A Debreceni Labdarúgó Akadémia három utánpótlás-csapata, az U19, az U17 és az U16 ma megkezdi a felkészülést a tavaszi szezonra. A bajnokság ebben a három korosztályban február 16-án kezdődik. Az U19 a Budapest Honvédot fogadja a tavaszi első fordulóban, a másik két gárda szintén a kispestiek ellen lép majd pályára, de a Bozsik-stadionban.
A kisebb korosztályos együtteseink január 14-én állnak munkába. Az U15-ös és az U14-es bajnokság február 23-án folytatódik, és itt is a Honvéd ellen kezdünk hazai pályán. Az U13-as és az U12-es tavaszi küzdelemsorozat pedig március 2-án veszik kezdetét, Diósgyőrben szerepel majd a két csapat.
A labdarúgó OTP Bank Liga tavaszi szezonja szokatlanul korán, február 2-án kezdődik, amikor a DVSC az Újpestet fogadja a Nagyerdei Stadionban. A fél idényben összesen 15 mérkőzés vár a csapatokra, melyek közül Tőzsérék nyolc alkalommal Debrecenben lépnek pályára.
Idén is lesz félszezonos, kedvezményes tavaszi labdarúgó bérletárusítás, ami január 10-én kezdődik. Csütörtöktől a stadionkártyával rendelkezők online (www.nagyerdeistadion.hu) vehetik meg állandó belépőjüket, míg mások személyesen, a DVSC Shopban.
Miért érdemesebb bérletet venni a napijegy vásárláshoz képest?
A drukkerek a tavaly tavaszi hét mérkőzéshez képest az év első felében nyolcat láthatnak ugyanolyan áron, plusz az Ajka elleni Magyar Kupa-csatát! S ha a Loki továbbjutna a kupában, azzal nőne a hazai meccsek száma a Nagyerdei Stadionban.
Az új bérleteseknek az Újpest, az FTC, és a DVTK elleni három kiemelt mérkőzés megtekintéséért nem kell felemelt árat fizetniük, mint egyébként.
A bérlet tulajdonosa évekig biztosíthatja magának a legkedvezőbb helyet, mert minden nyáron élhet elővételi jogával.
Aki bérletet vesz, időt, pénzt és fáradtságot takarít meg, hiszen nem kell nyolcszor sorban állni a jegypénztáraknál!
Egyéb, nem mellékes szempontok:
A bérlettel kedvezmények járnak a DKV járataira, az Aquaticum Termál- és Élményfürdőbe, a Nagyerdei Kultúrparkba.
Egyéni bérletek már 4 400 forinttól, családi bérletek 4 300 forinttól vásárolhatók!
Aki állandó belépőt vesz, azzal a DVSC-t is támogatja, és bizonyítja elkötelezettségét.
Fentieket mérlegelve, aki bérletet vásárol, mindenképpen jól dönt!
Íme a DVSC tavaszi szezon bérletárai:
Íme a DVSC tavaszi menetrendje, sorrendben:
Február 2., szombat: DVSC-Újpest (19. forduló)
Február 9., szombat: Kisvárda-DVSC (20. forduló)
Február 16., szombat: DVSC-FTC (21. forduló)
Február 20., szerda: Ajka-DVSC (Magyar Kupa)
Február 23., szombat: Paks-DVSC (22. forduló)
Február 27., szerda: DVSC-Ajka (Magyar Kupa-visszavágó)
Március 2., szombat: Puskás Akadémia-DVSC (23. forduló)
Március 9., szombat: DVSC-Mezőkövesd Zsóry FC (24. forduló)
Március 16., szombat:DVSC-Diósgyőr (25. forduló)
Március 30., szombat: MOL-Vidi-DVSC (26. forduló)
Április 6., szombat: DVSC-MTK (27. forduló)
Április 13., szombat: Bp.Honvéd-DVSC (28. forduló)
Április 20., szombat: DVSC-Haladás (29. forduló)
Április 27., szombat: Újpest-DVSC (30. forduló)
Május 4., szombat: DVSC-Kisvárda (31. forduló)
Május 11., szombat: FTC-DVSC (32. forduló)
Május 19., vasárnap: DVSC-Paks (33. forduló)
A mérkőzések kezdési időpontjáról később egyeztetnek.
A téli felkészülés első napján a DVSC csapatkapitánya, Tőzsér Dániel nyilatkozott. A középpályás elmondta, jó érzés, hogy jelenleg az élbolyhoz tartozik a társaság, de lépésről lépésre szeretnék megtartani a harmadik helyet.
