Erik Cikos több hét kihagyásra számíthat

A szombati, Haladás elleni bajnoki mérkőzésen két labdarúgónk megsérült: Erik Cikos és Barna Szabolcs is idő előtt hagyta el a pályát. Azóta kiderült, hogy szlovák védőnk combhajlítója beszakadt, így két-három hét kihagyásra számíthat. Barna Szabolcs sérülése szerencsére nem súlyos, néhány nap könnyített munka után csatlakozhat a csapathoz.

A régebbi sérültek közül a bokaszalag-szakadás után lábadozó Bényei Balázs a héten elkezdheti a kocogást, míg Haris Tabakovic külföldön végzi a rehabilitációját.

Aleksandar Jovanovic pedig már a csapattal készül.

U21: két játékosunk ma utazik Svédországba

Az U21-es válogatott vasárnap délután megkezdte felkészülését a svédek elleni pénteki, és a belgák elleni, jövő keddi Eb-selejtezőkre.

Mint arról beszámoltunk, a keretbe két Loki-játékost, középpályásunkat, Varga Kevint és védekező középpályásunkat, Haris Attilát is meghívták.

Újonnan igazolt védőnk, Pávkovics Bence is szerepelt a csapatban, de a szűkítés után kimaradt az utazó keretből, így csatlakozott a DVSC-hez. 

A magyar és a svéd válogatott novemberben, a Szusza Ferenc Stadionban 2-2-es döntetlent játszott egymással: Bíró Bence duplájával az első félidőben már 2-0-ra is vezettünk, de a vendégek egyenlítettek, és némi szerencsével hazavitték az egyik pontot.

Az mlsz.hu beszámolója szerint a válogatott szerdán utazik el Svédországba, a pénteki találkozó – melyet az M4 Sport élőben közvetít – 18.30 órakor kezdődik.

Fotó: mlsz.hu 

Takács Tamás a forduló válogatottjában

A DVSC 1-1-es döntetlent ért el a Szombathelyi Haladás ellen szombaton délután a Nagyerdei Stadionban. A csakfoci.hu által összeállított forduló válogatottjába a debreceni gól szerzője, Takács Tamás is bekerült.

A portál szerint Takács Tamás a Loki legveszélyesebb játékosa volt, több fejpárbajt megnyert. A debreceniek vezető találata előtt ő ugrott a legmagasabbra.”

Érdekesség, hogy Takács Tamás már második alkalommal érdekelt a csakfoci.hu álalt összeállított, a fordulóban legjobb teljesítményt nyújtók csapatában, ugyanis a 3-3-as döntetlennel végződő, MTK elleni bajnoki találkozó után a forduló cseréje címet is elnyerte, miután az ő góljával szépítettünk a 88. percben.

A 7. forduló válogatottja: Felipe (Kisvárda) – Lovrencsics (FTC), Ene (Kisvárda), Pillár (Mezőkövesd), Burekovic (Újpest) – Cseri (Mezőkövesd), Sankovic (Újpest), Nikolov (Vidi), Petrjak (FTC), Huszti (Vidi) – Takács (DVSC)

HB

Színes futball-program péntek estére

Vége van a nyárnak…, nagy bánatuk van az iskolásoknak, hiszen elkezdődött a suli. Hét közben rá kell hangolódni a tanulásra, melynek jutalmául pénteken este színes futball program vár a fiatalokra és sportszerető családtagjaikra a Nagyerdei Stadionban.

A DVSC is csatlakozott ugyanis a Futball éjszakája nevű országos rendezvényhez, amelynek eseménysorozata szeptember 7-én, pénteken délután öt órától este tizenegyig tart.

A rendezvény nem regisztráció köteles! A DVSC bérletek nem érvényesek! 

Mivel jótékony célú eseményről van szó, támogatói jegyet kell váltania mindenkinek, jelképes összegért. A 14 éven aluliak 100 forintos belépőiket keddtől a DVSC Shopban válthatják meg, míg az idősebbek  ugyanott személyesen, vagy a nagyerdeistadion.hu honlapon online is megvehetik 500 forintért.

Pénteken délelőtt tíz órától az ajándékbolt, 16-tól pedig a Red&White söröző pénztárai is nyitva lesznek.

