Recap
A sérüléssel bajlódó Bódi Ádám, Gróf Dávid, Kusnyír Erik és Dorian Babunski nélkül, de értelemszerűen a pontszerzés szándékával lépett pályára együttesünk Zalaegerszegen. Joao Janeiro vezetőedző ismét a három belső védős rendszer mellett tette le a voksát, csakúgy, mint szombaton a Puskás Akadémia ellen. A kezdőcsapat az előző meccshez képest egy helyen változott, Dzsudzsák Balázs helyett Varga József kapott szerepet.
Némi mezőnyjáték után a ZTE szerzett vezetést: az 5. percben a lesre játszó debreceni védők közül Németh Dániel könnyedén ugrott ki, majd 13 méterről átemelte a labdát a kifutó Hrabina Alexen (1-0). Rosszul kezdődött tehát a mérkőzés a Loki számára, a 14. percben ráadásul a hazaiak újra betaláltak, de szerencsére ekkor lesről.
A DVSC a félidő közepe felé igyekezett rendezni a sorokat, így kiegyenlítettebb lett a játék, sőt, a 20. percben Bárány Donát lövése már veszélyes is volt, de blokkolták. Kezdett némileg éledezni csapatunk, az első játékrész végéhez közeledve azt lehetett érezni, pontosabb játékkal akár egalizálhat is. A 36. percben Tajti lőtt fölé egy szabadrúgást, ekkor azonban már inkább a Loki volt mezőnyfölényben.
A 40. minutumban cserélni kényszerült a Joao Janeiro, Bárány Donát megsérült, helyére a most debütáló görög Alexandros Kyziridis állt be. A pechsorozatnak nem volt vége, Hrabina Alexet is ápolni kellett. Őt pályán tudott maradni, kellett is a bravúrja Gergényi ziccerénél, végül 1-0-nál vonultak az együttesek pihenőre.
A második félidőre Georgios Neofytidis helyett érkezett Dzsudzsák Balázs, a DVSC ezzel tehát hadrendet is váltott, és próbált nyomást gyakorolni a hazaikra. A 49. percben Kyziridis emelt távolról kapura, nem is sokat tévedett. Azt lehetett érezni, hamarosan jön a debreceni gól, de az 59. percben még csak az NB I-ben most bemutatkozó, saját nevelésű Farkas Tamás, illetve Saná Gomes érkezett. Aztán a debreceni találat is! A 60. minutumban egy szöglet utáni kavarodás végén Sylvain Deslandes lőtt 6 méterről a hazai kapuba (1-1).
Ezt aztán újabb sokk követte, a 65. percben egy szöglet után az őrizetlenül hagyott Lesjak lazán bólinthatott a hosszú oldalról a kapu bal oldalába, Hrabina csak hozzáérni tudott a labdához (2-1). Beállt Sós Bence is, a Loki pedig ismét nekidurálhatta magát az egyenlítésnek, igaz, mindeközben Mocsi távolról a kapufára bombázott.
A hajrában aztán inkább a ZTE akarata érvényesült, a 80. percben Ikoba egy bal oldali beadás után el is döntötte a meccset, miután az ötösre berobbanva a hálóba továbbított (3-1). Ezt a 86. percben még a ziccerben kiugró Gergényi is megtoldotta (4-1), majd a végére Bévárdi Zsombor szép szépítő gólja maradt (4-2).
Folytatás szombaton a Fehérvár ellen a Nagyerdei Stadionban.
Mesterszemmel
Joao Janeiro: Ismét négy gólt kaptunk, kettőt ráadásul pontrúgásból szedtünk be. Nemigen tudok erre mit mondani. Gratulálok a Zalaegerszegnek.
OTP Bank Liga, 6. forduló.
ZTE-DVSC 4-2 (1-0).
Zalaegerszeg, 2128 néző. Vezette: Vad II.
ZTE: Demjén – Lesjak, Mocsi, Kálnoki Kis, Bedi – Sankovic, Tajti – Meshack, Németh D. (Kovács B., 71.), Gergényi – Manzinga (Ikoba, 63.). Vezetőedző: Ricardo Moniz.
DVSC: Hrabina – Bévárdi, Neofytidis (Dzsudzsák, 46.), Charleston, Deslandes, Ferenczi (Saná, 59.) – Varga J. (Farkas T., 59.), Baráth P., Szécsi – Horváth K. (Sós, 68.), Bárány (Kyziridis, 40.). Vezetőedző: Joao Janeiro.
Gól: Németh D. (5.), Lesjak (65.), Ikoba (80.), Gergényi (86.), illetve Deslandes (60.), Bévárdi (92.).
Sárga lap: Neofytidis (7.), Saná (76.).