Bényei Ágoston és Fűzfői Márk az U16-os válogatottban

A magyar U16-os labdarúgó-válogatott augusztus 12. és 15. között Telkiben edzőtáborozáson vesz részt. A Debreceni Labdarúgó Akadémiától Bényei Ágoston és Fűzfői Márk kapott meghívót az eseményre.

A keret tagjai augusztus 12-én, vasárnap találkoznak a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőközpontjában, és 15-én, koradélután hagyják el a helyszínt.

Kis Loki: szombaton kezdődik a bajnokság

Szombaton, a Vámospércs otthonában kezdi meg a küzdelmeket a megye I-es bajnokságban a DVSC második csapata, amelyet ebben a szezonban a 34 éves, UEFA Elite Youth diplomával rendelkező dr. Fikker Ferenc irányít majd.

– A 2018-2019-es szezonban a keretet tizennégy játékos alkotja, a mérkőzéseken hozzájuk csatlakoznak majd az első csapatból visszajátszók – kezdte dr. Fikker Ferenc. – Az elsőszámú célunk, hogy visszajussunk az NB III-ba. Olyan munkát végzünk majd, hogy a találkozókon minél sikeresebben szerepeljünk, ehhez természetesen megfelelő hozzáállásra és lelkesedésre is szükség lesz. A hazai mérkőzéseinket a pallagi edzőközpont centerpályáján játsszuk majd, remélem, minél többen kíváncsiak lesznek erre a csapatra, mert ha a fiúk érzik a támogatást, akkor ez jobb teljesítményre ösztönzi őket. A keretben kizárólag saját nevelésű labdarúgók szerepelnek, és reményeink szerint közülük sokan a későbbiekben akár a felnőtt csapatot erősítik majd.

Döntetlennel zárták Baráth Péterék a Telki Kupát

A Telki Kupa harmadik játéknapján Wales ellen lépett pályára a magyar U17-es válogatott kedd délután.

Nemzeti válogatottunkban ismét szerepet kapott a Debreceni Labdarúgó Akadémia középpályása, Baráth Péter, aki ezúttal a félidőben állt be csereként – írja az mlsz.hu.

A mérkőzésen ellenfelünk kétszer is megszerezte a vezetést, de valamennyi alkalommal egyenlítettünk, így végül 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó. Ezzel az is eldőlt, hogy a magyar válogatott a harmadik helyen végzett a Telki Kupán.

Fotó: mlsz.hu

HB

Telki Kupa: a csehek ellen is pályára lépett Baráth Péter

Vasárnap délután tovább folytatódott a Telki Kupa, amelyen az U17-es magyar utánpótlás válogatottunk Csehországgal mérte össze erejét.

A találkozón ezúttal is szerepet kapott a Debreceni Labdarúgó Akadémia fiatal középpályása, Baráth Péter, aki ezúttal a 78. percben állt be csereként.

A szövetség honlapja szerint a mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott. Mind a két kapu előtt adódtak lehetőségek, de egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. A félidőben hatalmas vihar csapott le Telkire, így a 15 percesre tervezett szünetből 75 perces lett.

A meccs utolsó perceiben megszerezhettük volna a három pontot, de büntetőt hibáztunk, így gól nélküli döntetlennel zárult a csehek elleni összecsapás.

Baráth Péterék a torna utolsó játéknapján, kedden 15.15 órakor Wales ellen lépnek pályára Telkiben.

HB

Szilágyi Sándort köszöntötték

Szilágyi Sándor, az egykori kitűnő élvonalbeli játékvezető és nemzetközi asszisztens 2002-től mostanáig segítette alkalmazottként a DVSC munkáját odaadóan, lelkiismeretesen és sikeresen. Tizenöt éven át volt a klub cégvezetője, és nem kis rész jutott neki is a nemzetközi és hazai sikerekből, a Bajnokok Ligája csoportkörbe jutásból, az Európa-liga csoport szereplésből, a hét bajnoki címből, a Magyar Kupa-, Szuperkupa- és Ligakupa-győzelmekből. Az elmúlt másfél évben klubmenedzserként dolgozott a DVSC-nél.

A Diósgyőr elleni keleti rangadó előtt a DVSC elnöke és többségi tulajdonosa, Szima Gábor, valamint Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Róka Géza cégvezető a csapat és a szurkolók nevében mondtak köszönetet az eredményekben gazdag pályafutásához, majd átadtak egy emlékplakettet és egy festményt! Ezt követően a játékosok és a szakmai stáb tagjai odafutottak Szilágyi Sándorhoz, és megölelték.

