Fekete Róbert: Visszaadhatok valamit abból, amit a DVSC adott nekem

Mint arról beszámoltunk, a DVSC egykori kapusa, Fekete Róbert visszatért Debrecenbe, és az akadémián kapusedzőként dolgozik majd. A 47 éves szakember korábban a Balmazújváros és az MTK felnőtt csapatánál Feczkó Tamás segítőjeként dolgozott.

Nagyon örültem, amikor Makray Balázs és Herczeg András felkértek az akadémián megüresedett kapusedzői munkakör betöltésére, amire azonnal igent mondtam – nyilatkozta Fekete Róbert a debsport.com-nak. – Mondhatjuk, hogy hazatértem, hiszen játékosként négy szép évet töltöttem Debrecenben, a DVSC színeiben mutatkozhattam be az élvonalban, 65 alkalommal védhettem a Loki kapuját. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen nagy múltú és sikeres klub akadémiáján dolgozhatok, visszaadhatok valamit abból, amit a DVSC adott nekem. A megállapodás egyelőre három hónapra szól, de a DLA vezetői és én is nyitottak vagyunk egy hosszabbtávú együttműködésre. Szeretek a gyerekekkel foglalkozni, ez egy nagyon hálás feladat. A Balmazújvárosnál sokkal komplexebb volt a munkaköröm, hozzám tartozott az összes kapus, a legkisebbektől a felnőttekig, így van rálátásom az utánpótlásképzésre. Az akadémián az U15-től az U19-es korosztályig Mező Józseffel irányítjuk a kapusok felkészítését. Az elmúlt napok az ismerkedéssel teltek, de az már az elején kiderül, nagyon jó a légkör, az edzőkollégáktól minden segítséget megkapok. Legtöbbjüket ismerem, hiszen vannak, akikkel aktív játékosként együtt futballoztam, sőt, Mező Józsi még a kapusedzőm volt, biztos vagyok abban, hogy kiváló munkakapcsolat alakul majd ki közöttünk. Szeretnék élni a lehetőséggel, meghálálni a belém fektetett bizalmat, próbálom minél magasabb szintre felhozni a fiúkat.

U19: Ujvárosi a németek elleni meccset is végigjátszotta

Kedd délután Németország ellen játszotta utolsó mérkőzését a magyar nemzeti válogatott az Eb-selejtező elitkörében Horvátországban.

Sajnos a házigazdág elleni vereségünk után már biztossá vált, hogy számunkra tét nélküli lesz a mai összecsapás, hisz nem tudunk továbbjutó helyen végezni. Ettől függetlenül győzelmi reményekkel lépett pályára a válogatottunk, amelynek kezdőcsapatában ismét helyett kapott a DVSC fiatal védője, Ujvárosi Ádám. Játékosunk mind a kilencven percet a pályán töltötte.

A találkozó végül 3-0-s német győzelemmel zárult.  

HB

Kapott gól nélkül jutott a döntőbe U12-es csapatunk a Voyage Kupán

Hétvégén hetedik alkalommal rendezték meg Budapesten a nemzetközi utánpótlás teremlabdarúgó-torna, a Voyage-kupa döntőjét, amelyen a Debrecen Labdarúgó Akadémia U12-es korosztálya is részt vett.

Kolozsi Gergő tanítványai remekül szerepeltek a tornán, hiszen veretlenül, kapott gól nélkül jutottak el a döntőig. A fináléban a rendes játékidő nem hozott eredményt, következtek a büntetők, amiben a mieink mindössze egy góllal maradtak alul.

A torna legjobb kapusa Sándor Gábor lett, hiszen egyszer sem tudták bevenni a hálóját.

Eredmények
Csoportmeccsek

DLA – II Kerület UFC 1-0
Nová MFK Roznava (szlovák) – DLA 0-3
OFK Zenit Bijeljina (boszniai) – DLA 0-1

Negyeddöntő
DLA – FK Pohronie (szlovák) 1-0

Elődöntő
DLA – Muknácsi Labdarúgó Akadémia (ukrajnai) 1-0

Döntő
DLA – Almásfüzitői SC 0-0 (büntetőkkel 2-3)

A Vidi otthonában folytatja a Loki

A válogatott szereplése miatt múlt héten nem rendeztek fordulót a bajnokságban, szombaton azonban folytatódnak a küzdelmek, és csapatunkra igen nehéz mérkőzés vár, hiszen a címvédő Videoton otthonában lép pályára.

A fehérváriak jelenleg 47 ponttal a második helyen állnak a tabellán, legutóbb 1-0-ra nyertek hazai pályán a Mezőkövesd ellen. A DVSC ebben a szezonban harmadjára mérkőzik meg a Videotonnal, az első találkozón idegenben 1-1-es döntetlent játszottunk, a visszavágón 1-0-ra kikaptunk a Nagyerdei Stadionban.

A két csapatnak egyébként ez lesz a 77. összecsapása az NB I-ben. A mérleg 33 Loki-győzelem, 15 döntetlen és 31 vereség, a gólkülönbség 106-100 a mieink javára.

A Vidi két játékost igazolt a télen: a Kazahsztánból távozott Elek Ákos tért vissza Székesfehérvárra, és hosszabb légióskodás után Futács Márkó is hazatért és a piros-kékekhez szerződött. Távozott Fehérvárról Sztefan Scsepovics, Sós Bence és Tóth Bence.

A MOL Vidi FC – DVSC bajnoki találkozót szombaton 19.30-tól rendezik a sóstói MOL Arénában.

