Az OTP Bank Liga 13. fordulójában a DVSC 2-2-es döntetlent ért el a második helyen álló, hazai pályán veretlen Kecskemét otthonában. A Loki egyenlítő gólját a hajrában a végig jól teljesítő Varga József szerezte, akinek produkcióját több médium is elismerte.
Középpályásunk 7-es osztályzatot kapva bekerült a Nemzeti Sport országos sportnapilap, a csakfoci.hu online oldal és az M4 Sport televíziós csatorna által összeállított álomcsapatba is, tehát mindenütt ott van a forduló válogatottjában.
Magabiztos győzelmet aratott a DVSC II. Tiszafüreden, az NB III. Keleti csoport 15. fordulójában. Karim Loukili már a találkozó elején betalált, s bár a hazaiak erre még tudtak válaszolni, beindult a Loukili-henger: a szélső a szünetig még háromszor bevette a tiszafüredi kaput, szenzációs mesternégyesével eldöntve a 3 pont sorsát.
A második félidőben még volt egy gólváltás, ám a lényeg nem változott: a kis Loki nyert, és a tabella első felébe pozicionálta magát.
NB III., Keleti csoport, 15. forduló.
Tiszafüredi VSE-DVSC II. 2-5 (1-4).
Lipcsey Elemér Sporttelep, 400 néző. Vezette: Sándor Cs.
DVSC II.: Erdélyi – Szabó K., Saná Gomes (Pinte), Romanchuk (Bökönyi), Tordai, Cibla (Takács), Farkas, Major, Baranyai, Loukili, Batai (Sustyák). Vezetőedző: Máté Péter.
Gól: Skulka (11.), Szabó V. (50.), illetve Loukili (6., 22., 35., 38..), Batai (87.).
A sérült Baráth Péter és Sylvain Deslandes nélkül lépett pályára a DVSC szombaton a hat forduló óta veretlen, hazai pályán vereség nélkül álló, 2. helyezett Kecskemét otthonában. A debreceni kezdőcsapatba bekerült Dorian Babunski, őt a támadószekcióban Dzsudzsák Balázs, Bódi Ádám és Szécsi Márk volt hivatva segíteni.
A mérkőzés kemény párharcokkal és távoli lövésekkel kezdődött, a 3. percben Banó-Szabó a kapu mellé, a 4. minutumban Kusnyír Erik fölé lőtt. Nem sokkal később Szécsi Márk fejesét fogta Varga, mozgalmas volt a találkozó eleje. A 12. percben aztán megszerezte a vezetést a Kecskemét, egy lendületes akció végén Nagy Krisztián Gróf Dávidot is kicselezve gurított a kapuba (1-0).
A 17. percben Varga József kis híján egalizált, egy szabadrúgás után közelről bombázott fölé. Kiegyenlített volt a játék, azonban miután a hazaiaknál volt az előny, ők játszhattak némileg magabiztosabban. A 24. percben Dorian Babunslki óriási helyzetben lőtt fölé, érezhető volt, van gól a Lokiban is.
A játékvezető szórta a sárgákat a mieinknek, 25 perc alatt hármat is begyűjtöttek játékosaink. Az első félidő hajrájában inkább a hazaiak akarata érvényesült, nem is változott az állás a szünetig.
Nagy csalódásra a második játékrészt is góllal kezdte a Kecskemét, a 48. percben Banó-Szabó kígyózhatott át fájóan könnyedén a debreceni védelmen, nem is hibázta el a ziccert (2-0). Nem sokkal később Szécsi Márk remek beadása után Dorian Babunski gólt fejelhetett volna, azonban 7 méterről mellé csúsztatott.
Az 53. percben Bódi Ádám 20 méteres szabadrúgása okozott némi veszélyt a hazai kapunál, majd olybá tűnt, Szécsi Márkot buktatták a 16-ason belül, azonban a Loki nem kapott büntetőt. Az 56. percben azonban Szécsi nemes bosszút állt, a rövid saroknál a kapuba pörgetett egy bal oldali beadást (2-1).
Ismét szoros lett tehát a meccs, fokozódtak az izgalmak. Szűk félórával a vége előtt érkezett Christian Manrique, a DVSC pedig immár mezőnyfölényben futballozva igyekezett kiegyenlíteni. Beállt Alexandros Kyziridis és Sós Bence is, a 75. percben a görög szélső fejese után védett a kecskeméti hálóőr.
