A DVSC új vezetőedzője, Vitelki Zoltán a Közügy című műsor vendége volt. A vele készült riport az alábbi linken látható.

A DVSC új vezetőedzője, Vitelki Zoltán a Közügy című műsor vendége volt. A vele készült riport az alábbi linken látható.
Január 3-án, pénteken elkezdi a felkészülést a Loki az OTP Bank Liga 2019/2020-as bajnokságának tavaszi szezonjára.
Péntek délelőtt találkozik majd először játékosainkkal a Loki új vezetőedzője, Vitelki Zoltán, aki első tréningjét is levezényli a Debreceni Labdarúgó Akadémián.
Nincs sok idő a január 25-én kezdődő, Újpest FC elleni bajnoki nyitányig, amelyig természetesen több edzőmérkőzést is játszik majd a DVSC. Csapatunk ellenfeleiről hamarosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.
Távozik a DVSC-től a saját nevelésű védőnk, Kuti Krisztián, valamint a nyáron igazolt középpályás, Györgyi Arthur.
A több játéklehetőség miatt a futballisták kérték a szerződésük felbontását, amelyhez a klub hozzájárult, hisz egyikőjük sem lépett pályára az OTP Bank Liga 2019/2020-as bajnokságának őszi szezonjában.
A labdarúgók további pályafutásához sok sikert kívánunk!
A DVSC hétfő délután bejelentette, hogy a 49 esztendős Vitelki Zoltánt nevezte ki a csapat vezetőedzőjének. A szakemberrel a Hajdú-bihari Napló készített egy riportot. – Említette a székfoglalójában, hogy Herczeg András után nagy megtiszteltetés elfoglalni a kispadot. Azonban egyben ez teher is lehet Debrecenben. – Nem nevezném tehernek. Ez olyan motiváció, amit egy edzőnek fel kell tudni dolgoznia, ha elvállal egy ilyen komoly feladatot. Nagyon szép tradíciói és eredményei vannak a klubnak, ehhez nekem alkalmazkodnom kell, s meg kell tennem mindent annak érdekében, hogy ezt a hagyományt tudjuk folytatni. Tehát szeretnék megfelelni a kihívásnak. Ön szerint mi az oka, hogy a DVSC-nél szóba került a neve, és végül önre is esett a választás?
– Már a legelső alkalommal arról beszélgettünk Szima Gábor elnök úrral, hogy nekem milyen elképzeléseim vannak a futballról. Úgy vélem, tudok kollektívát építeni, motiválni, és képes vagyok azt a fajta támadó futballt képviselni, ami a Lokinak és az elnök úrnak a kívánalma. Minden esetben játékospárti voltam, talán a keret egységét emiatt még erősebbé tudom kovácsolni. Ennek következtében pedig szeretnénk eredményesek lenni a jövőben.
– Egy vezetőedzőnek mennyire lehet vagy kell önálló döntéseket hoznia? Illetve Ön mennyire kompromisszumképes?
– Nyilván konoknak nem szabad lennem. Nekem azt kell követnem, ami a klub filozófiája. De természetesen, mivel én vagyok a szakmai vezető, és mögöttem áll egy stáb, ezért egyben olyan döntéseket kell hoznunk, amelyekről azt érezzük, hogy a miénk. A munkába minden kollégámnak bele kell tennie a saját egyéniségét, stílusát, s ezek az apróságok hozhatnak ki egy jó egységet.
– Mi az, amit először el fog mondani a játékosoknak az öltözőben az első találkozásukkor?
– Biztos, hogy olyan dolgokkal fogom kezdeni a mondandómat, amely után úgy fog kimenni a játékos az első edzésre, hogy föl lesz pörögve. Erről fog szólni az egész felkészülés és a szezon, hogy minden tréningre úgy menjen ki a játékos, az egész munkát nagyon komolyan venni és intenzíven végezni, mert csak így tud alkotni a bajnoki meccseken.– Hogyan vélekedik, mennyire lesz megfelelő tekintélye az öltözőben az elején?
