Ground: Pancho Aréna
OTP BANK LIGA ROUND 11.
OTP Bank Liga round 16
A jó erőkből álló Puskás Akadémia otthonában, Felcsúton lépett pályára a Loki az esztendő utolsó bajnokiján, nélkülözve a sérült Bárány Donát és Sylvain Deslandes játékát. A szombati mérkőzésre bekerült a kezdőbe Bévárdi Zsombor, Baráth Péter és Sós Bence is.
A találkozó elején Baluta próbálkozott egy lövéssel, Megyeri Balázs biztosan védett. A 6. percben egy szép támadás végén Dzsudzsák Balázs húzta kapura a labdát, a játékszer fölé szállt. Keresték a fogást egymáson a csapatok, a felcsútiak a 11. percben egy szöglet után a kapufát is eltalálták, s fölénybe kerültek.
A mérkőzésre kilátogató Orbán Viktor miniszterelnök és Marco Rossi szövetségi kapitány ezt követően azt láthatta, hogy a 18. percben megszerzi a vezetést a hazai gárda, egy sarokrúgás után 8 méterről fejelt a kapuba (1-0). Erre kellett tehát jól reagálnia a DVSC-nek, de ez egy ideig nemigen sikerült.
Az első félidő végén viszont igen, a 36. percben Christian Manrique lőhetett 14 méterről, de fölé bombázott, majd nem sokkal később Ferenczi János durrantott mellé. A 41. minutumban aztán jött az egyenlítés, Dzsudzsák Balázs mintegy 22 méterről hatalmas gólt rúgott a kapu bal oldalába (1-1). A szünetig Kiss Tamás a kapusunk által bravúrral hárított lövésén túl nagyobb helyzet már nem alakult ki.
A második játékrész elején elmaradt egy lehetséges büntető a DVSC javára (Bévárdi Zsombort akadályozták), majd hosszú percek teltek el kiemelkedő esemény nélkül. A mérkőzés képe ekkor teljesen kiegyenlített volt. Félórával a vége lőtt érkezett Szécsi Márk és Varga József, a 67. percben előbbi lőhetett, azonban nem talált kaput.
A 73. percben Meldin Dreskovic blokkolt egy hatalmasat egy Puskás-ziccernél, majd a végjátékra beállt Alexandros Kyziridis, illetve Georgios Neofytidis és Dusan Lagator is. Az utolsó percekben mégis újabb gólt kapott a Loki szögletből, ismét Batik Bence volt eredményes fejjel, s ezzel eldöntötte a három pont sorsát (2-1).
Bajnoki folytatás január végén.
OTP Bank, 16. forduló.
Puskás Akadémia-DVSC 2-1 (1-1).
Pancho Aréna, 1670 néző. Vezette: Csonka B.
Puskás Akadémia: Tóth B. – Batik, Spandler (Van Nieff, 33.), Stronati – Favorov – Kiss T. (Gruber, 74.), Baluta (Colley, 89.), Corbu, Nagy Zs. – Puljic (Brandon, 89.), Zahedi (Komáromi, 74.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
DVSC: Megyeri – Bévárdi (Neofítidis, 85.), Dreskovic, Romanchuk, Ferenczi – Baráth P. (Varga J., 63.), Manrique – Sós (Kyziridis, 79.), Dzsudzsák (Lagator, 85.), Bódi (Szécsi, 63.)- Dorian Babunski. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.
Gól: Batik (18., 89.), illetve Dzsudzsák (41.).
Sárga lap: Bévárdi (26.).
OTP Bank Liga 21. forduló
FONTOS GYŐZELEM: PUSKÁS AKADÉMIA-DVSC 0-2
Nem ígérkezett könnyűnek a bajnokaspiráns felcsúti gárda elleni idegenbeli fellépés csapatunk számára, pláne, hogy Bévárdi Zsombort és Varga Józsefet kisebb, a régóta maródi Bárány Donátot, valamint Kundrák Norbertet hosszabb felépülést megkövetelő sérülés miatt kellett nélkülöznie. A Mezőkövesd elleni találkozóhoz képest bekerült a kezdőbe Gróf Dávid, Bódi Ádám és Poór Patrik is.
