A klubhűség mintapéldájának számít a DVSC 29 esztendős futballistája, Ferenczi János, aki pályafutása során soha nem váltotta le a piros-fehér színt. Igaz, voltak megkeresései más gárdáktól, de ő kitartott, most pedig minden erejével azon van, hogy ismét NB I-es legyen a klub. A pályán és az öltözőben is igyekszik vezérként viselkedni a 11-es számú, magyar válogatott játékos, aki az elmúlt két bajnokin nem segíthette a társakat, hisz az Ajka elleni összecsapáson kiállította a játékvezető.

–  Nagyon rosszul érintett, hogy kétmeccses eltiltást kaptam, már csak azért is, mert abszolút magamra vállaltam azt a találkozót. Úgy érzem, ha nincs a piros lap, megszereztük volna a három pontot, de sajnos nem így alakult. A pályafutásom során egyébként ez volt a második kiállításom, bár az elsőt nem igazán tekintem annak. A DVTK ellen játszottunk Mezőkövesden, és a mai napig úgy gondolom, jogtalanul kaptam pirosat, hisz engem rántottak le. Többszöri visszanézés után sem értem a döntést, ezért nem is veszem valódi kiállításnak.

Bajnokságokat és kupákat is nyert a Lokival, ám a pozitív emlékek mellett negatívak is jellemezték a pályafutását Ferenczinek, aki eddig 170 bajnokin húzta magára a piros-fehér szerelést.

– A Paks elleni utolsó másodperces kapufám nagyon fájó pont a számomra. A lövés után egyből a földre rogytam, nem is reklamáltam, hisz a lelkem mélyén éreztem, hogy nem volt bent a labda. Nagy volt a tét, nyilván bennünk volt a mérkőzés súlya, és hogy mik lehetnek a következmények. Rengeteg minden múlik egy-egy centiméteren, a kiesésünkre ez hatványozottan igaz lett. Nem gondolom, hogy miattam búcsúztunk az élvonaltól, ha megnézzük, az egész szezonunk nagyon rosszra sikeredett. De hogy ne csak a negatívumokat vegyük, játszhattam az Európa-ligában, aranyérmet és bronzérmet szereztem, ráadásul győztes kupadöntőn is pályára léphettem, szóval összességében elégedett lehetek.

Most viszont közel állunk ahhoz, hogy ismét az NB I-ben futballozzunk, bár a Merkantil Bank Ligában eddig lejátszott 29 találkozóból több is nehéznek bizonyult…  

– Nagyjából ilyen másodosztályra számítottam. Hétről-hétre megtapasztaljuk, hogy az NB II-ben sokkal nehezebb futballozni, mint az élvonalban. Ez főként idegenben jellemző, akár az ellenfelek stílusát, akár a körülményeket nézzük. Nagy szó, hogy pontokkal vezetünk és most már tényleg belátható távon belül van a cél. Nagyon koncentráltnak kell lennünk a hátralévő meccseken annak érdekében, hogy semmi nem veszélyeztesse a bajnokcsapatként való feljutásunkat.

Elég biztos helyed van a kezdőben, hogy érzed magad az együttesnél?

– Örömmel tölt el, hogy az évek során abszolút meghatározó játékosa lettem a Lokinak. A pályán és az öltözőben is erős a mag, ki merem jelenteni, erősebb, mint a tavalyi. Azt gondolom, ez jó alap lehet a jövőre nézve is. Azt pedig, hogy minden héten játszom, úgy vélem, a meccseken nyújtott teljesítményemmel és az edzésen való hozzáállásommal érdemeltem ki.

A klubhűség mintapéldájaként mit jelent neked a DVSC?

– Debrecenben születtem, itt is nőttem fel, pályafutásom során csak a DVSC-ben futballoztam. Itt lettem NB I-es labdarúgó és most már a kisfiam is a Lokiban játszik. Soha ne mondd, hogy soha, de a külföldi karrier már nem reális a számomra, itt képzelem el a jövőm.

Volt szó róla korábban, hogy elhagyod a DVSC-t?

– Két megkeresésről tudok. Az egyik épp a kiesés után volt, egy NB I-es gárda hívott, de végül egy jól átgondolt, megfontolt döntést hoztam. Mindenképp szerettem volna segíteni a klubot abban, hogy visszajusson oda, ahová való, ezért maradtam.

Mit szeretnél még elérni a Lokival a pályafutásod során?

– A legközelebbi cél egyértelmű: bajnokcsapatként feljutni az NB I-be. Ha a jövőt nézem, szeretnék még érmet nyerni a Lokival az élvonalban, ez pedig egyenes arányos az európai kupaszerepléssel. Emellett nagy vágyam, hogy jó párszor megteljen a Nagyerdei Stadion és telt ház előtt futballozzunk.

Te voltál az 1001. labdarúgó, aki bemutatkozott a magyar válogatottban. Cél még számodra a nemzeti csapatban való szereplés?

– Megmondom őszintén, amíg nem érkezett meghívó, meg sem fordult a fejemben, hogy válogatott legyek. Viszont amikor belekóstoltam a jóba, megjött az étvágyam. Nem mondtam le róla, de a realitás talaján kell maradni. A másodosztályból amúgy sem válogat be labdarúgót a szövetségi kapitány, a jövőben pedig nekem és a teljesítményemnek is fel kell javulni ahhoz, hogy akár gondolatban is eljátszhassak az újabb válogatott szerepléssel.

HB