– A tekintélyt nekem kell kivívnom. Ahogyan egy új futballista érkezik a keretbe: neki is a teljesítményével kell elfogadtatnia magát. Nem aggódom egyébként, tudom, hogy milyen habitusú vagyok, milyen edzéseket tartok, és hogyan irányítok egy csapatot. Nem vagyok katonás típus, aki folyamatos fegyelmet követel, és nem kell tisztelegniük a labdarúgóknak. Rám minden játékos számíthat, bekopoghat hozzám, bármilyen problémával fordulhat felém. Ez csak így működhet normálisan. – Bár elhangzott, hogy nincs konkrét célkitűzés, azért a mostani helyezéstől mindenki jobbat vár Debrecenben.
– Természetesen a ki nem mondott cél a minél jobb pozíció elérése. Az elsődleges, hogy végezzünk egy megfelelő felkészülést. Bízom benne, hogy az első bajnokin olyan lendületet tud venni a gárda, ami minél magasabb helyezést eredményez majd.
– Ilyen rövid idő még sosem volt a téli felkészülésre, hiszen három hét múlva kezdődik a szezon. Ez kihívás lesz, úgy tűnik.
– Az lesz, de ehhez alkalmazkodnunk kell. Biztos nem fogom azt nyilatkozni az Újpest elleni idénynyitó előtt, hogy túl rövid volt az idő. Ezen időszakban kell topszintre hozni a játékosokat.
Hajdú-bihari Napló
Mint ismert, a 49 esztendős Vitelki Zoltán lett a DVSC labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A hétfő délutáni sajtótájékoztatón klubunk elnöke, Szima Gábor köszöntötte a média képviselőit, majd elmondta, hogy fél plusz kétéves szerződést kötöttek a szakemberrel. – Nagyon átgondoltuk a döntést. A klubelnökök mindig nyitott szemmel járnak edzői fronton is, és figyelik azokat, akik a későbbiekben számításba jöhetnek. Herczeg András bejelentése után – miszerint nem kíván a következő fél évben vezetőedzőként tevékenykedni – felvettük a kapcsolatot Vitelki úrral, több tárgyaláson is átestünk, majd megegyeztünk. Szima Gábor elmondta, nagyon bízik benne, hogy jó döntést hoztak. Vitelki Zoltán egy felkészült edző, erős személyiség, és biztosak benne, hogy megoldja majd a feladatát. Természetesen minden segítséget megkap majd a klubtól, hogy eredményesen tudjon dolgozni. Ezt követően Vitelki Zoltán megköszönte az elnök megkeresését, melyre edzőként nem tudott nemet mondani. Úgy érzi, ő egy kapocs a klub filozófiája és csapata között, és nagyon várja már a közös munkát. Emellett megköszönte előző munkaadója, a Mezőkövesd korrekt hozzáállását is, majd elmondta, hogy vezetőedzőként hatalmas megtiszteltetés számára, hogy olyan mester után ülhet le a kispadra, mint Herczeg András. Kifejezte, egyértelmű célja, hogy sikereket érjen el a DVSC-vel.
A DVSC elnöke, Szima Gábor hétfő délután hivatalos sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Vitelki Zoltán lett a klub új vezetőedzője. A szakmai stábot Kriston István, Igor Bogdanovics és Erdélyi Miklós alkotja majd.
Vitelki Zoltán labdarúgó-pályafutása zömét Diósgyőrben töltötte, amelynek mezében több, mint 500 alkalommal lépett pályára, de a Vác labdarúgójaként is szerepelt az élvonalban. Összesen 183 mérkőzést játszott az NB I-ben és 11 gólt szerzett. A DVTK-ban 2008-ban hagyta abba a futballt, majd utánpótlás edzőként dolgozott a klubnál.
Levezetésképpen 2008-2009-es szezonban még NB III-as, majd NB II-es Mezőkövesd színeiben futballozott. Kilenc évvel ezelőtt végleg visszavonult, de hűséges maradt a diósgyőri klubhoz, ahol előbb pályaedzőként dolgozott, majd 2015 tavaszán öt mérkőzésre lehetőséget kapott vezetőedzőként. A megszerzett négy győzelemnek és egy döntetlennek köszönhetően az előkelő hetedik helyen zárta a bajnokságot a miskolci együttes az NB I-ben.