Aki autó nélkül szeretne kimenni a Nagyerdőbe, a péntek esti szórakoztató futball-kavalkádra, annak érdemes előre megrendelni, vagy megvenni a támogatói jegyet, vagy betenni a zsebbe a DVSC bérletet, hogy zavartalanul utazhasson a DKV járatain 16 és 23 óra között. Vagyis aznap a Loki-bérletek a programra nem érvényesek, de a DKV járataira igen.

És egy kis ízelítő a programból: X-box bajnokság a DVSC Esport játékosainak közreműködésével, teqball-torna, darts és asztalitenisz bemutató, stadiontúra, közös fotózás a csapattal, dedikálás, Wyrfarkas-koncert Dombi Tibivel és Sándor Tamással, 2×30 perces Piros-Fehér ütközet az NB I-es keret tagjaival, 11-es rúgó verseny szurkolóknak, DVSC-Arad öregfiúk meccs 2×25 percben, Bajnokok Ligáját is megjárt klasszisokkal.

Aki jegyet vált, az a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatja!

A BKV Előrét kaptuk a Magyar Kupában

Ma délelőtt a megtartották a Magyar Kupa 6. fordulójának sorolását, amelyben már az NB I-es csapatok is érdekeltek voltak.

A DVSC az NB III Nyugati csoportjában szereplő BKV Előrét kapta, a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, és a szabályok szerint az alacsonyabb osztályú klub a pályaválasztó, így Budapesten rendezik az összecsapást szeptember 22-én vagy 23-án.

Vereséggel kezdett lánycsapatunk a kiemelt csoportban

A DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia által közösen működtetett lánycsapatunk a Ferencvárossal mérkőzött meg a Leány U19 kiemelt csoport 1. fordulójában vasárnap délután. Szegedi Szabolcs együttese nem tudott győzni a nyitányon, a zöld-fehérek 6-0-s sikert arattak a mieink felett a fővárosban. 

Leány U19 kiemelt csoport, 1. forduló

Ferencváros – DVSC-DLA 6–0 (3-0)

DVSC: Szabó Nikolett – Bécsi Barbara, Éles Réka, Pap Anna (Komlósi Lilla, 46.) Sain Anna (Nagy Mirella, 67.) – Kota Szabina, Horváth Petra, Gajzágó Flóra, Kengye Vivien – Pintye Vivien (Kunkli Kitti, 72.), Kakócz Adelina  

HB

Bódi Ádám: Hadilábon állunk a helyzetkihasználással

A DVSC szombaton rengeteg helyzetet kidolgozott a Haladás elleni bajnoki találkozón, de ez sajnos nem volt elég a győzelemhez. A Nagyerdei Stadionban rendezett, 1-1-re végződő meccs után középpályásunk, Bódi Ádám nyilatkozott a Hajdú-bihari Naplónak.

– Jól kezdtük a mérkőzést. Agresszívan léptünk fel a Haladással szemben, letámadtuk őket, megnehezítettük a labdakihozatalukat. A vendégek részéről azt éreztem, hogy igyekeztek tördelni a játékot, próbáltak kizökkenteni bennünket a ritmusból az első félidőben. Ez persze nem sikerült, és Takács révén szép gólt szereztünk, de sajnos a másodikat nem tudtuk belőni. A helyzetkihasználással hadilábon áll a csapat mostanában. Az utóbbi meccseken képtelenek vagyunk értékesíteni a ziccereket, hátul pedig kapott gól nélkül nem tudjuk lehozni mérkőzéseket. Emiatt csak egy pontokat tudunk szerezni. Ha már ziccerbe kerül az ember, a gólhoz nagyobb koncentráció szükséges. A helyzetkihasználást lehet ugyan gyakorolni, de edzésen persze nem ugyanaz, mintha meccsen kerülnék oda – nyilatkozta Bódi Ádám a Hajdú-bihari Naplónak. – Rohanós mérkőzésen vagyunk túl, középpályás játék nem sok volt, ellenben sokat kellett oda-vissza futni, a csapat sokszor szét volt szakadva, így a végén nyilván fáradtabb az ember. Ilyen körülmények között adódott mindkét csapatnak több ziccere. Persze nekem is volt, a legnagyobb a vezetőgólunk megszerzése után. A labdát kicsit hosszan vettem át, nem tudtam jól mellé lépni, ezért rúgtam a kapu fölé. Pedig a gondolatom az volt, hogy a hosszúba, laposan elrúgom, csak hát az átvétel nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Nyilván minden mérkőzésen szeretnék gólt rúgni vagy gólpasszt adni, most mindkettő meglehetett volna, hiszen adtam olyan labdákat, amelyeket a társak gólra válthattak volna. Sajnos nem sikerült, bízom benne, hogy a következő összecsapásokon már jobban tudjuk értékesíteni az előttünk adódó lehetőségeket – zárta szavait a Loki középpályása.

