OTP Bank Liga 2024/2025

Tőzsér Dániel: Kemény két hét van mögöttünk

Egy hét szünet után ismét bajnoki fordulót rendeznek az OTP Bank Ligában, a 8. fordulóban a DVSC az Újpest FC otthonában lép pályára szombaton 17 órától. Csapatkapitányunk, Tőzsér Dániel elmondta, külön kell majd figyelniük a fővárosiak pontrúgásaira.

– A válogatott szünet alatt leginkább a fizikális felkészülés volt főszerepben. Sokat edzettünk, kemény két hét van mögöttünk, most viszont már finomítjuk a dolgokat, hogy az Újpest elleni találkozóra mindenki százszázalékos legyen – fogalmazott Tőzsér Dániel. – A lila-fehérek a magyar bajnokság nagyobb együttesei közé tartoznak. Nem lesz egyszerű ellenük, hisz csakúgy, mint tavaly, most is jó gárdáról van szó, ráadásul a keretük és az edzőjük sem változott régóta, de tudjuk, mire számíthatunk. Nyilván ők is szeretnék megnyerni a találkozót, de mi is arra törekszünk, hogy három ponttal térjünk haza. Úgy gondolom, mind a két félnek erőssége a rögzített játékhelyzet. Igyekszünk ezeket jó arányban kihasználni, de külön készültünk a fővárosiak pontrúgásaira is, hisz sok ilyenre számítunk.

HB