Két év múlva, Horváth Ferenc menesztése után két mérkőzés erejéig ismét leült a DVTK kispadjára, majd az NB II-es Kazincbarcikán és a Budafoki MTE-n keresztül újra Mezőkövesdig vezetett az útja, ahonnan immár a Lokihoz került a DVSC elnökének hívó szavára.
A DVSC elnöke, Szima Gábor hétfő délután hivatalos sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Vitelki Zoltán lett a klub új vezetőedzője.
A 49 éves szakember mellett Kriston István, Igor Bogdanovics és Erdélyi Miklós dolgozik majd a szakmai stábban.
Részletek hamarosan…
Herczeg András lemondott a Debreceni VSC vezetőedzői posztjáról. Szima Gábor, az NB I nyolcadik helyén álló labdarúgócsapat elnöke elfogadta a lemondást, és a Nemzeti Sportnak beszélt a megbecsült tréner döntéséről, valamint arról, mit vár a klub az utódtól.
– Milyen érzésekkel gondol vissza a Herczeg András irányította Debrecenre?
– Herczeg Andráshoz több évtizedes ismeretség fűz, a DVSC elnökeként az első lépéseim közé tartozott, hogy a Tiszaújváros kispadjáról visszahívtam a klubhoz utánpótlás-vezetőnek. A nálunk töltött éveiben dolgozott az utánpótlásunk szakmai igazgatójaként, a második csapatunk, valamint a fiókcsapatunknak számító Létavértes edzőjeként, illetve Supka Attila és Miroslav Beránek mellett az első csapat pályaedzőjeként. Hosszas rábeszélés után kétezernyolc januárjában elvállalta a vezetőedzői posztot, és az ő szakmai irányításával – a klub többi alkalmazottjával közösen – rendkívüli sikereket értünk el. Két és fél évvel ezelőtt, újabb győzködés után ismét leült az első csapat kispadjára, az első esztendő az építkezés jegyében telt el, a másodikban pedig bronzéremig és európai kupaindulásig kormányozta az együttest. Az utolsó fél év nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük, de Herczeg András az akadémia szakmai vezetőjeként továbbra is része marad a város labdarúgásának. Nem tartom kizártnak, hogy a jövőben ül ő még az első csapat kispadján.
– Az utolsó fél év gyengébb eredményei vezettek a váltáshoz?
– A mostani edzőcsere hátterében Herczeg András döntése áll, ő határozott úgy, hogy nem szeretné vezetőedzőként folytatni.
– Mikor jelentik be az utódot?
– Konkrét névvel és dátummal nem szolgálhatok, de még a téli felkészülés elkezdése előtt szeretnénk megtalálni az ideális vezetőedzőt.
– Tőle mit vár majd?
– Mivel nem sok ideje lesz megismerkedni a kerettel, egyelőre nem gondolkodunk konkrét helyezésben. A lényeg, hogy a játékosok megfelelő erőnléti állapotban legyenek, a csapat pedig modern futballt játsszon. Magasan letámadva, már az ellenfél térfelén igyekezzen labdát szerezni, ha pedig nem sikerül, egységesen zárjon vissza – a nemzetközi labdarúgó-mérkőzéseken is ezt látjuk. Emellett minél több fiatalt építsen be az első csapatba, ahogyan Herczeg András is tette.
Nemzeti Sport
A 2019-es esztendő végéhez közeledve megvizsgáltunk néhány statisztikát a Lokival kapcsolatban. A „kutatáshoz” valamennyi bajnoki találkozót és a négy Európa Liga-összecsapást vettük alapul.
A legtöbb Loki-gól egy meccsen
Két találkozón fordult elő, hogy rendesen kinyílt a gólcsap és négy találatot szereztek a Loki labdarúgói.
Az elmúlt bajnokság utolsó fordulójában egy rendkívül fontos meccsen láttuk vendégül a Paksot. A kezdő sípszó előtt biztos volt, amennyiben legyőzzük a tolnaiakat, a dobogó harmadik fokán végzünk, kiharcolva ezzel a nemzetközi kupaindulást. A csapat elérte a célját, Szécsi Márk duplájával, valamint Bódi Ádám és Tőzsér Dániel góljával 4-1-re nyert a fantasztikus hangulatú kilencven perc során.