A végjátékban már nyomasztó volt a Loki fölénye, pályára lépett a sérüléséből felépült Bárány Donát is. A 79. percben Sós Bence fejelt mellé nagy helyzetben, majd Ferenczi János lőtt mellé. A legvégén Varga József szerezhetett volna gólt (csúsztatása után mellé szállt a labda), míg aztán csak sikerült egyenlíteni, a 87. percben Varga József átlövése végre utat talált a kapuba (2-2).
A hosszabbításban Varga Bence nagy bravúrral védte Bárány Donát fejesét, így már nem esett több gól, a DVSC 0-2-ről egalizálva szerzett értékes pontot. Folytatás jövő hét vasárnap a Vasas otthonában.
Mesterszemmel
Szabó István: Meglepett minket az első félidőben tapasztalt indulat debreceni részről, nem értettem a durvaságokat. A második félidőben is kellett kényszerből cserélnem. A 65. perctől a DVSC kontrollálta a találkozót, az egy pontra rászolgáltak a vendégek, megérdemelten egyenlítettek.
Srdjan Blagojevic: Megmutattuk a karakterünket a második félidőben, a játékosok ezért dicséretet érdemelnek. Olyan volt ez a meccs, mint egy thriller. Az első játékrészben nyújtott teljesítménnyel nem vagyok elégedett, de amit a második kapott gól után nyújtottunk, az az a futball, amit szeretnénk látni a csapattól.
OTP Bank Liga, 13. forduló.
Kecskemét-DVSC 2-2 (1-0).
Széktói stadion, 2527 néző. Vezette: Görög M.
Kecskemét: Varga B. – Szabó A., Belényesi (Ryashko, 37.), Szalai G. – Nagy K., Vágó, Szuhodovszki, Zeke – Katona B. (Szabó L., 59.), Tóth B., Banó-Szabó (Sági, 69.). Vezetőedző: Szabó István.
Az NB III. Keleti csoport 15. fordulójában Tiszafüreden lép pályára a DVSC II., mégpedig október 30-án, vasárnap 13 órakor. A kis Loki jelenleg 20 ponttal a 12. helyen áll a 20 csapatos mezőnyben, a mostani rivális 21 egységet gyűjtött, és a 9. pozíciót foglalja el.
Közvetlen vetélytárs ellen szerepel tehát Máté Péter vezetőedző együttese, amely jó eséllyel újabb ponttal, pontokkal gazdagodhat.
Az OTP Bank Liga 13. fordulójában a tabella 2. helyén álló, otthonában veretlen Kecskemét ellen lép pályára a Loki idegenben, szombaton 17 órakor. Az újonc remekül szerepel, azonban a mieinknek is jelentős céljai vannak a bajnokságban, így küzdelmes mérkőzésre lehet számítani. Így vélekedik erről sérüléséből visszatért saját nevelésű csatárunk, Bárány Donát is.
– Motiváltan készülök a találkozóra, nagyon vártam már, hogy újra játszani tudjak. Talán az egyik legnehezebb összecsapás lesz ez az idény folyamán, hiszen a Kecskemét hazai pályán még veretlen. Jó csapat a szombati ellenfél, nagyon szívós gárda, és igen stabil hátul. Kemény meccs lesz, az biztos, nekünk is keményeknek kell lennünk. Nem feltétlenül a játék fog dominálni, hiszen tudjuk milyen a pálya talaja. Mindenképpen erősebbeknek kell lennünk, mint a vetélytárs – nyilatkozta a fiatal támadó.
Az OTP Bank Liga 13. fordulójában a remeklő újonc otthonában, Kecskeméten lép pályára a Loki, mégpedig szombaton 17 órakor. Az online jegyértékesítés már elindult a jegymester.hu oldalon a KTE-DVSC meccsre.
A vendégdrukkerekre a hazaiakra vonatkozó jegyárak és kedvezmények érvényesek, a vendégszektor összesen 300 fő befogadására alkalmas. A jegyárak online és személyesen ugyanazok, online viszont kezelési költséggel is számolni kell. A felnőtt jegy ára 2000 forint, a kedvezményesé (18 év alatt, 65 év felett) 1000 forint. 6 év alatt ingyenes a belépés, de regisztrációs jegy kell.