Egy pontot ért a Loki mezőnyfölénye

A DVSC a Szombathelyi Haladás együttesét fogadta szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 7. fordulójában. A mérkőzés előtt a DVSC cégvezetője, dr. Róka Géza, valamint játékosa, Aleksandar Jovanovic köszöntötte a Debreceni Labdarúgó Akadémia U12-es csapatát, amely megnyerte a Mini Future Cup elnevezésű rangos nemzetközi tornát. A kezdő sípszó előtt dr. Róka Géza és a Havrics Galéria tulajdonosa, Havrics Miklós köszöntötte a Loki védőjét, Szatmári Csabát, aki a Honvéd elleni találkozón az 50. alkalommal lépett pályára az NB I-ben. Lendületesen kezdett csapatunk, az 1. percben Cikos beadását egy védő fejelte el Takács elől. Egy percre rá Kinyik egészpályás indítását vitte végig Takács, aki éles szögből, közelről Királyba bombázott. A 3. perc újabb debreceni lehetőséget hozott, Tőzsér remek passzát Könyves lőtte 2 méterről Királyba. A 11. percben egy gyors kontra végén Varga Kevin gyönyörű csel után találhatott volna be, de a labda épp felpattant előtte, így veszélytelen lett a lövése. Folyamatos nyomás alatt tartottuk a Haladást, egy perccel később Könyves passzát Takács lőtte kapu fölé. A 22. percben teljesen megérdemelten megszerezte a vezetést a DVSC! Tőzsér jobbról elvégzett szabadrúgását Takács Tamás fejelte védhetetlenül a Haladás kapujába. A 24. percben Priskin megpattanó lövését fogta könnyedén Nagy. Két perccel később a meccs addigi legnagyobb helyzete maradt ki, Tőzsér kitűnő labdát adott Bódinak, aki 10 méterről centiméterekkel a kapu fölé lőtt. A 30. percben Bódi 25 méteres lövése ment el kevéssel a jobb kapufa mellett. A 35. percben kényszerű cserét hajtott végre Herczeg András, sérülés miatt Barna Szabolcsot Ferenczi János váltotta. Három perccel később ismét sérülés miatt változtatott vezetőedzőnk, Erik Cikos helyett Kusnyír Erik állt be. A 42. percben egyenlített a Haladás, Priskin lövése a lécről vágódott Nagy kapujába. A 44. percben rögtön visszavehettük volna a vezetést, Bódi beadásáról azonban Takács lemaradt középen. Az első játékrész hosszabbításában Bódi távoli, lapos lövését fogta Király Gábor, majd ugyanabban a percben szép támadás után Varga Kevin passzát lőtte az oldalhálóba Takács. A 48. percben Tőzsér jobb oldali szabadrúgását ütötte ki Király a jobb felső sarokból. Remekül kezdtük a második játékrészt, a 47. percben Tőzsér szabadrúgása egy védőről pattant szögletre. Az 50. percben Schimmer 10 méterről lőtt Nagy Sándor kapuja fölé. Az 56. percben egy szöglet után Ferenczi jobb lábbal lőtt, de lapos próbálkozása nem talált kaput. Két perccel később Tőzsér szögletét Király ütötte ki a léc alól, majd nem sokkal később Bódi 18 méteres lövését fogta a szombathelyi kapus. A 60. percben Varga Kevin beadását Takács Tamás fejelte kapu felé. A 68. percben egy szép kontra után Bódi passzolt a hosszúra Könyvesnek, aki keresztbe lőtte a labdát a kapu előtt. A 71. percben Németh Márió bombáját hatalmas bravúrral mentette szögletre Nagy Sándor. A 78. percben újabb debreceni helyzet maradt ki, Ferenczi beadását Könyves találta el rosszul. A 82. percben kihasználta utolsó cserelehetőségét Herczeg András, a gólszerző, Takács Tamás helyett Albion Avdijaj állt be. A 86. percben Bódi passza után Avdijaj lőtt közelről a kapu fölé. A 89. percben Varga Kevin is megszerezhette volna a győztes találatot, de 15 méterről leadott lövését védte Király, majd egy percre rá Bódi lövése nem talált kaput. A hosszabbításban sokadik lövésünk nem ért célba, ezúttal Bódi próbálkozását fogta a szombathelyiek kapusa.  Csapatunk tehát rengeteg helyzetet kidolgozott a mai összecsapáson, de sajnos ez nem volt elég a győzelemhez, 1-1-es döntetlennel zártak a felek. 