Szilágyi Sándornak köszönünk mindent, amit a klubért tett és szívből kívánjuk, hogy a következő években a civil életben is hasonló odaadással, lelkesedéssel és eredményességgel folytassa tevékenységét, erőben, egészségben!

A bajnokhoz látogat a Loki

Két hazai mérkőzés után ezúttal idegenben lép pályára a Loki az OTP Bank Liga 4. fordulójában. Az ellenfél pedig nem más, mint a bajnoki címvédő Videoton lesz.

A fehérváriak eddig nem végeztek nagybevásárlást. Érkezett Berecz Zsombor (Vasas), Hangya Szilveszter (Vasas) és éppen a DVSC-től Sós Bence. Távozott Asmir Suljic (Wisla Krakkó, majd Olimpija Ljubljana), Ezekiel Henty (Puskás Akadémia), Szolnoki Roland (Puskás Akadémia), Bévárdi Zsombor (Vasas, kölcsönben), Sejben Viktor (Csákvár) és Bódi Ádám, aki a Lokihoz tért vissza, immár végleg.

A Videoton az előző szezonban 68 ponttal lett bajnok, két egységgel előzte meg a második Ferencvárost és 19 ponttal a harmadik Újpestet. A piros-kékek eddig két mérkőzést játszottak az NB I-ben, az első találkozón 4-0-ra győzték le hazai pályán a Kisvárdát, majd szintén otthon a Paks ellen ikszeltek. Az egyetlen magyar csapat, amely még áll a nemzetközi porondon. A Bajnokok Ligája első selejtezőkörében a luxemburgi F91 Dudelangét, a második fordulóban pedig a bolgár PFC Ludogorecet búcsúztatták. A folytatásban a svéd FF Malmö vár rájuk, az első mérkőzést holnap játsszák Svédországban .

A DVSC jól kezdte a bajnoki szezont, hiszen három forduló után még veretlen. A Puskás Akadémia elleni 1-0-s győzelem után következett a Mezőkövesd elleni 1-1, majd legutóbb jó játékkal 2-0-ra nyertünk a Diósgyőr ellen.

A Videoton-DVSC találkozót tehát szombaton 17 órától rendezik Felcsúton, a Pancho Arénában, és az M4 Sport élőben közvetíti.

Szilágyi Sándor nyílt levele


Mint arról beszámoltunk, szombaton, a Diósgyőr elleni mérkőzés előtt köszöntötték Szilágyi Sándort
, aki 2002-től mostanáig segítette a DVSC munkáját. A klub egykori cégvezetője nyílt levelet juttatott el honlapunkhoz.

Talán életem legnehezebb döntését hoztam meg azzal, hogy nyugdíjba vonulok és ezáltal a DVSC-nél is végleg befejezem tevékenységemet. Szeretném kifejezni köszönetemet Szima Gábor úrnak, mert lehetőséget adott, hogy ilyen hosszú ideig – tizenhat és fél évig – dolgozhassak a klubért. Azért a klubért, amely gyerekkorom óta az életem része. Talán kevesen tudják, hogy a háború után jó apám a DVSC játékosa volt, éveken át itt futballozott.

Köszönöm a kollegáknak, hogy a DVSC-nél eltöltött idő alatt segítették a munkámat. Segítettek továbbá abban, hogy klubunk az elmúlt években ilyen sikeres tudott lenni.

Köszönöm a szurkolóknak, hogy ezekben az években hűségesen, kitartóan buzdították a csapatot, kiálltak a klub mellett, ezzel is támogatva a DVSC-t.

Még egyszer köszönök mindent, számomra megható volt, hogy a búcsúztatáskor, az ajándék átadásakor az egész csapat a nyakamba ugrott és jókívánságaikkal árasztottak el a nyugdíjas éveimre.

A DVSC iránt minden elkötelezettnek jó egészséget kívánok, sok sikert és boldogságot az életben.”

Telki Kupa: Baráth Péter kezdőként lépett pályára a nyitómeccsen

Péntek délután kezdetét vette Európa egyik legrégebbi ifjúsági tornája, az U17-es Telki Kupa, melynek nyitómérkőzését Horvátország ellen játszotta a magyar nemzeti csapat.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a keretbe a Debreceni Labdarúgó Akadémia fiatal tehetségét, Baráth Pétert is meghívták, aki ráadásul kezdőként kapott szerepet a pénteken 17.30 órakor kezdődő találkozón. A hajdúsági labdarúgó 58 percet töltött a pályán.

Az összecsapás sajnos nem alakult jól a magyar együttes számára, amely több helyzetet alakított ki ellenfelénél, egy öngóllal és egy szabadrúgásgóllal mégis a horvátok örülhettek 2-0-s sikerüknek a lefújás után – írja az mlsz.hu.

