Saját nevelés: top 6-ban Európában a DVSC

Ismét megvizsgálta a saját nevelésű játékosoknak jutó játékpercek arányát a CIES, azaz a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja.

27 (!) európai bajnokságra vonatkozóan azt tanulmányozták, hogy a mostani idényben – január 16-ig – az egyes csapatoknál hány saját nevelésű játékos lépett pályára, és ők a játékpercek hány százalékát tették ki. A CIES megjegyzi, azokat a labdarúgókat vették figyelembe, akik 15 és 21 éves koruk között legalább három évet az adott csapatnál töltöttek.

A tudományos lista alapján a saját nevelésű játékosoknak jutó játékpercek arányában az Athletic Bilbao vezet a topligás csapatok közt, a 27 vizsgált liga legjobb csapata ebben a tekintetben a szlovák MSK Zilina. Az NB I-ben toronymagasan a DVSC a legjobb 49.8 százalékkal, ezzel a több mint 400 klub közül 6. legjobb európai csapat!

Magyarországon a csaknem 50 százalékos Loki mögött a második helyezett az Újpest – 23,3 százalékkal…

A kimutatás szerint a Ferencvárosnál és Mezőkövesden egyetlen perc sem jutott a kritériumoknak megfelelő futballistának, de szintén egy százalék alatti mutató jött ki a Mol Fehérvár FC esetében is. Ami a keretekben szereplő saját nevelések számát illeti, 11 játékossal szintén a DVSC vezet Magyarországon.

Bemutatjuk csütörtöki ellenfeleinket

Csütörtökön újabb két felkészülési találkozót vív a DVSC a törökországi edzőtáborban, mégpedig a vajdasági Topolya SC és a lengyel Slask Wroclaw második együttese ellen.

A Topolya a szerb első osztályú pontvadászat meghatározó gárdája, tavaly az Európa Ligában indulhatott, jelenleg a Crvena Zvezda és a Partizan mögött a harmadik helyen állt a tabellán, 19 mérkőzésen mindössze 2 vereséget szenvedett el. Érdekesség, hogy az 1913-ban alapított, az idén 110 éves klub 1920-ig, illetve a második világháború ideje alatt a magyar bajnoki rendszer alsóbb osztályaiban szerepelt. Keretét elsősorban szerb játékosok alkotják, kiemelendő a középpályán az észak-macedón Mirchevski (6 bajnoki találat) és a szerb Dakovac (7 találat) gólerőssége. A klub egyértelműen fejlődő pályán van, új stadionját 2021 őszén adták át, a csapat a stadionavatón 2-1-re legyőzte a Ferencvárost.

Vezetőedzőnk, Srdjan Blagojevic két részre osztja majd a keretet

A lengyel Slask Wroclaw szintén nagy múltú csapat, bő 10 éve bajnokságot is nyert, jelenleg a középmezőnyben helyezkedik el. A klub második együttese a lengyel harmadik vonalban szerepel (ez a legmagasabb osztály, amelyben tartalékcsapat játszhat), és nagy csatát vív tagsága meghosszabbításáért. Jelenleg a 18., de mindössze 4 pontnyira van a bennmaradástól, keretében értelemszerűen sok fiatal, tehetséges lengyel játékos van.

A Loki csütörtökön jelen állás szerint 9 órától mérkőzik meg a lengyelekkel, majd 13 órától lép pályára a Topolya ellen.

Karim Loukili távozik a DVSC-től

Közös megegyezéssel szerződést bontott a DVSC Karim Loukilivel. A 25 éves holland-marokkói futballista tavaly nyáron érkezett a DVSC-hez, melynek színeiben egy kupamérkőzésen lépett pályára. A klub második csapatában 6 mérkőzésen 6 gólt ért el az NB III-ban. Karim Loukili Cipruson folytatja, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

DVSC terminated the contract with Karim Loukili by mutual agreement. The 25-year-old Dutch-Moroccan player moved to DVSC last summer, playing for DVSC in a cup match. In the club’s second team, he scored 6 goals in 6 matches in NB III. Karim Loukili continues his career in Cyprus, we wish him good luck in the new team!

Újabb mérkőzést játszott a Loki Törökországban

A német Hannover szombati, 2-1 arányú legyőzése után vasárnap az üzbég első osztályú Neftchi Fergana ellen játszott felkészülési mérkőzést a DVSC törökországi edzőtáborban. Ezen a meccsen főként azok kaptak szerepet, akik szombaton egyáltalán nem, vagy csak keveset játszottak.