– Az utolsó néhány fordulóban sajnos sérülés miatt nem tudtam pályára lépni, így egy picit nekem hosszabb volt a téli szünet, de úgy érzem, elegendő volt ez a pihenő. Mindenki ki tudta szellőztetni a fejét, és újult erővel vágunk neki a felkészülésnek, majd a tavaszi szezonnak – fogalmazott a DVSC labdarúgója, Tőzsér Dániel. – Csak ismételni tudom magam a korábbiakhoz képest, ennek az együttesnek meccsről meccsre kell koncentrálni. Lépésről lépésre haladva szeretnénk megtartani a harmadik helyet. Fel kell készülnünk az Újpest elleni bajnoki nyitányra, majd a február végi, Ajka elleni kupatalálkozókra. Tavaly sajnos nem sikerült döntőt játszanunk a Magyar Kupában, reméljük, idén összejön és megnyerjük, hisz ez a legrövidebb út Európáig. Nyilván jó érzés, hogy jelenleg az élbolyhoz tartozik a csapat, de mint mondtam, napról napra építgetjük tovább a céljainkat.
Mint ismert, a DVSC az NB III-ban szereplő FC Ajka együttesével mérkőzik meg oda-visszavágós alapon a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
Az első találkozóra Ajkán kerül sor, és ma eldőlt, hogy az M4 Sport élőben közvetíti. Az biztos, hogy a mérkőzést február 19-én, kedden rendezik, ám a kezdési időpont még kérdéses. Vagy délután fél öttől vagy fél héttől lesz, erről később születik döntés.
Ahogy arról beszámoltunk, ma megkezdi a felkészülést együttesünk a tavaszi szezonra. A február 2-án folytatódó bajnokságig a DVSC a tervek szerint öt edzőmérkőzést játszik, és mindegyiket Pallagon, zárt kapuk mögött rendezik majd.
Pályára lépünk a szlovák élvonalban szereplő Nagymihály, valamint a Nagyvárad, a Balmazújváros, a Budaörs és a Kazincbarcika ellen is.
Edzőmérkőzések: Január 12., DVSC – MFK Zemplén Nagymihály Január 19., DVSC – Budaörs Január 19., DVSC – Balmazújváros Január 26., DVSC – Nagyvárad Január 26., DVSC – Kazincbarcika
A pontos kezdési időpontok egyeztetése folyamatban.
Mi az, amire érdemes lesz később is emlékezni 2018-ból? Milyen teljesítményeket fogunk szívesen visszaidézni akár évek múlva is? Mely rendezvényeket tartjuk a legjellemzőbbnek, legmeghatározóbbnak a 2018-es évben?
A Dehir.hu újra meghirdette választását! A zsűri ajánlása alapján a jelöltek között van Herczeg András, a DVSC vezetőedzője is.
Szavazni itt, a cikk alján lehet. A voksolásnál meg kell adni az e-mail címet, arra küldenek egy érvényesítő levelet. Akkor válik érvényessé a szavazat, ha az abban található linkre rákattintanak. A voksokat január 9-én, déli 12 óráig várjuk.
Nem volt hosszú pihenőjük a DVSC játékosainak, ugyanis az előző évekkel ellentétben ezúttal jóval hamarabb kezdődik a tavaszi szezon: február 2-án indul útjára a labda az OTP Bank Ligában. Csapatunk így már január 3-án munkába áll.
Az első két napon két részre lesz osztva a keret, és a társaság egyik fele tesztek végez majd a Nagyerdei Stadionban található Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban, a többieknek pedig edzést tart a szakmai stáb Pallagon.
A felkészülés időszakában természetesen edzőmérkőzéseket is játszik majd a csapat, az ellenfelekről és az időpontokról hamarosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.
A csakfoci.hu már negyedik alkalommal jelentkezik rendhagyó, exkluzív szavazásával. A fociportál a 12 NB I-es klubtulajdonos, illetve vezető szavazata alapján választotta meg 2018 legjeit. Az év edzője kategóriában a DVSC csapatát irányító Herczeg András kapta a legtöbb voksot. Szakvezetőnk az Videoton mestere, Marko Nikolics előtt végzett az élen.