A mérkőzés elején Skribek révén a Puskás Akadémia próbálkozott (a fejes után mellészállt a labda), majd a 3. percben Dorian Babunski 17 méteres lövését fogta a hazai kapus. Mozgalmasan indult tehát az összecsapás, a 8. minutumban például 23 méterről a Loki végezhetett el szabadrúgást, ám Dzsudzsák Balázs kísérlete után a sorfalról pattant le a játékszer. A Puskás inkább oldalról beívelt pontrúgások után igyekezett veszélyeztetni, de ezeket a DVSC jól hárította.
A 17. percben aztán vezetéshez jutott a DVSC! Egy szép labdaszerzés és egy jó kombináció után Dorian Babunski tört be balról a 16-osra, majd két jó csel után 13 méterről kilőtte a kapu bal oldalát (0-1). A télen érkezett csatárnak az volt az első találata debreceni színekben. A folytatásban is inkább a Loki akarata érvényesült, a 22. percben például Sylvain Deslandes bombázott nem sokkal mellé. Az első félidő második felében a hazaiak időnként próbáltak nagyobb nyomást gyakorolni csapatunkra, azonban a Carrillo-gárda jól futballozott, Gróf Dávidnak nem sok dolga volt.
A pihenőre teljesen megérdemelt cívisvárosi előnynél vonulhattak az együttesek, azonban a folytatás így sem tűnt egyszerűnek.
Szünet után értelemszerűen a hazaiak birtokolták többet a labdát, azonban mezőnyfölényük többnyire meddő volt, a DVSC fegyelmezetten és szervezetten játszott, nem adott sok gólszerzési esélyt ellenfelének. A 61. percben Szécsi Márkot Sós Bence, David Babunskit Bényei Ágoston váltotta, a Loki pedig továbbra is jól őrizte előnyét. Sőt, a 70. percben már 2-0-ra vezetett csapatunk, egy szép, jobb oldali Bódi-Baráth összjáték után utóbbi beadott, Dorian Babunski pedig remekül érkezett középen, és közelről a hálóba továbbított (0-2).
A hajrára a duplázó Dorian Babunski helyére Tischler Patrik, Poór Patrik pozíciójába Baranyai Nimród, később Dzsudzsák Balázs helyett Ugrai Roland érkezett, közülük Tischler akár gólt is szerezhetett volna, de kimaradt a helyzet. Ezzel együtt nem volt ok a szomorkodásra, a DVSC fontos és bravúros győzelmet aratott Felcsúton. Folytatás jövő vasárnap az MTK ellen a Nagyerdei Stadionban.
OTP Bank Liga, 21. forduló.
Puskás Akadémia FC-DVSC 0-2 (0-1).
Pancho Aréna, 1225 néző. Vezette: Pintér Cs.
Puskás Akadémia: Markek – Favorov, Nunes, Stronati, Szolnoki – Urblík (Plsek, 63.), Corbu (Bakti, 81.) – Skribek, Gera D. (Komároni,, 46.), Nagy Zs. – Kozák. Vezetőedző: Hornyák Zsolt, asszisztens edző: Polonkai Attila.
DVSC: Gróf – Poór (Baranyai, 74.), Pávkovics, Deslandes, Ferenczi – Baráth P., David Babunski (Bényei Á., 61.) – Szécsi (Sós, 61.), Dzsudzsák (Ugrai, 80.), Bódi – Dorian Babunski (Tischler, 74.). Vezetőedző: Joan Carrillo.
Gól: Dorian Babunski (17., 70.).
Sárga lap: Nunes (93.), illetve Poór (39.), Gróf (86.), Ugrai (87.).
