Utánpótlás: két bajnoki szombaton

Ezúttal csak két korosztályos csapatunk játszik bajnoki mérkőzést hétvégén, hiszen az U13-as és az U12-es együttesünk az umagi tornára utazott el, míg a DLA U14 a Nike Premier Kupán vesz részt Budapesten.

Így csak az U19-es és az U16-os csapatunk lép pályára a kiemelt bajnokságban: előbbi korosztályunk szombaton a Győrt, míg a fiatalabbak a Budapest Honvédot látják vendégül a pallagi edzőközpontban.

U19
DVSC-DLA – ETO FC Győr
szombat 14.00, Debrecen-Pallag

U16
DVSC-DLA – Bp. Honvéd-MFA
szombat 12.00, Debrecen-Pallag

Rangadót játszik a kis Loki

A megyei bajnokságot veretlenül vezető DVSC II a második helyen álló Sárrétudvarit fogadja. A két csapatot négy pont választja el egymástól (igaz, a mieink eggyel kevesebb mérkőzést játszottak), így ha a kis Loki sikerrel veszi a találkozót, nagy lépést tesz a célja elérése felé.

Ellenfelünk az idei szezonban mindössze egyszer szenvedett vereséget, éppen a debreceniektől, még szeptemberben, amikor Sárrétudvariban 7-2-re nyertünk.

A DVSC II – Sárrétudvari rangadót vasárnap 15 órától rendezik a pallagi edzőközpontban, ahová sok szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Pintér Csaba vezeti a Vidi elleni bajnokit

A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottságának döntése alapján Pintér Csaba vezeti a szombaton 19.30 órakor kezdődő MOL Vidi FC-DVSC bajnoki összecsapást.

A 41 esztendős játékvezetővel egy hónapja találkoztunk legutóbb, amikor Pakson vendégszerepelt a Loki. A második játékrész elején Varga Kevin góljával nálunk volt az előny, ám végül a hazaiak örülhettek 2-1-es sikerüknek.

Azt megelőzően 2018. júliusában, a 2. fordulóban vezett Loki-meccset a Vas megyei bíró, aki a Nagyerdei Stadionban rendezett, 1-1-es döntetlennel végződő, Mezőkövesd elleni találkozónkon fújta a sípot.

HB

Női U17: Sain Annáék győzelemmel búcsúztak az elitkörtől

A női U17-es magyar válogatott Grúzia ellen lépett pályára szerda délután Gyirmóton az Eb-selejtező elitkör utolsó mérkőzésén. 

Válogatottunkban kezdőként kapott szerepet a DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia lánycsapatának tagja, Sain Anna, aki egy félidőt töltött a pályán. 

Már az első negyvenöt percben is nagy fölényben futballoztunk, ám gólokban ez csak a második játékrészben mutatkozott meg. A magyarok végül magabiztos, 4-0-s sikert arattak a Grúzok felett, így Schumi Dorottya szövetségi edző csapata a 2. helyen végzett az elitkörös csoportban. 

fotó: mlsz.hu

HB

A Premier Kupa döntőjére készül U14-es csapatunk

Vasárnap 22. alkalommal rendezik meg az U14-es csapatok számára kiírt Nike Premier Kupa magyarországi döntőjét, amelynek helyszíne ezúttal a Budapest Honvéd-MFA új utánpótlásközpontja lesz.

A döntőbe a jelenlegi 2005-ös korosztály országos kiemelt küzdelemsorozatából került be nyolc csapat – köztük a Debreceni Labdarúgó Akadémia – a bajnokság 2019. január 15-i állása alapján. A mieink mellett a Budapest Honvéd-MFA, a Ferencváros, a Puskás Akadémia, a Vasas, az MTK, az ETO és az Illés Akadémia küzd majd a végső sikerért.

A sorsoláskor a DLA a B csoportba került az FTC-vel, az MTK-val és a szombathelyiekkel. A játékidő 2×20 perc és minden csapat egyszer játszik a csoport többi tagjával.

A két csoport első helyezettje játssza a finálét, amelynek győztese kvalifikálja magát a Premier Kupa Berlinben rendezendő európai döntőjére, ennek utazással, szállással, ellátással kapcsolatos költségeit a Nike Magyarország fedezi.

MK: szurkolói információk a visszavágóra

A DVSC egygólos előnyből várja a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját, amelyben a Mezőkövesd ellen lép pályára április 2-án, kedden este 20 órától.

A mérkőzésre péntektől 500 forintért megvásárolhatók a belépők online, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, ahol szurkolói kártya megadása szükséges. Kedden, a meccs napján szintén 500 forintba kerülnek a jegyek, viszont akkor már regisztráció nélkül lehet tikettet kapni.

Ellenfelünk tájékoztatása alapján két vendégpénztár 16 órakor, míg a stadion kapui 19 órakor nyitnak.

Parkolás a stadion körüli utcákban lehetséges.

HB

Tőzsér Dániel: Jó úton járunk

A DVSC a válogatott szünet után újra NB I-es mérkőzést játszik szombaton 19.30 órától, amikor a MOL Vidi FC vendégeként lép pályára Székesfehérváron. Az elmúlt hétről, és a forduló rangadójáról a Loki csapatkapitánya, Tőzsér Dániel nyilatkozott optimistán.   

