Pintér Csaba fúj Pakson

Mint ismert, szombaton 17 órától a Paks vendégeként lép pályára a Loki az OTP Bank Ligában. Ma délután a Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a forduló bíróbeosztását, amelyből kiderül, hogy a találkozót a 41 esztendős Pintér Csaba vezeti majd, akinek két segítője Kóbor Péter és Király Krisztián lesz.

A Vas megyei játékvezető 2018. júliusában, a 2. fordulóban fújt legutóbb csapatunknak, amely akkor 1-1-es döntetlent ért el a Mezőkövesd ellen a Nagyerdei Stadionban.

Azt megelőzően két éve, az előző bajnokság 1. fordulójában találkoztunk vele, érdekesség, hogy ekkor szintén a Mezőkövesdet fogadtuk hazai környezetben. A lefújást követően sajnos nem mi örülhettünk a három pontnak, a vendégek a hosszabbításban szerzett góljukkal 2-1-es győzelmet arattak felettünk. 

HB

Bódi Ádám jó játékkal járulna hozzá a győzelemhez

A DVSC számára Pakson folytatódik a bajnokság szombat délután. A találkozóval kapcsolatban középpályásunk, Bódi Ádám nyilatkozott, aki legutóbb élete gólját rúgta a tolnai gárdának. Labdarúgónk elmondta, sajnos jellemező a csapatra a hullámzó teljesítmény, de bízik benne, három ponttal távoznak Paksról.

– A hétközi kupameccs miatt ez a két nap áll rendelkezésünkre, hogy maximálisan feltérképezzük a Paksot. Mi, akik nem utaztunk el Ajkára, itthon elvégeztük az érdemi munkát, most viszont már teljes kerettel készülünk a szombati mérkőzésre – fogalmazott Bódi Ádám. – Jó emlékeim vannak a Paksról, ugyanis legutóbb életem gólját rúgtam nekik. Nagyon örülnék, ha ismét nyerni tudnánk, és pozitív értelemben meccset befolyásoló teljesítménnyel tudnék hozzájárulni a három ponthoz. Pakson soha nem könnyű futballozni, bár hozzáteszem, legutóbb elég nagyarányú sikert arattunk idegenben. Bebizonyítottuk, hogy a bajnokesélyes Ferencvárost is meg tudjuk verni, ugyanakkor ha nem tesszük oda magunkat, vagy nem koncentrálunk eléggé, egy kieső helyen lévő csapattól is ki tudunk kapni. Sajnos jellemző ránk a hullámzó teljesítmény, de bízom benne, hogy sikerrel tudjuk venni a paksi találkozót, és újabb fontos három pontot szerzünk.

HB

Ingyenes a visszavágó!

A DVSC labdarúgócsapata február 26-án, kedden 17 órától az FC Ajka együttesét fogadja a Magyar Kupa visszavágóján a Nagyerdei Stadionban.  

Az első mérkőzésen Mészárosék 3-2-re verték az NB III nyugati csoportját veretlenül vezető ajkai alakulatot, így a piros-fehér gárda előnyösebb helyzetből várhatja a debreceni revansot.  

A keddi meccset ismét egy fiatal, saját nevelésű játékos döntötte el, a 17 éves Pintér Ádám a 91. percben szabadrúgásból ívelt a kapuba első szereplésén a felnőtt csapat tagjaként.  

A visszavágóra ingyenes a belépés a szurkolóknak, akik 16 órától foglalhatják el helyeiket a stadion A2-A4, B5-B6, C2-C5 szektoraiban.  

Ezen a mérkőzésen a VIP-zónát csak az érvényes VIP-bérlettel rendelkező szurkolók vehetik igénybe, akik ezúttal alapellátásban részesülnek.

Nézd a Paks-Lokit a Redben!

Újabb idegenbeli mérkőzés vár a DVSC-re szombaton, amely 17 órától a Paks otthonában vendégszerepel az OTP Bank Liga 22. fordulójában.

Ezúttal is szeretettel várjuk az érdeklődőket a Nagyerdei Stadionhoz, ahol 3 óriáskivetítőn lesz látható a találkozó.

A szokásokhoz híven megint játékra invitáljuk az érdeklődőket, akik amennyiben eltalálják a mérkőzés pontos végeredményét, páros belépőt nyernek a Loki soron következő hazai, március 9-i, Mezőkövesd elleni bajnokijára.

