Minimális hátrányban a Loki

Csapatunk ma a MOL Vidi FC otthonában lépett pályára a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A 3. percben vezetést szereztek a fehérváriak, amikor Tamás Krisztián bal oldali beadása után Futács Márkó 6 méterről fejelt a hálóba. Utána a Loki több veszélyes támadást indított, mezőnyfölényben játszott. A 18. percben egy gyors debreceni akció végén Varga Kevin 16 méterről a lécet találta el, majd Ferenczi János lövését védte Kovácsik. Közel tíz perccel később a hazaiak előtt is adódott lehetőség: Huszti ívelt be szabadrúgásból, Juhász 9 méterről a jobb felső mellé bólintott, majd Futács lövését fogta Kosicky. A 39. percben Tőzsér szabadrúgása Vinícius lábáról pattant nem sokkal a bal kapufa mellé.

A szünet után is nagy küzdelem folyt a pályán, ám rengeteg volt a szabálytalanság, emiatt nem alakult ki folyamatosan játék. A 61. percben Bódi Ádám távoli löketét kellett védenie Kovácsiknak, illetve elég sok szögletet is rúgtunk. Többet birtokoltuk a labdát, beszorítottuk a Vidit, hatalmasat harcoltunk az egyenlítésért. A 84. perctől emberelőnyben futballoztunk, miután Juhász Roland megkapta második sárga lapját. Sokat tettünk a gól megszerzése érdekében, ám sajnos nem jött össze, az egygólos hátrány ugyanakkor nem ledolgozhatatlan!

Magyar Kupa elődöntő, első mérkőzés
MOL Vidi FC – DVSC 1-0 (1-0)

MOL Aréna Sóstó, 2976 néző. Vezette: Farkas (Vígh-Tarsonyi, Szalai)
Vidi: Kovácsik – Nego, Juhász, Vinícius, Tamás – Nikolov, Hadzic, Pátkai, Huszti – Futács (Stopira 81.), Kovács I. (Hodzic 74.)
DVSC: Kosicky – Kinyik, Szatmári (Kusnyír 64.), Pávkovics, Ferenczi – Bódi, Tőzsér, Csősz, Varga K. – Zsóri (Takács 64.), Szécsi (Haris 82.)
Gól: 1-0 Futács (3.)
Sárga lap: Szatmári (19.), Vinícius (38.), Csősz (49.), Zsóri (52.), Nikolov (53.), T. Hadzic (56.), Kovács I. (61.), Tamás (66.), Juhász (83.), Tőzsér (92.), Huszti (93.)
Kiállítva: Juhász (84.)

Fotó: vidi.hu

U9-es csapatunk megnyerte a Garamvölgyi-tornát

Hétvégén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a DVSC egykori legendás edzőjéről elnevezett Garamvölgyi Lajos Labdarúgó Emléktornát. Az Oláh Gábor utcai Sportkomplexumban szombaton a Debreceni Labdarúgó Akadémia U9-es és U11-es, míg másnap az U8-as csapata lépett pályára.

A 2010-es fiúk veretlenül, nagyon magabiztos játékkal, nagyarányú győzelmekkel hódították el a torna első helyét. A csapat legeredményesebb játékosa Császár Márk lett, aki 14 találattal járult hozzá a sikerhez.

A DLA U11 a második helyen végzett. A csoportot veretlenül nyertük meg, és az elődöntőt is sikerrel vettük. A fináléban a Kisvárda ellen léptünk pályára, és szoros mérkőzésen 1-0-ra a szabolcsiak nyertek.

A 2011-es korosztályunknak nagyszerű játékkal sikerült a harmadik helyet megszerezni. Kovács Krisztián edző elmondása szerint az eddigi tornáikhoz képest sokkal eredményesebben és tudatosabban fociztak, kiemelkedően teljesített mindenki.

