Sorozatunkban olyan egykori kiváló játékosainkra tekintünk vissza, akik rendkívüli népszerűségre tettek szert a DVSC labdarúgóiként. Megtudhatjuk, visszavonulásuk után hogyan boldogultak mindennapjaikban, és miképpen viszonyulnak a mai modern futballhoz, mit ajánlanak a jövő nemzedékének.

A jelenleg 59 éves Horváth Béla szülővárosában, Kisvárdán kezdett el futballozni, majd a Videotonhoz került. 1982-ben bevonult katonának, Mezőtúron a Honvéd Szabó Lajos SE-ben folytatta labdarúgó-karrierjét. A korábbi kiváló kapus 1985 nyarán igazolt Debrecenbe, majd egy rövid békéscsabai kitérőt (1992-1993) követően visszatért a Lokihoz és 1996-ig a csapat meghatározó tagja volt. Összesen 136 bajnoki mérkőzésen védett a piros-fehéreknél, ebből 43 alkalommal nem is kapott gólt. A DVSC egykori kapusa tagja volt az 1994/1995-ös bajnoki bronzérmes csapatnak, az NB I-ben 112-szer védett. Utolsó állomása Diósgyőr volt, ám sérülése miatt fél év múlva végleg szögre akasztotta a cipőt. 1997-től ismét a DVSC mellett kötelezte el magát, előbb technikai vezető lett, 2011-től pedig az utánpótlásért dolgozik.

Miért választotta annak idején a DVSC csapatát?

– Kisvárdán születtem, középiskolás koromig ott is éltem, majd az érettségit követően Székesfehérvárra kerültem. Ezt követően bevonultam katonának és Mezőtúron futballoztam. 1985-ben a Tatabánya, az akkori Újpesti Dózsa, valamint a Debrecen is megkeresett. Alföldi srácként úgy gondoltam, hogy az identitásom miatt könnyen azonosulok majd a cívisvárossal, emellett pedig a szülővárosomhoz is közelebb lehettem.

43 alkalommal nem kapott gólt bajnoki mérkőzéseken, amely remek statisztikai mutató. Véleménye szerint mely mérkőzésen remekelt leginkább a kapuban?

– Szerencsére volt néhány olyan meccs, amit fel tudnék sorolni, ahol jól ment a védés. 1995-ben egy Debrecen-Honvéd találkozón történt pályafutásom legfontosabb momentuma. Döntetlenre állt az összecsapás, mikor a vendégek Kovács Kálmánt kiugratták. Egyedül jött felém, próbált kicselezni, de nem járt túl az eszemen, mivel levettem lábáról a labdát. Ezt követően, a mérkőzés hajrájában egyszer még betaláltunk, amivel megszereztük a három pontot. Abban az évben bronzérmet ünnepelhettünk a bajnokságban, örülök neki, hogy védéseimmel ehhez én is hozzájárultam a sikerhez.

Milyen módszereket alkalmazott a kapuban? Volt kimondottan olyan kapus, akire különösen felnézett? 

– Abban az időszakban a német válogatott kapusa, Harald Schumacher volt a kedvencem, akinek elhivatottságát, hozzáállását nagyra értékeltem. A fejlődés érdekében én is próbáltam megtenni mindent az edzéseken. Mikor Debrecenbe érkeztem, sokat figyeltem Mező Jóska taktikai megoldásait. Felkészült, hogy merről fogja kapni a játékszert, mozdulataival pedig kényszerítette az ellenfél játékosát a labda ellövésére. A mai napig kiváló kapcsolatot ápolok egykori kapustársaimmal, Téglási Gabival és az általam is edzett Fekete Robival, valamint Balogh Jancsival nagyon jó barátok vagyunk. Érdekesség a mai gyerekek számára, hogy akkoriban még sok csapatnál nem volt speciális kapusedző, a világ ilyen téren is sokat fejlődött. A legtöbbet a kapus posztról szintén egy ilyen helyen, Békéscsabán tanultam, ahol egy évet védtem. Az akkori pályaedző Silviu Iorgulescu, egykori román válogatott kapus volt, aki olyan dolgokat mutatott nekem, túl a harmincon, ami teljesen új volt számomra. Rengeteget tanított helyezkedésben, később ezt a tudást próbáltam átadni azoknak, akiket én oktattam vagy neveltem kapussá.

