A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 9. fordulójának küldését. A szombaton 17 órától rendezendő DVSC-Kisvárda találkozót Kassai Viktor vezeti. A két asszisztens Albert István és Buzás Balázs lesz. Alapvonali játékvezetők: Szőts Gergely és Urbán Eszter.
Kassai Viktor ebben a szezonban már másodjára vezet Loki-meccset. Legutóbb augusztus 10-én, a Felcsúton rendezett és 1-1-es döntetlennel végződött Videoton elleni bajnokin fújta a sípot.
Rangadó vár a DVSC második csapatára, ugyanis szombaton 15 órakor a Megye I-es bajnokságban eddig százszázalékos Hajdúböszörmény otthonában lép pályára.
A mieink hét forduló után vezetik a bajnokságot 19 ponttal, a mérleg hat győzelem és egy döntetlen. Ellenfelünk eddig valamennyi meccsét megnyerte, ám így is a harmadik helyen áll, mivel két mérkőzéssel kevesebbet játszott.
A célok elérése érdekében tehát rendkívül fontos találkozó elé néznek Fikker Ferenc tanítványai. Ha sikerül győzni, akkor nagy lépést tennénk a bajnoki cím felé.
U19-es korosztályunk szombaton 12 órakor az MTK-t fogadja Pallagon. Szintén itthon lép pályára az U13-as és az U12-es együttesünk, az ellenfél a Salgótarján lesz 12 órától. Az U15-ös és az U14-es csapatunk az Újpest otthonában vendégszerepel.
A DVSC támadója, Könyves Norbert felépült sérüléséből, és a BKV Előre elleni Magyar Kupa-találkozón csereként beállva gólt is szerzett. Játékosunk elmondta, az ereje már rendben van, és bízik benne, hogy a formáján is hamarosan javítani tud.
– Kötelező volt a számunkra, hogy továbbjussunk a kupában a BKV Előre ellen. Ez volt a célunk, szerencsére sikerrel vettük az első megmérettetést ebben a sorozatban. Bízom benne, lökést tudott adni a kupasiker, mert mostanában a bajnokságban nem igazán tudtunk nyerni. Személy szerint örülök, hogy sérülésem után, csereként beállva góllal tudtam segíteni a csapatot, de jó lenne most már végre bajnoki mérkőzésen is betalálni. Amennyiben megkapom a lehetőséget a Kisvárda ellen, remek alkalom lenne a számomra, hogy az NB I-ben is gólt szerezzek. Az erő megvan hozzá, a formán kell még javítanom – nyilatkozta Könyves Norbert. – Nehéz meccsre számítok, hisz labdabiztos játékosok alkotják szombati ellenfelünk keretét, de ha a saját játékunkat tudjuk játszani, nem lesz gond, és itthon tudjuk tartani a három pontot. Ideje lenne már, mert nem úgy szerepeltünk eddig, ahogy elvárt lenne.
Az U19-es válogatott szeptember 30. és október 3. között az Eb-selejtező tornát megelőző felkészülési edzőtáborban vesz részt. A keretbe meghívót kapott a DVSC két fiatal játékosa, Kovács Péter és Ujvárosi Ádám.
Ahogy arról az mlsz.hu beszámol, az U19-es Eb-selejtező torna október 10-én kezdődik, a Németh Antal vezette magyar csapat 20.15-től az Új Hidegkuti Nándor Stadionban fogadja a szlovénokat. Október 13-án 19.30-tól Koszovóval játszunk Telkiben, október 16-án, 15.30-tól pedig Ausztria lesz az ellenfelünk, szintén Telkiben.
Az M4 Sporton az U19-es csapat meccseit is élőben lehet nézni, mindhármat közvetíti a csatorna – írja a szövetség honlapja.
A DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia lánycsapata csütörtök délután az Astra együttesét fogadta a pallagi edzőközpontban a leány U19-es kiemelt bajnokság 4. fordulójában. Szegedi Szabolcsék magabiztosan tartották itthon a három pontot, ugyanis Pintye Vivien mesterhármasával, valamint Sain Anna, Éles Réka és Kunkli Kitti találatával 6-0-s sikert arattak.
