Az U11-es korosztályunk is megnyerte a futsal megyei döntőt

Az U12-es és az U13-as csapatunkhoz hasonlóan a DLA U11-es és U10-es korosztálya is részt vett a Hajdúhadházon rendezett futsal megyei döntőn.

Az U11-es csapatunk az első mérkőzésen 4-1-re legyőzte a Loki Focisulit (Szalók Norbert és Nagy Zoltán két-két találatot szerzett), majd az U10-esek léptek parkettre a DSI ellen, és arattak 6-3-as sikert Szekeres András triplájával, Gurzó György duplájával és Palercsik Zalán góljával.

A döntőben a két DLA-csapat mérkőzött meg egymással, és itt már kijött a korkülönbség, hiszen az U11-esek magabiztosan, 6-0-ra nyertek az U10-es gárdánk ellen. A finálé gólszerzői: Molnár Gergő 2, Szalóki Norbert 2, Rónai Balázs, Nagy Zoltán.

Két játékosunk számára az U19-es Eb-szereplés a tét

Kapusunk, Kovács Péter és belső védőnk, Ujvárosi Ádám is meghívót kapott az U19-es válogatottba, amely március 10. és 13. között felkészülési edzőtáborozáson vesz részt Telkiben.

Az esemény után kerethirdetésre kerül sor, majd a korosztályos nemzeti csapat március 17-én elutazik a horvátországi Splitbe, ahol az Európa-bajnokság elitkörében vesz részt.

A Németh Antal vezette U19-es válogatott csoportgyőztesként jutott tovább őszi Eb-selejtezők során. A decemberben tartott sorsoláson eldőlt, hogy együttesünk Németországgal, Norvégiával és Horvátországgal került egy csoportba, amelyből csak a győztes jut ki a 2019. július 14-én kezdődő örményországi Európa-bajnokságra.

Kedden és szerdán BL a Redben

A héten tovább folytatódnak Európa legszínvonalasabb kupasorozatának küzdelmei. A Bajnokok Ligája keddi játéknapján Dortmund-Tottenham és Real Madrid-Ajax, míg szerdán FC Porto-AS Roma és PSG-Manchester United rangadót rendeznek.

A Nagyerdei Stadionban található Red&White Söröző ezúttal is 3 óriáskivetítővel és nagy szeretettel várja az érdeklődőket.

Emellett újfent lesz tippjáték: aki eltalálja valamely találkozó pontos végeredményét, páros belépőt nyer a szombaton 17 órakor kezdődő, DVSC-Mezőkövesd összecsapásra.

Asztalfoglalás a 06-70/251-6464-es telefonszámon lehetséges!

HB

Magabiztos győzelmek az Illés Akadémia ellen

Az U19-es, az U17-es és az U16-os csapatunk a Puskás Akadémia ellen lépett pályára hétvégén. A legidősebb korosztály hazai pályán fogadta a felcsútiakat, akik az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert. A szünet után szépített együttesünk Burai Erik révén, és több nagy lehetőségünk is volt az egyenlítésre, ám a végén a Puskás Akadémia kihasznált egy egyéni hibát, és ezzel el is döntötte a mérkőzést.

A másik két korosztály Felcsúton harcolt a pontokért. Joó Zsolt együttese jól kezdte a mérkőzést, mezőnyfölényben futballozott, helyzeteket dolgozott ki, míg a hazaiak alig-alig jutottak el kapunk közelébe. A szünet után sem változott a játék képe, és a 66. percben Girdán Levente találatával megszereztük a vezetést. Ezt követően is megvoltak a lehetőségeink, ám a vége előtt pár perccel a Puskás Akadémia gólra váltotta addigi egyetlen helyzetét, így egy ponttal tértünk haza.

A fiatalabbak már az ötödik percben vezetést szereztek Jánovszki László találatával. Sándor Csaba együttese az egész mérkőzésen szervezetten, fegyelmezetten futballozott, a zárt védelemmel szemben nem tudott mit kezdeni a Puskás Akadémia. A kontráinkban mindig benne volt a veszély, végül azonban maradt az eredmény, vagyis a mieink 1-0-ra nyertek.