A kedvezményes belépőt váltók mindenképpen hozzanak magukkal életkorukat igazoló igazolványt, mert a biztonsági személyzet kérheti. A pénztárban és a büfékben csak készpénzzel lehet fizetni.
Parkolni a vendégszektor előtt tudnak a drukkerek, a szektor és a parkoló a Csabay Géza körútról érkezve, a fürdővel szemben található.
A kisebb sérüléssel bajlódó Baráth Péter, a visszatérőben lévő Bárány Donát, illetve az FTC ellen megsérült Sylvain Deslandes nem állhatott a csapat rendelkezésére a Kisvárda elleni hazai bajnokin, ezzel együtt a DVSC két győztes hazai meccs után ismét a siker igényével lépett pályára hétfőn este.
A találkozó elején Meldin Dreskovic mentési kíséreténél mentett nagyot Gróf Dávid, majd a 6. percben megszerezte a vezetést a Loki! Dzsudzsák Balázs remek passza után Sós Bence került helyzetbe, szépen emelt az érkező Georgios Neofytidishez, aki közelről, kapásból befejezte az akciót (1-0).
Kiegyenlített volt a játék, azonban helyenként jobban érvényesült a Loki taktikai elképzelése. A várdaiak támadásait hárítani tudták a mieink, a megszerzett labdákkal pedig igyekeztek gyors ellentámadásokat vezetni. A félidő utolsó harmadára mezőnyfölénybe került a Kisvárda, Gróf Dávidnak a 30. percben bravúrral kellett védenie Makowski közeli lövését. A 37. minutumban aztán jött az egyenlítés, Makowski rúgott nagy gólt 18 méterről a kapu közepébe (1-1). Válaszul a 44. percben Neofytidis nem sokkal lőtt fölé egy szöglet után, végül a szünetre döntetlennél vonultak a csapatok.
A második játékrész elején a DVSC gyorsan visszavette a vezetést, egy jó akció végén Szécsi Márk tört be a 16-osra, labdája egy védőn, a kapufán és a kapuson megpattanva került a kapuba (2-1). Csapatunk ettől lendületet vett ,támadásban maradt, az 54. percben Neofytidis akár újra betalálhatott volna Dzsudzsák Balázs szép szabadrúgása után, azonban fölé lőtt.
Az 57. percben váratlanul ismét egyenlített a Kisvárda, egy szöglet után Kravchenko fejelt a léc alá (2-2). A Loki továbbra is vezetett veszélyes támadásokat, nyíltabb lett a játék. A vendégekben is volt gól, a 62. percben Asani bombázott mellé kevéssel, majd Ötvös találta el a kapufát.
A 65. percben jött az első debreceni csere, Georgios Neofytidis helyett Major Sámuel érkezett. A 67. percben viszont már a Kisvárdánál volt az előny, egy labdavesztés után Navratil ugrott ki ziccerben, és nem is hibázott (2-3). Nehéz helyzetből vágott tehát neki a hajrának a DVSC, amelybe az utolsó 20 percre Dorian Babunski és Alexandros Kyziridis, később pedig Horváth Krisztofer és Peter Olawale is beállt.
A végjáték kemény párharcokat és Loki-próbálkozásokat hozott, a 86. percben Peter Olawale fejesét fogta Hindrich. Végül nem sikerült egalizálni, folytatás szombaton Kecskeméten.
Mesterszemmel
Srdjan Blagojevic: Gratulálok a Kisvárdának, megérdemelten győzött. Nem tudtunk megfelelően reagálni a vendégek agresszivitására, nem tudtuk megtartani a labdát, az eredmény reális.
Török László: Rosszul kezdődött a meccs számunkra, de így is azt tudtuk játszani, amit megbeszéltünk. Ez eredményre is vezetett. Türelmesek voltunk, jól futballoztunk, ezért voltunk képesek fordítani.
Az OTP Bank Liga 12. fordulójában a Kisvárdát fogadja a DVSC, mégpedig hétfőn este 20.15 órától. A vendégek az előző szezonhoz hasonlóan jól szerepelnek, a 4. helyen állnak a tabellán, azonban a mieink is egyre jobb formát mutatnak, az utóbbi meccseken 4-et kapott a Honvéd és az Újpest is a Nagyerdei Stadionban, ráadásul csapatunk a szerdai kupameccsen is rúgott egy négyest.
