Nem ilyen szezonkezdetről álmodott a DVSC 30 esztendős labdarúgója, Bódi Ádám, aki a Budapest Honvéd otthonában szenvedett térdsérülést még az 1. fordulóban, és azóta sem tud a stáb rendelkezésére állni. A klub nyáron újabb három évre szóló szerződést kötött egyik vezérével, aki a sérüléséről, a gárda teljesítményéről, a visszatérésről, és a nemrég született második kislányáról is beszélt.

– A Honvéd elleni szezonnyitó 70. percében sajnos egy olyan csel közben sérültem meg, amit szeretek és rendszeresen használok. Egy kicsit jobban megtekertem a térdem közben, ami után egyből szúró fájdalmat éreztem, később pedig kiderült, hogy az oldalszalag és az ízületi tok is megsérült – elevenítette fel az ominózus esetet a 27-es mezszámú futballista.

Miként éled meg, hogy ilyen fontos mérkőzéseken nem számíthat rád a szakmai stáb?

– Mindig megvisel, ha sérülés miatt nem tudom a pályán segíteni a csapatot. Az NB II-es idényben 36 meccsből 35 alkalommal játszottam, sajnálom, hogy az élvonalban csak egy találkozó jutott eddig. Rossz úgy átélni egy összecsapást, hogy a lelátóról nézem végig, ráadásul a hazai találkozóinkon rendre szépszámú közönség előtt lépnek pályára a többiek. Elfogadtam a sérülésem, remélem, minél előbb vissza tudok térni.

Hogyan látod kívülről a csapat teljesítményét öt forduló után?

– Az NB I-ben minden meccs fontos, de a hazai találkozóinkra még jobban oda kellene figyelni. Nem nagyon szeretném értékelni az együttes teljesítményét, de öltözőn belül nyilván én is elmondom a véleményem. Bízom benne, mindenki azon van, hogy jobban működjön, amit elvár tőlünk a stáb. Vannak fájó pontvesztések, mondhatnám az Újpest ellenit, amikor a 15. perctől emberelőnyben játszottunk. Szép, hogy 0-2-ről felálltunk, de a kiállítás után biztos voltam benne, ha nem is könnyen, de nyerni tudunk. A végén örülni kellett a döntetlennek, de az ilyen pontvesztések nem férnek bele. Pakson a 2-0-s vezetésünk tudatában fájó, hogy mégsem tudtunk győzni, a Zalaegerszeg elleni összecsapás pedig, ki kell mondani, gyengére sikeredett. Nemcsak a meccs képe alapján mondom ezt, hanem az előzetes várakozásaimnak megfelelően is, mert bíztam benne, hogy itthon tartjuk a három pontot, végül vereség lett a vége.

Hogyan zajlik a rehabilitációd, mikor láthatunk újra a pályán?

– Nagyon remélem, hogy minél előbb! Elkezdtem az egyirányú futásokat, szerencsére nem érzek fájdalmat közben. Fokozatosan építjük a térdem, hogy hamarosan én is csatlakozhassak a többiek közé. Fontos, hogy teljesen egészségesen térjek vissza, mert én sem szeretném, hogy ne százszázalékos állapotban álljak a stáb rendelkezésére.

A telki edzőtábor első napján megszületett a második kislányod, Szonja. Hogyan telt az elmúlt másfél hónap?

– Köszönöm a kérdést, remekül. Kevés nehéz napot tudnék mondani, mióta világra jött a pici. Éjszakánként a nagylányommal alszom, élsportolóként nem tehetem meg sem a csapattal, sem magammal szemben, hogy fáradtan menjek edzésre. Öröm hazamenni, vágyom arra, hogy együtt legyünk. Jó otthon a családi élet, feldobja az embert, de azért a nap végén nincs gond az alvással.