Avdijaj góljával nyertünk a Balmazújváros ellen

A DVSC mai első felkészülési mérkőzését a szintén hajdú-bihari, és az NB II-ben szereplő Balmazújváros ellen játszotta a pallagi edzőközpontban.

Már a 3. percben vezetést szerzett a Loki: Tőzsér ugratta ki Avdijajt, aki lerázta a védőket, majd 16-osról a kapuba lőtt. A 18. percben újabb nagy lehetőség adódott a mieink előtt, Ferenczi János kicsivel lőtt a jobb kapufa mellé. Pár perccel később a vendégek is helyzetbe kerültek, a Loki-nevelés Kóródi Nándor beverekedte magát a 16-oson belülre, majd középről a léc fölé bombázott. A 40. percben a mieink veszélyeztettek, Ferenczi lövését védte Verpecz.

Jól kezdtük a második játékrészt, egy jobb oldali szöglet után Cikos a lécet találta el. Az 58. percben Tőzsér szabadrúgását Szécsi Gergő tolta szögletre, a sarokrúgás után pedig ismét védett a vendégek kapusa. Utána inkább már a középpályán folyt a küzdelem, a kapuk nem forogtak veszélyben. A DVSC 1-0-ra megnyerte a találkozót.

Edzőmeccs
DVSC – Balmazújváros 1-0 (1-0)

Debrecen-Pallag. Vezette: Takács J.
DVSC: Hrabina (Szabados 63.) – Cikos (Szabó Á. 75.), Pávkovics (Ujvárosi 63.), Kinyik, Ferenczi – Jovanovic, Kusnyír (Nikitscher 63.), Tőzsér, Varga K. – Nagy K., Avdijaj (Pintér 37.)
Balmazújváros: Verpecz (Szécsi G. 46.) – Kovács N. (Szabó B. 60.), Jagodics (Peres 60.), Bora (Aranyos 60.), Nemes (Schmid 60.) – Pongrácz (Barnau 60.), Patvaros (Szabó B. 60.), Erdei (Domokos 60.) – Kóródi (Ternován 60.), Zádori (Király 60.), Óvári (Bíró Á 60.)
Gól: 1-0 Avdijaj (3.)

A teljes meccs

A kupameccs visszavágójának is megvan az időpontja

Mint ismert, a Loki az NB III nyugati csoportjában szereplő FC Ajka együttesével mérkőzik meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Arról már beszámoltunk, hogy a párharc első felvonását február 19-én, 18.30 órától rendezik Ajkán. Az összecsapást élőben közvetíti az M4 Sport.

Csütörtökön pedig az is eldőlt, hogy a visszavágót egy héttel később, február 27-én, 17 órától rendezik a Nagyerdei Stadionban.

HB

Nikitscher Tamással is hosszabbított a klub

Kovács Péter, Zsóri Dániel és Ujvárosi Ádám után újabb fiatal játékossal hosszabbított a klub: Nikitscher Tamás 2021. december 31-ig írt alá.

A 19 éves középpályás 2017 januárjában érkezett Zalaegerszegről a Debreceni Labdarúgó Akadémiára. Az idei szezon őszén a második csapatban szerepelt, 16 mérkőzésen lépett pályára, és 4 gólt is szerzett. A Teskánd elleni Magyar Kupa-találkozón a felnőtt csapatban is bemutatkozott.

Jó teljesítményének köszönhetően a téli felkészülést már a DVSC első keretével kezdte meg, a mai napon pedig a klub szerződést hosszabbított vele.

Megvan a kupameccs pontos időpontja

Az már korábban eldőlt, hogy a DVSC az FC Ajka ellen játszik a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Az is biztos volt, hogy a találkozót február 19-én, kedden rendezik, és az M4 Sport élőben közvetíti.

Tegnap végül döntés született arról is, hogy 18.30 órakor indul útjára a labda az Ajka Városi Sportcentrumban.

Minden fontos információ a bérletárusításról itt!

Bényei Balázs: Az a célom, hogy újra kezdő legyek

Mint ismert, a DVSC védője, Bényei Balázs egy júliusi edzésen szenvedett bokaszalag-szakadást, amely után hosszú kihagyás várt rá. A játékos október elejére felépült, de az elmúlt időszakban nem tudta visszaverekedni magát a kezdőbe.

– Az őszi szezonom sajnos arról szólt, hogy rehabilitáltam és a sérülésemből próbáltam minél előbb felépülni. Azóta nem derült ki, milyen formában vagyok, hisz bajnoki találkozón nem kaptam szerepet. Bízom benne, hogy a tavaszi szezon másképp alakul, ellentétje lesz az elmúlt fél évemnek és a meccsek többségében szerepet kapok. Nincs ezen mit titkolni, az a célom, hogy minél előbb visszakerüljek a kezdőcsapatba. Minden labdarúgó azért futballozik, hogy hétvégenként megmérethesse magát. A jövőben is azon leszek, hogy olyan teljesítményt nyújtsak, amely eléri a szakmai stáb tetszését.