Eredmények

U11
Csoportmeccsek
DLA-DEAC 5-1
DLA-Hajdúszoboszló 8-0
DLA-Hajdúnánás 6-0
DLA-Sajóvölgye 2-1

Elődöntő
DLA-Loki Focisuli 3-0

Döntő
DLA-Kisvárda 0-1

U9
Csoportmeccsek
DLA-Püspökladány 9-1
DLA-Hajdúnánás 8-1
DLA-Eger 2-0

Negyeddöntő
DLA-Hajdúszoboszló 7-1

Elődöntő
DLA-Eger SE 5-0

Döntő
DLA – DSI 2-0

U8
DLA-Kazincbarcika 3-1
DLA-Nyírbátor 0-0
DLA-Sajóvölgye 3-0
DLA-DSI 1-2
DLA-DEAC 5-1
DLA-DSI 4-3

Kedden kupameccs, szombaton bajnoki

Két mérkőzést játszik ezen a héten a DVSC labdarúgócsapata: kedden a Vidi otthonában lépünk pályára a Magyar Kupa elődöntő első összecsapásán, míg szombaton a Haladást fogadjuk a Nagyerdei Stadionban.

A fehérváriak a negyeddöntőben kettős győzelemmel a Ferencvárost, a DVSC pedig – szintén kettős sikerrel – a Mezőkövesdet búcsúztatta.

A MOL Vidi FC – DVSC Magyar Kupa-mérkőzést kedden 18 órakor rendezik az Aréna Sóstó Stadionban.

Szombaton a kiesés ellen menekülő, ám az elmúlt hat mérkőzésen 5 győzelmet aratott Haladást fogadjuk a Nagyerdei Stadionban. A jó szereplésnek köszönhetően a szombathelyiek már csak négy pontra vannak a bennmaradást jelentő 10. helytől, holott ez a különbég volt már tíz pont is.

A DVSC és a Haladás szombaton 68. alkalommal találkozik az élvonalban. Huszonhét alkalommal győztesen hagytuk el a pályát, és 21 döntetlen mellett 19-szer vereséget szenvedtünk. A gólarány 80-68 a Loki javára.

A két csapat idei szezonbeli első meccse 1-1-es döntetlen zárult Debrecenben, míg a szombathelyi találkozón 2-0-ra a DVSC nyert.

A zöld-fehérekhez télen érkezett Holdampf Gergő, az ukrán Oleh Hologyuk, a bolgár Galin Ivanov, Mohl Dávid, Saláta Kornél és a portugál Rui Pedro Couto Ramalho. Távozott Miroszlav Grumics, Kovács Lóránt, Emil Lyng és Rácz Barnabás.

A DVSC – Haladás bajnoki találkozót szombaton 17 órától rendezik a Nagyerdei Stadionban.

Csősz Richárd: Életem végéig emlékezni fogok erre a gólra

A DVSC labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd vendégeként az elmúlt fordulóban. A lefújást követően a Hajdú-bihari Naplónak a DVSC gólszerzője, Csősz Richárd nyilatkozott, aki első találatát szerezte az NB I-ben. 

– Egész életemben emlékezni fogok erre a gólra. Bényeitől kaptam egy labdát a szélről, átvettem, ám felpillantani már nem volt időm, így érzéssel előttem. Nagyon boldog vagyok, hogy a hálóba került a labda. Remélem, most már jön a jó játék, és újabb gólokat tudok szerezni – emlékezett vissza a Loki 33-as számú futballistája. – Összességében egy nagyon jó, parázs, hajtós meccsen vagyunk túl, megvolt a tűz mindkét csapatban. Igaz, fél órán keresztül emberelőnyben játszottunk, ezt azonban sajnos nem tudtuk kihasználni, és nem tudtunk újabb gólt szerezni. A piros lap után talán azért domináltak a fővárosiak, mert nagyon kitámadtunk, ők pedig kontrákra játszottak. A büntető nagyon korán jött, utána azonban azt nyújtottuk, amit elterveztünk. A találkozó nagy részében uraltuk a játékot, de az utolsó passzokba sokszor hiba csúszott, így nem tudtunk nyerni – zárta szavait Csősz Richárd.

Gólszerzőnk a Nemzeti Sport csapatában

Szombaton, a Budapest Honvéd ellen lépett pályára a DVSC az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A találkozó 5. percében a hazaiak szereztek vezetést, de még a szünet előtt egyenlítettünk Csősz Richárd góljával. Mint később kiderült, több találat már nem esett. Középpályásunk a teljesítményének köszönhetően bekerült a Nemzeti Sport csapatába, vagyis a lap által összeállított 28. forduló válogatottjának tagja lett.