Asztalfoglalásért hívd a 06-70/251-6464-es telefonszámot!

HB

Gálameccset játszottak a DVSC legendái

Szerda délután a DE Sporttudományi Oktatóközpontban (DESOK új egyetemi sportcsarnok) rendezték a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) nagydöntőjét.

A rendezvény programjaként a DVSC legendái is pályára léptek a DE Sporttudományi Oktatóközpont csapata ellen, amelyben többek között Lente Lajos, Bíró Imre é Pöszmet Tibor is szerelést húzott.

A Loki-sikerrel végződő gólzáporos találkozón legendáink, Bernáth Csaba, Ronald Habi, Kerekes Zsombor és Tisza Tibor mellett ifj. Szima Gábor, Jeney Domokos, Halmai Balázs és Bendzsák Máté is pályára lépett.

A meccs színvonalát tovább emelte, hogy a 2×15 perces összecsapást a 321 NB I-es találkozót levezető Szabó Zsolt fújta.

fotó: Balogh Albert // goool.hu

HB

Paks-Loki: szurkolói információk

Szombaton 17 órakor a Paks otthonában játszik bajnoki mérkőzést a DVSC. A Loki-szurkolók elővételben az interneten – meccsjegy.mlsz.hu – és a Ticket Express jegyirodáiban vásárolhatják meg a jegyeket. Az internetes vásárláskor bankkártyával kell fizetni. Kérjük a szurkolókat, nyomtassák ki a tiketteket és a kinyomtatott lapot vigyék magukkal a mérkőzésre.

A vendégszektorba szóló belépők elővételben 1200, a helyszínen 1400 forintba kerülnek, 6 éves kor alatt ingyenes. A mérkőzés napján a vendégszektor pénztárai 15 órakor nyitnak ki, de a meccs szervezői kérik a szurkolóikat, hogy amennyiben lehetőségük van rá, váltsák meg elővételben a belépőket.

U19: Kovács és Ujvárosi is játszott Ciprus ellen

Az U19-es korosztályos nemzeti válogatott edzőtáborát Cipruson rendezték, ahol ma délelőtt egy edzőmérkőzést játszottak a fiatalok a házigazdág ellen.

A felkészülésre a DVSC két ifjú labdarúgóját, Kovács Pétert és Ujvárosi Ádámot is meghívták, a mai összecsapáson pedig mind a ketten kezdőként léptek pályára. Kapusunk végigvédte a kilencven percet, míg védőnk hetven percet töltött a pályán. 

A mieink ugyan a félidőben még 2-0-ra vezettek, a mérkőzés végül 2-2-es döntetlennel zárult.  

HB

Pintér Ádám: Bizonyítani szerettem volna

Zsóri Dániel – aki szombaton a Ferencváros elleni bajnokin debütált az NB I-ben, és egy látványos góllal hálálta meg a bizalmat – után újabb fiatal mutatkozott be az első csapatban: a mindössze 17 éves, saját nevelésű játékos, Pintér Ádám kedden, az Ajka elleni kupameccsen először szerepelt a felnőtt együttesben, miután a 65. percben beküldte őt Herczeg András. Ez persze még nem lett volna elég ahhoz, hogy letegye névjegyét, ám a támadó egy minutummal a rendes játékidő letelte után győztes gólt szerzett szabadrúgásból, kialakítva a 3–2-es végeredményt.

Belőttem élesen a labdát a kapu elé, hátha veszélyes lesz, aztán a hálóba jutott. Azt hittem, valaki még beleért, de végül nekem adták a gólt, ami nagy boldogság számomra – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Pintér Ádám, akit elmondása szerint edzője azzal a tanáccsal küldött pályára, hogy bátran vállalja fel szélen az egy az egy elleni szituációkat, futballozzon merészen és lássa el a védekező feladatát is. – Nehéz volt beszállni egy ilyen nagy iramú meccsbe, és szokatlan volt számomra, hogy annyi néző előtt játszhatok. Bizonyítani szerettem volna, hogy megérdemlem a lehetőséget, bízom abban, ez a jövőben is így lesz.

A játékos négyévesen kezdett el futballozni Szolnokon. Három esztendővel ezelőtt került a DLA-hoz, araszolgatott a szamárlétrán. A téli felkészülés alatt az első kerettel készült, ezt megelőzően többnyire az U19-es gárdában szerepelt.