OTP Bank Liga, 7. forduló

DVSC-Szombathelyi Haladás 1–1 (1-1)Nagyerdei Stadion, 3203 néző. Vezette: Erdős (Theodoros, Szécsényi)

DVSC: Nagy S. – Cikos (Kusnyír, 39.) , Mészáros N., Kinyik, Barna (Ferenczi, 35.) – Tőzsér – Könyves, Haris, Bódi Varga – Takács (Avdijaj, 82.)

Haladás: Király – Schimmer (Halmosi, 84.), Kolcák, Benes (Tamás, 17.), Németh M. (Németh Má., 51.) – Jagodics – Habovda, Mészáros K., Grumics, Gaál – Priskin

Gól: 1-0 Takács (22.), 1-1, Priskin (42.)

Sárga lap: Németh M. (46.), Király (78.), Jagodics (94.)

HB

Herczeg András: Bizakodóak vagyunk

Együttesünk szombaton 17 órától a Haladás ellen folytatja szereplését az OTP Bank Ligában. A meccs előtt a DVSC vezetőedzője, Herczeg András elmondta, játékosainknak ezúttal is nagy figyelmet kell majd szentelniük a szombathelyiek pontrúgásaira és beadásaira.

– Azt gondolom, így a bajnokság elején nem szabad a tabellával foglalkozni, hisz gyakorlatilag még csak most rajtolt a szezon. Idén rengeteg problémája volt a Haladásnak, sérültjei és eltiltottjai voltak, akik mostanra bevethetőek lettek, így egy nagyon masszív ellenfélre számítok. A szombathelyiek tavaly is igazolták, hogy remek csapatuk van, ráadásul a legerősebb fizikumú játékosokból áll a keretük. Ebből kifolyólag még nagyobb figyelmet kell majd szentelnünk a Haladás pontrúgásaira és beadásira, de nemcsak ezért, hanem azért is, mert utóbbiból az elmúlt mérkőzésen voltak problémáink, amelyeket igyekeztünk kijavítani és a lehető legjobban begyakorolni a héten. Arra törekszünk, hogy minél kevesebbszer kerüljenek a kapunk elé, fel kell nőnünk a párharcokhoz, és játékban is a legjobbunkat kell nyújtani, mert úgy érzem, ez elengedhetetlen lesz ezen a találkozón – fogalmazott Herczeg András, aki elmondta, több játékosa sincs még százszázalékos állapotban. – Vannak labdarúgóink, akik „félkész” állapotban vannak, gondolok itt Ferenczire, Jovanovicra, Calventére, Könyvesre és Szécsire, akik ugyan már a csapattal edzenek, de a hosszú kihagyás miatt nincsenek megfelelő fizikai állapotban. Ennek ellenére bizakodóak vagyunk, hisz az együttesünk mutatta, hogy egy markáns gárda. A Honvéd elleni összecsapás első félidejétől eltekintve a többi találkozón nem volt gond a játékunkkal és a teljesítményünkkel. Bízom benne, hogy most sem lesz, és itthon tudjuk tartani a három pontot.

HB

Berettyóújfaluba látogat a kis Loki

Szombaton 13 órakor a Berettyóújfalu otthonában lép pályára a DVSC második csapata. Ellenfelünk három forduló után jelenleg a hatodik helyen áll a tabellán két győzelemmel és egy vereséggel. Együttesünk pedig két győzelem és egy döntetlen mérleggel a második pozíciót foglalja el.

Mint ismert, a kis Loki 4-4-es eredménnyel kezdett, ám után két nagyarányú győzelem következett a Kaba és a Hajdúsámson ellen. Előbbinek 15, utóbbinak 6 gólt rúgtunk, így messze a mi csapatunk szerezte a legtöbb találatot a bajnokságban.