A végeredmény:
1. Herczeg András (DVSC) 6 szavazat 2. Marko Nikolics (MOL Vidi FC) 5 szavazat 3. Feczkó Tamás (MTK) 1 szavazat
Így szavaztak a tulajdonosok, kubvezetők:
Kubatov Gábor (a Ferencváros elnöke): Marko Nikolics (MOL Vidi FC)
Garancsi István (a MOL Vidi FC tulajdonosa): Herczeg András (DVSC)
Szima Gábor (a DVSC elnöke): Marko Nikolics (MOL Vidi FC)
George F. Hemingway (a Honvéd tulajdonosa): Herczeg András (DVSC)
Berta Csaba (az Újpest ügyvezetője): Marko Nikolics (MOL Vidi FC)
Zakor Sándor (az MTK Budapest tulajdonosa): Marko Nikolics (MOL Vidi FC)
Tállai András (a Mezőkövesd elnöke): Herczeg András (DVSC)
Haraszti Zsolt (a Paksi FC ügyvezetője): Marko Nikolics (MOL Vidi FC)
Komjáti András (a Puskás Akadémia klubigazgatója): Herczeg András (DVSC)
Leisztinger Tamás (a DVTK tulajdonosa): Feczkó Tamás (MTK)
Révész Attila (a Kisvárda sportigazgatója): Herczeg András (DVSC)
Tóth Miklós (a Haladás ügyvezetője): Herczeg András (DVSC)
A Hajdú-bihari Napló idén is keresi a megyében az év legjobb sportolóit, akik 2018-ban olyan kimagasló teljesítményt nyújtottak, hogy produkciójuk elismerést érdemel.
A végleges mezőnybe bekerült több Loki-játékos és a vezetőedő, Herczeg András is. Az év férfi felnőtt sportolója kategóriában Bódi Ádámra lehet szavazni. Az év utánpótlás férfi sportolói között megtalálható Varga Kevin és Ujvárosi Ádám, az Év csapata listában szerepel a DVSC, míg az Év edzője kategóriában Herczeg Andrásra voksolhatunk.
Tíz-tíz jelölt várja az utolsó fordulóban a szavazatokat. Voksolni ezúttal is a Naplóban megjelenő szelvényen, valamint a Hajdú Online-on lehet egészen január 8-ig.
Az M4 Sport szakértői csapata megválasztotta az OTP Bank Liga 2018/2019-es őszi szezonjának öt legszebb gólját.
Tamás Krisztián, Lovrencsics Gergő, Hegedűs János és Remili Mohamed találata mellett Bódi Ádám a Paksnak, utolsó percben szerzett elképesztő, három pontot érő szögletgóljára is szavazhatnak a szurkolók.
Az OTP Bank Liga 2018/2019-es őszi szezonjának befejeztével megvizsgáltuk, labdarúgóink hány piros és sárga kártyás figyelmeztetésban részesültek a bajnokságban.
Az eddig lejátszott 18 forduló során csapatunk 47 sárga lapot kapott a játékvezetőktől, azonban egyetlen alkalommal sem állítottak ki játékosunkat.
Öt sárga miatt eddig két labdarúgónk, Kinyik Ákos és Csősz Richárd kényszerült kihagyni egy találkozót, de már mind a ketten letöltötték egymeccses eltiltásukat.
A legutóbbi, Haladás elleni összecsapásunkon Varga Kevin is megkapta ötödik sárgáját, így ő biztosan nem játszhat a február 2-i, Újpest elleni bajnoki nyitányon.
Három futballistánk, Pávkovics Bence, Haris Attila és Bódi Ádám 4 sárgával rendelkezik.
Mint köztudott, a Szívtiprók szurkolói csoport hosszú ideje jó kapcsolatot ápol a székesfehérvári szervezett csoportokkal. Ezt az is mutatja, hogy a két tábor rendszeresen részt vesz egymás rendezvényein.
A csütörtöki napon rendezték a Fehérvári Futballfesztivált, amelyen a Szívtiprók Ultras Debrecen tagjai is indultak, ráadásul jó előjelekkel várták a kupát, hiszen a nyári szabadtéri tornán az élen végeztek.
A csoportmeccsek során három mérkőzés alatt 4 pontot sikerült begyűjteniük az ultráinknak, akik ezzel a teljesítménnyel tovább is jutottak. Az elődöntőben a Yellow Blue Supporters csapata ellen harcolták ki a döntőbe való bejutást, ahol a Csíkszereda következett.
Az utolsó találkozót is sikerrel vették a Szívtiprók Ultras Debrecen tagjai, akik magabiztos, stabil játékkal lettek kupagyőztesek.
A tornán résztvevő csapatok:
-Videoton Baráti Kör -Red Blue City (Székesfehérvár) -Faház (Székesfehérvár) -Fanatici (Székesfehérvár) -Válasz FCF (Székesfehérvár) -Csíkszereda (Erdély) -Yellow Blue Supporters (Dunaszerdahely) -Szívtiprók Ultras Debrecen
Szurkolóink a torna során a DVSC Öregfiúk szerelésében játszották le a mérkőzéseiket, melyet klubunk biztosított számukra.
A tornagyőzelem mellett több elismerés is érte csapatunkat, a legjobb kapus Komlósi Patrik (Szívtiprók), míg a gólkirály Czibere Balázs (Szívtiprók) lett.
Gratulálunk szurkolóinknak ehhez a nagyszerű teljesítményhez!