OTP Bank Liga 2024/2025

Herczeg András: Kiegyensúlyozott meccsre számítok

A Loki az Újpest FC otthonában lép pályára szombaton délután. A mérkőzéssel kapcsolatban Herczeg András nyilatkozott, aki elmondta, rámenősebben, és sokkal koncentráltabban kell játszania csapatunknak.

– Azt gondolom, a Futball Éjszakája egy rendkívül hangulatos rendezvény volt az elmúlt hétvégén. Remek ötletnek tartom, ha rajtam múlna, azon lennék, hogy hagyománnyá válna. Nagyban népszerűsíti a labdarúgást, és szerencsére a Lokit is. Nagy érdeklődés övezte ezt a rendezvényt Debrecenben, és nagyon sok gyermek vett részt a programon. Nagy fogadkozások voltak a játékosok között a „pirosak” és „fehérek” közti meccs előtt, de mint láthattuk, az egyik csapat nagy fölényben volt, így természetesen azóta is megy az egymás zrikálása – nyilatkozta Herczeg András, aki a fővárosiak elleni találkozóról is beszélt. – A múlt héten nagyon sokat edzettünk, próbáltunk odafigyelni a kondicionális munkára, és igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni a lila-fehérek elleni bajnokira. Az Újpest egy kiszámíthatatlan, de komoly csapat, tavaly a harmadik helyen végzett a tabellán, ráadásul megnyerte a Magyar Kupát. Általában szoros összecsapásokat vívunk velük, most is hasonlóan kiegyensúlyozott találkozóra számítok. Tavaly kétszer ők nyertek, egyszer pedig döntetlent játszottunk velük, bízom benne, hogy idén ez megfordul, és a hétvégén mi szerezzük meg a három pontot. Rámenősebben kell játszanunk, a kapu előtt pedig sokkal koncentráltabbnak kell lennünk. Továbbá külön figyelnünk kell majd a fővárosiak támadóira, Novothny Somára és Zsótér Donátra, valamint Branko Pauljevicsre és Dzenan Burekovicsra, akik remekül kapcsolódnak be a csapatuk játékába. A lila-fehéreket sok beadás jellemzi, amelyre igyekeztünk a lehető legjobban felkészülni. Igaz, sok döntetlent ért el az Újpest a bajnokság eddigi részében, de azt gondolom, a nemzetközi kupában való szereplés befolyásolta őket és kihatással volt a teljesítményükre. Mi is sok meccsen szereztünk egy pontot, nyilván vidámabbak lennénk, ha ezek közül kettőt-hármat meg tudtunk volna nyerni. Az esélyünk megvolt rá, de sajnos nem sikerült, most azonban mindenképp azon leszünk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Nagyra tartanám, ha három ponttal távoznánk a Szusza Ferenc Stadionból.

HB