Szatmári a forduló válogatottjában, Zsóri a forduló cseréje

Bizonyára sokáig emlékezünk majd a DVSC Ferencváros elleni bajnokijára, amelyen Tőzsér Dániel a 83. percben egyenlített, majd a mindössze 18 esztendős Zsóri Dániel, csereként beállva, a 93. percben elképesző ollózós gólt szerezve eldöntötte a három pont sorsát. 

A csakfoci.hu által összeállított forduló válogatottjába a meccs után védőnk, Szatmári Csaba került be, míg a forduló cseréje támadónk, Zsóri Dániel lett. 

A portál szerint Szatmári Csaba “l megértette magát Pávkoviccsal a védelem közepén. Főleg az első félidőben volt sok dolga, de remekül hatástalanította a Fradi támadóit.”

Zsóri Dánielt “edzője a meccs végére küldte be, aki a 93. percben óriási gólt ollózott Dibusz kapujába, amivel a Debrecen legyőzte a Ferencvárost.” 

Játékosaink mellett vezetőedzőnket, Herczeg Andrást is nagy elismerés érte, ugyanis ő lett a forduló edzője. A csakfoci.hu szerint a Loki “főleg a második félidőben jól támadta le a Fradi játékosait, akik így kevesebb lehetőséghez jutottak. A hajrában aztán bátrabb támadójátékuknak köszönhetően megfordították a mérkőzés állását, és nagy győzelmet arattak.”

A 21. forduló válogatottja: Nagy G. (Paks) – Lukjancsuk (Kisvárda), Szatmári (DVSC), Litauszki (Újpest), Silye (Mezőkövesd) – Prosser (DVTK), Lucas (Kisvárda), Hadzic (Vidi), Milanov (Vidi) – Vernes (DVTK), Drazsics (Mezőkövesd)

HB

Kupameccs és Bajnokok Ligája a Redben

Remek este elé néznek a debreceni futballszeretők, akiknek egész estét programot nyújt a mai focikínálat. 

A DVSC labdarúgócsapata 18.30 órától az NB III-as bajnokság nyugati csoportjában veretlenül élen álló FC Ajka otthonában lép pályára a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, míg 21 órától Liverpool-Bayern München és Lyon-Barcelona összecsapással folytatódik a Bajnokok Ligája. 

Szeretnénk felhívni szurkolóink figyelmét, hogy három óriáskivetítőn ismét élőben követhetik a három találkozó eseményeit a Nagyerdei Stadionnál található Redben.

Ezúttal is tippjáték várja az érdeklődőket, akik a háromból legalább egy meccs pontos végeredményét eltalálják, páros belépőt nyernek csapatunk soron következő hazai, a március 9-i, Mezőkövesd elleni bajnokinkra. 

Várunk mindenkit szerettel egy remek estére a Redbe! 

Asztalfoglalásért hívd a 06-70/251-6464-es telefonszámot!

HB

Három Loki-játékos a Nemzeti Sport csapatában

A Nemzeti Sport a labdarúgó NB I 21. fordulóját követő, heti visszapillantójában kiemelten foglalkozott a DVSC-FTC bajnoki mérkőzéssel. Az országos sportlap szerint a forduló fordítása, gólja, embere: Zsóri Dániel.

A Debrecen 18 esztendős játékosának alighanem minden Loki-drukker megtanulta a nevét a Ferencváros elleni szombati rangadón, miután csereként beállva, élete első NB I-es mérkőzésén a 93. percben győztes gólt ollózott a zöld-fehérek kapujába. A nagyváradi születésű játékos két és fél éve nevelkedik a klub labdarúgó-akadémiáján, és Herczeg András vezetőedző a vendégek 1–0-s vezetésénél a jó felépítésű, 183 centiméter magas támadót küldte pályára; a csere telitalálatnak bizonyult – írja a Nemzeti Sport.

A győzelemhez kellett a több nagy védést bemutató Nagy Sándor, a hajrában tizenegyest kiharcoló és gólpasszt adó Bódi Ádám, no meg a büntetőt értékesítő csapatkapitány, Tőzsér Dániel kimagasló teljesítménye is – fogalmazott a sportnapilap.