Ismét nyert a DVSC II.

Megyei I. osztály, 24. forduló
Hosszúpályi SE – DVSC II. 1–5 (1-0)

DVSC II: Szalánczi – Lakatos N. (Krjacsó, 53.), Lakatos B., Mészáros N.,Ujvárosi – Kuti (Szőlősi, 70.), Szabó Á., Tüzes (Szabó K., 70.), Nagy K. – Pintér (Gafouroglou, 62.), Barna V. (Burai, 46.)
Gól: Ujvárosi 2, Burai 2, Lakatos B.

Zsinórban ötödjére nyertünk a Nagyerdei Stadionban

A DVSC labdarúgócsapata a jelenleg remek formában lévő Szombathelyi Haladást fogadta a Nagyerdei Stadionban szombaton délután az OTP Bank Liga 29. fordulójában. Mind a két fél számára nagy téttel bírt az összecsapás, ugyanis a Loki a dobogóért, míg ellenfelünk az első osztályban való maradásért küzd.  

A mai találkozó kezdőrúgását Biatorbágyról érkező lelkes Loki-szurkolónk, Kaminszki Szilárd végezte el, akit 16. születésnapja alkalmából családja ajándékozott meg ezzel a lehetőséggel.

  Az első tíz perc a csapatok egymással való ismerkedéséről szólt, egyik fél előtt sem alakult ki komoly lehetőség. A 14. percben Bényei beadását húzta le középen Király. A 18. percben egy szép összjáték után Damásdi passzolt Harisnak, aki 18 méterről a lőtt, de Király védett. Négy perccel később megszerezhettük volna a vezetést, Barna beadása után Takács és Damásdi is betalálhatott volna, de oda lett a helyzet. A 29. percben Golodiuk távoli lövése nem talált kaput. A 35. percben aztán megtört a jég, és megszerezte a vezetést a Loki! Bódi ívelt be egy szabadrúgást 23 méterről, a középen érkező Szatmári Csaba pedig a bal alsóba fejelt. A 42. percben szöglettel felérő szabadrúgást végzett el Bódi. Középen némi kavarodás után Szécsi lőtt, ám egy védőt talált telibe.  

  Az 56. percben egy jobbról érkező beadást Rabusic fejelt 10 méterről Nagy Sándor kezébe. A 61. percben kettőt cserélt Herczeg András, Aleksandar Jovanovic helyett Csősz Richárd, míg Takács Tamás helyett Zsóri Dániel érkezett. Egy perccel később Szécsi 16 méterről lőtt a jobb alsó irányába, de a Haladás kapusa védett. A 64. percben Dausvili ért kézzel a labdába a tizenhatoson belül, így büntetőt ítélt a játékvezető. A labda mögé Bódi Ádám állt, aki nem hibázott, és védhetetlenül lőtt a bal alsóba. A második gólunk után majdnem jött a harmadik, Csősz ment el gyönyörűen az alapvonalig, majd passzolt vissza Szécsinek, ám támadónk lövése egy védőről szögletre pattant. A 71. percben egy beadás után Reagy lőtt 6 méterről, de Nagy Sándor nagy bravúrt bemutatva hárított. A 76. percben szépített a Haladás: Galin távoli lövése pattant meg Pávkovicson, akiről Nagy Sándor kapujába került a labda. Egy perccel később ismét cserélt Herczeg András, Szécsi Márkot Varga Kevin váltotta. A 80. percben Reagy közeli lövése a jobb kapufáról pattant ki. A 84. percben Bódi távoli bombáját fogta Király.

A Loki tehát tovább folytatta remek hazai szériáját, ugyanis Szatmári Csaba és Bódi Ádám góljával 2-1-re legyőztük a Haladást. Ezzel a sikerrel zsinórban ötödik győzelmünket szereztük meg a Nagyerdei Stadionban.  

OTP Bank Liga, 29. forduló
DVSC-Szombathelyi Haladás 2–0 (1-0)

Nagyerdei Stadion, 3600 néző. Vezette: Bogár (Albert, Farkas)
DVSC: Nagy S. – Bényei, Szatmári, Pávkovics, Barna – Damásdi, Jovanovic (Csősz, 61.), Haris, Bódi – Takács (Zsóri, 62.), Szécsi (Varga K., 77.)
Haladás: Király – Habovda, Jagodics, Németh Milán, Mohl – Dausvili – Bambgoye (Gaál, 73.), Rui Pedro, Golodiuk (Reagy, 57.), Ivanov – Rabusic (Priskin, 58.)
Gól: 1-0 Szatmári (35.), 2-0 Bódi (64.), 2-1 Galin (76.)
Sárga lap: Jovanovic (45.), Dausvili (64.)  

