Szomorú hírt közöltek az internetes oldalak ma, 2019. január 20-án: életének 57. évében elhunyt Rostás Sándor, az egyszeres válogatott labdarúgó. A roma származású sportember 1962. január 21-én született Jászjákóhalmán, ott is kezdett 1975-ben futballozni az ifjúságiaknál. 1978-tól három esztendőn keresztül a Jászberényi Lehelben játszott, aztán a mezőtúri Honvéd Szabó Lajos SE kötelékében húzta le a kötelező katonai szolgálatát (1981–1983). A leszerelését követően a Szolnoki MTE igazolta át (1983–1985), ahonnét az Újpesti Dózsa szerződtette. A fénykorát kétségkívül a lila-fehéreknél töltötte, velük nyert Magyar Népköztársasági Kupát 1987-ben. (Mi több, a székesfehérvári döntő 14. percében ő rúgta az első gólt a pécsiek elleni, 3-2-re megnyert fináléban.)

Az 1986–1987-es élvonal góllövőlistáján a 4. helyen zárt 16 találattal, holott alapvetően az irányítás volt a feladata. A Népsport újságíróinak osztályzatai alapján bekerült a szezon B válogatottjába is. Erénye volt, hogy kiválóan látott a pályán, a szabadrúgásokat és a büntetőket gyakorta helyezte a hálóba. Pengés, nagy lövőerejű, agyafúrt középpályás volt, aki a megyeri „violákkal” ezüstérmet (1987) és bronzérmet (1988) kovácsolt az NB I-ben.

Többször lépett pályára az olimpiai válogatottban, sőt Dublinban, az írek ellen 2-1-re megnyert olimpiai selejtezőn az első magyar gólt neki köszönhettük. Nemzetközi kupatalálkozókon betalált a holland Den Haag, valamint a norvég Vålerenga kapujába. Az oslóiak hálójába kapásból, a tizenhatosról akkora lövést zúdított, hogy akik a helyszínen látták, azonnal Farkas Jánosnak a brazilok ellen az 1966-os világbajnokságon megeresztett csodabombájára asszociáltak.

1987. május 17-én teljesült élete álma, Európa-bajnoki selejtezőn kezdett a Népstadionban a lengyelek ellen (5-3). Verebes József szövetségi kapitány szavazott neki bizalmat a nagyválogatottban. (A 46. percben váltotta fel az újoncot Kékesi Rezső.)

Rostás az U21-eseknél is lehetőséget kapott, a görögök ellen meg is hálálta, tudniillik az Üllői úton bevette a balkániak állását (2-2).

1988 és 1991 között a DMVSC, majd a DVSC labdarúgója volt. Nehéz időszakban jött a cívisvárosba, hol volt pénz, hol meg nem volt, a csapat kiesett az elitből, de aztán megnyerte az NB II keleti csoportját, majd – már újból piros-fehérben – megint kiesett onnét. Sanyit a lokista B-közép zászlóvivői nevezték el Romáriónak, utalva a barna bőrére, a gólérzékenységére, illetve a játékintelligenciájára. 1991-ben elment kölcsönjátékosnak Szolnokra, onnét a megyei I. osztályú Püspökladányhoz vezetett az útja (1992–1993). A következő állomáshelye Nádudvar lett (1993–1995), ahol játékos-edzőként próbált segíteni, azonban nem sikerült, kiesett az alakulattal a megyei élvonalból. Mivel nem tudtak a megye II-ből visszakerülni, távoznia kellett, és akkor végleg elhagyta a Hajdúságot.

Nyugodj békében, Rostás Sanyi! Emlékedet a DVSC szurkolói is örökre megőrzik.
Sándor Mihály