A Nemzeti Sport azt is megvizsgálta, kinek a cseréi lőtték a legtöbb gólt. Mint kiderült, az MTK-s Torghelle Sándor és a debreceni Takács Tamás szerezte a legtöbbet, négyet-négyet. A csapatok rangsorában az MTK mögött hét-hét cserék által szerzett góllal a DVSC, a Ferencváros és a Puskás Akadémia következik, de miután utóbbi két klubnál több edző időszakára esnek ezek a találatok, így Feczkó Tamás után a Lokit irányító Herczeg András cseréi voltak a legeredményesebbek.

Két meccs, két győzelem az Olasz Focisuli ellen

Pénteken három utánpótlás-csapatunk játszott bajnoki mérkőzést. A DLA U19 a Ferencváros otthonában lépett pályára. A találkozón a hazaiak szereztek vezetést a 17. percben, majd a második félidőben egyenlítettünk Tomola Patrik góljával. A 76. percben azonban újabb találatot szereztek a fővárosiak, akik ezzel meg is nyerték a mérkőzést.

Az U13-as és U12-es korosztályunk rangadót játszott az Olasz Focisuli otthonában, és mindkét találkozón a mieink diadalmaskodtak. Előbbi mérkőzés nagyon jó iramú és izgalmas volt, végül a 31. percben Szuháj Adrián talált be a hazaiak kapujába, ami három pontot eredményezett akadémistáinknak. A fiatalabb korosztályunk összecsapásán a piros-fehérek az első félidőben nagy mezőnyfölényben futballoztak, helyzeteket dolgoztak ki, és Kovács Bendegúz, valamint Bodnár Balázs találatával sikerült kétgólos előnyre szert tennünk. A szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, de a győzelemünk nem forgott veszélyben. A hazaiak a hosszabbításban ugyan betaláltak, de ez csak a szépítésre volt elég.

U19
Ferencváros – DVSC-DLA 2-1 (1-0)

DLA: Kovács Péter – Lakatos Benjámin, Kovács Róbert, Ujvárosi Ádám, Bene Ádám – Tomola Patrik, Szőlősi Patrik (Albert Kristóf), Juhász Martin (Krajcsó Krisztián) – Sárosi Norbert (Lakatos Norbert), Barna Viktor, Sármány Kristóf (Sóss Balázs)
Gól: Tomola Patrik

U13
Balmaz-Olasz Focisuli – DVSC-DLA 0-1 (0-0)

DLA: Biró Marcell – Oláh Dávid, Török Adrián, Nemes Noel, Tóth Bence – Schneider Ádám, Pirka Tamás, Kovács Benedek – Hornyák Csaba, Szuháj Adrián, Varga Vencel. Csereként beálltak: Molnár Levente, Sain Balázs, Vida Csaba, Tomosi Ádám, Horváth Levente, Ludmány Imre, Szokodi Erik
Gól: Szuháj Adrián

U12
Balmaz-Olasz Focisuli – DVSC-DLA 1-2 (0-2)

DLA: Balogh T. Márk – Kelemen Zsolt, Komlósi András, Vékony Zsombor, Rácz István – Szabó Milán, Bodnár Balázs, Hajdú Dávid – Bartha Attila. Csereként beálltak: Sándor Gábor, Boros József, Lovas Bertold, Kovács Bendegúz, Kristóf Péter
Gól: Kovács Bendegúz, Bodnár Balázs

Kettős győzelem a Kaposvár ellen

Az U15-ös és az U14-es csapatunk ma a Kaposvárt fogadta a pallagi edzőközpontban. Szűcs János együttese a csereként beállt Lázók László 53. percben szerzett góljával 1-0-ra nyert, míg Garamvölgyi Péter tanítványai magabiztos, 5-0-s győzelmet arattak. Szakács Levente duplázott, Vaskó Aurél, Batai Tamás és Doktor Zsolt volt még eredményes.