HB

Herczeg András: Nagyon erősek tudunk lenni a szurkolókkal

Nagyon fontos mérkőzések előtt áll a DVSC labdarúgócsapata, amely szombaton 17 órától a remek formában lévő Szombathelyi Haladást fogadja az OTP Bank Liga 29. fordulójában, míg kedden 20 órától a MOL Vidivel mérkőzik meg a Magyar Kupa elődöntőjének második összecsapásán a Nagyerdei Stadionban.

– Bízom benne, az együttes jól bírja el ezt a sorozatterhelést, hisz ilyen helyzetben még nem voltunk. Ki kell emelnem, hogy tizenöt nap alatt öt mérkőzést játszunk, ráadásul a bajnoki találkozókon pihent ellenfelekkel csapunk össze. Mind a két porondon versenyben vagyunk, a Haladás elleni bajnoki és a Vidi elleni kupameccs is nagyon fontos a számunkra. A bajnokságban megvan az esélyünk a dobogóra, míg a Magyar Kupában attól függetlenül, hogy nem lőttünk gólt Székesfehérváron, nagyon biztató volt a játékunk. Egyet ígérhetek, a szombati és a keddi találkozón is a lehető legtöbbet próbáljuk kiadni magunkból – fogalmazott Herczeg András. – A Haladás az egyik legjobb formában lévő gárda jelenleg, hisz hat meccsből ötször nyerni tudott. Ettől függetlenül hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem megszerzése. A Mol Vidi ellen nagyon kemény, hajtós találkozónk volt, fontos, hogy megfelelően regenerálódjunk, hisz nagy mértékben befolyásolja a társaság teljesítményét, ha minden játékosunkra számíthatunk. Fejben és fizikailag is frissnek kell lenni a labdarúgóknak. Bízom benne, sokan buzdítanak majd bennünket az elkövetkezendő meccseinken is, hisz a szurkolókkal együtt nagyon erősek tudunk lenni. Arra kérek mindenkit, legyen a csapat mellett, mert nagyon nagy dolog lenne, ha megszereznénk a harmadik helyet és bejutnánk a Magyar Kupa döntőjébe.

HB

Horváth Ferenc a Loki elleni meccsről

A szombaton 17 órakor kezdődő Haladás elleni bajnoki találkozóval kapcsolatban ellenfelünk vezetőedzője, Horváth Ferenc is nyilatkozott. 

Továbbra is olyan helyzetben vagyunk, nincs más választásunk, mint valamennyi meccsre úgy kimenni, hogy meg kell nyernünk – mondta Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője. – Korábban megbeszéltük a játékosokkal, nem nézünk címert, pályát, ellenfelet, akivel játszunk, azt le kell győznünk. Ezúttal is erre készülünk. Tisztában vagyunk vele, hogy a Debrecen nagyon jó csapat, hazai pályán is, idegenben is kiválóan szerepel. Herczeg András személyében kiváló edző irányítja a hajdúságiakat, jól összerakta a csapatot. Noha már csak négy pont a hátrányunk, ugyanakkora nyomás alatt játszunk, mint amikor 14 volt a lemaradásunk. A tét ugyanis nem változott: ez pedig a Haladás NB I-es tagsága. Bosnjak Predrag, Saláta Kornél és Gyurján Márton sérült.

HB

Kiütéses győzelmek az Eger ellen

Ma két utánpótlás-csapatunk lépett pályára bajnoki mérkőzésen: az U13-as és az U12-es korosztályunk az Eger LSE együttesét látta vendégül Pallagon, és mindkét találkozón kiütéses hazai siker született.