– Megmondom őszintén, jobban szeretem, ha minden hétvégén pályára lépünk bajnoki mérkőzésen, de nem estünk kétségbe a válogatott pihenő miatt. Az edzések mellett ilyenkor jut idő csapatépítő programokra is, amelyekkel próbáltuk még jobban összerázni a társaságot. Ráadásul a horvátok elleni siker miatt igazi futballhangulat uralkodik most, szóval összességébe véve pozitív szüneten vagyunk túl – fogalmazott Tőzsér Dániel, aki áttért a MOL Vidi FC elleni összecsapásra. – Reálisan kell néznünk, hisz az NB I egyik olyan együtteséhez látogatunk, amely kiemelkedik az élvonalból, akár a hátteret, akár a játékosállományt nézzük. Ettől függetlenül az a célunk, hogy elhozzuk a három pontot Székesfehérvárról. Úgy gondolom, jól dolgozunk, jó úton járunk, és jó formában vagyunk. Magabiztosan vagyunk a harmadik helyen, nincs mitől tartanunk. Azon leszünk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból a forduló rangadóján. Úgy vélem, a Vidin nagyobb nyomás van a győzelmi kényszer miatt, ezt kihasználva nyernénk meg a mérkőzést.

HB

DVSC-MTK: elindult a jegyértékesítés

A DVSC labdarúgócsapata április 6-án, 17 órától az MTK Budapest ellen játssza következő hazai mérkőzését az OTP Bank Ligában.

Az összecsapásra szerdán 10 órakor elindult a jegyértékesítés. Szurkolóink az eddigiekhez hasonlóan online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban vásárolhatják meg belépőiket.

A Loki az elmúlt időszakban szerencsére jól szerepel hazai pályán, amelyben a szurkolóinknak is nagy szerepük van. Bízunk benne, hogy a fővárosi kék-fehérek ellen is sokan buzdítják majd a játékosokat, és újabb győzelemnek örülhetünk közösen a Nagyerdei Stadionban.  

HB 

Súlyos sérülést szenvedett Hrabina Alex

Szombaton délután a Hajdúhadház otthonában lépett pályára a DVSC II, amelynek kapuját Hrabina Alex védte. Kapusunk az első félidő hajrájában összeütközött a hazaiak egyik játékosával, melynek következtében le kellett cserélni. A kóházban kiderült, hogy légmellet kapott, így műtétre került a sor. 

– A kis Loki meccsén játszottam szombaton, amikor a 30. perc környékén kiütöttem egy beadást, de közben ütköztem az egyik támadó könyökével. Egyből lezsibbadt a bal oldalam, és azt éreztem, hogy nem kapok levegőt. Miután jobban lettem, 5-6 percet még játszottam, ám továbbra sem múlt a fájdalom, ráadásul nem tudtam normálisan beszélni sem. Bevittek a kórházba, ahol Dézsi Zoltán a röntgen után közölte, meg kell műteni, mivel légmellet kaptam. Egy csövet vezetett a bordáim közé, mert levegő és folyadék is szorult oda. A mai napon szerencsére kiszedték ezt a csövet, és úgy néz ki, hamarosan hazamehetek – zárta szavait Hrabina Alex.

A játékosra körülbelül 4-6 hét felépülési idő vár.

Vidi-DVSC: szurkolói információk

A DVSC labdarúgócsapata szombaton 19.30 órától a MOL Vidi FC vendégeként Székesfehérváron, a MOL Aréna Sóstóban lép pályára az OTP Bank Liga 26. fordulójában.

Ellenfelünk tájékoztatása alapján elővételben már megvásárolhatók a belépők klubkártya nélkül a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyes adatok megadása viszont kötelező. A jegyek elővételben 1500, míg a helyszínen 2500 forintba kerülnek.

A stadion és a vendégpénztár a mérkőzés előtt másfél órával, azaz 18 órakor nyit.

Szombaton, a meccs napján egy pénztár várja majd a vendégszurkolókat, akiktől kérik a szervezők, vigyenek magukkal személyazonosításra alkalmas igazolványt. 

Szurkolóink a vendégparkolóban állhatnak majd meg autóikkal. A vendégszektorban büfé várja majd a debrecenieket. 

HB 

U10-es csapatunk harmadik lett a Voyage Kupán

Az U12-es csapatunkhoz hasonlóan az U10 is részt vett hétvégén a Voyage Kupán. Árva Norbert együttese a 3. helyen végzett, a torna gólkirálya Szekeres András lett.

Csoportmeccsek
DVSC-DLA – Pomázi Egervári-Halmai Focisuli SE 3-0
SDM Domino Bratislava (szlovákiai) – DVSC-DLA 1-1
Mészöly Focisuli – DVSC-DLA 1-0

Helyosztók
Nyergesújfalu SE – DVSC-DLA 3-0
Pomázi Egervári-Halmai focisuli SE – DVSC-DLA 1-1 (büntetőkkel 4-3)
SDM Domino Bratislava – DVSC-DLA 0-5