OTP Bank Liga 18. forduló
Az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott, a lövési kísérletek aránya 3:1 volt a Puskás Akadémia javára, de számottevő veszély nélkül. A kétszer szépen szöktetett Szécsit először a jobb oldalon a 16-os sarkánál állították meg, majd balra az ötösnél mentettek szögletre előle. A 20. percben Kusnyírt buktatták a felcsúti kaputól 25 méterre. Bódi szemfülesen lövés helyett legurított Harisnak, akinek élesen belőtt labdáját Hegedüs vetődve bravúrosan hárította. Az egyik oldalon Szécsi, a másikon Mebrahtu veszélyeztetett – eredménytelenül. Knezevic egyre többet vállalt magára, ”villogott” a jobb szélen, de beadásait biztosan hárította a debreceni védelem. Az utolsó öt perc bár gólt nem hozott, de izgalmakat igen. Egyszer Gyurcsó erős labdája vágódott ki egy lábról, majd Szécsi és Adeniji rontott rá Hegedüsre, aki az utolsó pillanatban lábbal mentett. A Puskás kapusának tudását sorrendben Varga, Bényei végül Szécsi lövései tették próbára, de a jobbnál jobb lehetőségek kimaradtak.
Az 51. percben Slagveer a 16-os jobb sarkánál lövő csellel becsapta Ferenczit, játékosunk egyensúlyát vesztve a holland támadó elé került, aki átesett rajta. Szerencsére a játékvezető továbbot intett. Fortuna Kinyik Gyurcsóval szembeni buktatásakor is velünk volt. A 69. percben adódott a mérkőzés addigi legnagyobb gólhelyzete. Urblík kiugratta a csereként beálló Plseket, aki előtt Kosicky testével a szöget kitűnően lezárva mentett bravúrosan. A csapatok két-két cserével igyekeztek frissíteni. A korábban debreceni Sóssal való ütközés miatt sajnos Haris a vállát fájlalva cserére kényszerült.
A 80. percben az utolsó fél órára beállt Trujic erőszakosan leválva védőjéről kiugrott, de 11 méterről balról keresztbe lőtte a labdát az üresen tátongó kapu előtt, a meccs legnagyobb gólhelyzetét kihagyva. A 89. percben a már sárgalapos Bényei csúnyán rátartott Mebrahtu lábára, és piros lappal távozott. A 92. percben Ulbrík 17 méterről a bal kapufát találta el. A 94. percben óriási helyzetben Kinyik Kosicky elől kifejelte a mezőnybe a Gyurcsó által meglőtt labdát.
Az első félidőben a Loki egyből felvállalta a harcot a házigazdákkal szemben, sőt negyedóra elteltével mezőnyfölénybe került. Szécsiék rendre megzavarták ellenfelüket, már a felcsúti térfélen is. A legnagyobb debreceni helyzet a játékidő közepén Haris előtt adódott, de Hegedüs hárított. Két debreceni sárgalapot két felcsúti követett. A 30. perc után Knezevic vezetésével a házigazdák már többet támadtak, de a Loki védelme biztosan állt a lábán. Szünet előtt három kecsegtető vendéghelyzetnél a Puskás védelme sem ingott meg. Az elmúlt négy bajnoki fordulóban három vereséget szenvedő Puskás Akadémia a szünet után mintha mindent feltett volna egy lapra. Nyomást gyakorolt a Lokira, főleg a holland Slagveer okozott gondot védőinknek. Kosicky bravúros bevetődéssel góltól mentette meg kapunkat, Plsek helyzeténél. Az Adeniji helyére beállt Trujic a három pont sorsát eldönthette volna a javunkra, ha nem kapkod, hanem pontosabban céloz ”ajtó-ablak” helyzetben. Bényei kiállítása után nyomasztó fölénybe kerül a Puskás Akadémia, de a bal kapufa és Fortuna ismét segített.
Férfias küzdelmet hozó, harcos mérkőzésen a DVSC mindenképpen rászolgált a döntetlenre a több veszélyes helyzetet kialakító házigazdákkal szemben.
OTP Bank Liga 23. forduló
Csapatunk ma a Puskás Akadémia otthonában vendégszerepelt az OTP Bank Liga 23. fordulójában. Az első öt percben mindkét oldalon kialakult egy-egy nagy helyzet: a Puskás Akadémia szöglet után veszélyeztetett, míg a túloldalon Ferenczi balról érkező beadását Takács Tamás fejelte kapura, Hegedűs védett. Mezőnyfölényben futballoztunk, próbáltunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, a 12. percben azonban Nagy Sándornak kellett bravúrral védenie Latifi bal alsóba tartó fejesét. Négy minutummal később Tőzsér lapos szabadrúgását hárította Hegedűs. Később áttevődött a középpályára a küzdelem, és csak a 41. percben alakult ki igazán nagy lehetőség, méghozzá a Loki előtt, amikor Varga Kevin a 16-os bal sarkától tekert kapura, Hegedűs szögletre mentett.