A találkozón viszonylag eseménytelenül telt az első félidő, egyik kapu sem nagyon forgott veszélyben. Inkább a mezőnyjáték dominált, s bár a szünet előtti percekben a Loki beszorította ellenfelét, igazán kecsegtető lehetőséget nem tudott kidolgozni.

A második játékrész elején Bódi Ádám, Georgios Neofytidis és Baranyai Nimród is betalálhatott volna, ám vagy tévedtek egy keveset, vagy a kapus védett. A DVSC játszott fölényben, a 64. percben Alexandros Kyziridis lövése után hárított az üzbégek hálóőre, aki Matar Dieye fejesét is hatástalanította. A 78. percben Gróf Dávidot Erdélyi Benedek váltotta a debreceni kapuban. A hajrában Karim Loukili lőtt fölé, végül maradt a döntetlen.

Csütörtökön újabb két mérkőzés, a Topolya és a Slask Wroclaw II. elleni következik a programban.

Felkészülési mérkőzés.

DVSC-Neftchi Fergana (üzbég) 0-0.

DVSC: Gróf – Baranyai, Lagator, Romanchuk, Bévárdi – Neofytidis, Varga J. – Bódi, Loncar, Kyziridis – Dieye. Cserék: Erdélyi, Balbarau, Kusnyír, Loukili, Baráth P., Manrique. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Győzelem a Hannover ellen

A német Hannover együttesével játszotta szombaton a DVSC újabb felkészülési mérkőzését a törökországi edzőtáborban.

A találkozót jól kezdte a Loki, több veszélyes támadást is vezetett, az 5. percben Baráth Péter kísérlete után fogta meg a labdát a németek kapusa. A 9. minutumban a másik oldalon Weydandt, majd Sós Bence, nem sokkal később ismét Baráth Péter járt közel a gólszerzéshez, de mindannyian célt tévesztettek.

Ezután eseménytelenebb lett a játék, egészen a 27. percig, amikor egy középpályán elveszített labdával megindult a Hannover, Schaub pedig kihasználta a ziccert, 12 méterről a jobb alsóba lőtt (0-1). A gól után némi mezőnyfölénybe került a német csapat, de nagy helyzet nem volt, a szünetig nem esett több találat.

A második játékrész kiegyenlített játékkal kezdődött, a DVSC igyekezett kihozni a labdát és szükséges esetben visszatámadni. A Hannover az 53. percben 17 méterről lőhetett szabadrúgást, de a játékszer a sorfalban landolt, 3 perccel később Dzsudzsák Balázs lőtt mellé mintegy 20 méterről.

Az 59. percben aztán jött az egyenlítés, Szécsi Márk cselezett jól a jobb oldalon, visszagurítása után 14 méterről Christian Manrique lőtt a jobb sarokba (1-1). A 65. percben pedig már a vezetést is megszerezte a DVSC! Egy labdaszerzés után Dzsudzsák Balázs lépett meg, csinált egy higgadt cselt, majd közelről a kapuba továbbított (2-1).

A hajrában a hannoverieknek egy nagy lehetőségük volt az egyenlítésre, ám akkor a gólvonalon sikerült hárítani. A végére beállt Varga József, Dusan Lagator és Stefan Loncar, majd Bódi Ádám, Bévárdi Zsombor, illetve Matar Dieye is, a mieink pedig biztosan megőrizték előnyüket. A találkozó tehát debreceni győzelemmel végződött, és jól szolgálta a felkészülést. Folytatás vasárnap az üzbég Neftchi Fergana ellen.

Felkészülési mérkőzés.

DVSC-Hannover (német) 2-1 (0-1).

DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Deslandes, Ferenczi – Manrique, Baráth P. – Szécsi, Dzsudzsák, Sós – Dorian Babunski. Cserék: Gróf, Erdélyi, Lagator, Bévárdi, Varga J., Dieye, Loncar, Bódi. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Hannover: Weinkauf – Celebi, Arrey-Mbi, Neumann, Muroya, Besuschkow, Ernst, Schaub, Foti, Weydandt, Teuchert. Cserék: Zieler, Köhn, Dehm, Krajnc, Lührs, Kunze, Leopold, Moustier, Kerk, Tresoldi, Momuluh. Vezetőedző: Stefan Leitl.

Gól: Manrique (59.), Dzsudzsák (65.), illetve Schaub (27.).

