Fontos sikert arattunk a Mezőkövesd felett

Nagy jelentőségű mérkőzés előtt állt a Loki, amely szombaton 17 órától a tabellán mindössze két ponttal mögötte álló Mezőkövesdet fogadta a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 24. fordulójában.  

A mai napon a csapatokat a Debreceni Labdarúgó Akadémia U12-es együttesének tagjai kísérték be, akik az elmúlt hétvégén Kolozsi Gergő edző vezetésével megnyerték a megyei futsal bajnokságot Hajdúhadházon.  

A találkozó előtt a DVSC cégvezetője, dr. Róka Géza, és a Havrics Galéria tulajdonosa, Havrics Miklós köszöntötte védőnket, Pávkovics Bencét, aki a Ferencváros elleni bajnokin 50. alkalommal lépett pályára az NB I-ben. Gratulálunk neki!  

Az összecsapás kezdőrúgását a DVSC egykori kitűnő védője, Balogh József végezte el, aki 52. születésnapja alkalmából családjától kapta ezt az ajándékot.

Nem forogtak veszélyben a kapuk az első tíz percben, egyik csapat sem tudott komoly lehetőséget kialakítani. Mi birtokoltuk többet a labdát, a kövesdi térfélen zajlott a játék. A 16. percben Varga Kevin szöglete után Szatmári 5 méteres fejese volt pontatlan. A 24. percben Haris 20 méteres lövése Szappanosról Szécsi elé pattant, aki a hálóba lőtt, ám a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. A 26. percben ellenfelünk is eljutott a kapunkig, de Vadnai 18 méteres bombája a kapu jobb felső sarka felett hagyta el a pályát. A 31. percben Cseri távoli próbálkozását fogta könnyedén Nagy. Három perccel később Haris beadását Vadnai fejelte ki időben Szécsi elől.  A 37. percben aztán megtört a jég, megszerezte a vezetést a Loki! Tőzsér bal oldali szögletét Szatmári készítette le Kinyiknek, aki 16 méterről védhetetlenül lőtt a bal alsó sarokba. Egy percre rá megduplázhattuk volna előnyünket, ám Szécsi beadása után Takács csak Szappanos kezébe tudta fejelni a labdát. A 44. percben közelről fejelt gólt Takács Tamás, de a partjelző ismét lest intett.  

A mai meccs második félidei kezdőrúgását csapatunk lelkes szurkolója, dr. Boros Béla végezte el, aki 80. születésnapja alkalmából kapta ezt a lehetőséget.  

A második játékrész elején több szép támadást is vezettünk, olykor látványosan futballoztunk, de az utolsó passzokba hiba csúszott. Az 57. percben cserélt vezetőedzőnk, Varga Kevint Damásdi Alex váltotta. A 63. percben Vajda előtt adódott egyenlítési lehetőség, de Nagy Sándor nagy bravúrral védte az egy az egy elleni próbálkozást. A 71. percben ismét változtatott Herczeg András, Takács Tamás helyett Zsóri Dániel állt be. A 82. percben eldönthettük volna a három pont sorsát, de Jovanovic remek indítását Zsóri 8 méterről a mezőkövesdi kapusba lőtte. A 88. percben Szécsi Márk helyett Csősz Richárd lépett pályára. Egy perccel később Tőzsér 22 méteres szabadrúgása ment el kevéssel a bal kapufa mellett.   

A Loki tehát Kinyik Ákos 37. percben szerzett találatával rendkívül fontos és magabiztos sikert aratott a Mezőkövesd felett a Nagyerdei Stadionban. Ezzel a győzelemmel ismét felléptünk a dobogó harmadik fokára. Szép volt, fiúk!   

OTP Bank Liga 24. forduló
DVSC-Mezőkövesd 1–0 (1-0)

Nagyerdei Stadion, 2800 néző. Vezette: Bogár (Ring, Kóbor)
DVSC: Nagy S. – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Jovanovic, Haris, Tőzsér, Varga K. (Damásdi, 57.) – Szécsi (Csősz, 88.), Takács (Zsóri, 71.)
Mezőkövesd: Szappanos – Vadnai, Pillár, Szeles, Silye – Meskhi – Molnár G., Bertus (Vajda, 46.), Cseri (Moutari, 76.), Katanec – Koszta Gól: 1-0 Kinyik (37.)
Sárga lap: Koszta (23.), Meskhi (61.), Katanyec (70.), Silye (72.), Pávkovics (85.), Damásdi (87.)  

HB

A játékosoknak fontos, hogy örömet szerezzenek a szurkolóknak

Szombaton a Mezőkövesd ellen játszik bajnoki mérkőzést a DVSC a Nagyerdei Stadionban. A találkozó előtt Herczeg András vezetőedző nyilatkozott a helyi médiának.

