Published: 2020.07.14.
Hétfőn több korosztályban megkezdődött a felkészülés a következő idényre a Debreceni Labdarúgó Akadémián. A létesítményt a kezdés előtt teljes egészében fertőtlenítették, hogy az ifjú labdarúgók biztonságos körülmények között vághassanak neki a munkának.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a délutáni edzések előtt alapos sportorvosi vizsgálatnak vetették alá a játékosokat, míg a vezetők és az edzők értekezleten egyeztették a szakmai célokat. Az U14-esek Kolozsi Gergő, az U15-ösök Joó Zsolt, az U16-osok Garamvölgyi Péter, az U17-esek Szűcs János, míg az U19-esek Szalánczi Tamás vezetőedző irányításával készülnek a bajnoki nyitányra, melyet augusztus 29-re írtak ki.
A csapatokhoz a játékosmegfigyelő-hálózatnak hála több új futballista csatlakozott, emellett próbajátékosok érkeztek és érkeznek a pallagi edzőcentrumba.
Herczeg András szakmai igazgató leszögezte, a legfontosabb elvárás a következő idényben is az, hogy a gyerekek fejlődjenek, tehát nem az eredmény az elsődleges.
– Persze azért szeretjük látni a gyerekek arcán a győzelmi mosolyt… – tette hozzá a Lokit egykor a Bajnokok Ligájába vezérlő tréner.
T. Cs. Zs.