OTP Bank Liga 2024/2025

Ligakupa negyeddöntő, visszavágó

Eredmény
3 - 2
Full Time

Recap

Együttesünk a Puskás Akadémia otthonában lépett ma pályára a Ligakupa negyeddöntő visszavágóján. A debreceni mérkőzésen 1-1-es döntetlen született, azonban Francisco Gallardo jogosulatlan szereplése miatt az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a találkozó végeredményét 3-0-val csapatunknak igazolta. Ez az előny rövid idő alatt ötre nőtt, ugyanis Dalibor Volas a mérkőzés elején két percen belül duplázott.

A találkozó egyébként zártkapus volt, ugyanis még csak most készült el a felcsúti stadion, és a szakhatóságok a bejárás után úgy döntöttek, szurkolók egyelőre nem léphetnek be a létesítménybe. Emiatt rendkívül családias hangulatban zajlott a küzdelem a pályán, csak az edzők és a játékosok verbális instrukcióit lehetett hallani.

A biztos előny tudatában nyugodtabban futballozhattunk. Mindkét oldalon akadtak lehetőségek, a szünet előtt aztán a hazaiak szépíteni tudtak, sőt, a második félidőben előbb egyenlítettek, majd a hajrában megfordították az állást, de a DVSC-TEVA továbbjutása így sem forgott veszélyben. A Loki 5-3-as összesítéssel került a legjobb négy közé.

Ground

Pancho Aréna / Rákóczi Ferenc utca, Felcsút, Bicskei járás, Fejér megye, Közép-Dunántúl, Dunántúl, 8086, Magyarország

Details

Date Time League Season
2014.04.01. 13:00 Ligakupa 2013/2014