Rosszul kezdődött számunkra a második játékrész, ugyanis büntetőhöz jutott a Puskás Akadémia. Egy hazai szöglet után Kusnyír Erikről (úgy tűnt, a mellkasáról) pattant le a labda, Kassai Viktor kezezés miatt ítélt 11-est, amit Knezevic értékesített. Erősen véleményes ítélet volt! Utána a hazaiak már arra törekedtek, hogy tartsák az eredményt, mi mentünk, próbálkoztunk, de nem sikerült egyenlíteni. A 78. percben a csereként beállt Zsóri Dániel állt nagyon közel a gólszerzéshez, 14 méterről ballal alig lőtt a rövid sarok mellé. A 82.percben eldöntötte a mérkőzést a Puskás Akadémia, Sós balról laposan adott középre, Knezevic pedig öt méterről jobbal a bal alsó sarokba lőtt. A 87. percben szépíthettünk volna, amikor Varga Kevin adott balról a kapu elé, Pávkovic a jobb alsó felé fejelt, de hatalmasat védett Hegedűs.
OTP Bank Liga 1. forduló
A 4. percben hatalmas debreceni lehetőség maradt ki: Kinyik ugratta ki kiváló ütemben Takácsot, aki közelről Hegedüsbe lőtt. A 11. percben a jobb szélről Cikos passzolt a középen érkező Bódihoz, akinek nagy erejű próbálkozása a kapu felett hagyta el a pályát. A 13. percben harmadjára is megszerezhettük volna a vezetést, de Bódi beadását Takács centiméterekkel a jobb kapufa mellé fejelte. Az első negyedóra után kiegyenlítettebbé vált a játék, a hazaiak is eljutottak a kapunkig, de komoly helyzetet nem tudtak kialakítani. A 30. percben Tőzsér szöglete után Takács fejese már a kapuson is átjutott, egy gólvonalon álló hazai védő azonban időben kivágta a labdát. A 32. percben Latifi 20 méterről leadott lövését ütötte ki Nagy Sándor a léc alól. Tíz perccel később Haris bombáját védte a felcsúti kapus. Egy perccel később Tőzsér szabadrúgásáról kevéssel maradt le a hosszún Kinyik.
Az 59. percben Barna éles szögből leadott lövése egy védőről szögletre pattant. Két perccel később cserélt Herczeg András, Varga Kevin helyett egyik új igazolásunk, Ezequiel Calvente állt be. A 63. percben épp a spanyol játékos találhatott volna be, de 10 méterről leadott lövése nem talált kaput. A 70. percben szintén egy új játékosunk kapott szerepet, Albion Avdijaj lépett pályára Takács Tamás helyett. Egy perccel később Avdijaj megcsúsztatott labdáját Haris lőtte Hegedüs kezébe 8 méterről. A 78. percben megszerezte a vezetést a Loki, miután Kinyik beadását gyönyörűen fejelte a jobb alsóba Ezequiel Calvente! A 82. percben harmadik cserelehetőségét is kihasználta vezetőedzőnk, Kusnyír Eriket Csősz Richárd váltotta.
A DVSC tehát több nagy helyzetet is kidolgozott a mai napon, mindent megtett a győzelemért, amely végül Ezequiel Calvente 77. percben szerzett fejes góljával össze is jött.
OTP Bank Liga 27. forduló
A DVSC a bajnokesélyes Videoton otthonában lépett pályára az OTP Bank Liga 27. fordulójában. A találkozót sérülés miatt kihagyta a remek formában lévő Könyves Norbert, akinek még szerdán, a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen húzódott meg a combközelítője. Bódi Ádám is fájlalta a lábát, így ő sem tudott a szakmai stáb rendelkezésére állni.