Az idei szezonban két kiegyenlített találkozót vívtunk a Mezőkövesddel, mindkettő döntetlennel zárult – kezdte Herczeg András. – Nemcsak hazai pályán, hanem idegenben is mindig úgy próbálunk pályára lépni, hogy sikerüljön megnyerni a mérkőzést. Azt látni kell, hogy fiatal csapat a miénk, több olyan tapasztalatlan játékos van, akinek még szoknia kell az NB I légkörét, emiatt is hullámzó néha a gárda teljesítménye. Többször játszottunk nagyon jó mérkőzéseket, és volt olyan, ami nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de az biztos, hogy ez a csapat a sok helyi kötődésű labdarúgóval mindig a lehető legjobban akar teljesíteni. Senki se feltételezze azt, hogy ezek a játékosok nem a legjobb tudásuk szerint futballoznak. Mindig mindenki megtesz mindent, és ez a Mezőkövesd ellen is így lesz, mert ezeknek a srácoknak nagyon fontos, hogy örömet szerezzenek a szurkolóknak, örömet szerezzenek azoknak az embereknek, akik figyelnek rájuk, követik őket, nekik nagyon szeretnének megfelelni. Büszkék arra, hogy a Lokiban játszhatnak, én is örömmel dolgozom velük. Bizonyították már, hogy ígéretesek, de azt gondolom, még szebb jövő vár rájuk és ezáltal a csapatra is. A Mezőkövesd elleni mérkőzésnek is úgy megyünk neki, hogy meg akarjuk nyerni, reméljük, sikerül.

Női U17: Sain Anna ismét a válogatottban

A magyar női U17-es válogatott felkészülési edzőtáborozáson vesz részt 2019. március 11. és 13. között Győrben.

A nemzeti válogatott keretébe ezúttal is meghívták a DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia lánycsapatának tehetséges középpályását, Sain Annát. 

A lányok tehát a jövő hét elején három napon keresztül készülnek majd itthon az Eb-selejtező elitkörre. 

HB

Kuttor Attila: Minden csapatnak számolnia kell a Lokival

A szombaton 17 órakor kezdődő Mezőkövesd elleni bajnoki összecsapás előtt ellenfelünk vezetőedzője, Kuttor Attila is nyilatkozott.

Az elmúlt hetek kupamérkőzései után, ezúttal nem szerepelt hétközi tétmeccs a programban, így több időnk maradt arra, hogy felkészüljünk a következő bajnoki feladatra. Ellenfelünkről azt tudom elmondani, hogy egy jó erőkből álló, fiatal társaság, amely már ebben a szezonban is számtalanszor bizonyította, hogy számolni kell vele mindenkinek. Egyébként sem gondolkozhatunk másként, hiszen a tizenkét csapatos NB I-ben nincsenek könnyű mérkőzések, bárki megverhet bárkit, ezért minden egyes találkozóra ugyanolyan keményen és koncentráltan kell felkészülni. Nem foglalkozunk még a DVSC elleni kupapárharccal, mert mindig csak a következő feladaton van a hangsúly. Elsőként tehát most szombaton szeretnénk jó eredményt elérni Debrecenben, aminek elérésében bízom benne, sokat segített nekünk a múlt hétvégi sikerünk – nyilatkozta Kuttor Attila. 

Bogár Gergő vezeti a Mezőkövesd elleni bajnokit

A mai napon eldőlt, hogy a 28 esztendős Bogár Gergő vezeti a szombaton 17 órakor kezdődő, Mezőkövesd elleni bajnoki találkozót. 

A salgótarjáni bíró a második alkalommal vezet majd Loki-meccset. Jó eméleink vannak róla, hisz az első találkozásunkkor, december 1-jén az MTK Budapest ellen léptünk pályára az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahol Varga Kevin találatával 1-0-s sikert arattunk. 

HB

A Győrt fogadja az U17-es és az U16-os csapatunk

Az U19-es csapatunk szombaton a Diósgyőr otthonában vendégszerepel, míg az U17-es és az U16-os korosztály az ETO FC Győrt fogadja a pallagi edzőközpontban. A DLA U15 és U14 a Puskás Akadémia otthonában küzd majd a pontokért.

Az említett mérkőzések szombaton lesznek, ugyanakkor az U13 és az U12 pénteken lép pályára, méghozzá itthon a Tarpa ellen, erről a két találkozóról fényképes beszámolóval jelentkezünk majd.

U19
DVTK – DVSC-DLA
szombat 11.00, DVTK edzőközpont

U17
DVSC-DLA – ETO FC Győr
szombat 13.00, Debrecen-Pallag

U16
DVSC-DLA – ETO FC Győr
szombat 11.00, Debrecen-Pallag

U15
Puskás Akadémia – DVSC-DLA
szombat 13.00, Felcsút

U14
Puskás Akadémia – DVSC-DLA
szombat 13.00, Felcsút

U13
DVSC-DLA – Tarpa
péntek 13.00, Debrecen-Pallag

U12
DVSC-DLA – Tarpa
péntek 14.30, Debrecen-Pallag

Nyerj jegyet a Mezőkövesd elleni meccsre!