Hannover, Fergana: bemutatjuk hétvégi ellenfeleinket

A tervek szerint a hétvégén újabb két felkészülési mérkőzéssel folytatódik a DVSC programja a törökországi edzőtáborban. A Loki elsőként szombaton – jelen állás szerint 13 órától – a Hannoverrel játszik (az még nem dőlt el, lesz-e streames közvetítés). A német együttes többnyire a Bundesliga első osztályában vitézkedik, azonban jelenleg a második vonalban, a visszajutásért küzd. A téli szünetben az 5. helyen áll a bajnokságban, 5 pont hátrányban van az osztályozót jelentő harmadik helyen álló Heidenheim mögött.

Az 1896-ban alapított Hannover 96 rendkívül patinás klub, a régi időkben kétszer nyert bajnokságot (1938, 1954), 1992-ben pedig megnyerte a Német Kupát. A gárda keretét többnyire német játékosok alkotják, de van japán, osztrák és norvég légiósuk is. És ha már légiósok: a Hannover egyik legjobb igazolása annak idején a volt DVSC-edző Huszti Szabolcs volt, aki 132 mérkőzésen 36 gólt lőtt, és rengeteg gólpasszt adott a Vörösök színeiben.

Ha semmi nem jön közbe, vasárnap 13 órától a Neftchi Fergana következik. Az üzbég csapat hazájában uralta a 90-es éveket, ötszörös bajnok és kétszeres kupagyőztes, a Szovjetunió felbomlása előtt szerepelt a szovjet első osztályban is.

Az 1962 létrehozott zöld-fehér klub jelenleg a 9. a pontvadászatban, de a kiesés réme egyáltalán nem fenyegeti, hiszen 10 pontra van ettől, míg a 6. helytől csak 3-ra. A héten a lengyel Wisla Krakkó elleni felkészülési találkozón 0-0-t ért el, keretében néhány orosz és ukrán játékoson túl elsősorban üzbég labdarúgók neve olvasható.

Horváth Krisztofer nem a DVSC-ben folytatja

Mostanra vált hivatalossá, hogy közös megegyezéssel megszűnt Horváth Krisztofer debreceni kölcsönszerződése. A 21 éves futballista az olasz Torino kölcsönjátékosaként tavaly augusztusban érkezett a DVSC-hez, melynek színeiben 7 első osztályú bajnokin lépett pályára, a kupában 2 mérkőzésen 1 gólt ért Horváth Krisztofer további pályafutásához sok sikert kívánunk!

Hayk Hovakimyan, a DVSC klubigazgatója így nyilatkozott a helyzetről: „Elsősorban szeretném megköszönni Krisztofernek, az ő képviselőinek, és a Torinónak a szakszerűséget és a közreműködést ehhez az egyezményhez. További sikereket és sérülésmentes karriert kívánunk Krisztofernek! Ugyanakkor sajnálom, hogy a hivatalos bejelentés előtt elterjedt a hír Krisztofer átigazolásáról. A jogi eljárásokat követnünk kell és szigorúan be kell tartanunk, mielőtt bejelentést teszünk. Arra kérem a szurkolóinkat, hogy kövessék a DVSC hivatalos csatornáit, és az ott megjelent információt tekintsék kézzel foghatónak.”

Krisztofer Horváth’s loan contract with Debrecen has been terminated by mutual agreement. The 21-year-old footballer moved to DVSC last August as a loan player from Torino. He played 7 NB I and 2 Cup matches, scoring 1 goal. We thank Krisztofer and wish him good luck in his future career.

DVSC football director Hayk Hovakimyan commented on the situation around this topic: “First of all, I want to thank Krisztopher, his representatives, and Torino for their professionalism and contribution to this Agreement. We wish Krisz a successful and injury-free career! At the same time, I feel sorry, that during the last few days, the news about Krisz’s transfer went viral before the official announcement. Before making any statement all legal procedures should be followed and completed. I call on our fans to follow the official media of Debreceni VSC and trust only us in these types of situations.”

Rácz Balázs kölcsönben folytatja

A több játéklehetőség, valamint a további fejlődés reményében Szegeden tölti kölcsönben a tavaszi idényt Rácz Balázs. A 19 éves csatár az őszi idényben 8 gólig jutott a DVSC második csapatában az NB III-ban, nyárig egy szinttel feljebb, a másodosztályban bizonyíthat. Balázsnak sok sikert kívánunk!

Balázs Rácz will spend the spring season on loan in Szeged for more playing opportunities and further development. The 19-year-old striker scored 8 goals for DVSC’s second team in NB III in the autumn season, and will be able to prove himself in the second division. We wish Balázs best of luck!