Herczeg András – aki eltiltása miatt nem ülhetett le a kispadra – megerősítette a hátsó alakzatot, és öt védővel kezdtünk a Pancho Arénában. Sajnos a mérkőzés előtt jobbhátvédünk, Bényei Balázs rosszul lett – szédült, fájt a feje -, így helyén Aleksandar Jovanovic kezdett.
Ahogy arra számítani lehetett, a Videoton lendületesen kezdett, többet birtokolta a labdát, de a szervezett védekezésünknek köszönhetően nem tudott igazán nagy helyzetet kidolgozni. A 20. percben szöglet után azonban vezetést szereztek a hazaiak: Huszti adott be jobb oldalról, kisebb kavarodás alakult ki, Lazovics kezéről Marko Scsepovicshoz pattan a labda, ő pedig a kapuba passzolt. A szünetig hátralévő időben a piros-kékek irányították a játékot, egy-két lehetőségük is akadt.
A második játékrészben is a Videoton játszott mezőnyfölényben. Az 58. percben Nego adott be jobb oldalról, M. Scsepovics pedig az ötösről alig fejel a jobb alsó sarok mellé. A 63. percben a Loki előtt adódott lehetőség: Tőzsér szabadrúgása után Kinyik csúsztatott a jobb kapufa mellé. Kiegyenlítettebbé vált a játék, egyre többször jutottunk el a Videoton kapujának közelébe, de az egyenlítő gólt nem sikerült összehozni.
Magyar Kupa elődöntő
A Magyar Kupában immár a döntőért játszanak a legjobb négy közé került csapatok. A DVSC a sorsoláskor a Puskás Akadémiát kapta, és az első találkozóra ma este került sor a Pancho Arénában.
Hidegzuhanyként érte csapatunkat, hogy már másfél perc után vezetést szereztek a hazaiak: egy szabadrúgás után Hegedűs fejelt, amit Kosicky még kivédett, de a kipattanót Henty közelről a hálóba lőtte. Két perccel később Varga Kevin jobb oldali beadását csípte el a kivetődő Hegedüs. A 13. percen Könyves került helyzetbe, a kapus ismét a helyén volt, mint ahogy a 25. percben Varga Kevin bombájánál is. Többet birtokoltuk a labdát, és egyre több helyzetet dolgoztunk ki, Könyves, Mengolo és Varga Kevin előtt is adódott lehetőség, de nem sikerült egyenlíteni. Sőt egy kontra végén a Puskás Akadémia növelte az előnyét, ismét Henty volt eredményes. A 42. percben ráadásul megfogyatkoztunk, miután Kinyik Ákost kiállította a játékvezető: védőnk a kapura törő Peroseviccsel harcolt a labdáért, a horvát játékos – aki egyébként kézzel tette maga elé a labdát – nagyot esett, ezt pedig Erdős József szabálytalannak ítélte meg. Rá egy percre a felcsútiak szabadrúgásból megszerezték harmadik góljukat.
A második játékrészben több nagy lehetőség is adódott a DVSC előtt. A 66. percben például Takács Tamás próbálkozása centikkel ment el a bal kapufa mellett, majd Bódi lövését védte bravúrral Hegedüs, a kipattantót pedig Sós fölé vágta. Egy percre rá Jovanovic nagy erejű löketét kiütötte a hazai kapus. Később is akadtak lehetőségeink, többször álltunk közel a szépítéshez. Sajnos nem sikerült betalálni, az ellenfélnek azonban igen: Knezevic megszerezte a Puskás Akadémia negyedik találatát. A végén Molnár rúgott egy kapufát.
OTP Bank Liga 21. forduló
A DVSC a Puskás Akadémia otthonában vendégszerepelt az OTP Bank Liga 21. fordulójában. Herczeg András vezetőedző sérülés miatt nem számíthatott Bényei Balázsra és Justin Mengolóra, míg Aleksandar Jovanovic még nem töltötte le három meccsre szóló eltiltását.
Mindkét csapat játszott szerdán Magyar Kupa-mérkőzést. A Loki a Dorogot, míg a Puskás Akadémia a Zalaegerszeget búcsúztatta.