Az U15-ös és az U14-es csapatunk az Illés Akadémiát látta vendégül és mindkét korosztályunk magabiztos győzelmet aratott. Az U15-ösök 5-1-re nyertek Hegedűs Tamás és Székelyhidi Sándor két-két góljával, valamint Lénárt Gábor találatával. A fiatalabbak is végig magabiztos, jó játékot produkáltak, és 4-0-s sikert arattak. Szakács Levente duplázott, rajta kívül Cibla Flórián és Vadon Márton volt még eredményes.

U19
DVSC-DLA – Puskás Akadémia 1-3 (0-2)

DLA: Kovács Péter – Lakatos Benjámin(Sóss Balázs), Ujvárosi Ádám, Szabó Kornél, Bene Ádám (Juhász Martin) – Szőlősi Patrik (Kovács Róbert), Szabó Árpád, Sárosi Norbert (Tomola Patrik) – Burai Erik, Barna Viktor (Sármány Kristóf), Pintér Ádám
Gól: Burai Erik

U17
Puskás Akadémia – DVSC-DLA 1-1 (0-0)

DLA: Csordás Dávid – Bökönyi Adrián, Mező Péter, Gellén Balázs, Preg Izsák – Maruscsák Jan, Bényei Ágoston, Kabály Márk (Kiss Péter) – Girdán Levente (Sápi Domán), Kenderesi Dávid, Talpalló Norbert
Gól: Girdán Levente

U16
Puskás Akadémia – DVSC-DLA 0-1 (0-1)

DLA: Ecsegi Zsolt – Baranyai Nimród, Lipcsei Péter, Perevuznyik Makszim, Pinte Krisztián – Kertész Kornél (Papp Krisztofer), Farkas Tamás, Fűzfői Márk – Jánovszki László, Sustyák Bálint (Kovács Rosztiszláv), Zahuczky Botond
Gól: Jánovszki László

U15
DVSC-DLA – Illés Akadémia-Haladás 5-1 (3-1)

DLA: Tömöri Martin (Erdélyi Benedek) – Fábián Bence, Tóth Balázs, Lénárt Gábor, Kovács Erik (Lázók László) – Székelyhidi Sándor, Sipos Szabolcs (Széles Ábel), Karmacsi Richárd – Hegedűs Tamás (Vajda Cristofer), Bajusz Milán, Krajcsovics Ábel (Harcsa Dávid)
Gól: Hegedűs Tamás 2, Székelyhidi Sándor 2, Lénárt Gábor

U14
DVSC-DLA – Illés Akadémia-Haladás 4-0 (0-0)

DLA: Csapó Botond – Kundrák Adrián (Sipos Dániel), Kokovai Csongor, Vaskó Aurél (Posta László), Karakas István (Vadon Márton) – Batai Tamás, Horváth-Gaudi Attila, Takács Bence (Orbán Péter) – Doktor Zsolt (Bökönyi Martin), Szakács Levente, Cibla Flórián (Szántó Milán)
Gól: Szakács Levente 2, Cibla Flórián, Vadon Márton

Zsóri Dánielé a legszebb gól

A DVSC 18 éves támadója, Zsóri Dániel nagy fölénnyel, a szavazatok több mint felét begyűjtve nyerte meg az mlsz.hu OTP Bank Liga 12-22. fordulójának legszebb góljáról indított szavazását. Játékosunk a Ferencváros ellen lőtt, győzelmet érő ollózós góljával került az élre.

A legnagyobb védés kategóriában kapusunk, Nagy Sándor volt az egyetlen, aki a 11-es listára három bravúrjával is felkerült. Végül a honvédos Gróf Dávid kapta a legtöbb voksot.

A szavazás végeredménye

A Mezőkövesd és a DVTK elleni bajnokira is kaphatók a jegyek

Mint ismert, egy héten belül három hazai összecsapás vár a DVSC labdarúgócsapatára.

A Loki március 9-én 17 órától a Mezőkövesdet, 16-án 19.30 órától a Diósgyőrt fogadja bajnoki mérkőzésen, míg március 12-én 18 órától szintén a Mezőkövesd látogat a Nagyerdei Stadionba, akkor viszont már a Magyar Kupa negyeddöntője miatt.

A két bajnoki mérkőzésre elővételben már megvásárolhatók a belépők online, valamint a stadionban található DVSC Ajándékboltban. Jó hír, hogy a találkozók ezúttal sem regisztráció kötelesek.

Emellett március 5-én, kedden 10 órától a Mezőkövesd elleni kupameccsre is elindul a jegyértékesítés. A belépők egységesen 1000 forintba kerülnek, míg VIP-jegyeket 6000 forintért vásárolhatnak a szurkolók.  

