Recap
A sérült Megyeri Balázs és Kusnyír Erik, az eltiltott Christian Manrique, valamint a betegséggel bajlódó Szécsi Márk nélkül, de több száz debreceni drukker támogatása mellett kezdte a DVSC a szombati kisvárdai rangadót.
A Loki még sosem nyert itt, úgyhogy fel volt adva a lecke. A 2. percben rögtön Hamzat Ojediran próbálkozott egy átlövéssel, a hazai kapus védett. A 4. percben Makowski bombázott nem sokkal fölé, nem volt eseménytelen a találkozó eleje. Komoly küzdelem folyt a pályán minden labdáért, de sok volt a pontatlanság is.
A 21. minutumban egy szép debreceni támadás végén Alexandros Kyziridis lőtt az oldalhálóba, összességében kiegyenlített volt a mérkőzés. A 27. percben ismét Kyziridis lódult meg, kicselezte védőjét, de balról, 12 méterről fölé lőtt. Az első félidő hajrájában, a 32. percben Dorian Babunski került helyzetbe, de a hazai hálóőr bravúrral, a kapufa segítségével védeni tudott. A DVSC akár vezethetett volna a szünetben (igaz, a kisvárdai Camajnak is volt egy ziccere), azonban végül a pihenőig nem esett gól.
A második játékrész viszont rögtön Loki-góllal kezdődött! A 48. percben Alexandros Kyziridis ismét meglépett a bal szélen, szépen adott középre, az érkező Dorian Babunsk pedig 7 méterről a kapuba továbbított (0-1).
Az 57. percben Varga Kevin sem tévesztett sokat 17 méterről, kifejezetten hatékony volt a debreceni csapatjáték, persze a Kisvárda is nagy erőket mozgatott meg.
A végjátékra érkezett Antonio Mance, Varga József és Sós Bence (majd Bévárdi Zsombor és Meldin Dreskovic is) a DVSC pedig igyekezett megőrizni az értékes vezetést. Akadt izgalom bőven, de a Loki fegyelmezett játékkal begyűjtötte a három pontot, ezzel először nyert Kisvárdán, és fellépett a dobogóra.
Folytatás jövő hét szombaton a Kecskemét ellen a Nagyerdei Stadionban.
OTP Bank Liga, 23. forduló.
Kisvárda-DVSC 0-1 (0-0).
Várkerti Stadion, 2600 néző. Vezette: Káprály.
Kisvárda: Petkovic – Hej, Kovacic, Melnik, Leoni – Karabelov (Lucas, 71.), Ötvös – Spasic (Navratil, 46.), Makowski, Camaj (Ilievski, 71.) – Mesanovic (Czérna, 84.). Vezetőedző: Török László.
DVSC: Milosevic – Romanchuk, Lagator, Deslandes, Ferenczi – Ojediran (Varga J., 71.), Loncar – Varga K. (Bévárdi, 90.), Dzsudzsák (Dreskovic, 90.), Kyziridis (Sós, 71.) – Dorian Babunski (Mance, 68.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.
Gól: Dorian Babunski (48.).
Sárga lap: Lagator (65.).