A 9. percben Bódi szabadrúgását védte Hegedűs, majd három perccel később Sós került nagy helyzetbe, egy kontra végén a balösszekötő helyéről célozta meg a hosszút, de a hazai kapus ezúttal is a helyén volt. Ezután a Puskás Akadémia előtt adódott lehetőség, egy szöglet után Diallo fejesét fogta Nagy Sándor. A 17. percben Tőzsér szabadrúgása suhant el a védők előtt, Hegedűsnek kellett védenie. Később is voltak lehetőségeink, a kontráinkban benne volt a veszély. A 37. percben majdnem megszerezték a vezetést a felcsútiak, Knezevic távoli bombája a lécen csattant. Kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, mindkét csapat szervezetten futballozott.
A második félidő elején néhány percre beszorultunk. Először Perosevic lövésénél mentett bravúrral Nagy Sándor, majd Diallo ollózása után Kinyik szabadított fel a gólvonalról. Herczeg Andrásnak kényszerű cserét kellett végrehajtania, megsérült ugyanis Sós Bence, helyette Takács Tamás folytatta. A 60. percben Bódi Ádám a Könyvestől kapott labdát küldte kapura. Két perccel később ordító helyzetet hagytunk ki: Takács Tamás 13 méterről, tisztán lőhetett, de fölé ment. A 73. percben ismét Takács előtt adódott lehetőség, ám a védőktől szorongatva nem tudta jól ellőni a labdát. Ezt követően inkább a hazaiak előtt adódtak lehetőségek, megnyomták az utolsó néhány percet, de gól nélkül ért véget a találkozó.
OTP Bank Liga 10. forduló
Igazi kiélezett összecsapásra számíthattak a szurkolók szombaton 18 órakor a Nagyerdei Stadionban, ahol a bajnokság jelenleg két legjobb formában lévő csapata, a Debrecen és a Puskás Akadémia mérkőzött meg egymással az OTP Bank Liga 10. fordulójában.
Kimondottan hűvös és esős idő várta a pályára kivonuló együtteseket. Az első percben rögtön a Puskás Akadémia előtt adódott a mérkőzés első lehetősége, Prosser lövése azonban a kapu felett hagyta el a játékteret. A 9. percben Könyves visszafejelt labdáját Varga Kevin lőtte rá, a labda egy vendég védőről vágódott szögletre. Három perccel később csapatkapitányunk, Tőzsér Dániel végzett el szabadrúgást huszonöt méterről, próbálkozása nem sokkal ment kapu felé. A 15. percben gyönyörű összjáték után Könyves a jobb szélről lőtte a labdát középre, ahol Hegedűs Tabakovic elől biztosított. A 23. percben kimaradt a találkozó addigi legnagyobb helyzete: Varga Kevin éles szögből beadott lövése épp Bódi Ádám elé került, aki nyolc méterről nem talált kaput. A vizes talaj rendkívül nehézzé tette a játékosok dolgát, több alkalommal is elcsúsztak. A 28. percben Latifi próbálkozott közelről, Nagy Sándor azonban rajta volt a lövésen. A 32. percben ismét Tőzsér veszélyeztetett, de Hegedűsnek eszén ezúttal sem tudott túljárni. Mindössze két perc volt hátra a félidőből, amikor megszerezte a vezetést a Loki! Bódi passzolt ki a tizenhatos sarkára Varga Kevinhez, aki bal lábbal védhetetlen gólt ragasztott a bal alsó sarokba.
