sokkal felszabadultabban játszhattunk, és sorra dolgoztuk ki a nagy helyzeteket Selim Bouadla vezérletével, aki lendületet vitt a játékunkba.

Ligakupa negyeddöntő, visszavágó

Együttesünk a Puskás Akadémia otthonában lépett ma pályára a Ligakupa negyeddöntő visszavágóján. A debreceni mérkőzésen 1-1-es döntetlen született, azonban Francisco Gallardo jogosulatlan szereplése miatt az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a találkozó végeredményét 3-0-val csapatunknak igazolta. Ez az előny rövid idő alatt ötre nőtt, ugyanis Dalibor Volas a mérkőzés elején két percen belül duplázott.

A találkozó egyébként zártkapus volt, ugyanis még csak most készült el a felcsúti stadion, és a szakhatóságok a bejárás után úgy döntöttek, szurkolók egyelőre nem léphetnek be a létesítménybe. Emiatt rendkívül családias hangulatban zajlott a küzdelem a pályán, csak az edzők és a játékosok verbális instrukcióit lehetett hallani.

A biztos előny tudatában nyugodtabban futballozhattunk. Mindkét oldalon akadtak lehetőségek, a szünet előtt aztán a hazaiak szépíteni tudtak, sőt, a második félidőben előbb egyenlítettek, majd a hajrában megfordították az állást, de a DVSC-TEVA továbbjutása így sem forgott veszélyben. A Loki 5-3-as összesítéssel került a legjobb négy közé.