HB

Szombaton a Mezőkövesdet fogadjuk

Szombaton a Mezőkövesdet fogadjuk bajnoki mérkőzés keretében a Nagyerdei Stadionban. A két csapatnak ez lesz a 11. összecsapása az NB I-ben, a mérleg elég kiegyenlített, hiszen három győzelem és négy döntetlen mellett háromszor szenvedtünk vereséget, a gólkülönbség 13-12 a mieink javára.

A Mezőkövesd – a mieinknél két ponttal kevesebbet gyűjtve – jelenleg a 6. helyen áll. Eddig elég jól teljesítenek, mert ugyan az MTK-tól 3-2-re kikaptak, azóta viszont veretlenek. Döntetlent játszottak a Kisvárdával, legyőzték a Paksot és a Haladást.

Télen leigazolták Bertus Lajost, Dragóner Filipet, Amadou Moutarit, Pekár Lászlót és Eperjesi Gábort, és mindössze a brazil André Alves dos Santos távozott.

Ebben a szezonban kétszer már megmérkőzött egymással a két csapat. A 2. fordulóban 1-1-es döntetlent játszottunk a Nagyerdei Stadionban, míg a „visszavágó” 2-2 lett.

A DVSC-Mezőkövesd bajnoki mérkőzést szombaton 17 órától rendezik a Nagyerdei Stadionban. Jegyek elővételben már kaphatók online, illetve a DVSC Ajándékboltban.

Futsal: megyei győztes az U12-es csapatunk

Szombaton Hajdúhadházon rendezték a futsal U13-as megyei döntőt, amelyben a Debreceni Labdarúgó Akadémia U13-as és U12-es csapata is érdekelt volt. A fiatalabb korosztály először a Honvéd Olasz Focisulival mérkőzött meg, és nyert 3-1-re Bodnár Balázs duplájával és Bartha Attila góljával.

Ezt követően a két DLA-csapat találkozott egymással, itt 2-2-es döntetlen született. Az U12-es csapatban Bodnár Balázs és Bartha Attila volt eredményes, a másik együttesünkben Varga Vencel és Butor Levente szerezte a gólt.

A DLA U13 az utolsó meccsen 1-0-ra kikapott a Honvédtól, így kialakult a végső sorrend. A Debreceni Labdarúgó Akadémia U12-es korosztálya megnyerte a megyei döntőt, második lett az Olasz Focisuli, míg harmadik lett az U13-as csapatunk.

Felcsúton maradtak a pontok

Csapatunk ma a Puskás Akadémia otthonában vendégszerepelt az OTP Bank Liga 23. fordulójában. Az első öt percben mindkét oldalon kialakult egy-egy nagy helyzet: a Puskás Akadémia szöglet után veszélyeztetett, míg a túloldalon Ferenczi balról érkező beadását Takács Tamás fejelte kapura, Hegedűs védett. Mezőnyfölényben futballoztunk, próbáltunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, a 12. percben azonban Nagy Sándornak kellett bravúrral védenie Latifi bal alsóba tartó fejesét. Négy minutummal később Tőzsér lapos szabadrúgását hárította Hegedűs. Később áttevődött a középpályára a küzdelem, és csak a 41. percben alakult ki ismét igazán nagy lehetőség, méghozzá a Loki előtt, amikor Varga Kevin a 16-os bal sarkától tekert kapura, Hegedűs szögletre mentett.

Rosszul kezdődött számunkra a második játékrész, ugyanis büntetőhöz jutott a Puskás Akadémia. Egy hazai szöglet után Kusnyír Erikről (úgy tűnt, a mellkasáról) pattant le a labda, Kassai Viktor kezezés miatt ítélt 11-est, amit Knezevic értékesített. Erősen véleményes ítélet volt! Utána a hazaiak már arra törekedtek, hogy tartsák az eredményt, mi mentünk, próbálkoztunk, de nem sikerült egyenlíteni. A 78. percben Tőzsérrel szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, de Kassai továbbot intett, majd a csereként beállt Zsóri Dániel állt nagyon közel a gólszerzéshez, 14 méterről ballal alig lőtt a rövid sarok mellé. A 82.percben eldöntötte a mérkőzést a Puskás Akadémia, Sós balról laposan adott középre, Knezevic pedig öt méterről jobbal a bal alsó sarokba lőtt. A 87. percben szépíthettünk volna, amikor Varga Kevin adott balról a kapu elé, Pávkovic a jobb alsó felé fejelt, de hatalmasat védett Hegedűs.