Csakúgy, mint az első, a második negyvenöt perc is felcsúti helyzettel indult, Balogh Balázs lövését azonban könnyedén védte Nagy Sándor. Az 55. percben Könyves cselezgetett a jobb szélen, majd középre adott, de Vanczák szögletre mentett. Egy perccel később ismét Könyves volt a főszereplő, húszméteres lövése a kapu felett hagyta el a pályát. A 61. percben Ferenczi veszélyes lövését hárította Hegedűs. Több lehetőségünk is volt a szünet után a második gólunk megszerzésére, de a befejezésnél pontatlanok voltunk. A 66. percben Könyves a tizenhatos vonaláról lőtt nagy erővel, a felcsúti kapus csak kiütni tudta a labdát. A 78. percben megsérült Haris Tababovic, helyette Takács Tamás érkezett. A 80. percben a mérkőzésen nagyon aktívan futballozó Könyves Norbert veszélyeztetett újfent, ezúttal is hárított Hegedűs. Egy perccel később megint Könyves próbálta bevenni a felcsútiak kapuját, de Hegedűs szögletre mentett. A pontrúgásból aztán összejött az, ami már nagyon érett, a Loki második gólja, amelyet nem más, mint Könyves Norbert szerzett. Támadónk mai telejsítménye alapján nagyon megérdemelte ez a találatot. A második gól után igazi gála volt a Nagyerdei Stadionban, ugyanis két perccel később Tőzsér Dániel szabadrúgásból óriási bombagóllal szerezte meg az újabb találatot. Az utolsó percekben kihasználta utolsó két cserelehetőségét vezetőedzőnk, Varga Kevin helyett Tisza Tibor, míg Aleksandar Jovanovic helyett Csősz Richárd érkezett.
A Loki tehát magabiztosan, 3-0-ra győzte le a Puskás Akadémiát a Nagyerdei Stadionban. Ezzel a sikerrel Herczeg Andrásék zsinórban az ötödik győzelmüket aratták a bajnokságban. Szép volt, fiúk!
OTP Bank Liga 5. forduló
Igen nehéz megmérettetés előtt állt a DVSC, hiszen a bajnokság egyik nagy esélye, a Videoton ellen lépett pályára Felcsúton, az OTP Bank Liga 5. fordulójában. Az erős játékoskerettel rendelkező fehérváriak ráadásul a francia Bordeuax-t búcsúztatva a rájátszásba jutottak az Európa-ligában, ami vélhetően még inkább feldobta a társaságot. A hajdúságiaknak ugyanakkor az okozhatott önbizalmat, hogy legutóbb a Ferencváros ellen jól futballoztak, még ha nyerni nem is sikerült (gólnélküli döntetlen lett a vége), de jobb teljesítménnyel rukkoltak elő, mint az ellenfél.
A mieink nem ijedtek meg a Videotontól sem, támadólag léptek fel, kezdetben többet birtokolták a labdát, és sorra rúgták a szögleteket. Idővel magára talált a hazai alakulat, és a 16. percben nagy helyzetet is kidolgozott: előbb Nego lövését védte bravúrral Nagy Sándor, a kipattanó Hadzichoz került, de lövését blokkolták védőink. Ezután is többet volt a labda a piros-kékeknél, irányították a játékot, ugyanakkor nagy lehetőséghez nem nagyon jutottak. Szervezetten futballoztunk, és időnként sikerült gyors kontrákat indítani, csak a befejezés pontatlan lett, emiatt Kovácsiknak alig akadt dolga.
A második félidő elején beszorítottak bennünket a hazaiak, az 54.percben Suljic lövésénél Szatmári mentett a gólvonal elől, majd Henty fejelt fölé. Negyedóra után csökkent a nyomás, és már mi is veszélyeztettünk, egy szöglet után Szatmári fejese ment mellé. A 64. percben jobb oldalon megindult Lazovics, majd a hosszú felé lőtt, a labda nem sokkal kerülte el a kaput. Három csatárral támadott a Videoton, és ez helyzetekben is megmutatkozott. A 70. percben Lazovics szabadrúgását a jobb oldali kapufa mellől a rövid sarok mellé fejelte Pátkai. Egy percre rá a DVSC szerezhetett volna vezetést, Holman passza után Könyves tisztán lőhetett 12-ről, de nem tudta jól eltalálni a labdát. Nem sokkal később a hazaiak hagytak ki ziccert.
Már csak néhány másodperc volt hátra, amikor 11-est ítélt Kassai, mivel úgy látta, hogy Szatmári szabálytalankodott Hentyvel szemben.Abüntetőt Lazovics bevágta, ezzel a Videoton 1-0-ra megnyerte a találkozót.