Leány U19 kiemelt csoport, 4. forduló
DLA-DEAC – Astra HFC 6–0 (3-0)
DLA: Szabó Nikolett – Bécsi Barbara, Éles Réka, Pap Anna, Komlósi Lilla (Kunkli Kitti) – Horváth Petra, Sain Anna, Kota Szabina, Gajzágó Flóra – Kakócz Adelina (Keczán Zsanett), Pintye Vivien
Gól: Pintye Vivien 3, Sain Anna, Éles Réka, Kunkli Kitti
Mint arról már beszámoltunk, a Debreceni Labdarúgó Akadémia tehetségét, Lakatos Benjámint is meghívták az U18-as magyar válogatottba, amely az elmúlt héten Csehországban szerepelt a Vaclav Jezek-emléktornán.
A DLA védője a Szlovákia elleni nyitómeccsen, valamint a szombati, Bulgária elleni találkozón is kezdőként lépett pályára, ráadásul végig is játszotta az összecsapásokat.
A mieink 1-0-s győzelmet arattak a bolgárok felett, így az 5. helyen végeztek a Vaclav Jezek-tornán.
Ötvenhét éves korában elhunyt a DVSC egykori labdarúgója, Kurucz Ádám, aki 1986-ban játszott a Lokiban, 10 NB I-es meccsen 2 gólt szerzett.
A volt utánpótlás-válogatott Kurucz Ádám a Békéscsaba csapatában mutatkozott be az élvonalban 1979. november 3-án az Újpesti Dózsa ellen, amelyen 1-1-es döntetlen született. 1979 és 1983 között 85 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 24 gólt szerzett. 1983 és 1985 között a Rába ETO együttesében szerepelt és két bajnoki ezüstérmet szerzett a csapattal. Ezt követően játszott a Videotonban és a Debreceni MVSC-ben is. 1986 és 1988 között ismét a Békéscsaba játékosa volt és tagja volt az 1988-as Magyar Kupa-győztes együttesnek. Utolsó élvonalbeli mérkőzésén a Csepel csapatától 2-1-es vereséget szenvedett gárdája.
A Magyar Labdarúgó Szövetség ebben az esztendőben is csatlakozik az UEFA társadalmi felelősségvállalás programjának részeként a szeptember 29-i “World Heart Day” kampánysorozatához.
A program arra hivatott, hogy felhívja a sportszerető közvélemény figyelmét az egészségmegőrzés fontosságára, illetve a hirtelen szívhalál megelőzésének lehetőségére.
A szív- és érrendszeri betegségek már több évtizede vezető haláloknak számítanak Magyarországon. A kevés mozgás, a helytelen táplálkozás, a káros szokások, valamint a sok stressz mind hozzájárulhat a szív megbetegedéséhez. Mivel a tünetek (szívtáji-mellkasi fájdalom, gyors kifulladás) legtöbbször csak a végső fázisban jelennek meg, ezért különösen fontos, hogy odafigyeljünk a helyes életmódra.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) minden év szeptember 29-én, „A Szív Napja” alakalmából az egészségmegőrzés-, és a hirtelen szívhalál megelőzésének fontosságára hívja fel a labdarúgás iránt érdeklődő nagyközönség figyelmét. Az európai szövetség kezdeményezéséhez a Magyar Labdarúgó Szövetség mellett klubunk is csatlakozott, mert fontos számunkra, hogy a futballcsalád valamennyi tagja tisztában legyen az egészséges, mozgásgazdag életmód jelentőségével, mellyel jó eséllyel megelőzhető a szív- és érrendszeri, valamint a keringési betegségek kialakulása. A szűrővizsgálatokon való rendszeres részvétel pedig életet menthet.