Vasárnap délután ismét pályára lép a Preisinger Sándor vezette magyar válogatott, amely a Wales felett 7-1-es sikert aratott cseh csapattal méri össze erejét.

Legyél a DVSC-család tagja! Minden fontos információ a bérletárusításról itt!

fotó: mlsz.hu

HB

Sok helyzet, gólok, három pont a Lokinak

A Mezőkövesd elleni találkozó után újabb hazai bajnoki várt a DVSC-re, amely szombaton 18 órakor a Diósgyőrt fogadta a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 3. fordulójában. A mérkőzés előtt klubunk cégvezetője, dr. Róka Géza éremmel és kupával köszöntötte a Debreceni Labdarúgó Akadémia bajnoki érmes, U12-es, U13-as, U14-es és U15-ös utánpótlás csapatát. A kezdősípszó előtt a DVSC elnöke, Szima Gábor, cégvezetője, dr. Róka Géza, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, Pajna Zoltán köszöntötte klubunk korábbi cégvezetőjét, Szilágyi Sándort, aki nyáron elbúcsúzott a Lokitól. Az első félidei kezdőrúgást Váradiné Nagy Zsuzsi, B-közepes, lelkes debreceni szurkoló végezte el, akit a 30. születésnapja alkalmából a családja ajándékozott meg ezzel a lehetőséggel. Mindössze 44 másodpercet kellett várni az első gyors debreceni helyzetre, Avdijaj labdaszerzése után Szécsi lőtt kapufát 8 méterről. A 9. percben újabb hatalmas hazai lehetőség maradt ki, Bódi Ádám 18 méteres lövésénél centimétereket tévedett, majd nem sokkal később Varga Kevin közeli próbálkozása volt pontatlan. A 11. percben a Diósgyőr is betalálhatott volna, előbb Vernes lövését ütött ki Nagy Sándor, majd a kipattanónál Busai bombájába vetődött bele önfeláldozóan.  Sorban dolgoztuk ki a nagyobbnál nagyobb lehetőséget, a 17. percben Varga Kevin ugratta ki remek ütemben Harist, akinek 10 méterről leadott lövése a gólvonal előtt gurult végig. A 29. percben Tőzsér beadását Cikos fejelte kapu felé.    A második félidő elején lelkes Loki-szurkolónk, a taktaharkányi Tallós Tímea végezte el a kezdőrúgást, aki a 15. születésnapjára kapta ezt az ajándékot. Remekül kezdte a játékrészt a Loki, a 48. percben teljesen megérdemelten meg is szerezte a vezetést, miután csapatkapitányunk, Tőzsér Dániel remek szóló után lőtt a jobb alsóba. Egy perccel később Avdijaj visszagurított labdáját Varga Kevin lőtte kapu felé. Öt perccel később Bódi távoli bombája volt veszélytelen. Jól játszottunk a második játékrész első periódusában, sok lehetőséget kidolgoztunk, az 56. percben Szécsi remek lövése ment el kevéssel a kapu mellett. Cserélt Herczeg András, Varga Kevin helyett Ezequiel Calvente állt be. A 62. percben ismét Tőzsér Dániel volt főszerepben, 30 méterről leadott lövését azonban fogta Antal. Három perccel később Bódi próbálkozása ment el kevéssel a jobb alsó sarok mellett. A 68. percben megduplázhattuk volna előnyünket, de nagy kavarodás után Antal időben mentett a gólvonalról. A 83. percben megszereztük második találatunkat, Haris jobbról érkező beadását Szécsi Márk tökéletesen bólintotta a hosszú alsóba. A második gólunk után ismét cserélt Herczeg András, a gólpasszt adó Haris Attila helyett Csősz Richárd érkezett, majd nem sokkal később Albion Avdijajt Takács Tamás váltotta. Csapatunk tehát sok lehetőséget kidolgozott a keleti rangadón, amelyen végül Tőzsér Dániel 48. percben szerzett és Szécsi Márk 82. percben szerzett találatával megérdemelt, 2-0-s győzelmet aratott.  

OTP Bank Liga 3. forduló

DVSC – Diósgyőr 2–0 (0-0)Nagyerdei Stadion, 4028 néző. Vezette: Erdős (Buzás, Garai)

DVSC: Nagy S. – Cikos, Szatmári, Kinyik, Barna – Varga K. (Calvente, 56.), Tőzsér, Haris (Csősz, 85.), Bódi – Szécsi, Avdijaj (Takács, 91.)