A találkozó ezzel együtt nem ígérkezik könnyűnek, többek között erről beszélt Srdjan Blagojevic vezetőedző, amikor a hétfői összecsapásról kérdeztük. – Nehéz mérkőzés áll előttünk. Kisvárda egy erős ellenfél, az előző évben dobogón végzett a tabellán és az idei bajnokságban is nagyon ambiciózus. A vetélytárs játékát elemezve azt kell mondanom, hogy fizikailag megterhelő meccsre számíthatunk, mivel nagyon agresszívan játszanak, erős a védelmük, összeszedettek és fizikailag is erősek. Nem mi választjuk az ellenfelet, ezért minden mérkőzés egy lehetőség arra, hogy megszerezzük a három pontot. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy felvegyük velük a versenyt.A legfontosabb, hogy jól tudjunk reagálni az agresszivitásukra, megszerezzük a labdát, nyerni tudjunk védelemben, támadásban, átmenetben és pontrúgásban is. Koncentrálnunk kell minden apró részletre, s ha ez sikerül, akkor nagyobb eséllyel tudunk győzni – szögezte le a Loki mestere.
A Diósgyőr második csapatával mérkőzött meg szombaton a DVSC II. az NB III. Keleti csoport 14. fordulójában. A kis Loki a Dóczy utcai sporttelepen fogadta a borsodiakat, ám ezúttal sajnos nem sikerült pontokat gyűjteni: a találkozó némi túlzással már az első félidő végén, néhány perc alatt eldőlt. A mieink mindent megpróbáltak szünet után, ám végül csak szépítésre futotta.
Máté Péter vezetőedző együttese ezzel együtt nem szerepel rosszul, 20 ponttal a középmezőnyben van a 20 csapatos bajnokságban.
NB III., Keleti csoport, 14. forduló.
DVSC II.-Diósgyőr II. 1-2 (0-2).
Dóczy utcai sporttelep, 300 néző. Vezette: Németh G.
DVSC II.: Balbarau – Baranyai, Szabó K., Füzfői, Tordai (Doktor, 81.), Sárosi, Cibla, Farkas T. (Lyskov, 71.), Takács B. (Bökönyi, 89.), Loukili, Batai (Rácz B., 45.). Vezetőedző: Máté Péter.
Gól: Rácz B. (53.), illetve Vajda (40.), Illés (44.).
Gyászol a DVSC partneregyesülete, a Villarreal CF. 74 éves korában elhunyt a spanyol klub alelnöke, José Manuel Llaneza, aki 1994 óta volt főszereplője a Villarreal felemelkedésének, többek között kiváló vezető képességeinek köszönhetően. A DVSC osztozik partnerklubunk és a család fájdalmában.
A Diósgyőr második csapatával mérkőzik meg a DVSC II. az NB III. Keleti csoport 14. fordulójában. A kis Loki szombaton 11 órától a Dóczy utcai sporttelepen fogadja a borsodiakat, egyértelműen a győzelem reményében.
Máté Péter vezetőedző együttese remekül szerepel, 20 ponttal a 9. helyen áll a 20 csapatos mezőnyben, az utóbbi két bajnokiját egyaránt megnyerte. A diósgyőriek 15 egységgel csak a 15. pozíciót foglalják el, igaz, az utóbbi két meccsükön ők is 6 pontot gyűjtöttek. Ezzel együtt a mieinknek van esélyük arra, hogy tovább erősítsék helyüket a tabella első felében.
Kisorsolták csütörtökön este az M4 stúdiójában a Mol Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosításait. A korábban a Dabast és a DEAC-ot búcsúztató Loki az NB II-es Győrt a kapta ellenfélül a legjobb 8 közé jutásért. A találkozót idegenben vívja csapatunk, a hivatalos játéknap 2023. február 8.
A kiírás szerint a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén hosszabbítás következik.
MAGYAR KUPA 5. FORDULÓ, NYOLCADDÖNTŐ Monor (NB III)–Paksi FC (NB I) Vasas FC (NB I)–Budapest Honvéd (NB I) Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–Zalaegerszegi TE FC (NB I) Iváncsa (NB III)–Budafoki MTE (NB II) MTK Budapest (NB II)–Mezőkövesd Zsóry (NB I) ESMTK (NB III)–Kisvárda (NB I) Puskás Akadémia (NB I)–Újpest FC (NB I) ETO FC Győr (NB II)–Debreceni VSC (NB I)