U13
DVSC-DLA – Eger LSE 8-0 (3-0)

DLA: Biró Marcell – Molnár Levente, Török Adrián, Nemes Noel, Tóth Bence – Butor Levente, Oláh Dávid, Kovács Benedek – Hornyák Csaba, Szuháj Adrián, Varga Vencel. Cserék: Sain Balázs, Schnedier Ádám, Vida Csaba, Szokodi Erik, Horváth Levente, Ludmány Imre
Gól: Butor Levente 2, Szokodi Erik 2, Tóth Bence, Ludmány Imre, Vida Csaba, Sain Balázs

U12
DVSC-DLA – Eger LSE 8-1 (5-0)

DLA: Balogh T. Márk – Kelemen Zsolt, Komlósi András, Boros József, Rácz István – Lovas Bertold, Bodnár Balázs, Kristóf Péter – Kovács Bendegúz. Cserék: Sándor Gábor, Bartha Attila, Szabó Milán, Bora Péter, Kerekes Balázs, Kiss Zalán, Hajdú Dávid
Gól: Bodnár Balázs 2, Kovács Bendegúz, Lovas Bertold, Bartha Attila, Komlósi András, Bora Péter, Kristóf Péter

Bogár Gergő vezeti a szombati bajnokit

Bogár Gergő vezeti a szombaton 17 órától rendezendő DVSC-Haladás bajnoki mérkőzést. A két asszisztens Albert István és Farkas Balázs lesz.

A mindössze 27 éves, Nógrád megyei bíró a harmadik alkalommal vezet majd Loki-meccset. Jó emlékeink vannak róla, hiszen december 1-jén, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezett MTK elleni mérkőzésen 1-0-s sikert arattunk, és szintén 1-0-ra nyertünk, amikor március 9-én a Mezőkövesdet fogadtuk Debrecenben.

Szombathelyre látogat két csapatunk

Két korosztályos együttesünk már ma pályára lép: a DLA U15 és U14 Kecskeméten vendégszerepel, mindkét mérkőzés 14 órakor kezdődik.

Az U13-as és az U12-es csapatunk pénteken az Egert látja vendégül a pallagi edzőközpontban, míg szombaton az U17-es és az U16-os együttesünk az Illés Akadémia otthonában lép pályára.

U17
Illés Akadémia-Haladás – DVSC-DLA
szombat 10.00, Szombathely

U16
Illés Akadémia-Haladás – DVSC-DLA
szombat 10.00, Szombathely

U15
KTE Labdarúgó Akadémia – DVSC-DLA
csütörtök 14.00, Kecskemét

U14
KTE Labdarúgó Akadémia – DVSC-DLA
csütörtök 14.00, Kecskemét

U13
DVSC-DLA – Eger LSE
péntek 11.00, Debrecen-Pallag

U12
DVSC-DLA – Eger LSE
péntek 11.00, Debrecen-Pallag

Tíz gólt lőttek lányaink a Békéscsabának

Elmaradt mérkőzést pótolt szerda délután a Debreceni Labdarúgó Akadémia és a DEAC lánycsapata a pallagi edzőcentrumban.  

A sereghajtó Békéscsabát fogadta az Üveges Katalin vezette együttesünk, amely Pintye Vivien, Éles Réka, Horváth Viktória és Kakócz Adelina duplájával, valamint Szabó Nikolett és Kengye Vivien góljával kiütéses, 10-0-s sikert aratott.  

Leány U19 kiemelt csoport, 18. forduló
DLA-DEAC – Békéscsaba 1912 Előre 10–0 (6-0)

DLA-DEAC: Szabó Nikolett, Pintye Vivien, Éles Réka, Kengye Vivien, Sain Anna, Gajzágó Flóra, Fekésházy Eszter, Horváth Viktória, Kakócz Adelina, Bécsi Barbara, Komlós Lilla
Gól: Pintye Vivien 2, Éles Réka 2, Horváth Viktória 2, Kakócz Adelina 2, Szabó Nikolett, Kengye Vivien  

HB

Így látták az edzők

Marko Nikolics:Gratulálok a csapatomnak a mai sikerhez. Ezt a mérkőzést négy fontos futballistám nélkül kellett megvívnunk, viszont akik ma ott voltak és játszottak, mindent kiadtak magukból. Kimondhatatlanul büszke vagyok. Benne volt a játékunkban a második gól is, hisz voltak lehetőségeink, ám nem jött össze, de a Lokinak is voltak helyzetei. Pozitív, hogy a hazai meccset kapott gól nélkül hoztuk le, de biztos, hogy nehéz meccs vár ránk Debrecenben.