Minden fontos információ a bérletárusításról itt!

HB

Továbbra is kaphatók a bérletek

Mint arról beszámoltunk, idén is kaphatók a félszezonos, kedvezményes tavaszi bérletek. A stadionkártyával rendelkezők online (www.nagyerdeistadion.hu) vehetik meg állandó belépőjüket, míg mások személyesen, a DVSC Shopban.

A drukkerek a tavaly tavaszi hét mérkőzéshez képest az év első felében nyolcat láthatnak ugyanolyan áron, plusz az Ajka elleni Magyar Kupa-csatát! S ha a Loki továbbjutna a kupában, azzal nőne a hazai meccsek száma a Nagyerdei Stadionban. 

További információk a bérletárusításról itt!

Egyszerűbb lesz a jegyvásárlás

A Magyar Labdarúgó Szövetség kedd esti közleményében több fontos változtatást is bejelentett: jelentősen egyszerűsödhet a jegyvásárlás, a következő idényben változatlan versenykiírással rajtol az NB I és az NB II.

Az MLSZ elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a jogszabállyal összhangban a jövőben csak a kiemelt, vagy fokozott biztonsági kockázatú mérkőzéseken lesz kötelezettség a névre szóló jegyértékesítés. Az egyéb (normál besorolású) meccseken a rendező klubok dönthetnek arról, hogy működtetik-e a beléptető rendszert, és névre szólóan értékesítik-e a jegyeket.

Az mlsz.hu arról is beszámol, hogy az elnökség elfogadta az NB I és az NB II következő idényre vonatkozó versenykiírását, amelyekben nem történt változtatás, azaz változatlan feltételek mellett folytatódik a két professzionális liga küzdelemsorozata 2019-2020-ban is.

Kovács Péter és Ujvárosi Ádám edzőtáborba utazik

A magyar U19-es labdarúgó-válogatott január 20. és 23. között edzőtáborozáson vesz részt az MLSZ edzőközpontjában, Telkiben.

Az eseményre meghívót kapott a DVSC két saját nevelésű, 18 éves játékosa: kapusunk, Kovács Péter és védőnk, Ujvárosi Ádám.

Mindketten rendszeresen tagjai a korosztályos nemzeti csapatnak. Kovács Péter a legutóbbi válogatott mérkőzésen, Olaszország ellen végig a pályán volt, és remek teljesítménnyel járult hozzá az együttes 3-2-es sikeréhez.

Ujvárosi Ádámot nemrég a Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online olvasóinak szavazatai alapján megválasztották az év utánpótlás férfi sportolójának.

Minden fontos információ a bérletárusításról itt!

Szavazzunk Bódi Ádám góljára!

A február 14-i M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán díjazzák az Év gólját is, ahhoz azonban, hogy kiderüljön, melyik lesz az, a szurkolók segítségére van szükség. Az Év gólját ugyanis ők választják meg.

A tíz jelölt között megtalálható Bódi Ádám Paks ellen szerzett gólja is!

A szavazás első részében a február 4-én tartandó sajtótájékoztatóig lehet voksolni, ezután már csak a három legtöbb voksot begyűjtő jelölt marad versenyben, ők kapnak meghívót az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálára, ahol az élő televíziós adásban derül ki a győztes személye.

ITT SZAVAZHATUNK BÓDI ÁDÁM GÓLJÁRA

A DVSC II. is elkezdte a felkészülést

Hétfő délután a Hajdú-Bihar megyei bajnokság első helyén telelő DVSC II. is megkezdte felkészülését a Debreceni Labdarúgó Akadémián a március elején rajtoló tavaszi szezonra.

Dr. Fikker Ferenc vezetőedző honlapunknak adott nyilatkozatában elmondta, a cél az, hogy a bajnokság kezdetére eljussanak arra a szintre, amelynek köszönhetően meg tudják valósítani az egyes taktikai elemeket.

A téli felkészülés ezen szakaszában az erőnlétre, a kondicionális edzésre, valamint a játék ritmusának megtalálására fektetjük a hangsúlyt. Az első edzőmérkőzésünket január 26-án a miskolciak második csapata ellen játsszuk Diósgyőrben. Remélem, addigra eljutunk arra az optimális szintre, amelynek köszönhetően meg tudjuk valósítani a tréningeken begyakorolt taktikai elemeket – fogalmazott a kis Loki trénere, dr. Fikker Ferenc. – Nagy örömömre a második együttesből két játékosom, Nikitscher Tamás és Zsóri Dániel is a DVSC első keretével kezdte meg a téli felkészülést. Sok sikert és kitartást kívánok a felkészüléshez nekik és a saját játékosaimnak egyaránt.

HB