Nemzetközi tornára utazik két korosztályos csapatunk

Újabb rangos megmérettetés előtt áll a Debreceni Labdarúgó Akadémia, ugyanis március 29. és 31. között két korosztályos csapatunk, az U13 és az U12 Horvátországba, Umag városába utazik egy nemzetközi tornára.

A mieink egyedüli magyar együttesként vesznek részt az eseményen, amelyen többek között olyan utánpótlás-akadémiák képviseltetik még magukat, mint az olasz Internazionale, a szlovén FC Koper, Maribor, NK Celje, vagy a horvát HNK Rijeka.

A küzdelmek négy csoportban, két-két pályán zajlanak majd. A csoportmérkőzéseket pénteken és szombaton rendezik, míg vasárnap a csoportok első két helyezettjei a negyeddöntőbe küzdenek majd a továbbjutásért, a többi csapat helyosztó mérkőzéseket játszik.

Két csapatunk csodálatos környezetben, a Stella Maris komplexumban lesz, erős ellenfelekkel mérkőzhet meg, a gyerekek nemzetközi színtéren szerezhetnek tapasztalatot.

U19: Kovács és Ujvárosi is végigjátszotta a horvátok elleni meccset

Szombat délután a horvátok ellen játszotta második mérkőzését az U19-es magyar válogatott az Eb-selejtező elitkörében.  

A szerdai, Norvégia elleni találkozóhoz hasonlóan Horvátország ellen is kezdőként kapott szerepet a DVSC tehetséges kapusa, Kovács Péter, és védője, Ujvárosi Ádám.  

A meccs sajnos nem alakult jól nemzeti válogatottunk számára. Igaz, végig kiegyenlített játék zajlott a pályán, a végén a hazaiak örülhettek 2-0-s sikerüknek. Jól játszott a két debreceni futballista is, Ujvárosi Ádám remek indításokkal és mentésekkel vétette észre magát, míg Kovács Péter több szemet gyönyörködtető védést mutatott be a kilencven perc során.   

Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy a fiatalok már nem tudnak továbbjutó helyen végezni.   

A magyar csapat március 26-án, kedden Németország ellen játssza utolsó, immár tét nélküli összecsapását Dugopolje városában.  

HB

Az Illés Akadémiát fogadja két csapatunk

Az U19-es és az U16-os együttesünk szombaton az Illés Akadémia-Haladás ellen játszik bajnoki mérkőzést Pallagon. Az U15-ös és az U14-es korosztályunk Pécsre utazik, míg az U12 a Voyage-kupa döntőjében lesz érdekelt.

U19
DVSC-DLA – Illés Akadémia-Haladás
szombat 11.00, Debrecen-Pallag

U16
DVSC-DLA – Illés Akadémia-Haladás
szombat 11.00, Debrecen-Pallag

U15
Pécsi MFC – DVSC-DLA
szombat 10.00, Pécs

U14
Pécsi MFC – DVSC-DLA
szombat 12.00, Pécs

Hajdúhadházra látogat a kis Loki

Szombaton 15 órakor a Hajdúhadházi FK otthonában vendégszerepel a DVSC második csapata a megye I-es bajnokság 20. fordulójában.

A mieink eddig 50 pontot szerezve veretlenül állnak az élen, míg hétvégi ellenfelünk a 11. pozíciót foglalja el, mérlege 6 győzelem, 2 döntetlen és 11 vereség. A hadháziak legutóbb döntetlent játszottak Hajdúsámsonban, azt megelőzően hazai pályán nyertek a Vámospércs ellen.

A Hajdúhadház-DVSC II mérkőzést tehát szombaton 15 órától rendezik a Hajdúhadházi Sportpályán, a játékvezető Berettyán Zoltán lesz.

Válogatott meccsek a Redben!

Komoly feladat előtt áll a magyar labdarúgó válogatott, amely ma este megkezdi szereplését az Európa-bajnokság selejtezőjében.

Nemzeti csapatunk csütörtökön 20.45 órától Szlovákia ellen lép pályára idegenben, míg vasárnap 18 órától Horvátországot fogadja a Groupama Arénában.

Szurkolóink ismét három óriáskivetítőn követhetik majd figyelemmel a találkozók eseményeit a Nagyerdei Stadionnál található Red&White Sörözőben, ahol ezúttal is tippjáték várja az érdeklődőket.

Aki eltalálja valamely mérkőzésünk pontos végeredményét, páros belépőt nyer a Loki soron következő hazai, április 6-án, 17 órakor kezdődő MTK elleni bajnokinkra.

Szurkoljunk együtt a magyar válogatottnak!

Asztalfoglalás a 06-70/251-6464-es telefonszámon lehetséges!

HB

A Voyage-kupa döntőjére készül U12-es csapatunk

Szombaton hetedik alkalommal rendezik meg Budapesten a nemzetközi utánpótlás teremlabdarúgó-torna, a Voyage-kupa döntőjét, amelyen a Debrecen Labdarúgó Akadémia U12-es korosztálya is részt vesz.

A mieink az A-csoportba kerültek, így megküzdenek majd a szlovák Nová MFK Roznava, a bosnyák OFK Zenit Bijeljina és a II. Kerület UFA csapatával. A mérkőzések 14 órakor kezdőnek, a döntőre körülbelül 18 órakor kerül sor.

A torna első helyezettjének jutalma egy utazás autóbusszal és belépővel a torna hivatalos honlapján szereplő csapatok valamelyikének Bajnokok Ligája, Európa-liga, bajnoki vagy kupamérkőzésére.