Egy hét alatt három hazai meccs vár a Lokira, amely elsőként a Mezőkövesdet fogadja a Nagyerdei Stadionban március 9-én, szombaton 17 órától.

Mint minden hazai mérkőzésünk előtt, ismét kisorsolunk egy páros belépőt szurkolóink között!

Amennyiben szeretnél ott lenni a szombati találkozón, oszd meg a hivatalos Facebook-eseményt, valamint írd oda hozzászólásba, hogy „Hajrá, Loki!”!

Sorsolás: március 8.

A borsodiak elleni találkozóra folyamatosan kaphatók a jegyek online, valamint a Nagyerdei Stadionban található DVSC Ajándékboltban.

HB

A világ legjobbjai között a DVSC Esport

Nem tétlenkedik a bajnoki rajt előtt a DVSC Esport Pro Club együttese, amely egy pénzdíjazásos, 64 csapatos tornán vesz részt. Az össznyeremény közel 400.000 forint.

Lezajlott a sorsolás, amelyből kiderült, hogy a DVSC Esport – grandcasino.hu az angol Queens Park Rangers, az orosz Krasznodar, valamint a lengyel WK Plf csapatával mérkőzik majd meg. A mérkőzéseket keddenként, oda-visszavágós rendszerben rendezik. A csoportból az első két helyezett lép majd tovább a torna egyeneses kieséses szakaszába.

Kövessétek a DVSC Esport – grandcasino.hu Facebook-oldalát, amelyen minden információt megtaláltok a tornáról.

Egyesületünkkel kapcsolatos információ még, hogy a mai napon partneri kapcsolatot született a VPG (Virtual Pro Gaming) és a DVSC Esport között.

További érdekesség, hogy a Virtual Pro Gamingben mi vagyunk az első magyar Pro Club csapat. A partnerek között olyan neves klubok esport gárdái találhatóak, mint a Queens Park Rangers, a Sevilla FC, a Sporting Lisszabon, vagy a Panathinaikos…

HB

A gömbérzék segíthet!

A félpályás távrúgásnál könnyebb feladat vár ezúttal azokra a szurkolókra, akik pénteken délutánig jelentkeznek a media@dvsc.hu email-címen az NB-I-es labdarúgó mérkőzéseken szokásos félidei megmérettetésre.

Szombaton, a DVSC-Mezőkövesd-Zsóry találkozó szünetében a kapu felső lécét kell megcélozniuk a felnőtteknek a Grand Casino díjaiért. Hiszen mindenki kap ajándékot, a győztes pedig tízszer értékesebbet, mint a többiek.

Mindegy; ki és miben tehetséges, célzóvizet fogyaszt-e, vagy a gömbérzékében bízik, a lényeg, hogy a 16-os vonalától eltalálja a „szemöldök fát”, azaz a felső lécet, és a Grand Casino vendége lehet!

Sain Anna és Pintye Vivien is szerepet kapott a felkészülési meccseken

Az U19-es női válogatottunk utolsó felkészülési meccsét játszotta törökországi edzőtáborában kedden délután. 

Koszovóval mérkőzött meg a magyar nemzeti együttes, amelyben kezdőként kapott szerepet a DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia lánycsapatának tagja, Pintye Vivien, aki 60 percet töltött a pályán.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a találkozón szinte végig a koszovóiak térfelén zajlott a játék, és nagy fölényben futballoztunk. A nyomásnak meg is lett az eredménye, a mieink magabiztos, 4-0-s győzelmet arattak.

Tegnap pályára lépett az Eb-selejtező elitkörre készülő női U17-es válogatott is, amelybe a DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia lánycsapatának ifjú futballistáját, Sain Annát is meghívták.

A lányok Szlovéniával mérkőztek meg egy felkészülési találkozón, amelyen végig a pályán volt a tehetséges debreceni fiatal. A magyarok jó játékuknak köszönhetően 2-1-re nyertek.

HB

fotók: mlsz.hu

Bényei Ágoston Belgium ellen léphet pályára

Az U16-os válogatott következő programjára 2019. március 10. és 14. között kerül sor, melynek keretében Belgiumban két nemzetközi mérkőzésre kerül sor. A keretbe meghívót kapott a Debreceni Labdarúgó Akadémia játékosa, Bényei Ágoston.

Az első találkozót március 12-én, 19 órától rendezik Overijsében, még a másik mérkőzésre két nappal később La Louviere városában kerül sor 12 órától.

Ismét a DVSC profitált a legtöbbet

Akárcsak egy héttel korábban, ismét a DVSC profitált a legtöbbet saját nevelésű játékosaiból az NB I 23. fordulójában – adta hírül a Nemzeti Sport internetes oldala.

A debreceniek 422 produktivitási pontot szereztek a hétvégén, kevéssel megelőzve a 416 pontot bezsebelő MTK Budapestet és a 372 pontos Budapest Honvédot.

A fordulóban öt 21 éven aluli hazai labdarúgó kapott játéklehetőséget, köztük két Loki-játékos, Kusnyír Erik és Zsóri Dániel.