Bizton állíthatjuk, hogy a DVSC-nek 1902 óta tartó regnálásától fogva szinte mindig voltak válogatott szintű játékosai, de a kétezres évekig talán el sem tudtuk képzelni, hogy valaha lesz-e bajnokcsapata. Pedig nagy generációk nőttek fel, kitűnő együttesek verődtek össze, de erejükből többnyire az NB-I-be kerülésre futotta, amit többször is az élvonal és másodosztály közötti „liftezés” követett.

Emlékszünk, hogy 1979-ben Menyhárték mekkora örömet szereztek nekünk, amikor feljutottak a legmagasabb osztályba, és a Nyíregyháza fölötti győzelmet a csónakázó tóban lubickolás követte. Vagy amikor 1993-ban, a frissen feljutott gárda hétmeccses veretlenségi sorozattal rajtolt a bajnokságban! Arról nem beszélve, amikor a Loki két évvel később megszerezte története első dobogós helyezését (az 1995-ös „bronzkorszakot” júniusban idézzük fel)!

De ahhoz fogható boldogságot addig Debrecenben nem éltünk át, amit a 15 évvel ezelőtti, első bajnoki cím elnyerése szabadított fel bennünk!

Az 1993-as „kiscsikók” – Sándor Tamás, Dombi Tibi, Madar Csabi – miután később más hazai (Madar Cs,) és külföldi kluboknál (Sándor T., és Dombi) is kipróbálták magukat, időközben hazatértek, és 2005-ben valóra váltották álmainkat! Debrecennek megnyerték az első bajnoki címet, amellyel példátlan öröm-bombát robbantottak fel a szurkolók szívében-lelkében.

Ők hárman kitűnően kamatoztatva a más csapatoknál szerzett tapasztalataikat, „agytrösztjeivé” váltak a kezdetben Szentes Lázár vezette Lokinak, stílust, lendületet adtak a szezon végére Supka Attila vezetőedző és kollégái által finomra csiszolt társaságnak. A DVSC már egy héttel a hazai szezonzáró előtt bajnok lett (mivel Békéscsabán 5-1-re nyert, míg a Fradi kikapott a Mecsekben), de az első aranyérmet igazán csak a Pécs elleni (3-1-re győztes) utolsó meccset követően ünnepelhettük meg Debrecenben.

Az Oláh Gábor utcai stadiont már délután körülvették a DVSC relikviákat árusítók, az akkor még csak 7500 férőhelyes (majd a BL-re tízezresre bővített) lelátó ünnepi díszbe öltözött, a szurkolók sálakat, zászlókat lengettek, az éremosztás után a Nagytemplomig kísérték kedvenceiket, a csapatszállító nyitott buszt körülvéve.

A Kossuth téren felállított dobogón elhangzott szónoklatokat és a fiúkat ötvenezren tapsolták meg, a vendéglátóhelyek megteltek, a hangulat még a Szent István-napi karneválét is felülmúlta. Mindenki mindenkinek barátja lett, boldog-boldogtalan ölelkezett, a CSAPAT Debrecennek, a megyének, sőt a fél országnak örömet szerzett!

A 2001-es kupagyőzelmet, és a 2003-as bronzérmet immár az első bajnoki cím követte 2005-ben, igazolva, hogy a klub új irányítási startégiája öt év alatt beérett. Hogy mennyire, azt a későbbi sikerek, címek, serlegek, dicsőséges hazai és nemzetközi szereplések is hitelesítik a DVSC történetének eddigi legdicsőbb korszakában.

Csubák Zoltán