Érdekesség, hogy az idei bajnokság elején ugyanott folytattuk, ahol a legutóbbi végét abbahagytuk: az első fordulóban a Kisvárdát fogadtuk a Nagyerdei Stadionban, ahol szintén 4-1-es győzelmet arattunk. A góljainkat akkor Varga Kevin, Haruna Garba, Szatmári Csaba és Pávkovics Bence szerezte.
A legtöbb Loki-gól szerzője
Szécsi Márk nevéhez fűződik a legtöbb lőtt gólunk 2019-ben, az elmúlt bajnokság házi gólkirálya összesen nyolc alkalommal talált az ellenfelek kapujába.
Az előző szezonban a Kisvárda és a Diósgyőr kapuját egyszer-egyszer, míg a Paksét kétszer vette be, az idei kiírásban pedig a Zalaegerszegnek, a Puskás Akadémiának, a Diósgyőrnek és a Paksnak talált be.
A legtöbb néző a Nagyerdei Stadionban
A Torino FC elleni Európa Liga-párharc második felvonásán volt a legtöbb Loki-szurkoló a Nagyerdei Stadionban. Említésre méltó, hogy a 3-0-s olasz sikerrel végződő első mérkőzés után is fesztiválhangulat uralkodott a létesítményben, ahol szép számú közönség előtt léptek pályára a játékosok, hiszen 15.350 néző volt jelen.
A legtöbb játékperc
Ebben az évben Ferenczi János töltötte a legtöbb időt a pályán. Érdekesség, hogy egyedül a Haladás elleni meccsen nem kapott lehetőséget, azon kívül viszont az év összes bajnoki mérkőzését, valamint a Kukesi és Torino FC elleni Európa Liga-selejtezőket is végigjátszotta.
A leggyorsabb Loki-gól
A Loki leggyorsabb gólja a szerb támadó, Nikola Trujics nevéhez fűződik, aki a Zalaegerszeg elleni bajnoki találkozón 1 perc 51 másodperc elteltével szerezte meg a vezetést a Lokinak.
Varga Kevin jobbról érkező szöglete után Haruna Garba bombafejese a lécről épp Trujics elé pattant, aki estében közelről a hálóba továbbította a labdát. A fordulatos és izgalmas találkozót egyébként a hajdúságiak nyerték 3-2-re.
A legújabb jubiláló
Emlékezetes marad Tőzsér Dániel számára a Budapest Honvéd elleni bajnokink, ugyanis a 150. élvonalbeli mérkőzése volt.
Csapatkapitányunk a Loki utánpótlásában nevelkedett, majd 16 éves korában bemutatkozott az első együttesünkben. Egy évvel később Törökországba, a Galatasaray csapatához került, majd hazaköltözött és a Ferencvárosban futballozott, melyben 54 NB I-es meccsen lépett pályára. Ezt követően Görögországban, Belgiumban, Olaszországban és Angliában is játszott.
A 31-szeres válogatott labdarúgót 2016 augusztusában szerződtette a Loki, melynek színeiben azóta 96 alkalommal kapott szerepet, és 16 gólt szerzett.
A leghosszabb hiányzás
Bódi Ádám 2019 nyarán szenvedett súlyos bokasérülést. A labdarúgót augusztus közepén megműtötték Portóban, majd ezt követően elkezdte a rehabilitációt a Debreceni Labdarúgó Akadémián. Szerencsére jó ütemben haladt a felépülése középpályásunknak, aki 195 nap után a Zalaegerszeg elleni idegenbeli bajnoki 75. percében lépett pályára, amely a visszatérést jelentette számára.
A legnagyobb elismerés
Február 16-án a Ferencvárost fogadta a DVSC a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Ligában. A találkozó 81. percében csereként lépett pályára a Loki saját nevelésű labdarúgója, Zsóri Dániel, akinek ez volt élete első NB I-es meccse. Bemutatkozása ennél csodálatosabban nem is sikerülhetett volna, hisz a hosszabbítás utolsó percében Bódi ívelése után egy védhetetlen, szemet gyönyörködtető ollózós gólt szerzett 16 méterre a kaputól.