U15
DVSC-DLA – Kaposvári Rákóczi 1-0 (0-0)

DLA: Lisztes Bence – Tóth Balázs, Lénárt Gábor, Nagy Roland, Kovács Erik (Vajda Cristofer) – Székelyhidi Sándor, Karmacsi Richárd (Kuszkó Dominik), Fábián Bence (Lázók László) – Hegedűs Tamás (Bajusz Milán), Sipos Szabolcs (Bigun Oleg), Krajcsovics Ábel (Virág Tamás)
Gól: Lázók László

U14
DVSC-DLA – Kaposvári Rákóczi 5-0 (2-0)

DLA: Erdélyi Benedek – Karakas István, Kokovai Csongor (Orbán Péter), Vaskó Aurél, Szabó Miklós (Posta László) – Horváth-Guadi Attila, Takács Bence (Juhász Nándor), Batai Tamás – Szakács Levente, Cibla Flórián, Bökönyi Martin (Doktor Zsolt)
Gól: Szakács Levente 2, Vaskó Aurél, Batai Tamás, Doktor Zsolt

Egy pont a Honvéd ellen

Bajnoki rangadót játszott ma egymással a DVSC és a Budapest Honvéd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, hiszen mindkét csapat a dobogóért van harcban. A forduló előtt a Loki négy ponttal volt a kispestiek előtt, és azzal a céllal léptek pályára a mieink, hogy a különbség még nagyobb legyen.

Rögtön a 2. percben egy lehetőség adódott a Loki előtt: Bódi 25 méterről végzett el szabadrúgást, a labda a jobb kapufa mellett ment el. Pár perccel később vezetést szerzett a Honvéd, méghozzá büntetőből. Bényei Balázs meglökte Holendert a 16-oson belül, Karakó játékvezető 11-est ítélt, amit a „sértett” értékesített. A 12. percben Ferenczi ugratta ki Takácsot, akinek lövését Gróf védte. Nagy volt az iram, és kiegyenlített játék folyt a pályán. A 21. percben egy debreceni szöglet után Gróf ütötte ki a labdát, illetve a másik oldalon Gazdag passza után N’Gog lövését fogdta Nagy Sándor. A 32. percben egyenlített a DVSC! Bényei vitte fel a labdát, és a kaputól 15 méterre lévő Csőszhöz passzolt, ő pedig a bal alsóba bombázott. A hazaiak próbáltak még nagyobb fokozatra kapcsolni, Nagy Sándornak kétszer is védenie kellett, de a Loki előtt is adódott helyzet (Csősz lőtt fölé).

A második félidőből 9 perc telt el, amikor Haris Attilát buktatta Batik Bence a 16-oson belül, ám Karakó játékvezető nem ítélt 11-est. Az 59. percben megfogyatkoztak a hazaiak, miután Nagy Gergely megkapta második sárga lapját. Rá két percre hatalmas Loki-helyzet maradt ki: Haris 7 méterre a Honvéd kapujától, senkitől sem zavarta lőhetett, de mellé ment. Mezőnyfölényben futballoztunk, több támadást indítottunk, de az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. Az utolsó néhány perc izgalmasra sikerült, hiszen mindkét oldalon voltak nagy lehetőségek. A 90. percben Bódi Ádám közel állt hozzá, hogy megszerezze a Lokinak a győzelmet érő gólt, ám szabadrúgásból a kapufát találta el, a hosszabbításban pedig a Honvéd hagyott ki ziccert.  

OTP Bank Liga, 28. forduló
Budapest Honvéd – DVSC 1-1 (1-1)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2182 néző. Vezette: Karakó (Ring, Szert)
Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Lovric – Fousseni (Ben-Hatira 83.), Nagy G., Heffler, Gazdag, Uzoma – Ngog (Danilo 58.), Holender (Májer 92.)
DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi – Tőzsér – Bódi, Haris (Damásdi 82.), Csősz, Varga K. (Avdijaj 72.) – Takács T. (Zsóri 63.)
Gól: 1-0 Holender (11-esből, 5.), 1-1 Csősz (32.)
Sárga lap: Lovrics (8.), Heffler (27.), Uzoma (30.), Kinyik (34.), Batik (48.), Nagy G. (50.), Bényei (57.), Varga K. (65.), Zsóri (75.), Kamber (78.)
Kiállítva: Nagy G. (59.)

Hétvégén ismét megrendezik a Garamvölgyi Lajos Emléktornát

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola labdarúgó szakosztálya április 13-án és 14-én már tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Garamvölgyi Lajos Labdarúgó Emléktornát.