OTP Bank Liga, 23. forduló
Puskás Akadémia – DVSC 2-0 (0-0)

Pancho Aréna, 1028 néző. Vezette: Kassai (Vígh-Tarsonyi, Márkus)
Puskás Akadémia: Hegedűs L. – Heris, Poór, Hadzsiev, Nagy Zs. – Mioc, Balogh B. (Szakály 64.), Sós (Krizan 90.) – Knezevic, Kiss T., Latifi (Radó 73.)
DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Varga K., Tőzsér, Haris, Damásdi – Takács, Avdijaj (Zsóri 74.)
Gól: 1-0 Knezevic (11-esből, 47.), 2-0 Knezevic (82.)
Sárga lap: Varga K.(43.), Pávkovics (70.), Nagy S. (73.), Sós (80.), Knezevic (81.), Tőzsér (83.), Szatmári (89.)

Herczeg András nehéz kilencven percre számít

A DVSC a Pancho Arénában a Puskás Akadémia vendégeként lép pályára szombaton 17 órától. Mind a két gárda egy továbbjutást érő kupameccs után készülhet a szombati összecsapásra, amely csapatunk vezetőedzője, Herczeg András szerint nem lesz egyszerű.

– Örülünk neki, hogy továbbjutottunk a Magyar Kupában, de hozzá kell tenni, elég vegyes összetételben léptünk pályára. Két kényszerű cserét is végre kellett hajtani, de az a legfontosabb, hogy sikerrel vettük a párharcot. Emellett több fiatal is kezdőként kapott szerepet, rutint szereztek, ezek is fontos szempontok – emlékezett vissza Herczeg András az Ajka elleni kupameccsre, majd áttért a Puskás Akadémia elleni bajnokira. – Sajnos szűkíti a lehetőségeinket, hogy két támadó típusú játékosunkra, Bódi Ádámra és Szécsi Márkra sem számíthatunk. Ettől függetlenül két edzésünk van még a szombati összecsapásig, addig több variációt is kipróbálunk, meglátjuk, melyik lesz a legműködőképesebb. A Puskás Akadémia elmúlt négy meccsét a Vidi, a Honvéd, az Újpest és a Ferencváros ellen játszotta, ez a sorozat egyik csapatnak sem könnyű. Nehéz kilencven percre számítok ellenük, hisz több mérkőzésüket is láttam. Látszik, hogy agresszív futballt játszanak és nagy pressinget próbálnak alkalmazni.

HB

Radoki János: Nyernünk kell a Loki ellen

A felcsútiak trénere, Radoki János is nyilatkozott a szombaton 17 órakor kezdődő, Debrecen elleni bajnokijuk előtt. 

A kupatalálkozó jól sikerült, örülünk neki, de most már csak a hétvégi, DVSC elleni összecsapásra összpontosítunk, hiszen ott is nyernünk kell. A Paks ellen az első félidőben még láttam problémákat a letámadással, még nem minden volt tiszta, és a labdakihozataloknál hiányzott a pontosság. A második játékrész már minden szempontból sokkal jobb volt, sokat birtokoltuk a labdát, több helyzetet is kialakítottunk, jöttek is a gólok. Erre kell majd törekednünk a Debrecen ellen is, hiszen annak a csapatnak, amelynél a labda van, sokkal nagyobb esélye van arra, hogy gólt szerezzen és nyerjen – fogalmazott Radoki János. 

HB

Pintye Vivien egy félidőt játszott Lengyelország ellen

Az Eb-selejtező elitkörre készülő női U19-es válogatott törökországi felkészülési tornával hangol a tavaszi tétmérkőzésekre.

A DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia lánycsapatának tagját, Pintye Vivient is soraiban tudó nemzeti együttes Lengyelország ellen lépett pályára szerda délután. A találkozó szünetében állt be Pintye Vivien, aki így egy félidőt töltött a pályán.

Az mlsz.hu szerint a meccs elején a lengyelek szerezték meg a vezetést, amely után a második játékrészben jó játékunknak köszönhetően megfordítottuk az állást. A hajrában sajnos egyenlíteni tudott ellenfelünk, kialakítva ezzel a 2-2-es végeredményt.  

HB