Később kiderült, hogy Zsóri találata a DVSC-nek a három pontot, míg a játékosnak a Puskás-díjat jelentette. Ő az első magyar, aki megkapta a legendáról elnevezett elismerést, és külön öröm, hogy a Loki színeiben szerezte ezt az elképesztő gólt.
A legújabb válogatott
Marco Rossi szövetségi kapitány Ferenczi Jánost több alkalommal meghívta a nemzeti csapatba idén. A szeptember 5-i, Montenegró elleni felkészülési mérkőzésen a debütálás is összejött a Loki védőjének, aki a 61. percben lépett pályára csereként.
Érdekesség, hogy Ferenczi János volt az 1001. labdarúgó, aki valaha futballozott a magyar válogatottban.
Védőnkön kívül egyébként Pávkovics Bencét is több alkalommal behívták a válogatottba, de az ő debütálása egyelőre még várat magára.
HB
Kedves Lokisták!
Negyvenöt éve igazoltam a DVSC-hez, azóta minden lépésemet az határozza meg, hogy a DVSC javát szolgáljam.
Úgy látom, hogy a Loki javát ebben az időszakban az szolgálja, ha átadom valaki másnak a vezetőedzői tisztséget. Ezennel bejelentem, hogy vezetőedzőként nem folytatom a munkát a kispadon.
Nyitott könyv a pályafutásom. Aktívan, mindent átélve, mindent kipróbálva, minden erőmet latba vetve dolgoztam. Sosem tettem másként, most sem teszem. Nem tenném soha. Az őszi szezonunk során szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy talán más megoldásokra is szükség van, mint az enyémek ahhoz, hogy ismét sikeresen szerepeljen a DVSC. Egy csapat eredményességét sok tényező határozza meg. Az utóbbi időszakban ezek közül nem mindegyik segítette a munkámat, én magam pedig nem szeretnék a kibontakozás akadálya lenni.
Debrecenben magasak az elvárások, a közönség is igényes. Azt kívánom, hogy a Loki ismét elérje azokat a sikereket, amelyeket együtt elértünk korábban.
Úgy tervezem, hogy a Debreceni Labdarúgó Akadémián folytatom a nevelői tevékenységemet.
Szeretem a klubot, a munkatársaimat, szeretem a játékosokat, szeretem a közönséget, szeretem Debrecent. Köszönetet mondok a klubnak, a munkatársaimnak, a játékosoknak, a közönségnek, Debrecennek.
Hajrá, Loki!
Herczeg András
Súlyos betegség után életének 44. évében elhunyt a DVSC egykori labdarúgója, Zahorecz Krisztián.
A Szarvason született futballista pályafutása során a Szarvas, az Orosháza, a Kecskemét, a Kiskunfélegyháza, az Eger, a Szolnok, a Baja, a Kaposvár és a DVSC színeiben is pályára lépett. 2000-ben került a cívisvárosba, ahol fél évet töltött el kölcsönben. Legnagyobb sikereit Kaposváron érte el, ahol 169 NB I-es mérkőzésen lépett pályára.
Nyugodjék békében!
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2019/2020-as bajnokság tavaszi szezonjának pontos menetrendjét.
Mint ismert, a csapatok 2020. január 25-én játsszák az új esztendő első bajnoki mérkőzését. A DVSC rögtön egy rangadóval kezd, ugyanis 19 órától az Újpest FC-t fogadja a Nagyerdei Stadionban.
Február 1-jén 17 órától a Puskás Akadémia otthonában vendégszerepelünk, majd hétközi fordulót rendeznek, február 5-én szerdán a MOL Fehérvár FC látogat Debrecenbe 18 órától.
Február 8-án 17 órától Diósgyőrben lépünk pályára, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. Egy héttel később a Mezőkövesdet fogadjuk délután 5 órától, majd február 22-én Pakson játszunk ugyanebben az időpontban.
Február 29-én 19.30 órától televíziós meccsen a Ferencváros vendégeként lépünk pályára a Groupama Arénában, március 7-én pedig a Kisvárda jön a Nagyerdei Stadionba. A Zalaegerszeget március 14-én 17 órától fogadjuk.
HB