Published: 2018.09.01.
A DVSC a Szombathelyi Haladás együttesét fogadta szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 7. fordulójában. A mérkőzés előtt a DVSC cégvezetője, dr. Róka Géza, valamint játékosa, Aleksandar Jovanovic köszöntötte a Debreceni Labdarúgó Akadémia U12-es csapatát, amely megnyerte a Mini Future Cup elnevezésű rangos nemzetközi tornát. A kezdő sípszó előtt dr. Róka Géza és a Havrics Galéria tulajdonosa, Havrics Miklós köszöntötte a Loki védőjét, Szatmári Csabát, aki a Honvéd elleni találkozón az 50. alkalommal lépett pályára az NB I-ben. Lendületesen kezdett csapatunk, az 1. percben Cikos beadását egy védő fejelte el Takács elől. Egy percre rá Kinyik egészpályás indítását vitte végig Takács, aki éles szögből, közelről Királyba bombázott. A 3. perc újabb debreceni lehetőséget hozott, Tőzsér remek passzát Könyves lőtte 2 méterről Királyba. A 11. percben egy gyors kontra végén Varga Kevin gyönyörű csel után találhatott volna be, de a labda épp felpattant előtte, így veszélytelen lett a lövése. Folyamatos nyomás alatt tartottuk a Haladást, egy perccel később Könyves passzát Takács lőtte kapu fölé. A 22. percben teljesen megérdemelten megszerezte a vezetést a DVSC! Tőzsér jobbról elvégzett szabadrúgását Takács Tamás fejelte védhetetlenül a Haladás kapujába. A 24. percben Priskin megpattanó lövését fogta könnyedén Nagy. Két perccel később a meccs addigi legnagyobb helyzete maradt ki, Tőzsér kitűnő labdát adott Bódinak, aki 10 méterről centiméterekkel a kapu fölé lőtt. A 30. percben Bódi 25 méteres lövése ment el kevéssel a jobb kapufa mellett. A 35. percben kényszerű cserét hajtott végre Herczeg András, sérülés miatt Barna Szabolcsot Ferenczi János váltotta. Három perccel később ismét sérülés miatt változtatott vezetőedzőnk, Erik Cikos helyett Kusnyír Erik állt be. A 42. percben egyenlített a Haladás, Priskin lövése a lécről vágódott Nagy kapujába. A 44. percben rögtön visszavehettük volna a vezetést, Bódi beadásáról azonban Takács lemaradt középen. Az első játékrész hosszabbításában Bódi távoli, lapos lövését fogta Király Gábor, majd ugyanabban a percben szép támadás után Varga Kevin passzát lőtte az oldalhálóba Takács. A 48. percben Tőzsér jobb oldali szabadrúgását ütötte ki Király a jobb felső sarokból. Remekül kezdtük a második játékrészt, a 47. percben Tőzsér szabadrúgása egy védőről pattant szögletre. Az 50. percben Schimmer 10 méterről lőtt Nagy Sándor kapuja fölé. Az 56. percben egy szöglet után Ferenczi jobb lábbal lőtt, de lapos próbálkozása nem talált kaput. Két perccel később Tőzsér szögletét Király ütötte ki a léc alól, majd nem sokkal később Bódi 18 méteres lövését fogta a szombathelyi kapus. A 60. percben Varga Kevin beadását Takács Tamás fejelte kapu felé. A 68. percben egy szép kontra után Bódi passzolt a hosszúra Könyvesnek, aki keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt. A 71. percben Németh Márió bombáját hatalmas bravúrral mentette szögletre Nagy Sándor. A 78. percben újabb debreceni helyzet maradt ki, Ferenczi beadását Könyves találta el rosszul. A 82. percben kihasználta utolsó cserelehetőségét Herczeg András, a gólszerző, Takács Tamás helyett Albion Avdijaj állt be. A 86. percben Bódi passza után Avdijaj lőtt közelről a kapu fölé. A 89. percben Varga Kevin is megszerezhette volna a győztes találatot, de 15 méterről leadott lövését védte Király, majd egy percre rá Bódi lövése nem talált kaput. A hosszabbításban sokadik lövésünk nem ért célba, ezúttal Bódi próbálkozását fogta a szombathelyiek kapusa. Csapatunk tehát rengeteg helyzetet kidolgozott a mai összecsapáson, de sajnos ez nem volt elég a győzelemhez, 1-1-es döntetlennel zártak a felek.
OTP Bank Liga, 7. forduló
DVSC-Szombathelyi Haladás 1–1 (1-1)Nagyerdei Stadion, 3203 néző. Vezette: Erdős (Theodoros, Szécsényi)
DVSC: Nagy S. – Cikos (Kusnyír, 39.) , Mészáros N., Kinyik, Barna (Ferenczi, 35.) – Tőzsér – Könyves, Haris, Bódi Varga – Takács (Avdijaj, 82.)
Haladás: Király – Schimmer (Halmosi, 84.), Kolcák, Benes (Tamás, 17.), Németh M. (Németh Má., 51.) – Jagodics – Habovda, Mészáros K., Grumics, Gaál – Priskin
Gól: 1-0 Takács (22.), 1-1, Priskin (42.)
Sárga lap: Németh M. (46.), Király (78.), Jagodics (94.)
HB