Herczeg András: – Nem vagyok elégedett az eredménnyel, az első 15 percben tompák voltunk, a Vidi jól használta ki a hibánkat. Azt követően egyenrangú partnerei voltunk ellenfelünknek, rengeteget tettek a játékosok, jó volt a hozzáállásuk, remek megoldásaik voltak, csak dicsérni tudom őket, emelt fővel jöhettek le a pályáról. Amit ígértünk, – hogy mindent meg fogunk tenni – az látszott a pályán is. Örültünk volna, ha el tudunk érni egy találatot, akkor könnyebb lett volna otthon, hazai pályán. Ehhez higgadtabbnak kellett volna lenni a kapu előtt. A MOL Vidi egy kiváló csapat, nagyszerű edzővel, nem érzem, hogy különösebben kemények lettek volna. Mindkét gárda nagy akarattal futballozott, eredményt szerettünk volna elérni, de összességében nem volt durva meccs. Ami a Szatmári-féle cserét illeti, Kusnyírral offenzívebbek akartunk lenni a szélen, szerettük volna megbontani ellenfelünket. A visszavágón nem szabad hibáznunk, mert a Vidinek nagyon kevés is elég ahhoz, hogy gólt érjen el, ráadásul nemzetközi szinten is igazolták már, hogy profin le tudnak hozni egy mérkőzést kapott gól nélkül. Az biztos, hogy otthon is mindent meg fogunk tenni a döntőbe jutás érdekében. 

Nyerj jegyet a Haladás elleni bajnokira!

A DVSC labdarúgócsapata szombaton 17 órakor a kiváló formában lévő Szombathelyi Haladást fogadja a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 29. fordulójában.

Amennyiben szeretnél ott lenni a meccsen, oszd meg a találkozó Facebook-eseményét, valamint írd oda hozzászólásba, hogy “Hajrá, Loki!”! Ha szerencsés vagy, tiéd lehet a páros belépő!

Sorsolás: április 19.

Jegyek folyamatosan kaphatók a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban.

HB

Magyar Kupa és BL a Redben!

Nehéz mérkőzés vár kedden a DVSC csapatára, hisz a fiúk a MOL Vidihez látogatnak a Magyar Kupa elődöntőjének első összecsapására. A 18 órakor kezdődő találkozót élőben közvetítjük a Red három óriásprojektorán!

Szurkoljunk együtt a DVSC sikeréért!

A Loki mérkőzését követően pedig szintén izgalmas meccsekkel várjuk a labdarúgás szerelmeseit, hisz a negyeddöntők visszavágóival folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei. 

Kedden 21 órátóla Juventus–Ajax (az első találkozón 1-1-es döntetlen született) és az FC Barcelona–Manchester United (1-0), míg szerdán este az FC Porto-Liverpool (0-2) és Manchester City–Tottenham (0-1) összecsapás lesz látható!

Ismét lesz tippjáték, aki eltalálja bármely találkozó pontos végeredményét, páros belépőt nyer az április 20-i, Haladás elleni bajnoki találkozónkra.

Asztalfoglalás a 06-70/251-6464-es telefonszámon lehetséges!

Ismét két Loki-játékos a forduló válogatottjában

Mint ismert, a DVSC 1-1-es döntetlent ért el a Honvéd vendégeként az elmúlt hétvégén. A mérkőzésen nyújtott teljesítménye alapján védőnk, Pávkovics Bence, valamint gólszerzőnk, Csősz Richárd is bekerült a forduló válogatottjába.

Pávkovics Bence „jól fogta össze a Loki védelmét, a debreceniek egyik legjobbja volt, szinte az összes párharcát megnyerte. Sokszor próbálta segíteni csapata támadásait, a támadópasszai pedig 85 százalékban emberhez mentek.”

Csősz Richárd „első NB I-es gólját szerezte, ami végül egy pontot ért a Lokinak a Honvéd ellen. A fiatal játékos rendkívül bátran futballozott, jól szűrt és kapura is veszélyes volt, amit bizonyított a 15 méteres jobb alsóba lőtt gólja is.

A 28. forduló válogatottja: Dibusz (FTC) – Dvali (FTC), Pávkovics (DVSC), Juhász (Vidi) – Csősz (DVSC), Haratin (FTC), Dausvili (Haladás), Pedro (FTC) – Zsótér (Újpest), Futács (Vidi), Drazsics (Mezőkövesd)

HB