A debrecenisportcentrum.hu szerint az Oláh Gábor utcai Sportkomplexum füves- és műfüves pályáin szombaton az U9-es és U11-es, míg másnap az U8-as és az U10-es korosztályok csapatai lépnek pályára. A DVSC egykori legendás tréneréről elnevezett emléktornán a két nap során 21 egyesület csapatai lépnek pályára, összesen 138 mérkőzést rendeznek a négy korcsoportban.

A résztvevő egyesületek: Alsózsolca, Balmazújváros, BUSE, Cegléd, DEAC, DLA, DSC-SI, Eger SE, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Kazincbarcika, Loki FS, Marosvásárhely, Mátészalka MTK, Miskolc Népkert, Nyírbátor, Oros, Püspökladány, Sajóvölgye, Tehetség SE, Várda Akadémia.

A mindkét nap 11 órakor kezdődő tornára a belépés ingyenes.

Bényei Ágoston a visszavágón is pályára lépett

A Telkiben edzőtáborozó magyar U16-os válogatott kedden 2-1-re legyőzte felkészülési mérkőzésen a litvánokat (azon a találkozón a DLA játékosa, Bényei Ágoston kezdő volt, és 51 percet töltött a pályán), és csütörtökön visszavágóra került sor, amelyet ezúttal a vendégek nyertek meg 2-1-re.

Bényei Ágoston ezúttal a második félidőben lépett pályára. Az mlsz.hu beszámolója szerint válogatottunk hiába alakított ki óriási lehetőségeket, nem tudott gólt szerezni. A litvánok ugyanakkor jól használták ki az adódó helyzeteiket, és ezzel megnyerték a mérkőzést.

Fotó: mlsz.hu 

Bücs Zsolt a Honvéd elleni meccsről

A Loki a Budapest Honvéd ellen játszik szombaton 17 órától a fővárosban. A mérkőzéssel kapcsolatban a DVSC pályaedzője, Bücs Zsolt nyilatkozott.

– Az előző bajnokságban sorra elkaptuk a Honvédot, az idei szezonban viszont mindig a hazai pálya érvényesült. Sajnos nem sikerült jól az idegenbeli meccsünk, hisz 3-0-ra kikaptunk. Az első félidőben akkor nem játszottunk jól, a másodikban azonban jobbak voltunk, kapufát is rúgtunk, de sajnos nem tudtunk fordítani – fogalmazott a DVSC pályaedzője, Bücs Zsolt. – Nehéz mérkőzésre számítunk, hisz jól igazolt a Kispest a télen. Ettől függetlenül, ha szeretnénk a dobogó közelében maradni, nyerni kell. A Vidi elleni meccset leszámítva jó sorozatban vagyunk hála Istennek, az MTK ellen pedig egy remek játékkal rukkoltunk elő. Nyilván most más taktikát kell választanunk, de mindenképp a három pontért utazunk a fővárosba.

HB

Supka Attila: A Loki ellen is agresszív, kemény játék kell

A Budapest Honvéd legutóbb a MOL Vidi csapatát fogadta a bajnokságban, és a találkozón 1-0-ra a fehérváriak nyertek. A kispestiek ezúttal a DVSC ellen lépnek pályára.

A hétvégén jó teljesítményt nyújtott a csapat, mindenféle tekintetben, kivéve a kapott gól és a győzelem hiánya. Ez tette nehézzé a hétvégét, hiszen jobbak voltunk, mint ők, mégsem tudtunk nyerni – nyilatkozta Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője. – Minden mérkőzés fontos a számunkra, ahogy a Vidi, úgy a Debrecen elleni is az lesz. Sokan azt mondják, hogy elment már a dobogó, szerintem viszont ez nem igaz, mert most jönnek azok a mérkőzések, amelyeken az ellenlábasainkkal találkozunk, akikkel versenyben vagyunk a harmadik helyért. Ezért is lenne fontos, hogy a Debrecen ellen is agresszív, kemény játékot nyújtsunk, mint amit a Vidi ellen is nyújtottunk. És emellett ki kell használni a lehetőségeket. A Debrecen jó formában van, hétről-hétre hozza a meccseket, van sebesség a csapatban, jól össze vannak rakva, viszont nekik is megvannak azok a hibáik, amelyeket kihasználva megszerezhetjük a három pontot. Bízom benne, hogy ezeket a hibákat megtaláljuk, és ki is tudjuk használni a meccsen.