Szó, mi szó, a vasárnap esti Nyíregyháza-Loki rangadó a régi időket idézte. Több rendőr volt az utakon és az utcákon, mint a kommunizmus-szocializmus idején október 23-án, pedig akkor se volt kevés. Mintegy 6000 néző, közel 2000 debreceni: volt hangulat…

A hazai kemény mag egy (kis) részét csak sikerült a DVSC–tábor közelében elhelyezni, ami garantálta a válogatott szidalmakat. Robbantak a petárdák, a vendégszektorok korlátai vastagon be voltak kenve valamilyen undorító zsírral, amely a bosszúságon kívül a ruházatban is komoly károkat tudott okozni.

A kolléganőnket megdobták egy valamennyi sört tartalmazó műanyag pohárral, a csapat pedig úgy játszott, ahogy idegenben általában szokott: fölényben, de nem túl hatékonyan.

Mindez akár egy rémes este története is lehetne, de aztán jött a hosszabbítás: Gróf Dávid kirohant a kapujából, mint Zrínyi a várból annak idején, a fiatal Pintér Ádám pedig korát abszolút meghazudtoló magabiztossággal emelt a léc alá.

Zsír – szokták ezt mondani akkor is, amikor valami jó, valami rendben van. Vasárnap Nyíregyházán nem volt minden rendben, de zsír, hogy jött az egyenlítés. Legközelebb egy kevés sóval, kenyérrel és lila hagymával kérnénk, ha lehet.

Tóth Csaba Zsolt