A sorozat elmúlt négy részében valamennyien említették a nevét, sok egykori játékossal tartja a kapcsolatot. Milyen kezdőcsapatot küldene pályára a DVSC korábbi labdarúgóiból?

– Véleményem szerint a Loki első bajnokcsapatának volt a legjobb kezdőtizenegye, Csernyánszky Norbival kezdődően. Nagy örömmel gondolok még vissza az 1993-ban NB I-be kerülő, 1995-ben pedig bronzérmet nyert csapatra, ahol szintén kitűnő játékosok voltak. Említhetném azokat a debreceni fiatalokat, akik akkor kaptak először szerepet az első osztályban. Pető, Szatmári, Goian, Vadicska, Madar, Sándor Csaba, Sándor Tamás, Dombi, Gracsov, Tóth Gyuri, valamint Ilea játéktudását bátran összevetném a mostaniakkal.

Sokan tudhatják, hogy jelenleg is a DVSC kötelékébe tartozik. Mennyire más érzés játékosként, valamint a klub dolgozójaként szorítani a Lokiért?

– Sportolóként egyszerűbb volt szolgálnom a DVSC-t, most sokkal szerte ágazóbb a feladatom. Labdarúgóként edzeni kellett, mérkőzéseket játszani, minél jobb teljesítményt nyújtani. Az egy nagyon szép korszak volt az életemben. A debreceni éveimet követően Diósgyőrbe kerültem, ám sajnos egy felkészülési meccsen megsérültem, majd 1996 telén véget ért a labdarúgó-karrierem. 1997 januárjától sportiskolánál voltam utánpótlás-edző, áprilisban pedig felkért a DVSC egykori elnöke, Erdei Zoltán, hogy segítsem a csapatot technikai vezetőként. Természetesen nagy örömmel jöttem vissza a klubhoz, azóta is itt dolgozom. 2010-ig az első keretnél, azóta pedig az utánpótlásban tevékenykedek. Bátran mondhatom, hogy számomra a DVSC sokkal többet jelent, mint egy csapat. Számomra szent és sérthetetlen. A Lokinak életem végéig szurkolni fogok.

Mit tudhatnak családjáról a szurkolók?

– 1983 óta boldog házasságban élek, két fiunk született. Béci 1985-ben Mezőtúron látta meg a napvilágot, Marci 1989-ben, már Debrecenben. Feleségem testnevelő tanár a Kazinczy Általános Iskolában, a fiaim pedig Budapesten próbálnak boldogulni az életben. Béci kertészmérnök, egy kertészetben dolgozik, amellett pedig masszőrködik. Marci fiam újságírással kacérkodott, volt is hozzá tehetsége, de jelenleg informatikusként dolgozik egy építőipari cégnél. Annak idején a DVSC utánpótlásában is fociztak a fiúk, amit később abbahagytak. A sporttól azonban nem szakadtak el, mindketten rendszeresen edzenek, a futball mellett pedig szurkolóként vannak jelen. 

A drukkerek napjainkban is felkeresik?

– Persze, nagy örömöt jelent számomra, szeretettel közelítenek felém a szurkolók. Úgy érzem, mindenkivel szemben nyitott vagyok, igyekszem nekik megadni a tiszteletet. Összességében egy kiegyensúlyozott, boldog embernek tartom magam, ezt próbálom feléjük is mutatni.

Végezetül, mire számíthatnak a Loki hálóőrei az NB II-ben?

– Úgy érzem, hogy a DVSC kapusai most sokkal nehezebb helyzetben lesznek, mint a korábbi években. Meglátásom szerint a Loki gyakorlatilag minden meccsen dominálni fog, a korábbi szezonokhoz képest kevésbé lesz játékban a kapusunk. Lehet, hogy csak egy-két alkalommal kell közbeavatkozniuk, de fejben folyamatosan rendben kell tartaniuk magukat – tette hozzá a DVSC egykori kapusa, Horváth Béla, aki munkájával remélhetőleg még sok esztendőn át segíti a Lokit.

Tóth Huba