– A labdarúgás egyik fő célja a játékos testmozgás megszerettetése a gyermekekkel és az iránta fogékony felnőttekkel. Focizzunk együtt a gyermekeinkkel, mert az egészséges! A rendszeres testmozgás már gyermekkorban csökkenti a szívbetegségek, a rák és a cukorbetegség rizikóját. Nagyon fontos azonban, hogy a testmozgás mellett egészségesen táplálkozzunk, együnk sok zöldséget és gyümölcsöt. Dohányzás helyett a mozgás élményére szokjunk rá, mert a dohányzás hosszabb távon tüdőrákot és szívbetegséget okozhat és büdös lesz tőle a leheletünk. Lázas betegen ne sportoljunk, hanem pihenjük ki a betegséget, mert gyulladás rámehet a szívünkre és attól hirtelen meghalhatunk! A Magyar Labdarúgó Szövetség az idén 800 darab, újjáélesztéshez szükséges defibrillátort osztott ki amatőr egyesületek, klubok, iskolák között. Figyeljünk egymásra edzés közben és az utcán is, mert ha nagy a baj, akkor csak mi segíthetünk a mentő megérkezéséig. Focizzunk és szurkoljunk egészségesen! – foglalta össze a legfontosabb tanácsait a program kapcsán dr. Szelid Zsolt, az UEFA és az MLSZ Orvosi Bizottságának tagja, a Testnevelési Egyetem és a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kardiológus szakorvosa.
Mi pedig – a doktor úr szavaihoz csatlakozva – szívből ajánljuk szimpatizánsaink figyelmébe a program jelmondatát: „Szurkolj szívből, és szeresd a szíved!”
A DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia által közösen működtetett lánycsapatunk a MOL Vidi FC elleni elmaradt mérkőzés után csütörtökön 14 órától ismét bajnoki mérkőzést játszik a pallagi edzőcentrumban.
Szegedi Szabolcsék a két találkozó után veretlen Astra HFC-vel mérkőznek meg a leány U19-es kiemelt bajnokságban. Holnapi ellenfelünk először a Kaposvár ellen játszott 1-1-es döntetlent hazai pályán, míg legutóbb a Haladást győzte le 3-0-ra, szintén otthon.
Ami a mieinket illeti, az 1. fordulóban 6-0-s vereséget szenvedtek a Ferencváros ellen a fővárosban, legutóbb pedig magabiztos, 10-0-s sikert arattak a Szent Mihály FC felett a Debreceni Labdarúgó Akadémián.
Lánycsapatunk egy esetleges pontszerzéssel megelőzhetné az Astra HFC csapatát.
Egyre nagyobb szerepet tölt be Magyarországon a kluboknál a játékosmegfigyelők, más néven scoutok alkalmazása. A Debreceni Labdarúgó Akadémián tavaly nyár óta a 31 éves Gulácsi Bence tölti be ezt a feladatot Mező József és Gyarmati András társaságában. Fontos feladatot végeznek, hiszen általuk olyan tehetséges gyerekek kerülhetnek az utánpótlásba, akik később akár az első csapat erősségei is lehetnek.
– Alapvető feladatunk, hogy feltérképezzük Kelet-Magyarországon az ügyes gyerekeket, akik rövidtávú célként a Debreceni Labdarúgó Akadémia korosztályos csapatainak tudnának segíteni. Hozzáteszem, elég komoly konkurenciánk van, mert a pesti klubok erőteljesen jelen vannak, és próbálják megszerezni a legjobb játékosokat – kezdte Gulácsi Bence, a DLA toborzásvezetője. – A legfontosabb és elsődleges szempont, hogy a jövő NB I-es labdarúgóit megtaláljuk a DVSC számára. Két – több évtizedes edzői múlttal rendelkező – kollégámmal, Mező Józseffel és Gyarmati Andrással végezzük ezt a munkát. Sokat segítenek a tapasztalatukkal, míg én próbálok fiatalosabb szemléletet behozni, és így együtt jól kiegészítjük egymást.
– Milyen szisztéma szerint zajlik a közös munka?
