Published: 2020.11.29.
A DLA négy gárdája is tétmeccsen lépett pályára a hétvégén. Az U19-esek Diósgyőrben vendégszerepeltek, és a mérkőzés hajrájában sikerült pontot menteniük.
Az U17-esek és az U16-osok a Ferencvárost fogadták a pallagi edzőcentrumban, természetesen zárt kapuk mögött. Mindkét DLA-együttes kitett magáért: az U17-esek egy négyest rúgtak a fővárosiaknak, míg az U16-osok 2 gólos hátrányból fordítva nyertek 3-2-re.
Az U15-ösök kikaptak a listavezető Honvéd ellen hazai pályán, az U14-esek esedékes meccsét pedig decemberre halasztották.
Eredmények.
U19. Diósgyőr-DVSC-DLA 1-1 (1-0). DVSC-DLA: Ecsegi – Baranyai, Lipcsei, Mező, Kovács G., Farkas (Kincses, 76.), Kozma (Sustyák, 76.), Zahuczky, Girdán, Sápi (Perevuznik, 84.), Jánovszki (Gyulai, 84.). Gól: Sustyák (89.). Szalánczi Tamás vezetőedző így értékelt a debsport.com-nak: Az első félidőben önmagunkhoz képest gyengén futballoztunk. A szünetben átbeszéltünk, mikben kell változtatnunk, egész más felfogásban mentünk ki a pályára. Végig nyomást gyakoroltunk a Diósgyőrre, sok helyzetet kidolgoztunk, de nem sikerültek a befejezések. Az utolsó percekben egy szép támadást viszont góllal tudtunk befejezni és döntetlenre hoztuk a mérkőzést. Maradt bennem hiányérzet.
U17. DVSC-DLA-Ferencváros 4-1 (2-0). DVSC-DLA: Engedi K. – Tóth B., Kovács, Karmacsi (Kardos, 92.), Székelyhidi, Nagy R. (Pinczés, 85.), Fábián, Hegedűs, Lénárt, Sipos, Gomes (Lázók, 77.). Gól: Hegedűs (6., 63.), Lénárt (16.), Lázók (93). Szűcs János vezetőedző ezt nyilatkozta a meccs után a debsport.com-nak: Nagyon vártuk már ezt a mérkőzést, az elmúlt időszakban nagyon kevés találkozón tudtunk pályára lépni. A karanténok miatt sok volt a kihagyásunk, ezért nem volt egyszerű felkészíteni a csapatot. A játékosok mindent kiadtak magukból, nagyon elfáradtak a mérkőzés végére, de hatalmas szívvel játszottak. Most is bebizonyosodott, a srácok nagyon tudnak egymásért küzdeni, fegyelmezettek és nagyon akarják a sikert.
U16. DVSC-DLA-Ferencváros 3-2 (0-1). DVSC-DLA: Csapó – Mikuljuk, Harsányi, Kosztyák, Vaskó, Kokovai, Karakas, Horváth-Gaudi, Szakács (Takács, 92.), Batai, Doktor (Bucsák, 83.). Gól: Kokovai (62., 92.), Szakács (79.). A vezetőedző, Garamvölgyi Péter értékelt a debsport.com-nak: Ezen a mérkőzésen egyaránt megjártuk a poklot és a mennyországot, de a hit, az akarat meghozta végül gyümölcsét. Egy rögzített játékhelyzet és egy gyors támadás végén kétgólos hátrányba kerültünk. Ami viszont ez után következett, az mutatja a csapat mentális erejét, és a játékosok sportemberi kvalitását. Helyzeteinkből kettőt sikerült kihasználnunk és egyenlítettünk. Az utolsó percben jött a csattanó, megszereztük a győzelmet jelentő találatot. Csak dicsérni tudom a srácokat, minden téren csillagos ötösre vizsgáztak.
U15. DVSC-DLA-Honvéd-MFA 0-2 (0-2). DVSC-DLA: Nagy Sz. – Szilágyi T., Komlósi, Butor, Kohut (Nemes, 70.), Patai (Szuháj, 70.), Balogh M. (Török, 41.), Zsolczai (Forgó, 41.), Szilágyi D., Nagy M. (Hornyák, 41.), Sztankó. Joó Zsolt vezetőedző nyilatkozata a debsport.com-nak: Egy remek mérkőzésen vagyunk túl, melyen két jó csapat találkozott, szemre tetszetős játék folyt a pályán. Mindkét oldalon adódott néhány lehetőség, helyzetkihasználásban a Honvéd most jobb volt. Játékban jó teljesítményt nyújtottunk, ültek a letámadásaink, sok labdát tudtunk szerezni. A vereség miatt maradt bennem hiányérzet, de nem tudom elmarasztalni a játékosokat.
Fotók: Kovács Péter