Diósgyőr: Antal – Eperjesi, Brkovic, Tamás M., Forgács (Tajti, 54.) – Hasani, Lipták (Bárdos, 62.), Busai – Shestakov, Bacsa, Vernes (Ioannidis, 62.)

Gól: 1-0 Tőzsér (48.), 2-0 Szécsi (82.)

Sárga lap: Calvente (59.), Eperjesi (93.)

HB

Még nagyobb mentális erőre lesz szükség

A Loki Diósgyőr elleni rangadója előtt Herczeg András nyilatkozott. Mint elmondta, játékosainknak külön figyelniük kell majd ellenfelünk gyors kontráira és pontrúgásaira.

– Azt gondolom, a Mezőkövesd elleni bajnokink első félidejében uraltuk a játékot. Igaz, veszélyesek voltunk, de nem tudtunk olyan sok gólhelyzetet kialakítani. A második játékrészre felpörögtünk, de épp akkor kaptuk a gólt, amikor úgy éreztük, megszerezhetjük a vezetést. Egy biztos, még nagyobb mentális erőre lesz szükségünk a Diósgyőr elleni rangadón – fogalmazott Herczeg András, aki áttért a borsodiak Puskás Akadémia elleni összecsapására. – Ellenfelünk jó meccset játszott az elmúlt héten, most is hasonlóan harcos és agresszív DVTK-ra számítok. Fel kell vennünk a kesztyűt, de itthon természetesen nekünk kell dominálni. Arra kell fókuszálnunk, hogy mindenki a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. Amennyiben sikerül, jó eredményt érhetünk el. Fontos lesz, hogy Makrai Gábort és Bacsa Patrikot megfelelően tudjuk semlegesíteni, és kevés területet hagyjunk nekik hátul, továbbá a Diósgyőr gyors kontráira és pontrúgásaira is figyelnünk kell.

Legyél a DVSC-család tagja! Minden fontos információ a bérletárusításról itt!

HB

Haris Attila: Átérezzük a keleti rangadó súlyát

Csapatunk számára a Diósgyőr ellen folytatódik a bajnokság a hétvégén. A mérkőzéssel kapcsolatban védekező középpályásunk, Haris Attila nyilatkozott, aki elmondta, egyre inkább kezd összecsiszolódni a csapat, amely remélhetőleg az elkövetkezendő meccseken még jobban megmutatkozik majd.

– Egyértelműen három pontot várok a Diósgyőr ellen. Minden mérkőzéshez úgy állunk hozzá, hogy nem szabad félnünk senkitől és a lehető legtöbbet hozzuk ki az adott összecsapásból – fogalmazott Haris Attila. – Azt gondolom, egész jó formát mutatunk, attól függetlenül, hogy még csak most kezdődött az idény. A Puskás Akadémia ellen inkább a védekezésben tűntünk ki, de a támadásban is kezdünk összeállni. Úgy gondolom, a Mezőkövesd ellen voltak formás akcióink, a jövőben arra törekszünk, hogy ezekből minél több gólt szerezzünk. Nagyon jól érzem magam a pályán. Igaz, az elmúlt fordulóban nem sikerültek annyira a kulcspasszaim, de bízom benne, hogy a DVTK ellen már több lehetőséget is ki tudunk majd alakítani belőlük. Egyre inkább kezd összecsiszolódni a társaság, remélhetőleg az elkövetkezendő meccseken ez még jobban megmutatkozik majd. Átérezzük a keleti rangadó súlyát, de úgy, ahogy mi, a borsodiak is győzni szeretnének, hisz nem kezdték jól a szezont. Egy biztos, jó meccsnek nézünk elébe.

Legyél a DVSC-család tagja! Minden fontos információ a bérletárusításról itt!

HB

Fernando Fernandez: Egy biztos, nem lesz egyszerű feladatunk a Loki ellen

Szombaton 18 órától keleti rangadót vív a Loki a Nagyerdei Stadionban. A találkozó előtt a Diósgyőr vezetőedzője, Fernando Fernandez nyilatkozott honlapunknak.

– Kemény mérkőzés vár ránk szombaton a DVSC otthonában. Vendéglátóink jól kezdték a bajnokságot, győztek a PAFC otthonában, legutóbb pedig hazai pályán a hajrában mentettek pontot a Mezőkövesd ellen. Tavaly is jó csapattal rendelkeztek, ami szinte teljes egészében együtt maradt, a kiváló edzőjüknek nem kellett a csapatépítésre sok időt fordítani, foglalkozhatott a részletekkel. Egy biztos, nem lesz egyszerű feladatunk – nyilatkozta a diósgyőri vezetőedző, Fernando Fernandez.

Legyél a DVSC-család tagja! Minden fontos információ a bérletárusításról itt!

HB