– Összeállítunk egy menetrendet, hogy ki melyik mérkőzést tekinti meg. Elutazunk a bajnoki találkozókra, majd a következő hét elején megvitatjuk a tapasztalatinkat, hogy ki az, aki erősítést jelent számunkra, kit érdemes még egyszer megnézni. Elsődleges, hogy olyan képességű játékosokat találjunk, akiket ide tudunk hozni próbajátékra. Arról, hogy leigazoljuk-e, a korosztályos edzők, majd véglegesen a szakmai igazgató, Herczeg András és az ügyvezető, Makray Balázs közösen dönt.
– Egy esetleges igazolásnak azonban minden esetben anyagi vonzata is van…
– Valóban így van. A Magyar Labdarúgó Szövetség működési és nevelési költségeket érintő szabályzatához kell alkalmazkodnunk. Van egy átigazolási díj annak függvényében, hogy milyen típusú utánpótlás központtól, alközponttól, akadémiáról igazolunk, és a gyerek mennyi időt töltött el az egyesületében. Próbálunk jó kapcsolatot ápolni azokkal a klubokkal, ahonnan potenciálisan tudunk játékosokat igazolni.
– Milyen szisztéma alapján figyelitek a játékosokat?
– Az akadémiának és a scouting részlegnek van egy meghatározott szemlélete arról, hogy mi alapján keressünk. Alapvetően négy különböző szegmensbe tudjuk osztani a játékosmegfigyelést: technikai képzettség, mentális és fizikális adottságok, illetve a taktikai tudás. Ezeket szoktuk különböző képességek alapján értékelni, és ha olyan játékost találunk, aki háromban kiemelkedő, vagy olyan tulajdonsággal bír, ami alapján megállná a helyét nálunk is, akkor lépünk, felvesszük a kapcsolatot a gyerekkel, a szülővel és a klubbal.
– Azok számára, akik nem ismernek, mit lehet tudni rólad?
– A debreceni labdarúgóéletnek már régóta részese vagyok. Hatévesen kezdtem el futballozni az Olasz Focisuliban, serdülőként a DSI-ben, majd ifiként a DVSC utánpótlásában játszottam. Érettségi után felvételt nyertem a Debreceni Egyetemre, akkor kerültem a DEAC-hoz, ott játszottam felnőttként, illetve lassan tíz éve különböző munkaköröket töltök be a magyar futballban. Huszonegy évesen a DEAC technikai vezetője voltam, majd egyéves ebesi kitérő után játékosmegfigyeléssel kezdtem el foglalkozni. Korábban menedzsercégeknek dolgoztam, tavaly nyár óta pedig a Debreceni Labdarúgó Akadémiát segítem.
– Az elmúlt bő egy évben kik azok a játékosok, akik általad kerültek ide, és akikről esetleg később is hallhatunk?
– Több tehetséges játékost is igazolt az akadémia, az idei nyáron különösen jól sikerültek az erősítések. Példaként említhetném a 2005-ös csapatnál Batai Tamást, akit a korosztály edzőjével, Garamvölgyi Péterrel együtt hoztunk ide, illetve Kokovai Csongort és Vaskó Aurélt. A 2004-esek között Sipos Szabolcs, Hegedűs Tamás, Székelyhidi Sándor, Lázók László és Nagy Roland tűnik ígéretesnek, de szinte folyamatosan érkeznek általunk próbajátékosok, akikkel megpróbáljuk megerősíteni a csapatokat.
– A gyerekek számára mivel lehet vonzóvá tenni a Debreceni Labdarúgó Akadémiát?
– Próbáljuk különböző beruházásokkal növelni az akadémia népszerűségét, most például a fedett műfüves pálya is elkészül hamarosan. Itt minden lehetőség adva van a fejlődéshez, és ami nagyon fontos: a DVSC-nél számítanak az utánpótlásra, az akadémiáról kikerülő tehetségekre. A mindössze 18 éves Kusnyír Erik már bejátszotta magát az első keretbe, amelyben egyébként jelenleg tizenhat saját nevelés található. Az ide érkező gyerekeknek tudunk jövőképet mutatni, és azt mondani, hogy ha megfelelően teljesít az utánpótlásban, akkor felnőtt NB I-es játékos válhat belőle a DVSC-nél. Nyitrai Daniella